2011. szeptember 17., szombat

Bringaemelés az Új Világrendért

Nehogy félreértsétek, amit mondani szeretnék, mert nagyon biciklis párti vagyok, és nagyon becsülök minden olyan irányú megmozdulást, ami abba az irányba szeretné vinni a dolgokat, hogy több bicikli és kevesebb autó...
Csak azt szeretném, ha azért tisztában lennétek vele, hogy még az ilyen jellegű mozgalmakat is már mind elfoglalták!
Az elfoglalták nem azt jelenti, hogy minden Critical Mass-os benne lenne a buliba, dehogy is... csak annyit, hogy beszivárogtak, és a döntéshozó pozíciókba az ilyen mozgalmakban is ők ülnek.
Persze még nem tudom, hogy pontosan mire akarják majd felhasználni konkrétan ezt a mozgalmat, de amíg kitalálják, addig is kiváló lehetőséget ad a szimbólumokkal való bombázásra, és hogy átvitt értelemben az Új Világrend-jüket éltesd, miközben euforikus hangulatban magasba emeled a biciklidet a Petőfi Csarnok mellett.



Az Új Világrend szimbóluma egy piramis, és a mögötte felkelő nap.
Az Új Világrend eljövetelét az szimbolizálja, amikor a piramisra felkerül a csúcskő, és a piramis felett feljön a nap.
Most nézd meg oldalt az embereket és autókat, hogyan segítenek egy nagy piramis megformálásában, aminek a tetején a bringa váza adja a csúcskövet. Amit te szimbolikusan felteszel a piramisra, amikor magasba emeled! Ráadásul a napot is felteszed az égre ugyanazzal a mozdulattal.
Látod már, hogy mire megy ki a játék?

Ha még nem érted a szimbolikát, nézd meg gyorsan a Jordan Maxwell videót!

35 megjegyzés:

  1. Hogy mire fogják felhasználni? Hát, hogy ők is nyomják a greening Agendát. Először kevesebb autó, aztán majd jön, amikor kevesebb lesz az autó, hogy kevesebb ember… A biciklisek 99%-a valóban csak tisztább életet szeretne, de a vezetőik némelyikét a háttérhatalom finanszírozza, és ők valóban tudják, mi az igazi mozgató erő a mozgalom mögött.

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Az Alan Watt-os videó révén bukkantam az oldaladra. Szerintem sok igazság van abban, amiket bejegyzel, de igen rossz lett a hangulatom tőle. Ugyanúgy, mint anno a Zeitgeist megnézése után. Azt hiszem (és lehet, hogy naív vagyok) de a gonosz dolgokkal való foglalkozás nem éri meg. Kellemes izgalmat érzek, mint, aki vmi titkot tud meg, de ennyi. Nem tudom, milyen a világképed, de ha ennyi energiával csinálod, nem lehet túl vidám. Szóval mit szólsz ahhoz az állásponthoz, hogy amivel megtöltjük a tudatunkat, lelkünket, azok vagyunk. Vagy úgy érzünk. Amúgy meg Jézus mondott egy ilyet, hogy az igazság szabaddá tesz. Ez az igazság, amit hirdetsz, viszont lehangoló. Ennyi.
    És nem vagyok ügynök, meg nem akarlak lebeszélni semmiről, csak ezek jutottak eszembe, miután másfél órát olvasgattam a bejegyzéseidet.
    üdv,
    Á

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon tetszett a hozzászólásod.


      Szerintem a bringaemelés nem szimbólum, egyébként is, ha ez ennyire egyértelmű szimbólum számodra, miért akarnák hirdetni, h már ott is jelen vannak?
      Általában egyet szoktam érteni, de ezt már abszolút belemagyarázásnak tartom.

      Törlés
  3. Áron, pont ez a lényeg, hogy az igazság fáj, és a lehangoló. Ezért inkább az ember elfordul más irányba, de ez csak azt jelenti, hogy hagyja az NWO-t megvalósulni. Itt arról van szó, hogy aki tájékozott az felkészülhet rá. Szóval a” gonosz dolgokkal foglalkozás” életet menthet, minimum az ember saját magáét. Egyébként hasonló esszét írtam Pirospirulának pont erről a témáról, hogy az igazság nem tesz feltétlen boldoggá, általában pont az ellentéte történik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. az igazság nem tesz feltétlen boldoggá

      Szerintem azzá tesz, ha te mered kimondani, mivel nem kell hazudnod! Ezáltal a lelked boldogabb lesz, és megkönnyebbültebb, szabad a hazugság láncától!

      Törlés
  4. Luciferizmus Teljesen a számból vetted ki a szót:).Mi az átesünk a ló túlsó oldalára?Mintha kezdenél ébredezni,csak így tovább.

    Áron A gonosszal igen is foglalkozni kell,mert ha nem megöl minket és meghalunk.A gonoszt hogy lelehessen győzni, előtte meg kell találni,(azonosítani)ki kell ismerni,különben nem tudjuk ki is ő valójában,mik a módszerei és kik vannak mögötte.Mert ugye nem egy kis csoport van mögötte, hanem már lassan egy egész földgolyó.Hiába van az 125 ember a csúcson, az összes többi is ugyanolyan gonosszá válik, a "nevelés" jóvoltából és ha ezzel nem vagyunk tisztában, hogy mi folyik a kulisszák mögött, akkor nem is harcolhatunk ellene.Szerinted ,ha pirula csupa rózsaszínűeket írna, akkor jobb lenne a világ?Nem!!! Sőt ezzel még jobban teret adna a gonosz térhódításának és sikerének.Ezért fontos elmondani a szomorú és sokkoló igazságot, arról a világról, amiben oly régóta élünk, és ezáltal egészséges irányba módosuljon a tudatunk,hitvallásunk és a világnézetünk.A gonosz pontosan erre alapoz, hogy az emberek nem merik kimondani döbbenetes és fájdalmas valóságot

    VálaszTörlés
  5. Nézd!
    A mai napon is dönthetek úgy, hogy a sötétben mászkáló pókot figyelem, meg úgy is, hogy kimegyek a Napra és gyönyörködök a napsütésben. Mindig lesznek rossz és jó dolgok az életben, miért nem fókuszálhatnánk a jókra? Az amerikai rabszolgák is megtehették, hogy énekelgetnek este, meg játszanak a gyerekekkel, vagy azon méltatlankodnak, hogy milyen szar is rabszolgának lenni.
    Mindemellett tény, hogy ha veszély közeleg, jó tisztában lenni vele, hogy idejében cselekedhessünk. De az itt felvázolt hatalmasságok olyan nagyok, hogy nem nagyon lehet tenni bármit is.

    VálaszTörlés
  6. luxbeci:
    Nem, én mint írtam nem vagyok sem a háttérhatalommal sem ellene. Egyébként ha megfigyeled, a legtöbb ember, aki annyira az NWO ellen van, az mind háttérhatalomnak dolgozik. Nekem elvből gyanúsak, akik az anti NWO-t nyomják túlságosan, mert ők a dialektikus folyamatban az antitézis, aminek lennie kell, hogy kihozzák az NWO-t. Meg kell hagyni, vannak a háttérhatalomnak jó ötletei. A legnagyobb problémám velük, ugyanaz mint Carroll Quigley, nevezetesen, hogy az egész „terv” titokban akarják véghezvinni, a lakosság tájékoztatása nélkül. Ha már jön az NWO, akkor már mindenkinek tudnia kéne róla.

    VálaszTörlés
  7. Áron, a struccpolitika nem megoldas. Jo a pozitiv gondolkodas de kozben lasd azt is amit nem kellene hogy meglass. Nem kell a hatalmassagokig elmenni mert akkor tenyleg tehetetlennek erzed magad, eleg ha korulnezel a sajat kis eletedben. Latni fogod hogy probalnak megmergezni az elelmiszerekkel azert hogy ha majd vegre lebetegedtel a gyogyszeripar allando klienseve valj.(Tudtad hogy a cukorbetegseg gyogyithato, a tej mereg, a napon tartozkodasba meg nem fogsz belehalni?) Mindenhol ezt sulykoljak beled, es nem veletlenul. Tudod hogy miert van tv az otthonodban, miert van mobiltelefonod, bankkartyad, facebookod? Nem azert mert TE ugy akartad. Ezek az apro de lenyeges dolgok elfogadasa vagy elutasitasa igenis valtoztathat szerintem dolgokon, csak sok ebredezo kellene hozza....

    VálaszTörlés
  8. Hát srácok!
    A facebook tegnapi bejelentése elég sokat dobott azon, hogy higgyek nektek. A hírfolyam cenzúrája vmilyen algoritmus alapján. Nem értem, hogy miért nem háborodik fel a fél ország.

    VálaszTörlés
  9. Áron:
    Ez igaz, de tudod egy nap majd jön az igazság és majd fejbe kólint téged. A új világrend pont azért fog megvalósulni, mert a legtöbb ember ugyanúgy gondolkodik mint te. Ezt most nem bántásból mondom, mert a háttérhatalom is pont ezt állítja, hogy az emberek maguk szavazzák meg az NWO-t, hiszen aki nem tud róla, vagy nem akar tudni róla, az egy szavazatot ad az NWO mellé, és hát valljuk be az emberek többsége így megszavazza azt. Viszont, a sok jóért, egyszer fizetned kell a rosszal, mindennek megvan a maga ára. Fogják elveszik a házadat, aztán téged bedugnak egy koncentrációs táborba, Agenda21 címen, meg hogy "szennyezed a levegőt" Javaslom, nézd meg a Children of Men című filmet, bővebb információért.
    Itt van egy trailer belőle.
    http://www.youtube.com/watch?v=NikEQy1XxDE

    VálaszTörlés
  10. A Facebookról... én sohasem regisztráltam Facebookra. Az egészet az titkosszolgálatok és szervei működtetik, aztán az összes felhasználó szépen megy az adatbázisba hogy mindent tudjon rólunk a "nagy testvér" A sok birka, mert máshogy hogy nevezzem őket még a szexuális orientációját,meg minden személyes adatát, a születési évétől, helyétől kezdve,a barátnője nevéig mindent megadja nagy testvér meg mindent tudni fog.. Zsarolni is könnyen lehet ezeket az egyedeket, csak felrak magáról egy képet, amit nem kéne, aztán ha be akarják szervezni, simán zsarolhatják a képpel, vagy a sok adattal amit megadott magáról a facebookon.

    VálaszTörlés
  11. Én részben egyetértek Áronnal.
    Habár szerintem fontos tudni ezekről a dolgokról is, de nem szabad beleesni annak a csapdájába, hogy egész nap ezeken rágódunk.
    A megoldás egyébként sem "odakint" van, hanem bennünk. Ha meg akarjuk változtatni a világot, magunkkal kell kezdeni, mert az igazi probléma a tudatlanság. Ha az emberiség tudatos lenne, akkor nem létezne ez a korrupt, hierarchikus rendszer.

    VálaszTörlés
  12. lejvi De létezik,mert az emberek el vannak a maguk kis "dolgaikkal"szórakozásaikkal, pláza,söröző...stb és nekik ennyi elég a "boldogsághoz", mivel születésüktől ebbe a közönybe terelik őket,mint a birkákat, közben élvezettel és önelégülten nagyokat bégetve.Éppen elfigyeltem az embereket Pesten és a többi nagyvárosban totálisan egy hipnotikus tudatállapotban vannak,egyfajta álomban...és neik így jó

    VálaszTörlés
  13. Igen luxbeci, de csak azt szerettem volna mondani, hogy a probléma forrása nem az illuminatik.
    Ha valami csoda folytán eltűnne a föld felszínéről az összes illuminati attól még nem jönne el a földi mennyország. Egy ideig biztosan jobb lenne a helyzet, de csak idő kérdése lenne, míg az emberi gyarlóság, kapzsiság, hatalomvágy újra utat törne globális szinten.
    Tehát a probléma gyökere az emberiség alacsony tudatossági szintje.

    VálaszTörlés
  14. lejvi, De ott van a "ha",vagyis sosem fog eltűnni,mert ez a részese a világnak, a világ nélkülük nem lenne világ,mert a világ nem ok nélkül teremtetett,hanem azért, hogy ami a bibliában le van írva, az beteljesedjen és így szükség van jóra és rosszra, hogy majd záróakkordként megvívják gigászi,heraklikus csatájukat,mert Isten isten így akarja.Így akar megbizonyosodni afelől, hogy kik tartoznak az ő egyházába, kik az igaz hívők, ezért van ennyi szenvedés a földön...Persze a gonosz a végén elnyeri méltó "jutalmát" és úgy is mi győzünk.A föld összes haditechnikája és vagyona sem menti meg őket isten haragjától.Jézus eljövetelekor a szavaival fogja elpusztítani a gonoszakat, magával a beszédével.

    VálaszTörlés
  15. A világon levő számítógépek száma exponenciálisan növekszik, a számítógépes hálózatok pedig már az egész földet körülölelik. Pár év múlva valószínűleg az Egyesült Államok minden otthona rendelkezni fog számítógéppel és internetes kapcsolattal. Az adatbázisok száma és a bennük tárolt információ mennyisége is vészesen nő. Mindez köztudott. Ellenben kevésbé ismert, hogy ezek az adatbázisok országosan és nemzetközileg is kapcsolódnak egymáshoz. Bankok, cégek és állami szervek osztoznak az állampolgárok legfontosabb adatain azok beleegyezése nélkül. Az adóhivatal, szociális és egészségügyi intézmények, biztosítótársaságok, bankok, viszonteladók, közlekedésrendészet stb. mind elektronikus kapcsolatban állnak egymással. A háló pedig napról napra növekszik. Ennek ellenére Sátán képes még a legőszintébb gyanútlan balekokkal és beépített emberekkel is elvégeztetni piszkos munkáját itt a Földön. Felmérhetlen károkat okozhatnak a világ vezető csúcstechnikai intézményeinek és laboratóriumainak folyosóit róvó brilliáns, de lelkileg tudatlan emberek által a mi ellenőrzésünkre kifejlesztett termékek. (Texe Marrs, Project L.U.C.I.D.)

    VálaszTörlés
  16. A negyedik birodalom pedig erős lesz, mint a vas; mert miként a vas széttör és összezúz mindent; bizony mint a vas pusztít, mind amazokat szétzúzza és elpusztítja. (Dániel 2,40) Sátán célja egy új pénzügyi, politikai, és embereket ellenőrző világuralmi rendszer kialakítása, az önálló nemzeteket függetlenségüktől megfosztottaknak és egy világdiktátor vezette világkormány alá rendelteknek képzeli el. Látszólag ártalmatlan találmányok rémálomszerű elnyomóeszközökké válnak arrogáns, kapzsi és hataloméhes emberek kezében.

    VálaszTörlés
  17. „És megadatott neki [az Antikrisztus legfőbb segítőjének, vagy ahogy a Biblia nevezi, „a hamis prófétának", aki „becsapja a világot"], hogy mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat jobb kezükön vagy homlokukon bélyeggel jelöltessen meg, és hogy senki se vehessen vagy adhasson, csak az, akin bélyegként rajta van a fenevad neve vagy nevének a száma. Itt van helye a bölcsességnek! Akinek van értelme, számítsa ki a fenevad számát, mert egy embernek a száma az. Az ő száma pedig hatszázhatvanhat” (Jelenések könyve 13,16-18).

    A 666-os rendszer fennállása alatt a világon senki sem vehet vagy adhat el semmit, ha nem veszi fel homlokára vagy jobb kezére a bélyeget. A technika gyorsan eléri azt a stádiumot, amikor a fenevad 666-os bélyegének elektromos hitelrendszere életbe léphet.

    Más olyan változások is történnek a világban, melyek lehetővé teszik, hogy az Antikrisztus hatalomra kerüljön. Jézus azt mondta, hogy abban az időszakban, amikor az Antikrisztus hatalomra kerül, majd hétéves uralkodása alatt „megsokasodik a gonoszság, [és] a szeretet sokakban meghidegül” (Máté Evangéliuma 24,12). A Biblia arról is beszámol, hogy azokban a napokban „a gonosz emberek és ámítók még tovább mennek a rosszban” (Timóteushoz írt 2.levél, 3,13). És ki fogja „megmenteni” a világot a gazdasági összeomlástól, a szörnyű háborúktól, a terrorizmustól, stb? – Természetesen az Antikrisztus.

    Az egyre istentelenebbé váló emberek kezében van ez a technológia, így a világ közvetlenül az Antikrisztus kezére játszik; elősegíti az egységes világkormány megalakulását, mely „technológiát és biztonságot ígér mindenkinek”, de ezzel együtt nagyobb mértékű megfigyelést és irányítást is; illetve nyers erőszakot azokkal szemben, akik kilógnak a sorból; és totális háborút azok ellen, akik nem hajlandók fejet hajtani az Antikrisztus előtt, és Istenként imádni őt (Jelenések könyve 13,5-7.14-18; Thesszalonikaiakhoz írt 2.levél, 2,3-4).

    Nem valami fényes jövő áll közvetlenül előttünk, de az, aki jól informált, jobban fel tud készülni, és ellen tud állni az Antikrisztusnak és a bélyegének. A nem túl távoli jövő azonban, mikor Jézus visszatér, fényesebb lesz, mint valaha (Máté Evangéliuma 24,29-31). És akkor majd egy csodálatos új világ beköszöntét élvezhetjük, melyben a farkas a báránnyal lakik, és a föld tele lesz az Úr ismeretével, ahogyan a tengert víz borítja (Ézsaiás könyve 11,6-9).

    VálaszTörlés
  18. Lejvi:

    Jól látod a legnagyobb probléma a tudatlanság, és az emberi butaság. A lényeg, hogy az NWO már rég elbukott volna, ha az emberek nem csatlakoztak volna a háttérhatalomhoz. De mindig találnak embert a tömegpusztító fegyverekhez, a koncentrációs táborok személyzetéhez, vagyis az emberiség egyik felét legyűrik a másikkal. A médiában meg a politikában nem látsz mást mint háttérhatalmi bábukat, akik eladták magukat, ha van valaki aki az NWO ellen szól, és bekerül a médiába, az is biztosan háttérhatalmi. Jól megfizetik őket , hogy csinálják a Show-t. Ezért sem ítélem el a háttérhatalmat. Ők csak kihasználják az emberek állati ösztöneit, azok meg vígan segítenek megvalósítani az NWO-t, pénzért hatalomért vagy másért. A Az emberiség legnagyobb ellensége, saját maga. Az emberek legálisan megszavazzák az NWO-t, túl hülyék hogy meglássák az összefüggéseket a dolgok mögött, és ha meg is látnák, gyorsan visszazökkennének a régi kerékvágásba. Itt van ez a blog is, kb 3-4 vagyunk aktívak, vagyis kb ennyi embert érdekel ez az egész. A többi idejön az max húz egy strigulát, hogy még egy összeesküvés-elmélet blog, aztán megy tovább. Ha holnap eltöröljük a háttérhatalmat, az gyorsan újra regenerálja önmagát, mert maga a világ rendszere ilyen, mindig lesznek törtetők,karrieristák,pszichopaták, vagyis egy idő után a természet maga kineveli a háttérhatalmat újra, olyan embereket akik lopnak,csalnak hazudnak,bűnőznek és így a társadalom csúcsára jutnak, azok meg összefognak, és még 100 év sem telik el, megint ott leszünk hogy ott van a háttérhatalom, csak az emberek cserélődtek le.

    VálaszTörlés
  19. luxbeci

    Nincs sátán sem isten. Az összes „vallást” a háttérhatalom találta ki, hogy a népet kontroll alatt tartsa. Persze higgy abban amiben akarsz, de a legjobb „vallás” ha a saját utadon jársz, nem valami mások által írt könyvre támaszkodsz. A Bibliát is az akkori háttérhatalmisták írták, vallásba rejtve a tervüket, ezt a legjobban láthatod ha elolvasod a Jelenések könyvét, ami az akkori papság terve volt a világuralomra. Meg fog valósulni, persze nem isten jön majd el, hanem az is a terv része lesz. Már most le tudják játszani a Jelenéseket, égre vetített istennel,óriás genetikailag manipulált sáskákkal, stb. A háttérhatalom nem gonosz, egyszerűen az emberek hülyék, a háttérhatalom csak kihasználja a természet törvényeit (ami ergo isten alkotása, ha úgy tetszik, így gonosz sem lehet) én nem nevezném gonosznak a farkast aki megeszi, vagy uralkodni akar a birkán, a természet törvénye sajnos ilyen, ezen semmilyen „jó” isten nem változtat, ha lett volna rá hatalma már rég megváltoztatta volna a szabályokat.

    VálaszTörlés
  20. Áron,
    Azért mert leírom ezeket a dolgokat, ne gondold, hogy nem tudok gyönyörködni egy naplementében!
    Viszont az, hogy ezekről ne vegyek tudomást, és a média által generált virtuális valóságban éljek, az nekem nem lenne élet.

    VálaszTörlés
  21. Nem olvastam el az eszmefuttatást, csak a cikket, arra reagálnék. Van pl. egy grafikus. Adott egy téma és adott a stílus. A stílust nevezzük most WC-emberekének, vagy EXIT-figurának. Azaz "piktogram-designnak" Ilyen stílusban kell elkészíteni egy ábrát, posztert, ahogy felemeli a figura a bringát. Szerintem jól sikerült. Sőt olyan jó, hogy minél többet nézem, fingom sincs, hogy lehetne ezt úgy megcsinálni, hogy ne hasonlítson egy piramisra. Persze lehetne választani más stílust és akkor ez nem lenne probléma. Persze akkor is látszódna ezek után.

    Sok mindennel teljes mértékben egyetértek amiről ez az oldal szól, de mindenbe belelátni a piramist és a szemet, a gonoszt, hát nem tudom. Inkább keressétek Jézust! Mert ha meglátjátok akkor az örömöt fog okozni!

    VálaszTörlés
  22. traviscws Jézus még messze van ettől a világtól,nagyon-nagyon messze.De azért minden nap elteltével egy picit közelebb vagyunk hozzá és az ő királyságához és az merőben más lesz mint a korábbi és mostani uralmak.

    VálaszTörlés
  23. traviscws
    Ha megérted a szimbolikát, látni fogod, hogy ez nem lehet véletlen. A bringa váza ráadásul csak a csúcskő a piramison, amit te szimbolikusan felteszel a piramisra, amikor magasba emeled! Nézd meg oldalt az embereket és autókat, hogyan segítenek egy nagyobb piramis megformálásában. Ennyi véletlen együtt nincs.

    VálaszTörlés
  24. a kormány és a váz mire emlékeztet? csak nem hórusz szeme? ezt nem vetted észre ?

    VálaszTörlés
  25. Hórusz szeme és a Nap, egy és ugyanaz a szabadkőműves miszticizmusban.

    VálaszTörlés
  26. Luciferizmus
    Ha niincs se jó se rossz -Isten, sátán- akkor semmi nincs tehát nihil. Amit mondasz az a tiszta ateizmus, ami nem kevésbé rombolja azt a rendet amit évszázadok alakítottak ki és ami már sajnos, csak nyomokban található meg a vlágon. A saját út mindenkinek meg van de abba benne kell legyen mindkettő, melyek megélésével eldönti az ember milyen irányba megy tovább, ha úgytetszik kit szolgál. Ezzel a véleménnyel ha már leírod Te sem a jót szolgálod, mégha, van benne igazság abban, hogy a Bibliát is a háttérhatalom írta. Hidd e,l Isten és az ellenfele mindig volt és van, csakúgy mint a köztük folyó harc értünk, ill. a lelkeinkért. Nem feltétlen kell templomba járni minden vasárnap, hogy Istent tiszteld, vagy mormolni valami baromságot hogy megszabadulj valamitől. Istent csak fogadd el, hogy van,ismerd fel az élet bármilyen helyzetében, légy olyan mint amilyen a Te általad elképzelt jó Isten teremtett téged és ha valamikor mégis ellene teszel - hazudsz - hidd el gyorsan kiderül és megoldhatóvá válik a probléma mindenféle lelki gyötrődés nélkül. Amit mindani szerettem volna: Higgy, és ne csak magadban, vagy a pénzben, vagy a hatalomban, vagy a fejlődésben stb. mert Isten nélkül itt ma nem lenne semmi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "mert Isten nélkül itt ma nem lenne semmi."

      és mégiis mi lett Istennel eggyütt?

      mert már rég elmult az a dolog hogy a föld a világ közepe, léteznek más bolygók is, ameiken élet van, vajon azokat is a maga képére teremtett? (igen érdekes lehet akkor mint kicsi szürke, nagyfejű gyenge testalkatú, és egyben 1,75 magas erős testalkatú, kicsifejű...vagy esetleg a baktériumokat is a maga képére teremtette?)
      de viszont igazad van, de csak abban az esetben , ha Istent nem mint entitást képzeled el, hanem másvalaminek, akkor viszont illik minden jelző rá: mindeható, mindentudó, mindentlátó, 1,75 magas, vagy 1,5 magas nagyfejű gyenge testalaktú, erőss, testalaktú kicsi fejű, baktérium képű... stb..

      Törlés
    2. Vicces vagy, nyugi atesita vagyok, ellenben abban sem hiszem, h léteznek más bolygók, láttam ugyan a saját szememmel? Mi van, ha ez is csak fikció?

      Törlés
  27. szerintem ez a piramis megjelenítése a köztudatban, csak valamiféle bosszantás azoknak akik hisznek ebbe a "fikcióba", de nem mondom azt, hogy nincs mögötte valóság tartalom, csak tudjátok ez túl egyszerű lenne, hogy így, lehetne más is... és ha a lengéscsillapító vázas bringámat emelem a magasba?

    VálaszTörlés
  28. Az az aprócska problémám akadt, hogy kezdek félni a PPP-től is, mi van, ha ezt a blogot is azok hozták létre, eleinte a bizalmunkba férkőznek, hogy aztán eladhassák nekünk, amit akarnak pl MMS? Csak kérdezem.

    VálaszTörlés
  29. Akkor küldeném Umberto Eco Foucault-inga című könyvének egy részletét a rendezőnek, a 8/b-osztálynak, és mindenkinek, aki szereti.

    Színpadiasán kitárta az ablakot, megkért, hogy nézzünk ki vele együtt, és rámutatott egy deszkabódéra: nagy messze, a mellékutca és a sugárút sarkán állt, valószínűleg szerencsesorsjegyet árultak benne.

    – Uraim – mondta –, mérjék majd meg azt a bódét. Meg fogják látni, hogy a dobogója 149 centiméter, vagyis a Föld-Nap távolság százmilliárdomod része. A homlokzati magassága osztva az ablak szélességével annyi, mint 176/56=3.14. A hátsó magassága 19 deciméter, vagyis ugyanannyi, ahány évet a görög holdciklus számlál. A két hátulsó, illetve a két elülső él magasságának összege 190x2+176x2=732, ami nem más, mint a poitiers-i győzelem éve. A dobogó vastagsága 3.10 centiméter, az ablakkeret szélessége pedig 8.8 centiméter. Ha az egész számokat behelyettesítjük az ábécé megfelelő betűivel, C10 H8-at kapunk, ami a naftalin képlete.

    – Fantasztikus – csodálkoztam. – Tényleg ez jött ki önnek?

    – Nem nekem – mondta Agliè –, hanem egy másik bódé méretei alapján bizonyos Jean-Pierre Adamnak. A sorsjegyárus-bódéknak nagyjából azonosak a méreteik, gondolom. A számokkal bármit meg lehet csinálni. Adva van, mondjuk, a szent szám, a 9-es, és én ki akarom hozni belőle 1314-et, Jacques de Molay elégetésének évszámát, amely fontos dátum mindenkinek, aki, mint én, a templomos lovagi hagyományok híve. Mit tegyek? Megszorzom 146-tal, Karthágó lerombolásának sorsdöntő évszámával. Hogy jutottam erre az eredményre? Úgy, hogy 1314-et elosztottam kettővel, hárommal és így tovább, míg fel nem bukkant egy kielégítő dátum. Eloszthattam volna 1314-et 6,28-cal, 3,14 kétszeresével is, és akkor 209 lett volna az eredmény. Márpedig I. Attalosz, Pergamon királya 209-ben csatlakozott a makedónellenes koalícióhoz. Meg vannak elégedve?

    http://comment.blog.hu/2011/10/15/sebestyen_balazs_a_satan

    VálaszTörlés