2011. október 7., péntek

Az Üzenet (az első saját filmünk)


Remélem mindenki megfogadta a Vodafone reklám tanácsát, és "kiélvezte a nyarat"... ami egyébként szerencsére elég hosszúra sikeredett az idén.
Már csak azért is mondom ezt, mert könnyen elképzelhető, hogy nemsokára elég borús időknek nézünk elébe!
Aki szeretné érteni, hogy miről beszélek, annak hadd ajánljam figyelmébe a Piros Pirula Projekt első saját gyártású filmjét, melynek címe "Az Üzenet".
Természetesen ez is csak erősebb idegzetűeknek ajánlott, mert mint mindig: Amit kínálok, az csupán az igazság, semmi több!
És az igazság néha elég zord tud lenni.

A film első részét itt tekintheted meg, a következő részekre vezető link pedig mindig ott van a videó alatt a videoválaszoknál. De egyesen is ugorhatsz részekre az alábbi linkekkel:


Nagyításhoz klikk a képre
Első felvonás

Második felvonás











Aki úgy érzi érdemes terjeszteni, az nyugodtan terjessze. De semmiképpen ne erőszakosan, mert az pont az ellenkező hatást váltja ki, és az illető csak jobban elzárkózik az ilyen témáktól.

Aki ki szeretne rakni egy kis link-képet az oldalára, annak itt van egy készen, amit letölthet:



LETÖLTÉS:
A DVD verzió letölthető a data.hu-ról! (2.3 Gb) - Írjál belőle ismerőseidnek is.
FIGYELEM: egyszerre egy fájl tölthető, mikor lejön, akkor indítható a következő!
direkt DVD Letöltés itt

De már van torrent változat is: DVD-iso-torrent 

DVD borító (sztenderd CD mérethez klikk a képre, majd jobb klikk a képre, és kép mentése):

313 megjegyzés:

  1. Ez valami hátborzongató élmény volt.
    Nem újkeletű a vágyam megismerni az eltitkolt igazságokat és az oldalt is rendszeresen követem, de a film nagyon meglepett.
    A hirtelen felismerés egyes momentumoknál, a hevesen rámtörő érzelem és gondolatáradat...csak úgy patakzott a könnyem.
    Kitartást kívánok a további munkáitokhoz. A filmet szívvel-lélekkel terjeszteni fogom.

    Üdvözlettel: Lacka

    VálaszTörlés
  2. Én ezt első látásra tudtam,amint a reklámot megláttam hónapokkal ezelőtt.Sokszor szóba is akartam itt hozni, de mindig sokfelé jár az agyam Bilderbergek,Sátán...stb.témák.Biztos megfigyeltétek és szembe tűnt nektek, hogy nagyon sokat írok a sátánnal kapcsolatban, nos ezt nem élvezetből teszem, és őrült sem vagyok,csak már rég ráébredtem az igazságra, ami a látszat mögött megbújik a sötétben és ez nem más mint egy Sátánista világrendszer kiépítése és az Antikrisztus megkoronázása,az Új világrend digitális Kánaán oltárán úgymond...Tehát nem véletlenül foglalkoztam ennyire ezzel a témával.Nagyon is megvolt és meg van és meg is lesz okom rá...Gratulálok Pirula nagyon meghatott a videód,igazi műremek.Szerintem az eddigi legjobb munkád, amióta a blog létezik.Én már nagyon régóta kutatom a sötét oldalt és ez a videó messze a legjobb az összes eddigi magyar munkák között.Jó hát érezni, egy kis külföldi behatást, a Youtuben rengeteg angol nyelvű ilyen videó van ugyebár, de mindazonáltal, ez megbocsájtható,hiszen a kormányok és az egész apparátus is koppintva van, a Nagy testvértől(USA).És a reklámok,show műsorok(X-faktor)..és még szinte minden...

    Luciferizmus neked mi a véleményed?

    VálaszTörlés
  3. nagyon érdekes videó lett, a probléma viszont az (amit folyamatosan éreztem közben), hogy a mostani 17-20 év közötti generációnak ember legyen a talpán, aki akár egy ilyen szájbarágós videóval is egy percre is el tudja gondolkodtatni őket (persze tisztelet a kivételnek). sokuk még azt sem tudja elképzelni, hogy lehetett felnőni mobil és internet nélkül, és még én sem vagyok 30 éves.
    ettől függetlenül őszinte tiszteletem a film és a cikkek miatt.
    David Icke előadását magyar felirattal valaki feltudná tölteni vagy linkelni? Köszönöm

    VálaszTörlés
  4. tükör Egyetértek, ezek tuti nem fognak tudni semmit sem,mennek bulizni, pia,drog,party 1000-rel....és amúgy sem érdekli őket,mert csak magukkal törődnek és hogy az élvezeteket maximálisan kiéljék, de erről szól a sátánizmus is.
    A Becsületbeli ügy című filmben is ezt mondja Jack Nickolson a Tom Cruisenak:"Szólítson engem ezredesnek!"Ez ki jár nekem.A bíró vissza:"Szólítson engem Bíró úrnak ez jár nekem!"
    Claudia Schiffer a korábbi Loreál reklámban:"Mert megérdemlem"Majd később átváltott:"Mert ön megérdemli"De volt olyan is, hogy:"Az ön haja megérdemli".

    Ki tudja, hogy a korábbi reklámokban is mennyi ilyen biblia üzenet és úgymond "hadüzenet" van elrejtve...
    Kíváncsi lennék ezekre az angyalos reklámokra például:Axe-Az angyalok is bűnbe esnek kielemzésére,mert azok szerintem az Apokalipszis angyalai és nem istené,hiába vannak fehér ruhában.Egyre több is ilyen angyalos reklámok vannak, hogy ők szereplői és ez nem véletlen.Egyik Danone reklám is erről szól...

    Pirula neked neked mi a véleményed az Axe reklámról??

    VálaszTörlés
  5. Fiúk! ez káprázatos film volt. Nagyon várom a folytatást. Minden elismerésem a tiétek.

    VálaszTörlés
  6. szep elemzes,jo film,csak igy tovabb,az emberek pedig jobb ha elgondolkodnak...

    VálaszTörlés
  7. Remélem valaki az illetékesnek is elküldi ezt.
    Sebestyén Balázsnak.

    VálaszTörlés
  8. Elküldtem a classfm szerkesztőségének e-mailben Balázs nevére címezve. Remélem eljut hozzá az infó, bár nem reménykedem :) Inkább abban, hogy egy nap itt fog kopogtatni a rendőrség és lecsuknak:) De állok elébe.

    VálaszTörlés
  9. Minden elismerésem ez hatalmas munka lehetett. Nem lepett meg a téma, de gondolom a rendszeres olvasóknak ez már alapból megy.
    Annyi megjegyzésem van, hogy a 10.-ik részben a "megmaradt emberek" mintha pont 13-an lennének.

    VálaszTörlés
  10. végig néztem az összes részt ez ütős volt, de ezt a reklámot még nem láttam mondjuk mert nem nézek tv-t tanulságos nagyon ezt mindenkinek látnia kéne!

    VálaszTörlés
  11. csak ma!!! erre a filmre! amit nem is láttak és nem is akarnak megnézni.csak kb 10 gyűlölködő levelet kaptam !személyesen!!!!!!!miért????

    VálaszTörlés
  12. nem igaz. milyen levelet kaptam volna......ugyan már!kb 5 ember volt az akivel beszéltem.ezek mind sátánisták(vodások)de a harag ésoktalalan gyűlölet részükröl megdöbbentett

    VálaszTörlés
  13. csak annyit mondtam,hogy nézzék meg.de nem!mert hülyeséget nem fognak.és ezek az emberek nem 10-15 évesek hanem 20 -40 közt vannak.a fiatalabbak se jobbak!

    VálaszTörlés
  14. sayid Erre is több is ok lehetséges.Talán, mert annyira tudatlanok és agy mosottak,hogy már fel sem tűnik nekik a valóság és már teljesen,úgymond csőre vannak töltve, élesítve mint robot világpolgár-sátánista hibrid droidokká lettek gyúrva,hogy végtelenségig lojálisak az Európai Unióhoz és minden Multinacionális vállalathoz,legfőképpen a Vodához.De az is lehet értelmileg is annyira le vannak mosva,hogy onnan már aztán már nincs visszaút.Még olyat tudnák elképzelni, hogy sátánisták, csak nem vállalják fel.Mert valljuk be, ez a rendszer erre épül.A reklámokkal,oktatással,médiával és minden más eszközzel,sátánista nemzedéket akarnak nevelni és már fiatalon "elkapják" az embereket.Mint ahogy Hitler,Sztálin.Kádár elvtárs...stb.Annak idején és az ilyeneknek aztán magyarázhatsz akármit, akármilyen egyértelmű bizonyítékot megmutathatsz, akkor sem fogják elismerni,mert olyan gonoszak,csalók,hazugok és képmutatók,mint uruk akik felkente őket az ő szolgálatára.Ezeket csak Jézus Krisztus a mi urunk tudná meggyőzni, vagy talán még ő sem,mert ha annyira fanatikusan a sátánt szolgálják, esélytelen a jövőbeli megtérésük istenhez.De erről ír a Biblia is, hogy, az Emberek Istent ellenesek lesznek és káromolni fogják,minden bajért őt fogják hibáztatni és eszük ágában sem lesz megtérni.Mert ezek csak a sátánt ismerik el uruknak és nem tudnának Isten "szolgái" lenni,belepusztulnának.Mert ezeket a hatalom élteti és a gonosz,kegyetlen cselekedetek ez által.Úgy hogy én azt mondom pusztuljanak,nem kell őket sajnálni, ők sem sajnálnak minket,sőt azon törik,a törik a fejüket,hogy tehetnének még több gonoszságot az igaz Keresztyének ellen.Különben is fogy az idejük, és ezt titokban érzik ők nagyon és hogy Jézus legyőzi őket az Armageddoni csatában.Ezért van ez a nagy ellenszenv és ellenségeskedés személyed ellen.

    VálaszTörlés
  15. mindenkinek önmagának kell eljutnia egy olyan szintre, hogy megkérdőjelezze a média "igazságait" és képes legyen befogadni valami mást mint amiben felnőtt/hitt, amíg az nincs meg, addig hiába magyarázol nekik bármit, mutatsz bármilyen bizonyítékot. szerintem jogosan feltételezem, hogy van akinek csak annyi marad meg a filmből, hogy Balázs maga a sátán, vagy valami őrült azt hiszi Balázs a sátán és ez mekkora baromság, vagy végig se nézi, mert annyira szentül hiszi, hogy semmi racionalitás nincs a filmben, és a többi... akármennyire is aktuális példát használ a film, egy olyan embernek, akitől eddig ez teljesen távol állt, vagy teszem azt sohasem hallott még az illuminatiról, vagy minden vallásos példa hallatán már kapásból hátat fordít, ez a film túlságos tömény lenne vagy az ellenkező hatást válthatja ki. legalábbis én így gondolom, és mindenesetre, ha terjesztitek a videót az ismerőseiteknek, előbb valami "könnyedebb" témát dobjatok fel, mint az oltások, vagy szeptember 11., stb..
    ez nem az oldal készítőinek szól, és remélem nem bántottam meg senkit ezzel.

    VálaszTörlés
  16. tükör Hát igen adagolva kell eléjük tárni a dolgokat,mert nagyon mély és bonyolult dolgok ezek,briliáns zsenialitással kigondolva,hogy egy agy mosott átlagember számára ne is legyen hihető és megemészthető.Talán az ébresztőfilm,vagy a légy képben dukálnak első adagként és ahogy írtad 911, oltások....stb.Apropó ez a 911 nem valami segélyhívó szám is??

    VálaszTörlés
  17. amiban a rendőrség, tűzoltók és mentők egységes hívószáma

    VálaszTörlés
  18. stew2k Én is 13-at számoltam.Egyértelműen 13an vannak a kislányt is beleértve.ennyi véletlen nem létezik.Ez egy nagyon tudatosan létrehozott Bibliai hátterű alkotás, figyelem felhívás és ez az embereknek szól,pontosítva az igaz hívő Keresztyén hívő embereknek és ugyanakkor a sátánhoz sírig lojális alattvalókhoz is,hogy milyen jövőt tartogat számukra a gonosz,ki e világ uralkodója ősidők óta.Szerintem lesz ennek folytatása,ahogy haladunk előre az időben,mindinkább "szókimondóbb üzenetek" jönnek,akár Balázs szarvakkal pózolván.Most valljuk be magyarán, ugyan kinek tűnt volna fel, hogy szarvai vannak és akár patája vagy farkincája, a kezében akár vasvillával?Nem szeretek jósolni ,de eddig is elfognak menni, vagy még tovább is.Az Axe és egyéb reklámokban,pedig fekete angyalok fognak zuhanni és röpködni és nem fog zavarni szinte senkit, sem kivéve az igaz hívőket.

    A Twin Peaks filmben, ugyanilyen színpad féleség látható egy törpével és fekete-fehér kockás padlóval,kísértetien hasonlít a Vodás reklámra, csak itt Balázs magasságával viszi a pálmát.Az a film is ugyanolyan vérfagyasztó, a mai napig félek attól a filmtől és akkoriban amikor ment a médiában, alig mertem aludni.Pirula sikerült, ezt a hatást megközelítened a videóddal:rendesen megrémültem.Ha jobban belemélyednék a Twin peaks jeleneteibe, szép számmal találnák Bibliai és sátáni utalásokat, jelképeket....
    Az ördög ügyvédjét vagy 50szer néztem meg, hát igen nem ok nélkül,méltán gazdagon van sátáni jelképekkel "ékesítve".

    VálaszTörlés
  19. Sziasztok a facebookon van egy csoport, ébredők, ilyen témákkal foglalkozunk, gyertek ha van kedvetek :)

    VálaszTörlés
  20. csak plusz adalékként egy külföldi voda reklám:
    http://www.youtube.com/watch?v=CX4U1u7EZF8

    ez meg egy hamarosan piacra kerülő videokártya:
    http://prohardver.hu/hir/powercolor_radeon_hd_6970_devil_13_vga.html

    VálaszTörlés
  21. Pirospirula!

    Jól sikerült a film, elég szájbarágós, így talán megértheti az is, aki nem fogékony az igazságra az agymosás miatt. Gratulálok hozzá, várjuk a következő részeket is.

    Egy dolgot viszont nehezményezek, sőt egy picit meg is sértődtem :) ... A voda tökéletesen ki lett elemezve, ez azért is jó, mert "magyar" reklám, tehát aki megnézi nem azt gondolja, hogy áh, ez biztos csak amerikában van.
    Tehát amit nehezményezek: emlékszel még, amikor felraktad a fotót a telenor plakátról...
    Ha megnézted a kommenteket, akkor belinkeltem egy képet a telenor "új világ" videójából, amit szerintem csak én vettem észre: egy piramis van a Hősök terén. Azóta is ott virít mindenhol a plakát.
    Na kérlekszépen, igazán belerakhattad volna a telenor reklámját is, hogy új világot építenek, és abban a kib.ott világban a Hősök terén egy kib.tt piramis van, stb,stb.
    Azért tartottam volna fontosnak ezt, mert nehogy azt higyjék már az emberek, hogyha nem lesznek vodások, akkor minden rendben... És nehogy azt higyjék, hogy csak ez az egy cég, amely új világot hoz, a telenor is új világot épít, ők is k.vára gyorsak, meg felkel a nap (vagy netán lenyugszik, és eljő a sötétség - nézőpont kérdése).
    Mindegy, gratulálok mégegyszer a filmhez, legfeljebb a folytatásba belerakod majd ami kimaradt.

    VálaszTörlés
  22. Sokan akadnak "véletlenül" ilyen jellegű "ébresztő" filmekre és írásokra, nem kell túlaggódni a terjesztés témakörét. Ezen kívül pedig ha elég intuitív vagy, tudni fogod, mikor és kinek érdemes megemlíteni ezeket az információkat és persze milyen tálalásban.... ezen kívül pedig okosan lehet szórogatni a kicsi mustármagokat.... a Jézus Krisztus a mi urunk majd megment téged, gyere velem beszéljünk erről szöveggel biztosan sok embernél kiütöd a biztosítékot... pl. egy Mohamedánnak, mit mondanál, hogy tálalnád? Tálalnád neki egyáltalán? És egy Krisna tudatúnak? Erre is figyelni kéne fiúk...

    Más. Köszönöm a Piros Pirula Projekt munkáját!

    VálaszTörlés
  23. Fekete Tamás Mi a csoport neve?

    VálaszTörlés
  24. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  25. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  26. tükör Akkor jól emlékeztem,nekem is ezek ugrottak be hirtelen.A 6970-es már egy ideje piacon van én úgy tudom, esetleg átcímkézték és kissé átgyúrták, tuningolták.Ez gyakran megesik, a gyártóknál.Egy ideje az a bevett szokásuk, hogy ugyanazt a chipsetes, GPU-s kártyát adják el 2-3 éven át,csak változtatnak a külsőn,címkéken és feliratokon.Ezt csinálja az Nvidia és az ATi is évek óta,sokan fel is háborodtak ez miatt,mert a kártyák semmit sem gyorsultak és a hűtés sem lett jobb sem halkabb.Viszont a vételár drasztikusan megugrott.Az ATI és Nvidia valójában sosem volt konkurens cég,mint ahogyan az AMD(Adventure Micro Device,piramis logo) és Intel(satan Inside) sem.Egy cég,csak megmaradt a választás illúziója:Coca vs Pepsi,Mcdonalds vs Burger King...stb.Ezek logói is 666os textúrával büszkélkedhetnek.Ebben a világban ez már elkerülhetetlen, hogy egy cég logója ne kapcsolódjon valamilyen formában a 666-hoz.A mi nap láttam egy hirdetésben, a Károly Róbert fősuli logója egy bagoly és a fején egy négyszögletű kalappal.Kell ennél több???Jó kis referencia....vérmes kis sátánista növendékeket termelnek majd ki.Local patiot manufactured bloody kánaán.A GPU-ról még annyit, hogy korábban az ATI radeon 3400-3600as széria egyik modellje sátáni 666 millió tranzisztorral büszkélkedhetett.Ez olyan 4-5éve volt,de nekem már akkor szemet szúrt,hogy itt valami nem stimmel.Miért ragaszkodhatnak ehhez a számhoz???ha felhoztam volna valahol a véleményemet,simán őrültnek mondtak volna.Pedig nagyon is volt benne ráció.Ez a cikk a Gamestarban jelent meg és PC guruban is.Ez is 2 újság de ugyanazt írja.Egy szennylap mind a 2 és a sátánisták egyik oszlopos bástyája,a fiatalokat mossák rendesen agyilag.A sok retaldált fajankó,nem tudom másnak hívni őket,fáradtságot nem ismerve rohannak az újságoshoz ezért az undormány lapért,Régen volt,hogy én is megvettem,de egy nagy semmi az egész,bár csak ne vettem volna,de megtapasztani kellett valahogy.Külön GS tábort szerveznek,ahol mint a Voda dolgozzák a sok szerencsétlen gamer agyát,ez tiszta őrület már....Ezek képesek minden évben egy vagyont fizetni,csak azért,mert a Gamestar arra biztatja őket,hogy fejlessz mert akkor te vagy a menő,mert akkor futnak a legújabb játékok és az fuuu de kafa és a nyálukat csorgatják szerencsétlen gyerekeknek,mert ugye a GS globalista tesztelői Gyu és bandája mutogatja a gépét és hogy hány FPS-t produkálnak 1-1 újabb game-nél.és ezek a szerencsétlen gyerkőcök megveszik mert huuu Gyu-nak is olyan van nekem is kell....Számolatlan 100 ezreket dobálva így ki.Szörnyű, ami a GS házatáján folyik.és annyira jámboran,barátságosa, jószándékúan mosolyogva adják elő ezt az egészet a mit sem sejtő gyerekeknek,mint a Piroska és a Farkasban a fenevad....Ez egy ördögi kör, ebből nincs kiút,mert itt állandóan fejleszteni kell és a GS ezt szajkózza olvasóinak, eljött az ideje a fejlesztésnek!!Most kell lépni, itt a nyár!!Pontosan úgy mint a Voda Balázzsal.Évek óta figyelem mi folyik a Gamestar-nál de már nekem is kicsordult a bili és besokaltam egyszerűen.Szégyeljék magukat amit csinálnak a gyerekekkel és a fiatalokkal.Belehajszolják őket,felesleges pénzkidobásba a programozásuk lévén.

    VálaszTörlés
  27. Pirula a Gamestar-nál is rendszeresen készülnek ilyen promóció féle GS Tv és hasonló videó filmek.Érdemes lenne mazsolázni,bibliai öntetű tartalmakra.Szerintem lennének elrejtve bőven.Ezt a lapot,mint a PC Guru-t is valami nagy multi pénzelheti méghozzá egy nagy rakás számítástechnikai cég.Azért kíváncsi lennék,milyen programok mennek egy ilyen GS-táborban nyaranta...Egyébként úgy tudom a Vodafone egyik oszlopos támogatójuk.

    VálaszTörlés
  28. Egyik GS cikkben olvastam, a GS újságírók kiakadtak úgymond,mert tudtukra került.hogy a Call of Duty 2-ben egy robbanási szkript meg lett változtatva, úgy,hogy egy videó játszotta le amikor a katona felrobban a kézigránáttól és darabokra veti.Na erre totál berágtak a "cenzurára" és komolyan elkezdtek fenyegetőzni,hogy ha ez így megy tovább, akkor valami olyat, de olyat tesznek, hogy azt maguk is megbánják.A lényeg,hogy a videó helyett egy teljesen automatikus esemény és mozzanat sornak kellett volna a gránát robbanáskor történnie ugye,ami teljesen egy véletlen lefolyását adta volna a dolognak,tehát a delikvens mindig másképpen robbant volna fel és szinte végtelen féleképpen hullt volna cafatokra na és ez helyett, a cenzorok egy sablonos videót tűztek be,ami minden robbanásnál ugyanazt játszotta le.na ez kiverte a biztosítékot a GS apokalipszis urainál és rettenetesen dühbe gurultak.Egy jó ideje nem olvasok GS-t de csak találgatni tudok,mik történhettek azóta ott.Azóta sokkal durvább lehet a helyzet.Előszeretettel mutatták be rendszeresen a Postal 2 hentelős játékot,ahol láncfűrészel és egyéb nyalánkságokkal kellett vagdosni az embereket és azért adták a pontot.Most bele lehet gondolni egy fiatal miken megy kersztül csak ennek a játéknak a folyamán.ja és azóta már megjelent a 3-dik rész is, még tökéletesebb grafikával és gyilkolászásokkal...Korábban a GS az év játékának választotta a Fear-t ami meginnt csak egy nagyon erőszakos és horror játék és egy sátáni lány ellen kell harcolni.Ennek a lánynak képe,nagyon sok 666os videóban szerepel,nem ok nélkül...

    VálaszTörlés
  29. És akkor kérdem,miért enged a vezetés egy ilyen erőszakos újságot és "gárdáját" működni???Amikor üvölt az erőszakra ösztökélő magatartástól.Az egész csapat.Gátlástalan arrogáns galeri.hallom, hogy akárki be sem kerülhet közéjük,hanem az elit-ből válogaták be őket protekcióval.Egyszóval kő gazdag csemeték szüleit protezsálják oda.Ezek aztán jókat vigyorognak és hülyülnek ott egész nap és csak játszanak és óriási fizetést nyúlnak le a nagy semmiért.Közben nap mint nap azt hurrogják.Fejlessz!!Mert az a menő.Egy ütős gépet,összerakni, ami alatt van CRAFT!!Mert nem fog a kedvenc játékod futni Full Grafon.Kérdem én mi szükség van 1920*1280-as felbontásra??Hát semmi, de ezt elhiszik sokan és megveszik az ehhez szükséges konfigurációt,még ha a szüleiknek egy fillérük sem marad.Na ez a a digitális Kánaán.Emlékszem a MOHA tesztjekor,a GS egyik fejese csinálta a tesztet, csak a játék miatt egy igen drága drága gépet vett.Ez azt jelenti, hogy 2006-ban egy Intel Core2Duo E6700 2GB Ram és Geforce7900GTX gépszörny volt.Akkoriban egy 2magos CPU nem kevés pénzbe került és ő megvette,mert hogy full grafikán akarta nézni,hogy a hentelést lássa, ahogy folyik a vér,tocsognak a belek...stb.Én azt tudom mondani, hogy a Gamestar és a PC Guru kéz a kézben jár a Vodaphone-nal.És részvétem azoknak a családoknak,akiknek a gyerekei,megveszik az újságjukat és ne adj isten egy GS-Táborra szottyanna kedvük...vagy mondjam azt, hogy ÚJ Világrend Tábor???És akkor osztogatják a díjakat:alaplap.egér,videókártya,komplett PC...stb.akik megnyerték az FPS játékokat,vagyis akik a legtöbb halálos lövést tudták bevinni a többiek ellen.Ez aztán az ÚJ DIGITÁLIS KÁNAÁN a javából.Elképzelem,később ezek a játékok éles fegyverekkel fogják játszani, akkor már lesz adrenalin is...és sokaknak az lesz az Utolsó Világrendjük...

    VálaszTörlés
  30. én is játszom mindenféle fps játékkal ,de nem éreztem utána kedvet gyilkolászni igazi fegyverekkel.addig a jó amíg virtuális téren történik ez.van most 1 játék amivel már lassan 1 éve játszom a world of tanks mmo játék. nem tudom abban mi lehet de 1-2 óra játék után idegbeteg vagyok nem tudok aludni stb..:) pedig csak szimpla régi ócskavas tankokkal kel egymást lövöldözni. azt tudom már függő lettem tőle .prémiumért pénzráköltés:(.
    Más! A Twin Peaks film számomra is meghatározó élmény volt. Nem csak törpe jelent meg a vörösen hullámzó függöny előtt hanem 1 óriás is előjött mindig.a padló pedig nem fekete-fehér kockás hanem vörös fehér cikk-cakk vonalakból van.3 szög mintás. Bobról ne is beszéljünk! amikor az előjött a legváratlanabb pillanatokban fehér ló kíséretében még most is kiráz a hideg tőle.Bagoly barlang ahol találnak 1 ősi indián térképet illetve naptárt ami megmutatja az átjáró pontos helyét és a megnyitásának idejét.az az átjáró vezet oda ahol az óriás és a törpe is van az öreg embert se felejtsük ki aki a kávét adja..a vörös függönnyel körbezárt szoba. meg érne egy részletes elemzést az a film.ahogy a mátrixból is ebből is lehetne.
    http://www.youtube.com/watch?v=pWa0dZMHYeE&feature=related
    http://www.youtube.com/watch?v=H98xfbb7y58
    ezektől a jelenetektől lehetett idegbajt kapni..

    VálaszTörlés
  31. sayid Megértelek, ebbe a filmbe beleadtak apait anyait a készítők,szerintem a világ legfélelmetesebb filmje és az a pszichikai terror amiben a nézőt részesíti, na hát az páratlan,Carpenter filmjeit is lepipálja.Ilyen filmet csak Illuminati rendezők képesek összehozni,csúcs profizmus és zseniális átgondoltság jellemzi az egész sorozatot.Igen át kellene elemezni,mert ez nagyon hasonlít a Balázs féle reklámra sok tekintetben.Mátrix, az ugyancsak erről szól, üzeneteket közvetít, leplezett és leplezetlen formában.Érdekes én kockás fekete.fehér padlóra emlékszem.Na igen a bagoly az mindig,huhogott és olyan iszonytatóan félelmetesen hatott.Bob hát az maga volt a rémület és az a ordítás,rosszabb mint Freddy Crueger, a szívem zakatolt és volt hogy belé is nyilalt.Ez a film képes megölni egy szívbeteg embert,lehet erre is ki találva,legalább a sok szálból amin fut ez az egyik.Voltak jelenetek,ahol kikapcsoltam a tv-t vagy behunytam a szemem.lehalkítottam a hangot a és befogtam a fülem és még úgy is féltem nagyon.Azóta is félek ettől a filmtől,mert áthatotta a gonosz szó szerint éreztem őt.Aki megnézi ezt a filmet, az elhiszi a gonosz létezését is akár.Hát igen a fehér ló,ahogy előbukkan megjelenik az apokalipszis angyala,Bob bácsi.Halálra lehet tőle rémülni komolyan.Gyerekek kerüljék ezt a filmet jó messzire.A Kör és Samara a tv-ből csak jelenthet neki.

    VálaszTörlés
  32. sayid, én régen nagyon sokat cod-oztam, ésvolt egyszer-kétszer olyan hogy mögöttem állt valaki és valami idegesítőt mondott, és reflexből le akartam őt lőni a virtuális fegyverrel, de rá kellett jöjjek hogy ez butaság lenne, és arra is, hogy nem is lehet, mert a fegyver csak virtuális, 2D-s... akkor csak nevettünk rajta, de visszagondolva elég ijesztő o.0

    VálaszTörlés
  33. sayid Na látod én függő lettem ezektől, gyerekkoromtól kezdve.Ezek tudják mit csinálnak.Nem véletlenül jelenik meg annyi játék,évente és a szálat mindig tovább viszik.A Prince of Persia is még a 80-as évek végén kezdődött és azóta is tart,csak azóta a Herceg is öregedett,mint a valós életben.Már teljesen egy film szintjén állnak a mai kor játékai és teljesen képesek lekötni az embert, odaszegezni a monitorhoz.Rosszabb ez mint a Heroin...És mihelyt nem játszol késztetést érzel, hogy játszál és csak erre tudsz gondolni,mert különben rosszul érzed magad és minden bajod van.Ez a Sátán módszere,ezért áll ő a játékok mögött.Az élvezetek hajszolása ugye,mert egy játék erről szól:játék élmény.Az ember képes minden pénzét rákölteni erre,csak hogy élvezze a game-t minenáron megkell venni az ütősebb videó karit,cpu-t ram-ot,hogy az FPS optimális szinten legyen Full HD-n.Ennél fontosabb nincs is.Kit érdekel, hogy 1 év múlva nem ér semmit, a jelen a fontos és a gyönyör az élvezet a szuper fegyverek ahogy becsapódnak a golyók a testbe és ez maximális tér és hang hatások segítségével....stb.Ez egy akkora manipulációs technika mint egy ház, az Új világrend szolgálatában.Egész tömegeket képes meghülyíteni és csak erről beszélnek az iskolában, az utcán...Nézz meg a fórumot,mindig előjönnek a játékok,na és a véget nem érő viták:melyik a jobb ATI vs Nvidia???Intel vs AMD???Év tizedek óta folyik a harc ez ügyben.Bele néztem ezekbe a chatekbe, hát nem semmi amekkora energiát ebbe beleöltek egyes emberek, leírták a legrészletesebb opcionális dolgokat és paramétereket miért jobb xy kártya...stb.Én mondom ha ezt az időt tanulásra szánták volna akár le is diplomáznak.Ördögi ez a játék világ és csak jönnek és jönnek az újabb progik csitítva a fiatal harcosok étvágyát.ismerem a játékot mármint borítóról és videóból, de még nem toltam.Biztos "jó" lehet, ha ennyire a rabja lettél.Én sem éreztem kedvet gyilkolászni, de aggresszívabb lettem , jó persze lenyugtatott valamennyire, de ez csak az egyik oldala a dolognak,mert életre kelt egy sokkal mélyebb ösztönöket érzéseket az emberben ,de ezt sokan nem veszik észre vagy nem akarják beismerni.Igen addig jó és inkább virtuálisan lőjjék egymást.de ez csak az előszoba,mert valójában ezek a játékok a háborúra nevelnek,készítenek fel, a jövő nagy háborújára,ez egy mélyebb üzenet de igen is hordozzák ezek a játékok.Nem véletlenül költenek ezekre Hollywoody filmeket megközelítő pénzeket és fizetnek Keanu Reevs és más hasonló szintű "sztárokat".A Brother in Arms készítői képeek voltak kiutazni franciországba és az eredeti helyszínt pontosan belevinni a játékba és egykori veteránokat fizettek meg az információkért és amerikai hadsereget is belevonták.A hadsereg már régóta számítógépes játékokkal képzi ki az embereket,Pl.Tank szimulátor, ami sokkal olcsóbb,mint egy valós kiképzés.Már lehetőség van a háborút az otthonból lefolytatni, a katona monitor előtt látja az Iraq-i hadszínteret és Joystickel lövi az arab katonákat,katonai célpontokat, a tank és egyéb robot repülőkön levő speciáliskamerás rendszer segítségével.

    VálaszTörlés
  34. JLY Én is COD-ztam bár a neten nem tudtam játszani,mert torrentes és nem enged a szerverekre.Nekem a szívem zakatolt és ideges lettem és remegtem,mert veterán szintre állítottam és nagyon nehéz volt életben maradni és amikor lelőttek, az nagyon rossz érzés volt.Mai napig meg ijedek amikor lelőnek,annyira élethű puffanás hangot ad, ez sem véletlen.Amikor neten játszom és lelőnek MOHA-ban sokszor akkorát belém hasít a szívembe fuuuu ,azt hiszem infarktust kapok,halálra rémít,mert nagy csönd van és egyszer csak pufff és akkor összesek mint egy darab zsák tégla,levetem a téglát a szívemről úgymond.Átélem a halált virtuálisan.Mint ahogy Al Pacino mondta,csak itt nem könnyebbülök meg tőle,hanem valami sokkal rosszabb érzés kerít hatalmába.ha valaki nem próbálta még, próbálja ki és akkor tudja miről beszélek.Hosszú távon mindenképpen károsak ezek a netes játékok,csak ezt az ember nem érzi vagy nem ismeri el vagy nem is tudom...Mondom én amikor lelőnek, utána időre van szükségem,hogy magamhoz térjek,mert van hogy a legváratlanabb pillanatban ér a lövés és nagyon megijeszt belehasít a szívembe és ekkor nagyon ideges leszek és bosszút akarok állni, egy olyan emberen akit nem is ismerek és leakarom lőni vagy felrobbantani gránáttal,persze csak virtuálisan.Hogy elégtétel vegyek rajta és akkor nyugszok le.Sokan nagyon durván durván összevesznek és akkor le fuck-ozzák egymást és hasonlók, vagy h air shooter volt én is csináltam és akkor kiírták a nevem és a admin kirúgott loll.Jó vannak vicces pillanatok is nem tagadom,mert minden rosszban van valami jó és fordítva vagy nem tudom.Bonyolult ez na.Szóval lehet nagykat nevetni játék közben és fordítva is elsülhet a dolog.

    VálaszTörlés
  35. Végignéztem a filmedet. Amit igazán sajnáltam, hogy gyakorlatilag a szokásos keresztény propagandát nyomja, bemutatja a nagy gonosz luciferista sátánistákat, és közben a Jelenések könyvéből idézget mint ahogy a legtöbb „leleplező” keresztény filmeknél szokás általában. A zenék és néhány dolog nagyon hasonlít a „Labyrinth of Truth” című videóra, az volt az érzésem, hogy pár dolog onnan való. Eléggé félremész a szimbólumok magyarázásával kapcsolatban is, vagyis a te értékrendednek megfelelően próbálod magyarázni a szimbólumok jelentését, ami persze nem baj, de ha járatos vagy az okkultban, akkor tudhatod, hogy ezeknek külön jelentései vannak. A buta „profánnak” teljesen mást tanítanak, mint egy magas szintű beavatottnak, pedig ugyanarról a szimbólumról van szó. Ott van például a Vodafone és a 666-ja, erre te rögtön apellálsz, hogy na a Vodafonnál azok sátánisták. Abba a reklámba pedig túlságosan sokat belemagyaráztál. Az csak egy ostoba reklám semmi több, és semmi komoly nincs benne. Ha mélyebb szimbólumokat akarsz látni ajánlom az amerikai filmeket elsősorban Kubrickot, ott találhatsz mély értelmű szimbólumokat jócskán, ezek a kis magyar producerek amatőrök hozzá képest. Anton Laveyt meg kár volt berakni, az extrába megerősítvén a sátánista összeesküvést, mert amit ő és a „vallása” képvisel, az ateizmus, egy igazi sátánista vagy luciferista sohasem ismerné el ezt a maskarabált valódi sátánizmusnak. A háttérhatalom filozófiája igazából nem hisz sem sátánba sem istenben, tehát az ilyen videókon ahol a háttérhatalmat próbálják a sátánnal összekötni, a magas szintű beavatottak maximum nagyot kuncoghatnak.
    Azt elismerem a 3részben, Al Pacino, valóban a tökéletes luciferista szemlélőmódot ad vissza, én is meglepődtem ezen. Na de itt megint a szimbólumok elferdítéséről van szó, én megértem a te magyarázatodat is, de én mondanék egy másik „magyarázatot” mert ahogy írtam fentebb a szimbólumokat bárhogy lehet magyarázni. Itt Al Pacino, ha megfigyeled az „ész ember” a „humanista” és az ő kora a tudás, az értelem kora, nem valami „sátán uralma”. Lucifer próbálja a főszereplőnek elmondani az igazságot, mert ő magát Lucifert(Al Pacino) hibáztatja,miközben maga a főszereplő teljesen egoista(aki a jófiút próbálja alakítania filmben) , de érdekes módón azt vágtad a sátánistákhoz hogy azok olyan nagyon egoisták. Ez a laveyi sátánistára teljesen igaz, de egy luciferistára vagy egy „igazi” sátánistára abszolút nem. A 4-es videódban meg azt írod, hogy Luciferi ideológiától annyi segítséged kapsz, hogy leveszi a válladról a bűntudatot. Milyen bűntudatot kellene levenni? Mint aki követi ezt az ideológiát részemről nem tudom, hogy mit akarsz ezzel. A 8-as videóban egyébként nincsen hang.
    Ezeket építő jellegű kritikának szántam, a magyar színvonalat nézve, mint magyar ébresztő film, nagyszerűen megfelel a kívánalmaknak és tényleg gratula hogy megcsináltad, és beleöltél ennyi időt. Remélem még rengeteg igényes alkotást láthatunk tőled.

    VálaszTörlés
  36. luxbeci annyira kedvet kaptam a twin peaks hez,hogy már töltöm a teljes sorozatot.sajnos csak angolban van ,de találtam feliratot az összes részhez.mondjuk lehet nem sajnos mert pl a LOST teljes 6 évadát is angolul néztem magyar felirattal.a magyar szinkronos verzió meg se közelíti az eredeti hangokat. A Lost is megérne 1 misét..:) tulajdonképpen ott már mindenki halott csak Jack képzeletében zajlanak a történések vagy mi a fene...ááá azt az utolsó részt nem igazán tudtam megérteni.pedig rengeteget utána olvastam mindenféle elméleteknek.na jól elmentünk Balázs és a vodafone tol :)

    VálaszTörlés
  37. said A Lost az a szigetes sorozat?
    Akkor az is valami pszicho thriller lehet.Én ezt a Balázst sosem kedveltem, felkapaszkodott kis piperkőc.Komoly háttere lehet a gyereknek.Vodafone-s pedig sosem leszek.nem rég T.mobilnál vettem egy Nokia C1-est,már megbántam,van benne kamera és sd kártya hely,amire semmi szükségem nincs,vacak vga felbontású kamera van benne.Inkább a zseblámpásat vettem volna, az még 5000Ft-al olcsóbb is és nem is tudnak megfigyelni,nincs benne kamera.Bár ahogy elfigyelem a dolgokat, a T-mobil is előrukkol vagy ilyen bibliai öntetű vodafone klónokkal és a pannon is követi.A pannon elég jól halad a piramisos hullámvasúttal,új világot építünk stb....
    Hát igen a Twin Peaks egy korszakalkotó film,soha többet nem lesz hozzá hasonló alkotás.

    VálaszTörlés
  38. Luciferizmus Hogy mondhatsz ilyet, hogy csak ostoba reklám és semmi több???nem gondolod, hogy túlon túl sok a véletlen egybeesés???A modemek színei és sorrendje, a lovak száma és honnan jönnek, a fa, a trón,az egyszemű, az esernyő,eső,vihar,fény a homlokon,kamera fordítva,fekete szárnyak és sátán alak,emberek amortizálva,vörös függöny,Balázs fekete öltönye,inge és piros öve...stb.Ennyi véletlen egyszerűen nincs,csak a mesében és ez nem mese, ez valóság.Hideg,zord,kopogós valóság.Ez az egész nagyon is tudatosan lett megkonstruálva,Isten tudja hány agytröszt dolgozott rajta,valahol Amerikában egy Bilderberg birtokon összeülve egy sötét szobában.

    VálaszTörlés
  39. Luxbeci: Nem kívánok vallásfilozófiai vitába bocsátkozni, ám azt gondolom, szélsőséges és kirekesztő vallásosságoddal inkább ártasz, mint építesz. Ismereteid a különböző filozófiákról igen hiányosak, ezért javaslom, szabadulj meg vallás- korlátaidtól, hogy kilépve onnan, meglásd az EGYség csodálatos bölcsességét. Ugye megérted, hogy e témában, ezen blogon nem folytatom a diskurálást Veled? Úgyis mindEGY:)

    VálaszTörlés
  40. Vadzsrasatva, szélsőséges és kirekesztő vallásosság nincsen, max. hozzáállás.
    És ez a "szabadulj meg a vallás- korlátaidtól", mint ha csak Al Pacinot hallanám, vagy a sátánista "papot"...
    A "meglásd az EGYség csodálatos bölcsességét" és az "úgyis mindEGY"-től meg egyenesen kiráz a hideg.
    Egyébként arról, amit írtál, hogy egy mohamedánnak ezt hogy tálalnád: az iszlám elismeri a Bibliát, mint Isten által leküldött másik könyvet, és mivel ők sem hülyék, biztosan megértenék a film lényegét, és nempedig háborognának. Ők nincsenek rosszul, ha a Bibliából, vagy Jézusról hallanak sorokat...

    VálaszTörlés
  41. Nagyon tetszett, várom a folytatást!
    A zenéket nem tudjátok mik voltak?
    Pirospirula ki tudnád tenni a tracklistát?
    (vártam a film végén)

    VálaszTörlés
  42. Azt mondja luxbeci

    " a 10.-ik részben a "megmaradt emberek" mintha pont 13-an lennének."
    "Egyértelműen 13an vannak a kislányt is beleértve.ennyi véletlen nem létezik."


    Nincs ezen a ponton ilyen egyértelműség: én megnéztem a 720p-s (nagyobb felbontású) reklámklipet az eredeti vodafonos youtube csatornán és 14 vagy 15 között van a kacsintó nagy kép-mozaik nőszemély mellett takaratlanul maradók száma!

    VálaszTörlés
  43. Néhány megjegyzés törlésre került.
    Kérem tartózkodjatok a tőletek eltérő vallásúak vallásának leszólásától. Ezek kirekesztőek, és az ilyet törölni fogom.

    VálaszTörlés
  44. Elfelejtettem mondani, hogy magas rangú vodás dolgozóknak ne küldjétek, mert azzal csak azt éritek el, hogy levetessék a youtube-ról. Ilyen emberek úgysem nézik meg, mert a kezet, ami eteti őket nem fogják erkölcsileg értékelni.
    És NEM MINDEN VODÁS sátánista. Ugye senkinek nem ez jött le! Nézzétek meg a werkfilmet, még a készítők sem tudják, mire megy ki a játék. Csak az a két amerikai csóka, akiket ideküldtek biztos a központból.
    Tudat alatti szinten manipulálnak!
    Ne támadjatok rá egy vodásra, hogy te sátánista vagy. Az pont olyan lenne, mintha egy benzinkutast lecsesznétek az BP olajkifolyatása miatt.

    VálaszTörlés
  45. killuminati,
    az új részekben kitérünk a többire is

    VálaszTörlés
  46. Balázs motoros sisakján is van 2 vörös csík ami olyan mintha két szarv lenne talán ez sem véletlen..

    VálaszTörlés
  47. Kedves Killuminati! Csak röviden reagálok a nekem címzett bejegyzésedre, aztán hagyjuk ezt a témát, mert ennek se vége, se hossza nem lesz egy idő után. Kirekesztő vallások vannak, emberi korlátok is léteznek. Bejegyzésemmel mindössze arra kívántam felhívni a figyelmet, hogy ne legyünk kirekesztőek más vallások-, és filozófiai irányzatok követőivel. Amitől pedig kirázott a hideg (nem is értem)lsd. EGYség, mindEGY, pusztán a magyar nyelv bölcsességére hívta fel a figyelmet és a TAN lényegére, amit a magyar nyelv oly csodálatosan kifejez.
    A Védák könyve és a Korán is ír az utolsó időkről és persze nem gondolom, hogy János próféciái kiütnék a biztosítékot a Mohamedán érdeklődőknél -nem állítottam ilyet, olyat pedig végképp nem, hogy hülyék volnának. De ha azt írja valaki, hogy a kereszténységen kívül a legtöbb vallás (ha nem az összes)és filozófia sátánista közösség, az már igen. Remélem érthető volt, amire rávilágítani szándékoztam.
    Más.
    Komolyan írtak a Voda- főnököknek? Isten az égben! Az emberi hülyeség ismét megmutatkozott:) De mielőtt megköveznétek: nálam is, hiszen itt írogatok:)
    Mindezek ellenére érdeklődve olvasom a PPP cikkeit, elemzéseit! Okos, tanulságos és tényszerű! Részemről elismerés fáradtságos munkátokért!

    VálaszTörlés
  48. pali, luxbeci
    Ha alaposan megnézitek a 720p-s videót teljes képernyőn, akkor 17 embert fogtok találni. :)
    Persze ez lényegtelen. Mindenre nem tudnak odafigyelni vodás barátaink, akik ugyanúgy nem tudják mi van körülöttük mint mi.
    Egyébként a film tanulságos, köszönjük. Várjuk a folytatást. :)

    VálaszTörlés
  49. Még valami:
    http://www.youtube.com/watch?v=pfHnS-Sg9dg&feature=related

    VálaszTörlés
  50. Gratulálok a filmhez Pirula!

    A fenti vitához pedig annyit fűznék hozzá, hogy ez az "én vallásom az igazi vallás, mindenki más téved" hozzáállás színtiszta egoizmus, vallási köntösbe bújtatva.

    VálaszTörlés
  51. Sziasztok, itt egy komoly HARC folyik (nagyon régóta) Ha harcolni akartok, akkor kénytelenek lesztek kiképezni magatokat. Lelki harcosokká. Ebben a harcban a SZÓ a fegyver. A beszéd az eszköz. Beszéddel és szóval kell harcolni, mert ez alkalmas az emberi gondolatokat terelni a helyes irányba. Nem könnyű ezt megérteni de nem is lehetetlen.

    R E T O R I K A.

    Ez a kulcs szó. Platontól, Jézusig Szent Ágostonon át a kiemelkedő vallási vezetőkig mindenki használta. A beszéd az igazi fegyver. Ezt kell megtanulnotok, hogy ha el akartok érni valamit.

    Az emberi gondolkodást, az érzelmeket és a cselekedeteket a beszéden keresztül lehet befolyásolni. Ez olyan , mint a kardforgatás. El kell kezdeni tanulni, aztán pedig sokat kell gyakorolni, mire kiállhatsz valaki ellen. Ahhoz, hogy embereket ments meg, gondolataikra hatni tudj ismerned kell, hogy mikor mit és hogyan kell mondani nekik. Az emberek bajban vannak, de saját bajukat nem látják át. Neked kell gondolkoznod helyettük is és neked kell elérned, hogy a gondolkodásmódjukon változtassanak. Beszélned kell hozzájuk, mert az ellenség is ezt teszi. folytonosan "beszél" megállíthatatlanul. Ezzel éri el az agymosást.
    Ha tudod, hogy kinek mikor mit kell mondani, akkor már képes leszel harcosként felvenni a harcot. Addig csak egy fegyvertelen zavaró tényező vagy. Egy bekiabáló. Ha tényleg tenni akarsz kezdd el tanulmányozni a retoriká-t és tanulj meg beszélni. Hogy hatást tudj elérni a beszédeddel. Hogy segíthess az embereknek.
    Minél előbb elkezded annál előbb jutsz el arra a szintre ahol már tényleg fel tudod venni a harcot az ellenféllel.

    Nem mondtam, hogy könnyű lesz :-)

    VálaszTörlés
  52. Luciferizmus : elkövetsz egy nagy hibát. A világot 3 felé osztod : Az Egyisten-hívők, a sátánisták és az ateisták. Csakhogy ez nem így van, mert a világot csak két részre lehet osztani : Az egyistenhívők és a többiek. A sátánisták, az ateisták a bálvány imádók, az alkimisták, okkultisták önmegvalósítók és mindenki ide tartozik aki nem hisz az Egyistenben. A nem hívőket magadnak feloszthatod külön kis csoportokra, de minek ?

    A blog szerzője helyesen nevezi sátánistának mindazt ami az egyistenhittel szembemegy illetve azzal ellentétes. Sátánban nem kell hinni ahhoz, hogy sátánista legyél. Elég bőven, ha az egyistenben nem hiszel és már az is vagy. Mert két urat egyszerre nem szolgálhatsz. Vagy az Egyistenhit szellemisége dolgozik benned vagy valami más. de az a valami más mindig sátáni, démoni lesz. Ez törvényszerűen így van. Nem baj, ha nem érted még ezt, csak gondoltam szólok, hogy tévedés áldozata vagy.

    A gnosztikusok ugyanúgy elvetik az Istenhitet, mint az ateisták. A tudást istenítik ami a bálvány-imádat egy fajtája. A humanisták (meg mindegyik istára végződő mozgalom) is. Bálványoznak valamit. Ez csak egy csel a sátán részéről. Ügyes és megható :)

    Nem érdemes lebecsülni a sátán erejét és képességeit. Ezer és egy trükkje van ahhoz, hogy félrevezesse az embereket. Csak egy módon lehet vele szembeszállni : Ha uradként szolgálod az egyistent. Ha krisztus munkálkodik a szívedben. Más esetben hálót sző köréd, csapdába ejt és elfog. És nem kegyelmez.
    Jobb ha tisztában vagy vele, hogy a sátánnal nem veheted fel a harcot mert elbuksz. Ő azért van, hogy TE elbukj. Rászed és átver. aki magát nagyobbnak képzeli a sátánnál az rettentő ostoba. A sátán hatalma óriási. Ha rájössz, hogy miért, akkor arra is rájössz, hogy csak egy út van előtted amivel megőrizheted a lelki üdvödet. (hogy isten felé fordulsz) más utak a híresztelésekkel ellentétben nem működnek - ez van.)

    VálaszTörlés
  53. A 8. részen blokkolták a hangot. De most már javítottam. Köszönöm, akik felhívták rá a figyelmet.

    VálaszTörlés
  54. luxbeci
    Rengeteg hasonló reklám megy nap mint nap a tévében, Pirula csak kiszedett belőlük egyet és elkezdte elmezezni. Rengeteg ilyen reklám klipp létezik Magyarországon is, érdemes megnézned néhány NOX klippet, az is megér egy misét. Persze hogy vannak egybeesések mert rengeteg más videofelvételen visszaköszönnek a szimbólumok, az már más kérdés hogy az átlagember nem tudja elemezni, ha igen akkor legtöbszőr rosszul. Még az is hozzájön, hogy teljesen máshogy elemez egy képsort egy keresztény és egy sátánista. Amit láttunk Pirulától az egy keresztény szemszögből való elemzés volt. Én leírtam néhány más módozatot is az előző írásomban.

    VálaszTörlés
  55. bukovinai

    Tévedsz én nem osztom fel a világot, és főleg nem 3 felé. Két részre? Egyistenhívők és nem azok? A nem egyistenhívők azok meg sátánisták? Ha ezt követjük akkor a görög,római, a bennszülött törzsek, az inkák, stb. azok mint sátánisták? A blog szerzője nyíltan nevezi a sátánistát sátánistának, mert hozzárendeli őt Luciferhez és a szimbólumokhoz, vagyis nem arról van szó, hogy Pirula számára minden sátánista ami nem egyistenhit. Ez a megfogalmazás végképp furcsa számomra, hogy ha valaki nem egy istenben hisz az automatikusan sátánista. Olvasd csak el a wikipédián, hogy mi is az sátánizmus(ne a laveyit). Egyébként a sátán fickó nem is létezik, az a kereszténység kitalációja, mert amikor létrehozták a katolikus egyház istenét, akkor sátánnak is lennie kell, ezért is „találták fel” Szóval engem sátán nem tud „átverni”, mert nem is hiszek benne. Isten luciferista szinten, egyébként annyit jelent, amit a Pirula filmjében Al Pacino elmondott róla . Más utak mindig vannak, és bizony működnek, aki keresik megtalálják azokat.

    VálaszTörlés
  56. bukovinai

    Egyébként nem kell senkit sem megmenteni, aki megismeri az igazságot, az majd megmenti saját magát. Én így látom Pirula blogját, ahol sok igaz info található, néhányuk tudja hasznosítani ezt a tudást, és képes a fejlődésre, a többi meg megmarad a saját szintjén. ELőszőr saját magadat kell megmentened, hogy segíthess másoknak, mert ha a vak vezeti a világtalant mindketten a verembe esnek.

    VálaszTörlés
  57. data.hu: "A 200 MB-nál nagyobb fájlok letöltéséhez Prémium előfizetés szükséges."

    Szoval nem toltheto le ingyen a dvd... Nem tudnad felrakni pl. a megauploadra? Koszi...

    VálaszTörlés
  58. Egyetértek Luciferizmussal. Már elnézést, de szerintem eléggé eltorzult világnézetre utal az, ha valaki sátánistának titulálja az eltérő vallásúakat.

    De kár is ezt folytatni, mert meddő vita.
    A lényeg, hogy mindenki kövesse azt a vallást vagy spirituális tanítást, ami a leginkább megérinti, de tartsuk tiszteletben a többi utat is.

    VálaszTörlés
  59. Pirula Nem értem miért törölted a kiírásomat.Én úgy érzem ,nem írtam kirekesztetőt, ezek tények.Az itt a baj, hogy Vallásokba tömörülnek az emberek,amikor erre semmi szükség nincs.Ez nem közösség függő, hogy valaki higgyen Istenben és Jézusban,hogy elmenjen egy templomba vagy akár egy Jehova tanúi által fenntartott "Királyság terembe" és aztán,amint kiteszik a lábukat,folytatják bűnös,gyarló és parázna életüket.Ez szemfényvesztés és csalárd álszentség.Elég annyi, hogy mindennap olvassa a bibliát, imádkozzon és próbáljon közelíteni Jézushoz cselekedeteiben,viselkedésében jó cselekedeteket tenni,segíteni embertársainkon,az elesetteken és nem a pénz és a csillogás bűvöletében élni.Na pont nem erről szól ez a világ és lehet akár millió vallás is,akkor sem jelent semmit,egy puszta üres érdekvilág csupán amit alkot maga körül.Jézus királyságában,nem lesznek vallások,politikai mozgalmak, titkos társaságok,szekták, ahol csak a széthúzás, az uszítás, a hazugság,megtévesztés, árulás, ármány és képmutatás trónol és nem igazság,szelídség, jószándék,őszinteség és szeretet.Emberek lesznek és Isten és fia Jézus Krisztus, és soha többet nem lesz háború,gonoszság,gyűlölet,veszedelem és halál.Béke lesz és szeretet, ahol a gyengéken segíteni fognak és nem eltapossák őket,mint ahogyan ebben a világban szokás.Lesznek szentek,akiknek különleges képességeik lesznek és felügyelik majd az embereket és segítik őket.
    Ha ez kirekesztés, ha leírtam a Bibliában leírtakat,akkor a Biblia is kirekesztés,mert a Bibliában pontosan ezek a dolgok vannak leírva.És akkor is Jézus is kirekesztő, ha ezt a gondolkozást követed.Akkor nem értem,miért kell a Bibliából idézgetned,akkor ott a Korán,a többi Buddhista,Hinduista és egyéb vallások "szent" könyvei és abból idézgess.Jézus óvott a hamis tanításoktól és tanítóktól.Ja és még egy dolog, Jézus királyságában nem fognak vitatkozni az emberek,egyetértés lesz és tisztelni fogják egymást.Mert,az egész mostani Világ és minden ami hozzá kapcsolódik el fog tűnni és újra lesz teremtve a Föld, egy Új világ születik,de ez nem olyan lesz,amit a Illuminati ősidők óta eltervezett.Mindenki egyenlő lesz és nem a Francia Forradalom eszméi szerinti egyenlőség alapján.

    VálaszTörlés
  60. Luciferizmus Igen tudom, a Nox-ot nem kell bemutatni nekem,sok klipjét láttam és Lady Gaga és a többi szutyok mintájára van felépítve,szimbólumokkal Hollywoody mintára.

    Lejvi Miért lenne eltorzult??Ha az ember nem adja át magát Jézusnak, az ha akarja, ha nem a sátánhoz tartozik.Születésünktől kezdve így van,mivel ez az ő Királysága és rendszeresen kísértésbe visz minket, hogy elragadja a lelkünket:Pénz,hatalom,sex,luxus cikkek..stb.

    VálaszTörlés
  61. "Én úgy érzem ,nem írtam kirekesztetőt, ezek tények."

    Luxbeci, leszólni a kereszténységen kívül az összes többi vallást szerintem igenis kirekesztő.
    A tényt ne keverd a véleménnyel.


    "Ha az ember nem adja át magát Jézusnak, az ha akarja, ha nem a sátánhoz tartozik."

    És mi van azokkal, akik Jézus előtt éltek? Ők mind sátánista gazfickók voltak? :-)

    VálaszTörlés
  62. Túl sok összeesküvéses spotot néztetek. Kinek üzennének a "fényhordozói" ezzel a szaros reklámmal? Most őszintén. Ennek a suttyó népnek? Akik tapsikoltak a rendszerváltáskor és most sírnak, mert savanyú a szőlő? Gondolkozzatok már mielőtt kollektív öngyilkosságot csinálnátok vagy beállnátok valami szektába! Csak annyiban van igaza a filmnek, hogy tényleg a tudatalattit célozza meg. A buta kis fogyasztók tudatalattiját.. Vegyél telefont. Ennyi.
    A fordítva villantás pedig szimpla elcseszés a reklámban. Ilyen bakik nagyobb sikerfilmekben is megjelennek, tele van velük a videómegosztó.

    VálaszTörlés
  63. solicitor Ez a reklám legalább 3 szálon fut, de az is lehet még ennél is több.Tele van Bibliai utalásokkal és nem csak ez, nagyon sok ilyen film és reklám van.Látom,sikeres agymosáson mentél keresztül.Olvastál valaha Bibliát?
    Nem fogok szektába állni,mert nem vagyok olyan.Egyetlen vallási csoporthoz sem tartozom,nekem elég a hitem, az imádságok és a Biblia,mintsem holmi szektákba járjak.A lelkem és szívem Jézusé.Ehhez nincs szükség templomba sem járni,arról nem is beszélve,hogy milyen sok az álszent ember ott.

    Lejvi Azt majd Isten eldönti,erre is van magyarázat.Ő nem olyan,mint a Sátán, ő megértő és nemes lelkű,megfogja érteni azt,ha valaki Jézus előtt élt és úgy fogja elbírálni.

    A Trója című filmben elhangzik egy párbeszéd Odüsszeusz és Akhilleusz között:

    Akhilleusz:"Erre a csatára,még 1000 év múlva is emlékezni fognak."
    Odüsszeusz:"1000 év múlva,már csak a csontjaink fognak fehéredni"
    Akhilleusz:"De a nevünk fennmarad marad örökre."

    Ennyit ad az Ördög egy halandónak.örök életet nem ad,maximum a neve fennmaradását,nagy ajándék.Egy halott mit ér vele??
    Bele gondoltatok, hogy mi lesz veletek 50,100, vagy akár 1000 év múlva???Talán egy kis jószerencsével 50 év múlva élni fogtok öregen betegen, kétségbeesetten,halálfélelemmel,de 100 vagy 1000 év múlva már csak a csontjaitok fognak fehéredni.Mindenki meghal,mert a bűn zsoldja a halál, és mi így bűnhődünk azóta is.Jézus meghalt értünk a kereszten,feláldozta magát értünk.Ő a legnagyobb ember, aki a földön valaha is élt és nagyon várom hogy újra vissza jöjjön,mert csak ő tudja ezt a világot megváltoztatni és jobbá tenni.Ámen.

    Jézus örök életet ad és örök fiatalságot,szeretet békét és boldogságot.

    VálaszTörlés
  64. Solicitor, a kételkedés mindig jó kiindulópont, bár izgalmasabb továbbmenni ennél a pontnál és megvizsgálni a konkrét tényeket.

    Persze ez időigényes elfoglaltság, de csak és kizárólag így tudunk bármiféle végkövetkeztetést levonni.

    Sajnos manapság nem csak azok sírnak, akik tapsikoltak a rendszerváltásnál. Ez tény.

    Mindig érdemes górcső alá venni a különböző eseményeket, a mélyre ásni és meglátni mindennek a gyökerét, ami a föld alatt meghúzódva, láthatatlanul táplálja a fa egészét.

    Ha rohadt gyümölcsök teremnek, nyilvánvalóan a gyökerét kell megvizsgálni. Leásni oda kemény munka, de gondolkodó emberekként legalább megérthetjük a baj okát. Nincs ebben semmi szektás, egyszerűen vizsgálódunk. Kollektív öngyilkosság? No, ne viccelj már!:)

    Egy idézet:
    Malacka:Jaj mi lehet az ott a felhők között?
    Micimackó:Gondolkodjunk.Gondol gondol gondol...
    Tigris:Á Micimackó erről gondolkodni csak a Tigrisek tudnak.
    Szamár:Á nincs ott semmi de ha van is úgyse tudjuk meg!

    VálaszTörlés
  65. Luciferizmus: Sátánista = Istentelen. Istentől távol lévő, Istent nem ismerő, benne nem hívő személy. Olyan, akinek élete során nélkülöznie kell Isten szeretetét és közelségét. Lehet ez bennszülött, vagy nóbel díjas fizikus valahol egyformán szerencsétlenek. Életüket úgy élik, hogy nem tudják miért vannak itt. Hiedelmek áldozatai. Aki nem hisz Istenben az ugyanúgy lehet nagyon hiszékeny, hisz más dolgokban hisz. pl a tudományban, a vezetőiben, az érzékszerveiben, stb.Mindenki hisz valamiben még az is aki semmiben sem hisz. Ez kicsit paradoxon, de ha végiggondolod rájössz, hogy igaz. Istennek talán nincsenek parancsolatai meg törvényei, de az életnek vannak törvényei. Például az ok-okozat törvény. Minden tettednek következményei vannak. Ha teszel valamit annak is és ha nem teszel semmit annak is. Ezek a következmények pedig rajtad (is) múlnak. Igazából a tettek számítanak. De a tetteidet egy ideológia mentén hajtod végre. Ezért nem mindegy, hogy milyen ideológiát dédelgetsz a fejedben. Egy Istent nélkülözőt vagy egy Isten felé törekvőt. Ha Istent nélkülöző ideológiád van, akkor abszolutum nélkül maradsz és bármikor bármi igaz lehet vagy épp hamis attól függően, hogy mi szolgálja az érdekeidet. Mármint, ha tudod egyáltalán, hogy ki az aki TE vagy. A probléma ott kezdődik, hogy sok ember nem képes meghatározni saját magát sem. Gondolataiddal, érzéseiddel, érzékszerveid által felfogott impulzusaiddal azonosítod saját magadat. Ez pedig tévedés. Vannak olyanok, amikor "eszedbe jut valami" elfog egy érzés, stb. ezek "kívülről" jönnek. Ha nem tudsz különbséget tenni önmagad és a külvilág között, akkor félő, hogy az ilyen sugallatot a magdénak hiszed (miközben nem az) és a szerint cselekszel. Azt hiszed, hogy az a valami a te gondolatod - pedig nem az.

    Először bukkanj rá saját magadra. Keresd meg önmagadat, Utána meg fogod tudni különböztetni a dolgokat egymástól. egyelőre még sötétben tapogatózol. Magadénak hiszel olyan gondolatokat és törekvéseket is amik valójában "kívülről" jönnek. Maya utolsó fátyla az amikor képzeletbeli önmagadtól megszabadulsz és felismered igazi énvalódat. Ez mind közül a legnehezebb. De ha eljutsz ide megvilágosodsz, mint Buddha. Még én sem jutottam el idáig, de közben Isten kezét fogom (még ha nincs is) mivel tudom azt a trükköt, hogy a gondolatnak teremtő ereje van. ÉS a HIT-nek is.

    Gondolataidon keresztül tetteid következményeként teremted magad körül a jövőt (folyamatosan) Ezért nagyon nem mindegy, hogy milyen ideológia vezérli a tetteidet. Mert valamilyen ideológia mindenkit vezérel. E nélkül egy lépést se lehetne tenni az életben. E nélkül az ember visszasüllyed az állati szintre, ahol előre programozott ösztönök vezérlik a tetteket.

    Azért mondtam, hogy a Sátán nagyon trükkös. Az nem egy fickó, hanem egy szellemiség. egy energia. És ez az energia tud érdekes dolgokat produkálni. Félre tud vezetni, ha nincs ellene valamid amit használni tudsz. Megtéveszt.

    Javaslom neked, hogy nézd meg Dienes István előadását a holografikus világ-elméletről. A dimenzióbetyár nagyon jó előadásokat szokott tartani (neten valahol fent van) hátha egy lépéssel közelebb kerülsz a célodhoz. Veszteni nem veszthetsz vele semmit.

    A "doboz-elmélet" a legfrappánsabb. Minden nap vizsgáld meg, hogy nem egy saját magad által kreált dobozban vagy-e ? Mert ha abban vagy, az egy "csapda". Lépj ki belőle :)

    VálaszTörlés
  66. luxbeci. Bakker, ilyen alapon akkor minden reklámra rá lehetne húzni, hogy a "fényhordozók" rendelték meg. Például a Milka reklám végén befigyel a tehén. Hoppá! Az akkor Molochot szimbolizálja. Vagy az Opel, BMW, Merci márkajel: kör. Hoppá, a farkába harapó kígyó, stb.
    Pont a filmben említik, hogy baromi sokba kerül egy ilyen spot. Válság van. Egy multicég már alapból nem engedheti meg magának, hogy egy terméke reklámjába ilyen "elemeket" nyomjon bele. A konkurencia kiröhögné. (egyébként a werkfilmben szereplő stábtagokról ezt nem is lehetne feltételezni. A nyilatkozó tag beszélni alig bírt, szerintem már szétfüvezte a maradék agyát). Meg a kérdésre nem válaszoltatok: ha igaz is lenne a sztori, akkor is KIKNEK, és MI CÉLBÓL csinálták volna ezt a marhaságot? A birka népnek akik még Isaura felszabadítására is gyűjtöttek? Vagy tán maguknak szórakoztatásképp (mert baromi sok pénzük van és nem tudtak vele mit kezdeni)? Vagy a film készítőinek rejtvény gyanánt (rájöttök e, hogy mit rejtettünk el a háttérben? A nyeremény egy vodás motorola)?

    VálaszTörlés
  67. a "tudatalatti" kifejezés neked mondd valamit? hm? jó reggelt.

    VálaszTörlés
  68. És a neuromarketing?

    Kiknek és mi célból készülnek a neuromarketingre épített reklámok, filmek? Ezt magadnak kell felfedezned, nem vagyunk csecsemők, hogy szánkba rágják a válaszokat.

    VálaszTörlés
  69. bukovinai

    Én megértem a te álláspontodat is, de az, hogy mindenki sátánista aki nem hisz Istenben az egy kicsit túlzás. Ez a hozzáállás nagyon hasonlít a háttérhatalom filozófiájához, mert vannak ők, az elit, akik mindent tudnak, a többi az meg csak profán, semmirekellő, akikről majd gondoskodnak az új világrendben. Aki másban hisz annak hiába magyarázol”Istenről” nem fogja bevenni, mint ahogy azt sem fogja elhinni, hogy van pokol, és hogy isten van, vagy hogy pont az az út a helyes. Nincs semmilyen sátán, vagy valami erő ami félrevezethet, általában az ember saját vezeti félre, nem célszerű saját hibáit, valami „sátánra” vagy valami ilyen erőre kenni. Ez olyan mintha az ember a saját nyomorúságának okát a politikusokra akarná fogni. Az írásod második felében pedig a manapság nagyon népszerű „New Age” filozófiát vélem felfedezni,holografikus „dimenzióbetyárokkal” és egyebekkel. Talán tudod, hogy ez is a háttérhatalom egy frontja.

    VálaszTörlés
  70. solicitor

    Bizonyos szempontból egyetértek, mindenbe belelátni a szimbólumokat, a mindent látó szemet, meg a sátánistákat nem éppen a legjobb választás. A multi cégek meg azt csinálnak amit akarnak, a legtöbbjét a háttérhatalom pénzeli, vagyis náluk nincs válság, mert a válságot is ők csinálják, és mivel ők állítják elő a pénzt így korlátlan számban áll a rendelkezésükre, azt vásárolnak fel, olyan filmet készítenek amilyet akarnak. Kérdésedre a válasz, az ilyen szimbólumokat nem a „birka népnek” csinálják hanem saját maguknak. A magas szintű beavatottaknak van egy ilyen rituáléjuk, hogy az „áldozat” kicsúfolása, vagyis bemutatják az igazságot, természetesen szimbolikusan, közben pedig kuncognak, mert a hülye profán nem érti, pedig ott van előtte az igazság, csak nem tudja értelmezni. Ha persze egy másik beavatott nézi, annak rögtön lejön, hogy mit akartak mondani, lehet akár ő Alaszkában, vagy Szomáliában, érteni fogja a filmet. Bár Pirula szerintem túlságosan túlmagyarázta ezt a hülye kis klippet, és elforgatta a szokásos keresztény irányba, amivel a keresztényeket szokták ijesztegetni, hogy jön a sátán, meg az antikrisztus, irgumburgum :) Valóban lehet, hogy írt Pirulának a Vodafone, hogy fáradjon be az üzletükbe átvenni a telefont, mert jó szeme volt a reklámhoz:)

    VálaszTörlés
  71. solicitor Igen akár a Milka reklámra is rálehet mondani, vagy az Axe...stb.Ezek mind nagyon megtervezetten készülnek és sok időt fordítanak a megtervezésére,minden reklám és filmnek van mondanivalója,lényegében nem a termék eladásáról szól már, a márka neveket már régen felépítették,mint a Danone is a semmiből lett nagy nevű cég és egyre több Biblikus anyagot angyalok..stb raknak be.Nem furcsa?Egyre több reklámban vannak angyalok.Az Axe angyalnak beöltözött lányokat fizet és járják a városokat és szórják az emberekre a mintha, csak szentelt víz lenne.Ez sem a termékeladásról szól csak,más húzódik meg a háttérben.

    VálaszTörlés
  72. Hibátlan elemzés, kellenek az ilyen videok a szemek felnyitásához, viszont a piramis kapcsán azért nem ártana hozzátenni, hogy az archaikus időkben a piramis az nem negatív szimbólum volt. A védikus időkben a brahmana, azaz a szellemi ember állt a piramis csúcsán, ő volt az, akinek a létre szakrális rálátása volt, azonban ő nem összetévesztendő a diktátorral és a nagy testvérrel. Sajnos fordult a kocka, s most a diktátor áll a piramis csúcsán, így a piramis is, mint jelkép, degenerálódott. Ajánlom mindenkinek Hamvas Bélától a Patmosz című esszékötetet, ezen belül is az Értekezés a közigazgatásról című esszét. Hamvas Béla darabokra szedi az egész hazugságon alapuló rendszert.

    VálaszTörlés
  73. Én nem azt mondtam, hogy sátánisták, hogy egy sátánista szektához tartoznak,hanem a lelkük az ördögé, ha akarják ,ha nem.Mert nem tértek meg és az anyagi világ bűvöletében élnek,pénz,autók,luxus cikkek és ezt hajtják naponta.A paráználkodásról nem is szólva és a többi bűnről.Na ezek az emberek, akik nem tartják be a a 10 parancsolatot és a Bibliát ,nem lesznek ott isten országában,kizáratnak onnan és kivágatnak, ezt szó szerint írja a Biblia és ez nem kirekesztés,mint ahogyan írjátok és a youtuben letiltott engem Pirula,de tegye nyugodtan.nem érdekel.De akkor ne használja fel a videóiban Istent és Jézust és a Bibliából való idézeteket,mert nem méltó rá.Ez olyan,mint aki Bort iszik és vizet prédikál,ez nem igaz Keresztyénhez való magatartás,de azt csinál amit akar,nem tud érdekli, az ő élete és majd viselje a következményeket mindenki,mert Isten mindenkit meg fog ítélni, az élete során elkövetett cselekedeteiből kifolyólag.

    VálaszTörlés
  74. Többször elhangzott, illetve olvasható volt a blogon a szabadkőművesség. Itt sem ártana megjegyezni, hogy önmagában a szabadkőművesség egy gyűjtőkategória, akár a new age, és hiba lenne a szabadkőművességet összemosni a sátánizmussal, hiszen az eredeti szabadkőművesség az nem sátánizmuson alapult. Megint más kérdés, hogy mára ennyire eltorzultak a fogalmak és a szimbólumok.

    VálaszTörlés
  75. Kedves Luciferizmus! Vissza kell utalnom legutóbbi hozzászólásodra, mert nem értem.

    Azt írtad:
    " Pirula szerintem túlságosan túlmagyarázta ezt a hülye kis klippet, és elforgatta a szokásos keresztény irányba, amivel a keresztényeket szokták ijesztegetni, hogy jön a sátán, meg az antikrisztus, irgumburgum :)"

    Nem tudom feltűnt-e, hogy a reklámban található szimbólumok éppen János jelenéseiben olvashatók. Hát mi másból idézhetne? Elforgatás? Éppen te forgattad el, feltüntetve a film készítőit szektás fanatikusoknak. Hmm...

    Azt is írtad:
    "mindenbe belelátni a szimbólumokat, a mindent látó szemet, meg a sátánistákat nem éppen a legjobb választás."

    Ez is elforgatás. Hmm...

    VálaszTörlés
  76. "Én nem azt mondtam, hogy sátánisták, hogy egy sátánista szektához tartoznak,hanem a lelkük az ördögé, ha akarják ,ha nem."

    Luxbeci, szíved joga, hogy mit gondolsz, de ne feledd, hogy ez csak egy hitrendszer. Gondolatok halmaza, szavak kombinációja, de nincs mögötte valódi tudás. Nem azért mondod ezt, mert tudod, hogy így van, hanem mert ezt olvastad a bibliában, ezt mondta a pap, talán már gyerekkorod óta így neveltek a szüleid.
    Lehet, hogy igaz, lehet, hogy nem, a lényeg, hogy ne kezeld tényként.

    VálaszTörlés
  77. Ajánlanám a Kedves Blogírók és Olvasók figyelmébe a keleti archaikus filozófiákat (India, Kína, Japán). Főleg a nyugati világban, és a sok változáson átment kereszténység körében divatos a dualitás, vagyis a kettősségekben és ellentétpárokban való gondolkodás, a dolgok szétválasztása, azaz pozitív-negatív, jó-rossz, hideg-meleg, sötétség-fény, stb. Keleten nincs jó és rossz, nincs pozitív és negatív, a keleti ember képes egységben látni a két pólust, s képes a medioban, vagyis a mértékben és a középben tartózkodni, szélsőségektől mentesen. A lélek számára nincs jó és rossz, s minden a megszabadulásért van, ha abból képesek vagyunk tanulni. Lucifer a fényhozó, s ennek van egy olyan aspektusa is, hogy fényt derít az eredendően bennünk lévő fekete foltra is, a fehér mellett. Úgy gondolom, a kísértés fontos, mert ez is tanulási folyamat a lélek számára, hiszen a kísértés révén derül ki igazán, hogy ki mennyire képes a mértékben maradni e helyzetben is. Nincs külön démon és sátán, ezek bennünk vannak eredendően, s mindenkinek a saját démonaival kell belül megküzdenie. A démonok mindig az egoban, az önzésben tenyésznek, s a keleti tanítások lényege mindig az egoból való kilépés, pontosabban az ego alárendelődése a lélek számára. Keleten nincs jó és rossz, mert mindennek forrása egy, azaz minden Istentől származik. Az Isten nem jó és nem rossz, hanem abszolút. Nyugaton divatos Isten "lejóistenezni".

    "A kettő a megbontott egy. A három a megbontás után olyan új alapon keletkezett új egység, amely úgy látszik, az eredetinél véglegesebb. Az egy és a három között a különbség az, hogy az egyben az egyen kívül nincs semmi; a három olyan egység, amely az egy szerekeztét is megmutatja. Az egyben az egy mindössze egy; a háromban rendszer. A legegyszerűbb rendszer olyan értelemben, hogy ténylegesen a leginkább egy-szerű." - írja Hamvas Béla

    VálaszTörlés
  78. Azt elfelejtette közölni a data.hu, hogy pénzt kér a nagyobb fájlokért. Megpróbálunk torrent-et csinálni belőle.

    VálaszTörlés
  79. luxbeci, Hiába értek veled sok mindenben egyet. Ha dühből írsz, és elijeszted az olvasóimat, akkor kárt okozol vele mindannak, amit ez a blog el szeretne érni, hogy minél többen ébredjenek. Remélem megérted, és nincs harag, hogy blokkoltalak.

    VálaszTörlés
  80. amugy en mar nagyon varom a kovetkezo filmeteket remelem nem kell sokat varni ra :)

    VálaszTörlés
  81. Elkészült a torrent is. Ez már tényleg ingyenes. Köszönet a valóság.net csapatának.

    VálaszTörlés
  82. Kedves Vadzsrasatva!

    Nem szándékoztam elforgatni semmit, csak utaltam rá, hogy az éremnek sok oldala van, amit Pirula csinált az csak egy magyarázat a sok közül. A Jelenésekbe az a szép, hogy mindent beléjük lehet magyarázni, ezeken is lovagolnak jobbára a keresztény "próféták" a világvégéről, meg a nagy vészről fantáziálva.

    @Piros Pirula Projekt
    Feldobtam a filmet a seedboxomra, 1GB, műkődik 24/7 szóval ha nem lenne seed, tőlem mindig szedhetitek a filmet :)

    VálaszTörlés
  83. Úristen! Elképesztően gyökér emberek vannak ezek a világon, Istenem. Szánlak titeket, hogy ebben hisztek de komolyan. És még én vagyok agymosott meg a többi 15-20 éves fiatal...

    1. a videóban három ló van, nem négy...
    2. a fehér, vörös és fekete a három legnépszerűbb szín elektronikai termékeknél.
    3. a laptop-ot azért tartja döntve mert ez egy reklámfogás (egyébként mindenkinek ajánlanám a Mad Men című sorozatot), hogy szemléltesse azt, hogy mennyire "beszippant minket a villámgyors internet", nem azt, hogy a Vodafone valami sátánista szervezet. A szabadban is azért van mert ez egy mobilnet reklám, a lovak meg a villámgyors film stream-elést jelentik nem az Apokalipszis három lovasát(akik valójában négyen vannak)
    4. az ujjait azért tartja úgy, mert ha úgy fogná mint minden ember egy iPad-et, a néző nem látna belőle semmit...
    5. a két ujj gesztusa mint metakommunikációs elem (jelen esetben színészi kellék) azt jelenti, hogy figyelj rám!
    6.a videó elfelejti megemlíteni, hogy a Vodafone logója eredetileg ez volt 1997-ig: http://en.wikipedia.org/wiki/File:Vodafoneoldlogo.png
    ami most van használatban pedig egy stilizált idéző jel egy körben ami utalás, lévén telefontársaságról beszélünk, a tárgyalásra, ugyanis külföldön nem kötőjel a párbeszéd jele, hanem idézőjel
    google.hu ----> quotation mark...
    MAGA A VODAFONE NÉV PEDIG A Voice data fone SZÓBÓL SZÁRMAZIK LÉVÉN EZ EGY ANGOL CÉG...
    7. az meg nonszensz, hogy a La Tomatina-t véráldozatnak tituláljátok..
    8. Digitális Kánaán. Ha az olvasók tisztában lennének a mai magyar mobilnetes, és úgy általában, netes viszonyokkal, akkor rájönnének, hogy ez is egy marketing szöveg arra vonatkozóan, hogy ha az ember belép a vodához végre egy normális magyar mobilnetet kap (ami igaz is hiszen a voda kínálja tapasztalatom szerint a legjobb mobilnetet).

    Ennyi lenne, tovább már nem voltam hajlandó nézni. Itt szidjátok a fiatalokat de mégsem vagytok jobbak mint mi, bármit amit elétek tolnak elhiszitek bármi utánajárás nélkül...

    Még azt így lezárásképpen elmondanám: maga az alapkoncepció rossz: miszerint ha a Vodafone egy sátánista szervezet akkor mi a francnak hívja fel erre figyelmet az orrunk előtt?!!

    Üdv. egy 16 éves agymosott, drogos fiatal.

    VálaszTörlés
  84. http://comment.blog.hu/2011/10/15/sebestyen_balazs_a_satan

    VálaszTörlés
  85. Ahhoz képest, hogy Ön egy 16 éves kamasz, elég lányos hisztit produkált. Nem emlékszem, hogy kollektíve szidtuk volna az Ön korosztályát fiatalember. Csigavér.

    Oly nagyon gyönyörködtem Progrocker összefoglalójában, erre jön magácska a csúcs- voda szuper és egyedülálló mobilinternettel... hát használja kedvesem.

    Ez a blog nem csak a vodás reklám- anyagot elemzi, röppenjen hát egy Önnek szimpatikusabb témára, vagy ha egyik sem érdekli akkor a foodtransit által ajánlott szuper intelligens és igen magas színvonalú comment.blog.hu oldalra, ott bizonyára talál olyan témát, amelyet nem talál szánalmasnak és ahol nem sértik meg módfelett érzékeny lelkét.

    VálaszTörlés
  86. Biztosra veszem, hogy nem 16 éves gyerek írt, honnan a bánatból tudná, hogy '97-ig a vodának más logója volt, mit jelent a mostani logó, mi a reklámkampányfogás, mit akart a rendező átadni, stb. és a szóhasználatából is ez jön le... (de lehet tévedek, és egy eddig a tv-s agymosástól elzárt zseni-gyerek, na persze)
    Tuti a vodánál dolgozik, talán nem is alacsony pozícióban.

    Egyébként ezért kellett volna belerakni a filmbe a telenor reklámját is, na arra mondják azt, hogy a videójukban a piramis kampányfogásból van a hősök terén, vagy hogy véletlen. A comment-en is annyira okosak, kíváncsi lennék a piramisra mit mondanának, szerintem hebegés-habogás lenne a vége.

    VálaszTörlés
  87. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  88. Cass Sunstein, Obama elnök Információkért és Szabályozásért felelős tanácsadója:
    “Konkrét stratégiát javasolunk az összeesküvés elméletek forrásainak számító legkeményebb extrém csoportok szétzilálása érdekében mint például a megfigyelő jellegű beépülés, melynek során a kormány ügynökei, vagy azok emberei (virtuálisan vagy ténylegesen, nyíltan vagy anonim) aláásnák az elméletek követőinek rokkant ismeretelméleteit, azzal, hogy kételyt ébresztenének bennük az elméletek helyességét illetően és így a kormány számára előnyös változatosságot vinnének az ilyen csoportokba.”

    http://mikcsi.wordpress.com/2011/05/21/kill-switch-1/

    Szerintem egy 16 éves, agymosott, drogos fiatal, aki megnézte a videókat, és nem ért vele egyet, az legfeljebb leesik a székről a röhögéstől, de nem fog idejönni előadást tartani a Vodafone múltjáról, a mobilnetes viszonyokról, a PR-ról, és az elektronikai termékek legnépszerűbb színeiről.

    Üdv. egy 18 éves agymosott, drogos fiatal

    VálaszTörlés
  89. Nagyon tetszett a film!
    Valójában sajnos "túl jó" lett, kellene csinálni egy lebutított verziót is, ami max 5-6 perces és "nem kell sokat olvasni".
    Saját tapasztalatból írok, miközben néztem és azon gondolkodtam ki mindenkinek fogom megmutatni, szépen rájöttem, hogy akiknek szükségük volna rá, utálnak olvasni, és nem köti le az agyukat 2 percnél tovább semmi ami nem "pörög".
    Tudnál olyat rövidített verziót csinálni (vagy segítsek?), amiben gyors, pörgős tempóban folyna a magyarázat, villognának a képek, stb? Mint mondjuk egy reklámban, vagy videoklipben? Akik minden szabadidejükben a valóvilágot nézik, és nem kapcsolnak el a reklám alatt, azoknak volna a legnagyobb szükségük erre a filmre, de ők a reklámok szájbarágós tempójához vannak szokva és egyszerűen képtelenek volnának végignézni.

    VálaszTörlés
  90. Ő, egy kis észrevétel: Nem 3 ló jön ki a felhők közül a 4 lovasból?

    VálaszTörlés
  91. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  92. és itt van néhány más Vodafone reklám:
    http://www.youtube.com/watch?v=0DPzNvM839c
    http://www.youtube.com/watch?v=4zf40OzfwOo
    http://www.youtube.com/watch?v=36PRY5Fcndw&feature=relmfu
    http://www.youtube.com/user/vodafoneipl?blend=2&ob=4

    VálaszTörlés
  93. Jani pólóján a Spain feliratból (Spanyolország), az S betű félig ki van takarva így a PAIN = kín, szenvedés jelentésű angol szó maradt! :-)))

    VálaszTörlés
  94. Kedves Auchen!

    Kedvelem kamasz habitusát, ám tartsa tiszteletben a hülyéket, az elképesztően sötéteket és az ostobán naivakat is.:)

    A vitatkozás művészet, személyeskedésektől független műfaj. Kezdje ezzel barátom, mert ilyen formában biztosan többen vitatnák meg Önnel a részleteket és válaszolnának kérdéseire is.

    Azért én mégis megdicsérnem, mert igen jól bánik a magyar nyelvvel és ez, valljuk be, már egyre kevésbé jellemző az Ön korosztályára.

    Tehát kölcsönös tisztelettel kezdjük véleményünk megosztását, és akár ellenkező véleményünk összevetését, elemzését. Lehet persze szenvedélyesen is vitatkozni, de a kölcsönös tisztelet akkor is alapvető.

    (Márton, Márton.... személyes adatlapját azért ne ossza má meg itten!)

    VálaszTörlés
  95. Vadzsrasatva: köszönöm a kedves szavakat, ezentúl igyekszem is őket betartani ;) úgyhogy inkább hagyom is ezt a vitát, nem valószínű, hogy bárkit is meg tudok vele győzni. Aki válaszól rá annak üzenném: nem fogom elolvasni, inkább gondolkodjanak el rajta amit írtam.

    Valamint itt a kommentem facebbok cím nélkül:

    Pedig 16 éves vagyok ;)
    Az agymosott drogos fiatal meg csak irónia volt...

    Talán azért tudok ennyit a Vodafone múltjáról mert fenn az angol Wikipedia-n és 100 másik honlapon (aztán nehogy jöjjön valaki, hogy manipulálják meg stb. több milliónan élnek meg akik látták a Vodafone-t ilyen logóval)..

    "Szerintem egy 16 éves, agymosott, drogos fiatal, aki megnézte a videókat, és nem ért vele egyet, az legfeljebb leesik a székről a röhögéstől, de nem fog idejönni előadást tartani a Vodafone múltjáról, a mobilnetes viszonyokról, a PR-ról, és az elektronikai termékek legnépszerűbb színeiről."
    Inkább ettől esek le mindjárt a székemről. Azért írtam kommentet mert elegem van abból, hogy a mai emberek elhisznek mindent amit eléjük tolnak az interneten és elképesztően sötétek, hahó jobb lenne ha inkább Magyaro.-val foglalkoznátok, hogy valami élhetőbb országot hagynátok ránk...
    Úgy tűník 16 évesen érettebb vagyok mint a legtöbb kommentelő...

    "maga az alapkoncepció rossz: miszerint ha a Vodafone egy sátánista szervezet akkor mi a francnak hívja fel erre figyelmet az orrunk előtt?!!" ehhez még azt is hozzátenném, hogy a Vodafone NEM a legnagyobb telefontársaság tehát mit sem ér az ha "sátánista" és mégsincs monopólium helyzetben. Valamint még azt, hogy ez a reklám csak Magyaro.-on sugározzák...

    VálaszTörlés
  96. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  97. Auchen Honnan veszed hogy a Vodafone nincs vezető Monopol helyzetben???Szerinted,miért vannak a logói a médiában egész nap szinte , megállás nélkül nyomatja a reklámjait, a F-1-ben a vezető csapat(Ferrari) autóin díszeleg a logója.Nagyon is vezető Monopol helyzetben van és akkora hatalma van, hogy azt csinál amit akar,persze az Illuminati "keretein" belül,mivel a Bilderberg csoport tagja.

    VálaszTörlés
  98. A furcsa kommentárok azért érkeznek a szokásosnál nagyobb számban, mert valaki kitette az indexre. Nyilván azt szeretné biztosítani, hogy a *megfelelő* kontextusban találkozzon vele a lehető legtöbb néző. Ezért gondosan összeköti a videót a gyíkemberekkel, az ufókkal, a Hold sötét oldalával és Molnár F Árpáddal. Elmondja mekkora marhaság az egész, és utána itt van, nesze, nézd meg. Tehát előkészíti a nézőt, hogy már úgy üljön le megnézni, hogy most marhaság jön.
    A kedvenc módszerük. De azt hiszem, hogy már sokan átlátnak rajta.

    VálaszTörlés
  99. Kelerdebr A modemek jelképezik a 4 lovat, 4 különféle színben.

    VálaszTörlés
  100. A Fenevad képe egy szuper számítógép lesz,mai az emberekbe ültetett IFDR Verichipekkel lesz összekapcsolva.A Fenevad tudni fog minden lépésünkről ezáltal.Mivel olyan képessége nincs mint istennek.Istennek nem szüksége szuper számítógépre, ő enélkül is tud mindent rólunk.Ezt tapasztaljuk is majd,az 1000 éves Királyság utáni Góg és Magóg háborúja után,amikor is mindenkinek számot kell adnia majd minden életében elkövetett tettéért,ahol eldönti, hogy a menybe kerülünk vagy a pokolban égünk örökkön örökké.Itt lehet látni,legjobban Isten és Sátán közötti nagyságbeli különbségeket.A Sátán sehol nincs Istenhez képest,mert csak a vacak kütyüjeivel és chipjeivel tud uralkodni az embereken igazságtalanul rémuralmat fenntartva,Isten ezek nélkül irányítja majd az embereket igazságosan,jó szándékkal vezérelve örömet boldogságot adva nekik, egy olyan világban ahol csak a jók lesznek és ahol nincs kín,gyötrelem,szenvedés,gonoszság és halál.Péz sem lesz,mert mindenki egyenlő Isten előtt,aki nem a vagyon és pénz alapján Ítéli meg az embert és teszi bizonyos társadalmi osztályba.Isten minden jó embert szeret egyformán és nem tesz különbséget közöttük.A gonoszokat viszont nem szereti és pusztulniuk kell.Pont erről ír a Zsoltárok könyve,hogy hol vannak a gonoszok??Már nincsenek sehol,mert elpusztíttattak,ezt a Armageddoni események után érti.Ez nem soká be is fog következni.

    VálaszTörlés
  101. Szerintem kell ez az oldal, kellenek ezek az elemzések, és csak biztatni tudom a készítőket, hogy ne hagyják abba! Kemény dolgok, kemény szembesülések ezek, amikor az ember konfrontálódik mélyen mindazzal, ami körülveszi. Elég kitenni a lábunkat egy élelmiszerboltba, s máris tömény mennyiségben zúdul ránk ez a posványság és manipuláció. Ugyanakkor elkeserítő és kiábrándító is, sőt, az életből is ki lehet ezáltal ábrándulni, mert nem marad más, csak bizonytalanság és keserűség, maga az a tudat, hogy ilyen démoni világban kényszerülünk élni, s már nem tudjuk megvédeni magunkat az alantas hátulról-jövő támadások ellen. Sok tekintetben sokkolóak ezek az elemzések, egyfajta belső törést is okozhatnak, azonban jobb az igazságban élni, szembesülni a sok mocsokkal, mint homokba dugni a fejünket.

    VálaszTörlés
  102. Nagyon összetett kis film, ez tény. Van benne egy-két rész, amire azt mondom, hogy lehet picit belemagyarázás szagú, de ezt betudom annak, hogy a reklám rendezőjének valódi akaratát csakis ő tudhatja senki más, valamint egy ilyen kezdeményezéstől, ami teljesen ingyenes "szolgáltatást" nyújt, nem is várom el, hogy milliárdos költségvetésű minősítéssel rendelkezzen.
    Egyetlen egy megjegyzést fűznék hozzá, lehetőleg ne kezdjetek egyből bibliai idézetekkel, mert az egy olyan embert, aki esetleg "felébreszthető", elriaszt, mert azt hiszi, hogy ez is egy vallási valami lesz.
    Mellékesen a felhasznált zenék zeneszerzőit és címeit megkaphatnám? :)

    VálaszTörlés
  103. Akit komolyan érdekel ez az egész manipulációs téma, és bele akar igazán mélyülni, annak ajánlom a következő esszét:

    http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:XDVTTm7Cm04J:hamvasblog.blog.com/2011/04/06/hamvas-bela-patmosz-i-5/+hamvas+b%C3%A9la+wagner+kutyakom%C3%A9dia&cd=1&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

    Kicsit le kell görgetni, egészen le az Értekezés a közigazgatásról című esszéig.

    VálaszTörlés
  104. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  105. Ha tudatosan nézzük a dolgokat tényleg nagyon sok üzenet felfedezhető sokmindenben, épp belebotlottam egy X-faktoros videóba, ebben Geszti mutat valamit a két kezével és érdekes amit közben mond:
    http://youtu.be/WOSOPBerl00?t=2m56s
    "ha elkap egyszer, célkereszttel, helyben hagy vagy nem, vigyázz, menekülj, szemük elé ne kerülj, ego kiterül, a menny vár rád vagy nem"

    VálaszTörlés
  106. Vélemény: A média manipulál, a reklámok manipulálnak, a hatalmak össze-vissza szervezkednek és nem kötnek mindent a nép orrára. Az emberek meg csak néznek és nem hajlandóak tudomásul venni ebből sok mindent, mert beüt a kognitív disszonancia, ami fáj. Viszont itt ez a film. Készítőjén látszik, hogy fantáziája segítségével akármit képes beépíteni összeesküvés elméletébe, csak gyűjti a félinformációkat és gyenge lábakon álló logika kapcsolatokat épít és közbe örvend, hogy ő rájött. Ni! Itt is egy darabka, ott is egy darabka. Aztán jön egy darabka, ami nem illik a borzongató képbe és mi történik? Nem veszi észre, nem hajlandó tudomásul venni, mert megingathatja addig építgetett misztikus történetét. Beüt a kognitív disszonancia és az bizony fáj.
    Szóval itt van két szélsőség "a birkák" és "a látók", az igazság meg ott van valahol kettőjük között, mint ahogy az lenni szokott.
    Szóval az lenne itt a bökkenő, hogy ez a film tele van félinformációkkal, csúsztatásokkal, nevetséges túlzásokkal, amin "a birkák" hangosan röhögnek, nemhogy elgondolkodnak.
    Mi lenne, ha ez a film (szakirodalom felhasználásával) arról szólna, hogy a marketingnek, kommunikációnak milyen eszközei vannak a vágy felkeltésére? Hogyan vannak az emberek céltalan fogyasztásra ösztönözve?
    Megmondom: "A birkák" elkezdenének elgondolkodni, hogy pl. "Jé, hogy attól még hogy valami akciós nekem nincs feltétlenül rá szükségem, ez csak egy marketing fogás."
    A fenti film viszont azt képzetüket erősíti, hogy aki a rendszert kritizálja az főként paranoid pszichológiai eset, így ez a film többet árt, mint használ.

    VálaszTörlés
  107. Egyetlen egy konkrét pontot nem mondtál, hogy hol van csúsztatás vagy félrevezetés benne. Így nem tudok mire válaszolni.

    VálaszTörlés
  108. Kedves luxbeci!

    A kétség egy szemernyi szikrája sem merül fel bennem afelől, hogy komplett őrült vagy, de egy két dologra szeretnék reagálni.

    Nagyon járatos vagy a számítástechnikában (legalábbis úgy tűnik), a GS cikkeiben és egyes játékokban (bár efelől kétségeim vannak. De ennek ellenére hetet havat összehordasz elveszett lelkekről, meg sátánról meg mittomén miről. Akkor mi a halál f***ért nézed?

    A Call of Duty 2-es scriptes robbanásos-videós tiltakozós katyvaszra, pedig azt mondom, hogy aki játszott egy kicsit is a CoD-dal, az tudhatja, hogy az egész a legelső részétől kezdve a legutolsóig egy scripthalmaz, ergo semmi nem történik "véletlenül". A cod-ban és a medal of honorban még vér is alig van, nem hogy különféle módon felrobbanó, szétszakadó, kibeleződő testek. Az egész azért szomorú, hogy ilyet írtál, mert állítólag te is játszottál vele.

    Szörnyülködsz, hogy mivel játszanak a fiatalok? Hát azt tudod-e, hogy a véresebb játékok 18 éven felüliekben szólnak? Senki nem kényszeríti rá a kölköt, hogy pont azt töltse le, csak a hülye szülőnek kellene jobban figyelni. Meg persze nem letölteni kellene a programot, hanem megvenni.

    Aljas ez a "játék világ"? Hát te miért játszol? Nem is baj, legalább addig sem fertőzöl másokat a hülyeségeiddel? "Csak az illuminati rendezők képesek ilyet rendezni"! Jézus isten!

    Neked és az itt ténykedőknek sürgős segítségre van szükségetek!

    VálaszTörlés
  109. @PirosPirulaProject: Sajnos nem jegyzeteltem, míg néztem, mégegyszer pedig nem fogom végignézni, így emlékezetből pár dolog:

    - Az apokalipszisnek 4 lovasa (tehát nem lova) van akkor a filmben miért csak 3 ló van lovas nélkül? Nem fért bele a sátán költségvetésébe?

    - Balázs keze nem ugyanazt formálja mint, az ördögé a filmben. A reklámban a hüvelykujjak ki vannak nyújtva.

    - Az ördög fenyegető vörös trónja, mi a csodáért van kidekorálva szépséges virágokkal?

    - VOice DAta FONE. És nem Vízfone.

    - A plakáton azért van megdöntve a laptop, mert kormányzást imitál.

    - Mutass már rá nekem arra a hiteles forrásra, ami arról ír, hogy a LaVey féle sátánizmus azzal szemben amit magáról állít, tehát hogy mélységesen tiszteli a gyerekeket és az állatokat, valójában pont ezek feláldozását gyakorolja. Ezen vallás csak az egészséges egoizmust és individualizmust hangsúlyozza és hogy a szeretet csak annak jár aki azt megérdemli. De olvasd magad: http://hu.wikipedia.org/wiki/LaVey-i_s%C3%A1t%C3%A1nizmus

    VálaszTörlés
  110. Ha Balázson szarvak is lennének és a lábát patává alakítanák CGI animációval, akkor erre azt mondanád, hogy de nem is igaz, mert páros ujjú patás, pedig az ördög páratlan ujjú patás. Te azt várod, hogy felültessék még a lovasokat is a lovakra. Akkor mibe kötnél bele? Mutattam neked 800 egyezést az apokalipszissel, erre te keresel egy részletet, ami nem pontosan egyezik.
    Egyébként én látok egy negyedik lovat is, legalábbis a feje jól kivethető, a bal szélső lótól kicsit jobbrább. A feje ráesik a másik ló testére.
    A profán értelmezést pedig nem szükséges elmondanod, mert én is jól ismerem. Az pedig az. A profán értelmezés. Profán, jelentése: be nem avatott.
    Tudom a sátánistákat teljesen félreismerem, igazából bébi fókákat mentenek, meg minden hajléktalant meghívnak egy babgulyásra, csak a rossz emberek mindenféle pletykákat terjesztenek róluk.

    VálaszTörlés
  111. "Mutattam neked 800 egyezést az apokalipszissel, erre te keresel egy részletet, ami nem pontosan egyezik."

    Ha van 800 egyezésed akkor légyszíves csak azokat hagyd benn amik megfelelően alá vannak támasztva. Hmm, ja hogy így már nem lenne annyira hatásos és félelmetes?

    Az meg aztán rettentő érdekes, hogy a sátánistákról terjedő társadalmilag elfogadott "pletykákat" száz százalékig elhiszed, ám minden egyéb átverés. Erről beszélek: ami számodra és világképed számára kedvező azt beépíted, ami meg nem, arról tudomást sem veszel. Felesleges neked cikkeket linkelni, ha nem tetszik úgy is azt mondod: dezinformáció.

    A dolgokat objektíve kell megvizsgálni, márpedig te attól nagyon messze vagy. A film alatti zene is hatásvadász, érzelmekre ható (mondhatjuk: manipulatív), így befolyásolja a nézőt a tényszerű mérlegelésben.

    VálaszTörlés
  112. Srácok, az a baj, hogy itt és és a comment.com-os moslék alatt is csak a két véglet képviselőit látom, pedig az igazság valahol a kettő közt lesz. A filmben valóban sok olyan elem van, amiket én is túlzásnak/alaptalannak érzek, de ettől függetlenül még a jelenség maga ("rejtett" üzenetek reklámokban/filmekben/klipekben, illetve azok több síkon értelmezhetősége) létező dolog, érdemes vele foglalkozni. Viszont amit ebből a filmből is hiányolok (meg a legtöbb hasonló "leleplező" videóból), az az, hogy nem állítja össze a teljes képet, nem foglal állást, nem mondja mondja meg a tutit. Belecsap a lecsóba, démonizálja mondjuk adott esetben a Vodafonet, de nem ad teljes képet arról, hogy pl. miért "rossz" az, amit ők csinálnak, stb. Persze hozzá kell tenni, hogy a teljes kép kifejtéséhez talán kevés is volna egy másfél órás videó. Mindenesetre szerintem nem kell apokaliptikus "Isten vs. Sátán" háborút vizionálni, még ha lesz is olyan esemény amire ráhúzható ez, az csak vihar a biliben. Az embernek nem kell elköteleznie magát egyik "szellemi hatalom" mellett sem, hanem saját maga és a világ megismerésével kell eljutnia egy olyan tudat(ossági) szintre, hogy ne tudják őt félelemben tartani mindenféle hamis istenek képei (mert a kereszténységnél is ez történik gyakorlatilag), halála után gond nélkül hagyhassa itt ezt a kis homokozót, folytatva útját a valódi "Istenhez". Ja, és sátánizmus: A LaVey-féle vonal a leg "mainstreamebb", és valójában nem is értem, hogy miért aggatták rá a sátánista nevet, mikor valójában inkább egy egoista/ateista vallás, a Sátán pedig inkább amolyan szimbolikus alak náluk. Vagyis van rá tippem: Azért, hogy húzzák vele az egyházak agyát, ezzel is több figyelmet nyerve. Egyébként bohóckodás az egész, és nem szoktak véráldozatokat bemutatni. Egy másik vonal, amivel még találkoztam, az a "spirituális sátánizmus", ők már más tészta. Mint a neve is mutatja, náluk erősen jelen van a spiritualizmus, és a Sátánt is valós személynek tekintik. Tulajdonképpen a keresztény mitológiát egészítik ki/nézik más szemszögből. Elég jól és logikusan fel van építve, de véleményem szerint ők is félre vannak vezetve, ugyanolyanok mint a keresztények többsége, csak a másik oldalon állnak. Ja, és megvetik a LaVey-féle bohóckodást, a véráldozat pedig rájuk sem jellemző. Szóval a sátánista szegmensben is sokkal árnyaltabb a kép, mint azt az átlagember gondolná. Ja, még annyit, hogy az ilyen "2 percet bírtam megnézni, fasság az egész" jellegű kommentekkel nem érdemes foglalkozni, csak trollkodás. Mint ahogy a vallási fanatikusok kommentjeivel sem, mert azokkal szintén nem lehet mit kezdeni...

    VálaszTörlés
  113. Nem kell regényeket írni fiúk! Nagyon egyszerű a képlet. Megnézitek az adott filmet és kibontjátok magatoknak, ha meg nem érdekel, akkor más oldalra látogattok érdeklődési körötöknek megfelelően.

    Úgy látom, hogy sokan birtokolják itten kérem szépen az abszolút igazságot, amely mellett harcba száll, őrültnek nevez, lehülyéz, megaláz másokat csak azért, mert nem egyezik a véleménye.....

    Jómagam kedvelem ezt az oldalt, de olvasom még Dr.Drábik János elemzéseit is hasonló témákban. Érdekelnek a miértek, a hogyanok. Hülye volnék? Örömmel vállalom:)

    VálaszTörlés
  114. 15 éves vagyok. Végig néztem az egészet, s mit ne mondjak, kellően megdöbbentett. A logón már ennek előtte sokat gondolkodtam, hogy a Vodafone vajh' miért pont egy hatost választott magának, amikor a szolgáltatásnak magának tulajdonképpen semmi köze ehhez a számhoz. Ó, és a fordítva fotózást is furcsálltam már - bár akkor csak afféle reklámbakinak véltem.
    Nem vagyok istenhívő, még csak megkeresztelve sem vagyok, életemben nem olvastam még jelentős részletet a Bibliából, így az elején már a fejemet fogtam, hogy biz ez megint egy "higgyünk az Úrban vagy ne?" témával foglalkozó film lesz.
    Ennek ellenére egy sor ledöbbentő igazsággal találtam szembe magam - bevallom, néhányat még most is nagyon erőltetettnek hiszek. Meg kell mondjam, kicsit sem tetszik, hogy a gyanútlan embert már egy főleg telefonokkal foglalkozó cég reklámjában is meg próbálják megtéríteni. Szerintem mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy addigi tapasztalatai alapján, hogy miben higgyen.
    Úgy gondolom, ehhez én még pici vagyok. Nem tudom, van-e Isten, Lucifer, vagy nincs. Nem tudom, hogy vallásos szeretnék-e lenni, vagy nem. S szerintem ezzel a fajta bizonytalansággal nem vagyok egyedül. A vallás alapvetően nem egy szükségtelen dolog. Kialakult, összetart egy csoportot, segít az embereknek elérni a céljaikat, reménykedni a jóban, s elfeledni a rosszat.
    Bár az is igaz, hogy például a kőszáli kecske tökéletesen eléldegél mindenféle isten nélkül, nem igazán törődik azzal, lesz-e világvége vagy nem. Sőt, hogy úgy fogalmazzak, csak a zabán és a szaporodáson zakatolnak a gondolatai. Mégis teljes életet él.
    Az, hogy intelligensebbek vagyunk egy kecsénél, együtt jár azzal, hogy sokkal ostobábbak is. KELL nekünk valami, amiben higgyünk, mert így kerek a világ, így tudunk vérre menő vitákat folytatni, így tudunk együtt térdepelni a jéghidegben, így tudunk megbocsátani magunknak, vagy épp így számolhatunk el a bűneinkkel. Szóval kell az embernek egy fogódzó, Isten, Lucifer, Ozirisz, Odin, Zeusz, valami, aki miatt érdemes jót tenni.

    VálaszTörlés
  115. DestroyAllHumans Nyugodtan sértegess, csak ennyi telik tőled.Az hogy én mivel töltöm a szabadidőm, ahhoz neked semmi közöd, egyébként is csak a neten szoktam játszani néha unalomból,de ez teljesen az én magán ügyem és már nem vagyok függő, azzal a 3-4 alkalom/ hó játékkal.Segítségre van szükségünk?Szerintem neked van szükséged rá,mert totál át van mosva az agyad a sok Monika Show és Való Világ megtette hatását.De én ezentúl nem vagyok válaszolni a kommentedre, úgy hogy felejts el engem és nem írjál nekem és ne sértegessél engem jó??Nem kötelező ezen az oldalon lenned és és bomlasztanod a közösséged,ha nem tettszik, ne gyere fel ide ennyi.

    VálaszTörlés
  116. DestroyAllHumans A belezős témát a Gamestar-ban írták a játék tesztelők,hogy folyik a vér,belek...stb.Nagyon sok függ a video kártyától is mert pl. egy ati radeon 9250-es nem fogja neked ezeket mutatni,mivel ezek csak drágább nagyobb teljesítményű kártyákon látszanak,még az én Geforce 9600 Gt-m sem mutatja fullban, talán az 1 GB-os már igen.Látom fogalmad sincs a harveres és gamer témákhoz,akkor pedig nem kellene ebben véleményt nyilvánítani.

    VálaszTörlés