2012. december 21., péntek

David Icke: Ébred már az oroszlán

Tisztában vagyunk vele, hogy egy föld alatti betonbunkerben milyen lassan tud telni az idő... Ezért hát elhoztuk nektek David Icke Brixton Akadémián tartott, nagyon érdekes 7 órás előadás anyagát eredetiben, vágatlanul! Ezzel szerintem el lehet ütni egy kicsit az időt...

Icke, mint tudjátok nagyon furcsa dolgokat állít. No de még mielőtt postafordultával elküldenénk a zárt osztályra, vegyük figyelembe, hogy egy nagyon furcsa világban is élünk!!
Amikor a gyermekeinknek sárkányos rajzfilmeket kell nézniük, és a kedvenc autómárkánk logója egy embert éppen szőröstül-bőröstül felfaló kígyót ábrázol, akkor szerintem nem teljesen minősül őrületnek furcsa következtetéseket levonni a furcsa dolgokból.

Mi az ehhez hasonló témákkal eddig nem foglalkoztunk, és ezután sem áll szándékunkban. (Van nekünk enélkül is elég bajunk. Az emberek még azt sem hiszik el, amiket részletesen dokumentálni tudunk, és amiket maga az elit is részletesen beismer a publikációiban... Mi lenne, ha még azzal is próbálkoznánk náluk, hogy a dolgok túlmutatnak az öt érzékszerv birodalmán??)

Most az egyszer kivételt teszünk, és leadunk egy ilyen előadást is.  Egye fene. Elvégre is, egyszer van csak világvége!
(Kíváncsi leszek a reakcióitokra!)


Linkek:


A feliratok elkészítésében közreműködött: Al/Tulpa (Köszönjük!)

(Állítólag nemsokára DVD verzió is lesz
úgyhogy ha érdekel, nézz vissza később.)

206 megjegyzés:

  1. Köszönöm, hogy lefordítottátok! Már vártam, hogy teljes egészében láthassam, ezt az előadást.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsi kicsit offolok, de meg kell kérdeznem: MIKOR akarják bevezetni a fenevad bélyegét, azaz azt az RFID chipet??
      Ha valaki tud mondani körülbelüli időt, megköszönném, hogy fel tudjak rá készülni.

      Törlés
    2. nem hinném, hogy az lesz a fenevad bélyege.

      Törlés
    3. Egyetértek, szerintem beépített ember. Nem hiszem, hogy gonosz kígyóemberek miatt lenne az egész.. Ha azt nézzük, hogy mit akar ezzel elérni, ha nem mond igazat, érdekes dolgokra jövünk ám rá..... (ne legyetetek rasszisták-fokozódó zsidógyűlölettel...a hit hazugság-szintén erre játsszhat....)
      Túl sokszor emeli ki pl. a zsidók védelmében: ne legyetek rasszisták-mivel egy globális méretű zsidóüldözés keresztbetenne az ELITNEK.... méghogy sárkányok.. nem azok, selejtek, zsidók, cionisták.. a szeretettel és a pozitív érték részével egyetértek. Sok igazság és sok ferdítés van benne szerintem. Kicsit hagyja az embert belelátni a dolgokba-beavatja, hogy higyjünk neki és aki az előadás előtt hitt Istenben az utána már kételkedik.. és aki gyűlölte a zsidókat-okkal, az most szeresse őket... :SD vicc....

      Törlés
  2. ja tényleg az USA-ban most lesz dél...

    VálaszTörlés
  3. Én is szabadnak születtem és soha nem adom fel!

    VálaszTörlés
  4. Egyébként ezek a dolgok azért veszélyesek, mert ha tényleg elérjük a tudatunk teljes origin állapotát, akkor egyszerűen megszününk létezni. Hogy miért? Hm... Hát ez egy külön blog, vagy könyv...

    VálaszTörlés
  5. Az egyetlen ok, amiért úgy állok hozzá, hogy "nem hiszem el amit mond", az az, hogy még életben van, és akik megnézték/elmentek az előadásra/terjesztik a videót, azok is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vagy arra is gondoltam, hogy pont ezért hagyják :D

      Törlés
    2. taláűn olyan ez mint az x-aktákan Mulder esete. Hagyni kell, mert ha eltávolítják akkor a hitelessége beigazolódik, és egy keresztesháború indul el...

      Törlés
    3. Sokkal inkább gondolom, hogy olyan az ő szerepe, mint a mi Hofinknak volt anno.

      Törlés
    4. az első rész 37:31 pillanatot ajánlom megtekintésre. Nekem úgy tűnik, hogy a saját filozófiáját akarja eladni, nem pedig a feltétlen igazságot.

      Törlés
    5. Azért hagyják mert Blavatsky tanítvány. New Age-t is terjeszti mellesleg, és ez jól jön az elitnek, hacsak nem éppen az elit indítja maga ellen a forradalmat, aminek majd ő áll az élére.

      Törlés
  6. Nagyon szépen köszönöm a munkátokat, már vártam nagyon.Megvan a holnapi program, remélem van még itthon kukorica.

    VálaszTörlés
  7. Megköszönöm Al/Tulpa által készített MAGyar feliratozást, és hálás vagyok neked Piros Pirula, hogy feltetted a linkeket!

    VálaszTörlés
  8. Kapsz egy telefonhívást. Téves, derül ki, de úgy alakul, hogy beszélgetni kezdesz a hívóval. Ő állja a költséget, neked épp van időd és kedved beszélgetni. Arra terelődik a szó, hogy léteznek csoportok, amelyek időnként összejönnek - mondjuk száz ember -, és közösen arra koncentrálnak, hogy X-nek valami komoly baja essék. Pusztán közös szellemi ráhangolódással próbálják ezt elérni. Kérdi a hívó, szerinted lehet-e hatékony egy ilyen módszer. Mondod, igen, valószínűleg lehet. Hisz voltaképp két lábon járó öntudatok vagyunk. De van egy bökkenő, mondja a hívó. Az, hogy X-nek, akinek a romlásáért fáradozik a csoport, valahogy tudnia is kell a projektről. Enélkül nem működik a dolog, akármilyen erős az energiamező. Ezzel is egyetértesz. Mit gondol, kérdi a hívó ezután, hogyan lehet a tudomására hozni annak a bizonyos X-nek, hogy van valahol egy csoport, amely épp az ő romlására törő szellemi energiákat bocsát ki rá? Valóban, ez egy nehéz feladat, mondod, még mindig tök gyanútlanul. Nem, nem olyan nehéz, így a hívó, és ekként folytatja: ezúton tájékoztatom, hogy Ön az a bizonyos X, és a közös szellemi energiamező létrehozása ezzel a telefonbeszélgetéssel fejeződik be éppen. És leteszi.

    Valahogy ez jön át erről a hét óráról. Remélem, hogy téves.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen egyet tudok érteni Carl Gustav Freud felvetésével. Véleményem(és tapasztalatom szerint) az "átok" csak azon működik, aki elhiszi. Többek közt ez az egyik nagy fegyvere például az úgynevezett "egészségügynek", amit én a mai tendencia és réműletkeltés("átokszórás?") láttán inkább hívok betegségügynek.

      Törlés
    2. És ez az oldal is pontosan ezt a célt szolgálja. De ez is így van rendjén. Sokat kaptam itt, de el jött az idő, hogy tovább lépjek:)

      Törlés
  9. Érdekes, hogy a fejének kitágulásától számított időszaka elején kizárólag tényekre és kutatásokra hivatkozik, majd szép fokozatosan adagolva eljut odáig, hogy valami felsőbb erő mondta neki, mit kell mondania.
    Ne értsetek félre, én hiszek a felsőbb erők létezésében, de még mindig nem érzem, hogy ez az az erő, ami a javunkat akarja. Ez pontosan az az erő, ami a tényekbe keveri a gyíkembereket és a többieket. Sejtésem szerint ugyanaz az erő, amelyik ellen annyit szónoklunk ezen a blogon is.
    Azért ezen sem árt elgondolkozni...

    Aki velem egy véleményen van, az is vehet ugyanakkor hasznos információkat tőle a háttérhatalom manipulatív eszközeiről. Viszont érdemes észben tartani, kiket szolgál ez az ember valójában(akár tudatlanul), és fenntartással kezelni minden mondandóját.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Qel-Jorr, jól "beszélsz".
      Ez az ember régebben Jézus újabb megtestesülésének is állította magát, mert a "felsőbb erők" ezt mondták neki. Démonok, sátán segítői. Youtubon fent van ez a régi riport vele.
      Vajon miért van ekkora nézettsége? Miért ilyen népszerű? Miért nem ölték meg, mint sok más embert akik sokkal kevesebb "titkos" adatot megpróbáltak nyilvánosságra hozni? Nagyon rég óta foglalkozik ezekkel az "összeesküvés" elméletekkel.
      Valószínűleg azért, hogy a 95% jó információba belekeverje az 5% rosszat, vagy kevesebbet, amivel félrevezet sokakat. Ez volt mindig sátán taktikája.
      A másik ok az is lehet, hogy mindig kellenek olyanok, akik lázadást szítanak, félelmet keltenek az emberek között. Ő lehet az egyik ilyen.

      Nem mondom, hogy rossz az ami mond, hisz az információit főként azoktól kapja akikről beszél. Pontosabban akik ellen. Amilyen haraggal beszél sokszor, szerintem ő sem tudja, hogy valójában ki az akivel kapcsolatban áll.
      Gyíkemberek.. bár ő is használja a "sátánista" kifejezést.
      A gyíkemberek ötlete nem tudom min alapszik, maximum arra tudok gondolni, hogy a démonok által megszállt embereknek van gyíkokhoz hasonló szemük.

      Törlés
    2. [Figyelmeztetés: A mások, olykor akár szentimentális jellegű örömét tolerálni nem/ vagy csak nehezen képes emberek, idegük megkímélése érdekében ne olvassák el a hozzászólást! Köszönöm!]

      Örülök, hogy sok hozzám hasonlóan gondolkodó ember is van azért.
      Örülök neked, Névtelen előttem szóló. És neked is Carl Gustav Freud.
      Külön érdekesség és egyben öröm, hogy azt hittem szinte egyedül leszek "ünneprontó" a hozzászólási listán, de aztán fogalmazásom közben, épphogy egy perccel megelőzve engem, más is ellenérzését publikálta a videóval kapcsolatban. És utánam újabb fél órával újra megtörtént a "csoda".
      Ez kicsit olyan érzés, mintha működne egyfajta szellemi csoportosulás, ami időnként egybefog embereket valamilyen ügy érdekében.(Akár ez is megérne egy blogot.) Nem kifejezetten gondolkodtam sose ilyesmin. földi életünk végén úgyis minden kiderül erről is. És, ha már a gonosz gyűjthet csoportba embereket, és használhatja őket egy gondolkodásmódba kovácsolva, akkor miért ne tehetné meg ezt a Jó is. Én részemről ismerem ezt a Jót, akit már vagy kétezer éve névvel is illethet az emberiség, de tapasztalataim szerint nem sok hasonlóságot mutat ennek a videónak az előadójával, akárhogy is állította magáról, hogy ő az a bizonyos Ő. :)

      Ilyenkor mindig olyan öröm jár át, hogy mégiscsak megérte rászánni magam annak a hozzászólásnak a megírására.
      Vannak még csodák, vagy mondhatnám, van Isten!

      Törlés
    3. Biztos jó eledel lehet az egónak ez a "boldogság".
      De például a névtelen hozzászóló be is vallja, hogy nem tudja min alapszik. Az érme mindkét oldalát érdemes lenne megismerni, de ez csak egy jótanács.

      Törlés
    4. A tök felesleges cinikus és tudálékos piszkálódás meg mire jó ?

      Törlés
    5. Egyetértek, szerintem beépített ember. Nem hiszem, hogy gonosz kígyóemberek miatt lenne az egész.. Ha azt nézzük, hogy mit akar ezzel elérni, ha nem mond igazat, érdekes dolgokra jövünk ám rá..... (ne legyetetek rasszisták-fokozódó zsidógyűlölettel...a hit hazugság-szintén erre játsszhat....)
      Túl sokszor emeli ki pl. a zsidók védelmében: ne legyetek rasszisták-mivel egy globális méretű zsidóüldözés keresztbetenne az ELITNEK.... méghogy sárkányok.. nem azok, selejtek, zsidók, cionisták.. a szeretettel és a pozitív érték részével egyetértek. Sok igazság és sok ferdítés van benne szerintem. Kicsit hagyja az embert belelátni a dolgokba-beavatja, hogy higyjünk neki és aki az előadás előtt hitt Istenben az utána már kételkedik.. és aki gyűlölte a zsidókat-okkal, az most szeresse őket... :SD vicc....

      Törlés
    6. mindenesetre szuperül elkerüli a zsidózást a rothschild cionista jelzővel...

      Törlés
  10. A Biblia tele van "vigyázz hamis próféták jönnek,és vitát fognak szítani"-és hasonló figyelmezetésekkel (persze nem így ahogy leírtam,hanem szebben megfogalmazva)
    +
    Tudjátok van az az illuminátus kártyajáték....érdemes tanulmányozni...lényeg,hogy abban is van egy SMOF nevű lap,amin vagy egy ember,aki Pont úgy néz ki,mint Alex Jones........
    Na én ennek a kettőnek a hatására nem hiszek az ilyen nagy hírnévre szertett "előadóknak"

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyit tudok hozzátenni, hogy:
      -ha a gyíkemberek ellen beszél- és ugye az valami sátánhoz köthető lény/démon- akkor minek jár médiumhoz, ami egyébként, mint a jóslás a sátántól jön, kivéve az igazi próféták? Mert az igazi Istentől kapott üzeneteket kapó próféták nem az embereknek a jövőjéről beszélnek. Úgy értem, igen a jövőről kapnak információkat, de pl nem tudják megmondani, hogy pl nekem mi lesz személyesen a jövőmben.
      -Miért nem ölte meg eddig a háttérhatalom őt, ha ellenük tart előadást?
      Talán sátánista ő is, és lehet, hogy ő is valami titkos társaság tagja.
      De döntse el mindenki maga, mindenesetre gyanús egy fuvallatnyit nekem ez az ember.

      Törlés
  11. sok értelmes dolgot tud mondani, csak kár hogy pont a fő megállapítása, vagyis a "gonosz hűlők leigázzák a földet" rész hatalmas baromság

    VálaszTörlés
  12. Érdekes szinkronitás, a napokban volt egy érzésem hogy olvassak el egy könyvet a címe:
    Jane Roberts-Seth könyve-A lélek örök érvényessége.
    Pontosan ezt írja le az ember, és a lélek működéséről mint amit az előadás első részében David Icke.
    1970 ben készültek a Seth jegyzőkönyvek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oppsz elfelejtettem:
      Köszönöm a fordítást a közreműködőknek!

      Mivel ez egy nem könnyen emészthető előadás, gondolom a hüllős része sok mindenkit elriaszthat. Szerintem érdemes nyitott elmével állni az információkhoz. Régen a földet is laposnak hitték sokan, sőt ez volt az elfogadott dogma, mint később kiderült nem volt igaz.
      Érdemes úgy nézni az előadást: mi van ha mégis igaz?

      Törlés
    2. Nem tudom, honnan veszi mindenki, hogy természetfeletti(vagy általunk annak vélt) dolgok csakis jó célt szolgálhatnak.
      Az univerzum mindentudó, magasabb szintre emelő (és persze a világmindenség javát akaró) mátrix-járól biztosan lehet hallani. De a sátán félrevezetéséről...na az már csak mese lehet.
      Ezen is érdemes elgondolkozni.

      Törlés
  13. Erre a newage celebre nem érdemes egy percet sem pazarolni, nemhogy 7 órát, meg 9-et a Wembley-ben.

    Helyette inkább egy kedves dal Cion bölcseitől: https://www.youtube.com/watch?v=H3er7IZLRek

    VálaszTörlés
  14. http://www.anglocelt.ie/news/breakingnews/articles/2012/12/21/4013799-sudden-death-of-shane-mcentee-td/

    VálaszTörlés
  15. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nekem valami NAGYON nem stimmel ezzel a david icke-al.Múltkor néztem egy Alan Watt interjút és ő arról beszélt, hogy a háttérhatalomnak vannak beépített emberei akiknek az a feladatuk, hogy hiteltelenné tegyék, röhejessé tegyék az összeesküvés elméleteket és az azt hirdetőket. NA SZERINTEM DAVID ICKE PONT EGY ILYEN FIGURA.

    Vegyük népesség 95%-át kitevő átlagembert, aki hallott az összeesküvés elméletekről, de szkeptikus, és nem nagyon tud a témáról semmit. Na ez az ember belenéz egy ilyen előadásba, és mit lát? Hogy gyíkemberek irányítják a földet egy űrhajóról, amit az emberiség hold néven ismer. Ezért vagy végig se nézi az előadást, vagy végignézi, de egy hiteltelen baromságként marad meg a fejében. Hiába van igaz is, amit mond benne, a gyíkemberek elhiteltelenítik az egészet.

    Ha máskor megnéz egy másik előadást, vagy valahogy, valahol feljönnek az összeesküvés elméletek egyből nem fogja komolyan venni, még akkor se, ha az illető száraz, leellenőrizhető tényeket közöl és említést sem tesz gyíkemberekről.


    Gondoljatok csak bele, mióta nyomatja a cuccát david icke? Hosszú évek óta, előadásokat tart, könyveket ad ki, videói a neten stb. Ha igazán a háttérhatalom ellenfele lenne, már rég kinyírták volna. Rengeteg híres ember volt, aki sokkal kevesebbet mondott, mint ő, mégis megölték. David Icke mond valós dolgokat, de mivel melléadagoltatják vele a hülyeséget,ezért hiteltelenné tesz a nagyközönség előtt mindent, amit mond, sőt, az összes összesküvés elméletet hiteltelenné, röhejessé teszi, mert az átlagember tudalattija a gyíkemberes fantasy-sci-fi teóriájit hozzákapcsolja az összeesküvés elméletekhez. David Icke a háttérhatalom eszköze, szerintem tök egyértelmű.

    VálaszTörlés
  16. Off
    Sulis lövöldözővel kapcsolatos.
    http://www.youtube.com/watch?v=dB-LtHycKGk
    Vagyis meg volt szervezve. Jah és még egy cikk magyarul, néhány olyan elgondolkodtató infórol amit nem fog a reteklub bemondani.
    http://kuruc.info/r/6/105768/

    On
    Szerintem ez a David Icke fizetett dezinformátor, persze mond 9 igazságot, hogy majd a 10.hazugságát mindenki megegye. És mi az a hazugság? Nincs gonosz reptalion háttérhatalom, itt csak Rothschildek és a hozza hasonszűrüek vannak a fajtájából, ők a sátán népe - nono mielőtt valaki vad vádaskodásba kezdene, először is ezt Jézus mondja, nem én, másodszor nézzen kicsit mélyebben a történelmükbe.
    Ja és itt a mélyszegény Rothschild kúriák, mert ugy mi kispolgárok feléljük a bolygót ézért meg kell minket tizedelni.
    http://www.keptelenseg.hu/sorozat/rothschildok-haza-taja-68104
    -azért nem gyenge, királynak nem volt ekkora vagyona még soha...

    VálaszTörlés
  17. Érdekes hogy sokan képtelenek nyitott elmével gondolkodni, és bár nem tudják megcáfolni David Icke teóriáit, de mégis farkast kiáltanak.
    Pedig igen sok bizonyíték szól mellette.
    Nem sokban különbözik az ilyen világnézet a sárgacsillagot feltűző tüntető agymosott népségtől, csak annyiban hogy ők nem ebben a dobozban, hanem egy másikban gondolkodnak.

    VálaszTörlés
  18. Hmm. Fizetett dezinformátor. Aki feltárja az igazságot, majd egy-két baromságot is közbeszúr, hogy a saját hitelességét romba döntse. Nos, nem ugyanezt teszi PirosPirula és SBG Buddha is, amikor felületes, hamis információktól hemzsegő cikkeket pakolnak ki a blogjaikra? Majd amikor valaki felhozza nekik a tévedést, vagy le se regálják, vagy kijelentik, hogy a tudatos ember önállóan választja ki, hogy mit tart igaznak. Szerintem ez egyszerűen csúsztatás. Aki nyilvánvaló hülyeségeket beszél az lejáratja magát, tudatos és tudattalan emberek elött egyaránt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elvárjuk az emberektől hogy tudjanak mindent és félistenként, messiásként tisztelhessük őket. Ha esetleg mégis tévednének az felborítja a vallásunkat és megőrjít minket.
      A nyilvánvaló hülyeséghez pedig előtte ismerni kell a nyilvánvaló igazságot. Az pedig el van zárva ember elől

      Törlés
    2. Piros és SBG Buddha főleg összegyűjt anyagokat, és nem tudom, bár nem tudhatom, de egyelőre nem ők lettek kőgazdagok ebből a háttérhatalom "biznizből"...Amúgy meg igazat is adok neked, mert nem csak itt hanem mindenhol körültekintően olvasom azt amit olvasok, vagy hallgatok, és valóban Piros is téved, tévedhet, ahogy mindenki más. De amit fentebb írtam az bizony úgy van nincs itt isten tudja honnan származó gyíkember illumináti, csak is az a bizonyos magukat felsőbbrendűnek tekintő, s akkor legyünk most jóindulatúak és nevezzük őket embereknek. David Ickot meg lehet, nézni sőt sokaknak meg is kell mert a gazdasági és erkölcsi okfejtései valóban igazak, csak valahogy az a sátáni elit mindig orrnehéz és ő erről tereli! a szót, de idővel kitisztul a kép majd mindenkinek.

      Törlés
    3. Aki véleményt akar formálni attól elvárom, hogy a kutatásai ne felületességet tükrözzenek. Ha valaki a tévedése után annyit nem bír mondani: "bocs, tévedtem" az meg hadd ne mondjam mire utal.
      Nyilvánvaló igazság, hogy az Illuminatis kártyajáték Combined Disasesters kártyáján nem a londoni Big Ben van, a szerző szerint dehogynem. Pl.

      Törlés
    4. Nem várunk el semmit - de azt igen hogy maga az ember is hiteles legyen ne csak a mondókája tűnjön annak - időnként. David helyében Góliátra vagy még inkább Csanádra "magyarosítanánk" - a jobb hitelesség érdekében. Mert így nagyon "kiválasztottas" a nem mellesleg vastagon font- és dollárszagú piszokjól fizető buli. Drábik és Avatara is jól megél a hasonló nwo-elleninek álcázott ige-hirdetésből - Müller Péter meg adja az "isteni" tanácsokat megint csak nem ingyé. Ja és Pata,ki zálogházas "fénylény"-lovag meg odavan a szegényekért az x-faktoros mutogatós Grósz Feróval egyetemben. Jujjj de világos lett hirtelen - csak a szegények nem lettek gazdagabbak. Bár ki tudja - lelkiekben/lelki gazdagságban biztosan rávertek a celebekre egy-két kört.

      Törlés
  19. A 'világhelyzetén' már kérdeztem többször: nem lehet, hogy ezek az oldalak(ez, világhelyzete, stb...) gyűjtőpontok olyan embereknek (mint mi, akik hiszünk ilyenekben), hogy könnyebben lehessen ellenőrizni őket? És/vagy a háttérhatalom akar dezinformálni? Persze választ sosem kaptam még.
    Egyetértek azzal, hogy láthatóak furcsa dolgok a világban manapság, de nem hinném, hogy gyíklények szorgos munkálódásai próbálják megváltoztatni-tönkretenni az emberiséget és a bolygót. Inkább csak simán emberek...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak hogy legyen végre válasz.

      Lehet, hogy hőmérőzés folyik az ilyen topikok útján, hisz oly kézenfekvő. World wide szinten csekkolható így le, hogy ki mit tud, meg hogy a populáció mekkora hányada hiszi és mekkora nem hiszi, továbbá hogy miként módosulnak folyamatosan az arányok. Az infókból nagy kapacitású figyelő centrumokban összesítés készül, ami az e részfeladattal megbízott, alaposan túlfizetett helyi kisgyík asztalán landol. Ő továbbítja regionális szintre, onnan megy még feljebb, egyre csillagászatibb fizetésű íróasztalokra (vagy inkább igazán levédett monitorokra), míg végül a végső, összesített statisztika a következő gyík-összejövetelen előterjesztésre kerül a főgyíkok számára, hogy a leghatékonyabb döntést hozhassák

      mindezt tanultuk az isiben, úgy hívják, hogy visszacsatolás, és nincs is vele semmi baj, hisz mi, született melegvérű balekok, imádunk segíteni(-:

      Törlés
    2. tulajdonképpen erről szól a mátrix című film is, csak ott egy egész programot/történetet/ játszatnak el a megvilágosodott, felébredt emberrel, még egy várost is kitenyésztenek neki a robotok; hogy elhiggye, van valami harc, amiben feláldozhatja magát

      Törlés
  20. Nem tudom, hogy Icke dezinformátor vagy sem, de azt tudom, hogy voltak mások, - akik valószínűleg közelebb jártak az igazsághoz - akiket sokkal vehemensebben próbáltak meg elhallgattatni. Először nem gyilkolják meg őket, az túl feltűnő lenne. De például Cooper ellen is rágalomhadjáratot indítottak, sokat zaklatták, próbálták letartóztatni, végül lelőtték. Halála előtt két évvel elküldte családját az USA-ból, mert tudta, hogy veszélyben vannak. Vagy Fritz Springmeier akit sok évre börtönbe küldtek, csak hallgasson már el. Azt hiszem tavaly vagy tavaly előtt szabadult. És ki tudja mi vár rá, ha most folytatja?
    Visszatérve Cooperre, nem tudni, hogy a megölése volt-e a szándék vagy csak a börtön, de tény, hogy halott. Nem tudom, végül is ki lőtt először?
    Csak elgondolkodtató, hogy mások hogy végezték, Icke pedig csak ejnye bejnyét kap.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt van részletesen: https://www.youtube.com/watch?v=jeNi-nAKDsg

      Törlés
  21. Köszönet a készítőknek! Nagyok Vagytok!

    VálaszTörlés
  22. Olvastam Carlos Castaneda említett könyveit. Azok a lények amikről a sámán beszél, nem "élőlények" a szó biológiai értelmében, úgy is hivatkozik rájuk, mint "szervetlen" életformák. Egyáltalán nincsenek hüllőszerű tulajdonságaik, sőt jellegzetesen olyan tulajdonságaik vannak, amik az élőlényeknek nincsenek. Innentől kezdve mi értelme lenne a biológiai besorolásnak? Ami az általános kígyó és sárkánykultuszt illeti; én nem ismerek olyan magyar hagyományt, ami pozitív szereplőként futtatja bármelyiket is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eredetileg például Ikafalva /Csernát-Székelyföld/ híres-nevezetes sárkánya jóságos volt. Legalábbis így tüntették fel az azóta az internetről módszeresen eltüntetett dokumentumok és írások. Olyannyira hogy például gyakran lejött a hegytetőn lévő várából segíteni az embereknek az úgymond "szárnyas-óriás". Sőt megvédte a falu lakóit és az egész környéket is minden bajtól - mint a környék királya/szaganja. Gondoljunk csak bele Ika szaganja/Ika sogúnja most amúgy székely-rovásírásosan megfordítva a japán Nagaszaki nevében köszön vissza. Amire az atombombát voltak kedvesek ledobni az egyébként "nobel-békedíjasok". Az sem lehet "véletlen" hogy a másik város meg az ugyancsak magyaros-görög nevű Hirosima/Hierosolyma/Sólyomvár volt. Valakik nagyon nem szeretik a megtáltosodott "repülő/mennybéli dolgokat" - legyen az sólyom vagy sárkány alakban megjelenve.

      Törlés
  23. Üdv Mindenkinek! :-)
    Mivel a világvége technikai okokból elmaradt én is itt vagyok. :-))
    Megnéztem az 1 részt, de nem tudok hozzáfűzni semmit, mert így komplett az előadás. Nagyon jól el lett magyarázva ez az egész!
    Én is elindultam a saját utamon, ahogy David Icke az övén. Bár én nem 30 évesen váltam tudatossá, hanem gyerekként. Mindenki előtt titkoltam, mert éppen eleget cikiztek másból kifolyólag és nem akartam teljesen magamba zárkózni. Most már valahogy az sem érdekel, hogy mások cikiznek, sem az hogy ez esetleg fáj. Másra fókuszálok ilyenkor és próbálok túl lépni rajta - legtöbbször sikerül is.
    Viszont a fizikai világban a - mondjuk így - a "rendszer urak" és azok szolgái nagyon is megérzik a másikról, ha a másik "szabad szellem" (ez saját tapasztalat).
    Én nem pénzért vagy elismerésért csinálom, hanem az emberek felemelése végett. Nincs ebből hasznom (csak annyi, hogy jobbá tesszük az életünket - mindannyiunk életét), abból viszont van szellemi károm nekem is, ha az emberiség a bűzös pocsolyában dagonyázik. Viszont ahhoz meg senkinek nincs joga, hogy olyan cselekedeteket tegyen, ami rosszul hat másokra - vagy éppen szellemileg is megkárosítja őket. Mert nem csak az meríti ki a bűn fogalmát, ha valakit kirabolnak. Ezen kéne nagyon nagyon nagyon elgondolkozni mindenkinek. :-)

    VálaszTörlés
  24. Az Alfa Romeo cégérében a sárkány sztem nem embert eszik, hanem csak simán tüzet okád. Három lángnyelvet. Szóval ebbe kár volt belemagyarázni az emberevést. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom biztosan hogy ember e, de az tuti hogy a langcsova nem igy terjed.

      Törlés
    2. Csak azért, mert SZERINTED nem embert eszik, ahogy magad is írtad, még nem jelenti azt, hogy Pirula belemagyarázta. A kettő nem üti egymást. A te véleményed és a valóság, vagy akár Pirula vélt valósága bármikor megfér egymás mellett. Érdemes a tényeket is vizsgálni, vagy meghallgatni mások véleményét/érvelését, mielőtt az ember foggal-körömmel ragaszkodni kezd a saját igazához. Először én is eltűnődtem, mert hát ugye hogy milyen nyilvánvaló, hogy az tűz, nem pedig egy ember? A sárkányok tüzet szoktak okádni (vagy ki tudja), a tűz pirossal szokott megjelenítődni (vagy sárgával) az idealizált rajzokon, ergo életemben nem tűnődtem el eddig a logón, mert annyira 'egyértelmű'. Most, hogy egyszer tényleg MEGNÉZTEM, hát SZERINTEM is lehet, hogy mégiscsak egy kis emberke az, illetve miután rágugliztam, azt találtam, hogy Pirula nem az első 'belemagyarázó' a világon.

      Törlés
    3. http://vigilantcitizen.com/wp-content/uploads/2009/06/visconti.jpg

      Összehasonlításul, azoknak, akik a tényekben sem hisznek.

      Törlés
    4. Gondolkodjunk logikusan. Ha a háttérhatalom hazug - márpedig összevissza hazudozik - még az ál-bírálói révén is akkor semmi sem igaz abból amit például a SÁRKÁNyokról/a csillagkapu SARKÁN őrizőként álló egyébként repülni is tudó emberekről/szupermenekről mond. Ne feledjük a valódi madar/magyar is madár - azaz repülésre képes. Természetesen a megtáltosodás útján. Könnyű elképzelni hogy az aki erre nem képes mennyire gyűlölheti és gyűlöli is a madárt/magyart. Nem kell messzire menni. Kik is mondják az egyébként általuk adós- és egyéb rabszolgaságban tartott magyarra hogy rasszista, neonáci-fasiszta, antiszemita ésatöbbi nap mint nap ? Na ugye hogy az úgymond "kiválasztottak".

      Törlés
    5. Pár kép az alfa generációs fejlődéséről az emblémáiban, érdemes szemügyre venni, annak aki azt hiszi, hogy tüzet okád a kígyó, ami nem is értem miért tenne ilyet...
      http://www.bevezetem.hu/images/1003/logo-alfa-romeo.jpg
      http://italianexotica.com/siteimages/Alfa_Romeo_6C_5004195391_1004x750.jpg
      http://farm1.staticflickr.com/58/226294485_93da0d12b6_b.jpg
      http://www.shorey.net/Auto/Italian/Alfa%20Romeo/Milano/Brochure_p4.jpg

      Törlés
    6. Névtelen2012. december 22. 11:53 vagyok. Hát, elnézést is kérek, hogy kételkedtem az első hsz-emben, igazatok van, mit ne mondjak, ezek a képek, Milán, tényleg nagyon meggyőzőek. Bocs, hogy nem jártam előzetesen utána! Most megnéztem Icke első két videóját, hm, véleményem szerint a reptiliánus rész kissé túlzás, de már nem vetek el semmit, tényleg nyitott vagyok... :) Azért lenne pár kérdésem Icke-hez. Például, értem én, hogy a hüllők azért nem tudnak átjönni a mi dimenziónkba, mert nem kompatibilis a rezgésük ebben a mi tartományunkban, de akkor a Hold, ha tényleg az ő űrhajójuk, hogy képes állandóan jelen lenni? És ha kereszteződtek velünk, akkor az is hogy lehetséges, ha egyszer ők fizikailag nem tudnak tartósan ebben a dimenzióban tartózkodni, ergo a DNS-ük sem maradhatna meg a mi anyagi szintünkön?

      Törlés
    7. 1927-72-ig nem egyszerűen csak embert evett hanem magát Jézust! :) viccet félre, lángcsóvát még ovisok sem rajzolnának így

      Törlés
  25. Nehogy azt hid! Az biza embert eszik.

    http://vigilantcitizen.com/vigilantreport/top-5-most-sinister-corporate-logos/

    vagy keress rá: Coat of arm’s at Milan Central Station

    hunsabre

    VálaszTörlés
  26. Ha már okkultizmus:

    1.a 2012 blog szerint az irányítás (az atlantisziak) manipulálja a helyi elitet, genetikailag is (Dr. Tóth Ferenc : élősködőink), és ezért tartunk itt.
    Az információkat az EARTHGUARD-hoz hasonlóan szerezték, de egy lépéssel tovább mentek: a Föld meghatározott pontjain a megfelelő médiumok egyfajta hipnózisban kapták az információt, meghatározott időpontokban, egy jóindulatú csapattól (csillagok állása, hold helyzete, ki tudja?)

    2.Egy másik elmélet szerint nem egy, hanem kettő földönkívüli csapat is itt ügyeskedett, (atlantisziak VS marslakó lemúriaiak) a főnökökről szinte semmit nem tudunk, az ő beosztottaik akiket nemzetközi zsidóknak (jobb híján) nevezünk. A többiek csak egyszerű gyalogok, vagyis a helyi bennszülöttek. Thot volt az aki próbált rendet rakni, nem teljes sikerrel , sajnos.
    http://www.youtube.com/watch?v=ILdFD-VShJM

    3.Nemrég került elő még egy elmélet, ami szerint az összes fehér bőrű ember már génmanipulált (nemesített) egy földönkívüli faj (szürkék?) által, azért, hogy a halhatatlan lélekhez közelebb jussanak, az ugyanis nekik nincsen, viszont minden másban fejlettebbek, mint mi.
    http://www.richplanet.net/starship_main.php?ref=120&part=1

    Kicsit azért ezek összecsengenek, a dávid csillag a lélek jelképe (szégyen, hogy a zsidók ezt a jelképet használják) de ez az ő megvilágításukban SZINTETIKUS merkaba (lélek), vagyis megint a 2. számú elméletnél vagyunk.
    Tehát összegezve, az emeberi faj eredete ismeretlen, minden ide látogató külföldi (alien) csapat mást mond (hazudik, vagy ők sem tudják, lásd pl. Lacerta intejú) de a lényeg, hogy a genetikai beavatkozások nyomai látszanak, több csapat is belenyúlt, többször is, így most egy halhatatlan lélekkel és többféle genetikai eredettel rendelkező, ennek nem tudatában levő (ezért védtelen) faj lakik a földön. (a beavatkozás a fehér emberekben volt nagyobb, nem véletlen, hogy a négerekhez kevés csészealj látogat)
    Gyakorlatilag szabad préda minden bennszülött, főleg a fehérek.
    És akkor itt van még Villás Béla elmélete,
    http://www.youtube.com/watch?v=UnICAOm-28c
    miszerint az összes alien csak szakadár lázadó angyal, és azért járnak ide, mert az ember az egyetlen, akiben van istentől és az ördögtől (szakadárok vezére) is valamennyi. Bennük csak ez egyikből van, és mivel istenhez nem mehetnek, ide jönnek. A fenti elméletek bizonyos részeken illeszkednek egymáshoz, (reinkarnáció, alien beavatkozás, a "nemzetközi-zsidó" gén mesterséges volta:lásd avatar) de vannak részek, amik nem lehetnek egyszerre igazak, csak az egyikben. (várom a megoldást)

    Kicsit ide kapcsolódik a Cabin in the woods c. film is:
    Miért áldoznak embereket, szinte iparszerűen.
    http://megashare.info/watch-the-cabin-in-the-woods-online-TlRFM05nPT0

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szóval azt mondod, a négereknek nincsen lelke? :D
      (aszerint az elmélet szerint, hogy őket fejlesztették tovább genetikailag)

      Törlés
    2. Kedves névtelen.
      Ez talán választ adhat: http://www.youtube.com/watch?v=JJXzAqqC7wY
      Kedves Alienexperiment. Az egyes bekezdésedre reagálva, én eddig úgy tudtam, a legendákat ismerve hogy az atlantisziak mindig is a jófiúk voltak. Közéjük férkőztek be bizonyos idegen fajok, akiknek nem voltak nemesek a szándékaik. A marsról jöttek ilyenek voltak, sőt, a legenda szerint ők valamiféle biológiai merkabában voltak képesek űrutazni.
      A zsidók vallása pedig őmagukat a többi ember felé helyezi, mintha valami idegen faj lennének főleg a talmud szerint.
      Érdemes elolvasni a sumér, akkád teremtéstörténeteket.

      Törlés
    3. T. Bálint: A neveket lehet cserélgetni, a lényeg megmarad: a jószándékúak közé genyók férkőztek, és tönkrevágtak itt mindent. Azóta pedig isszuk a levét.
      Atlantisz egyébként szereti magát jónak feltüntetni, meg úgy alapjáraton megkeverni a dolgokat.(Úgy értve, hogy Atlantisznak nevezem a felforgatót) Az, hogy a Marsról jöttek a felforgatók az szerintem helytelen, már ha azt nézzük, hogy az egész rendszer más (Lemúria) kezében volt, akkor nyilván a rendszeren kívülről kellett, hogy jöjjenek.

      Törlés
    4. Nem, az Atlantisziak voltak a rosszak (ha igaz) a lemuriaiak a jók. (eleve az atlantisziak jöttek később, amikor összebalhéztak, mindkét főhadiszállás -a két sziget- megsemmisült lásd: 2012blogol.hu)
      A meghamisított történelem miatt van ez a jó atlantiszi legenda, meg az is (ha igaz), hogy JEHOVA a neve a zsidók bosszúálló istenének (is), a rossz piramis struktúrával együtt. Egyszerűen ellopták a nevet, (a dávidcsillaggal együtt!!!) a struktúrát pedig csak rosszra használják. (a struktúra maga jó lenne, csak annyi kell hozzá, hogy a felsőbb szintek irányába egyre jobb legyen az aki irányítja az alsóbb szinteket. Ha most felnézünk egy szervezetre, akkor egyre gonoszabbakat látunk, egy bank vagy egy multicég vezetése százszor olyan rossz, mint az egyszerű beosztott.(vagy a pozíció hozza magával a gonoszságot, vagy a gonoszság a pozíciót?)
      A zsidók vallása zavaros, de az biztos, hogy a hamis istenhez imádkoznak (imaszíjjal lekötelezik magukat neki, a kis fekete dobozok nem tudom mit jelképeznek) tisztára, mint az ORI a Stargate-ben. Ha túl sokan fognak elzsidósodni, akkor túlságosan megerősödik ez a hamis isten, és mindenki vele fog pusztulni, amikor rendet raknak. (nyilán nem fogják megengedni, hogy a rákos daganat megfertőzze a galaxis többi részét is, ezt már több ide látogató "külföldi" megerősítette: ha az emberiség kilépne a világűrbe, akkor elpusztítják, mert csak a rosszat terjesztené)
      http://kuruc.info/galeriaN/hir/hitgyakorlok1223.jpg

      A négerekkel nem foglalkoznak, bennük kevés a kilopható értékes génállomány, nem imádkoznak senkihez, ettől még akár jól is élhetnének a bolygó leggazdagabb földrészén, de ahhoz meg kevés az eszük. (még annyira sem képesek összetartani, mint a magyarok)

      Törlés
    5. Tehát még az alienexperiment2012. december 22. 13:41-ii hozzászólása szövegét

      nehezen értelmezők számára: (a 3.pontként írtakra közölném az értelmezésem) :

      A négereknek is van jólelke, és van a fehéreknek is akiket (már) a szürke földönkívüli faj "nemesítgetett" valamennyi idők óta. Azzal a történetbeli céllal "nemesítgették" a mára fehérré váltakat hogy a szürke "külföldi" faj (szürke-ET-k) --idézem-- "közelebb kerüljön a földi emberi faj halhatatlan lelkéhez" amilyenje nincsen a kis szürkéknek (csak egyéb minden másban gondoljuk lennének fejlettebbek ), és mindezt folytatólagosan ama évszázados évezredes hosszadalmas beavatkozásaikkal génnemesítéssel tették.

      Ugyanekkor későbbi kommentjében Alienexperiment2012 azt írja hogy talán (már) nincs a négerekben -a kis-szürkék számára - értékes (és kilopható) génállomány. Szóval ...na!
      Az értelmezés konkluziójaként:
      Van a niggáknak lelke de nem kell már a matériális rész- a génálományuk- már a kis-szürke főődönkivülieknek.

      Törlés
    6. A valódi magyarok le vannak itt degradálva. Akkor magyarázza már meg valaki hogy miért a zsidók bújnak magyar-bőrbe, jönnek ide főleg az utóbbi 150 év óta csapatostul Galíciából meg mindenhonnan. Miért nem a magyarok vesznek fel zsidó vezeték-neveket, mennek Izraelbe és tanulnak meg héberül. Valami itt nem stimmel. A magyarázat csakis az lehet hogy nem a "kiválasztott"-nak mondott az úgymond kiválasztott - hanem éppen a magyar az ősnyelv és ősnép - valamint az aki megtáltosodásra/avatárosodásra képes valami oknál fogva. Nyilván a szeretet-elvűségre való hajlama okán is.

      Törlés
    7. Nemcsak ez a gond, hanem a gyávaság is, pl. egy mai hír:

      Kedd este a Határ úti metróállomáson volt egy tömegverekedés. Egy hat-nyolc fős huligánbanda megpróbált kizsebelni egy negyvenes férfit, aki pechjükre kőkemény alvilági figura volt, a kilencvenes évek egyik legkomolyabb nehézfiúja, Farkas Sándor. A kitört verekedés során az ittas Farkas viperával verte szét valamennyiüket, ezután pedig rátámadt a kiérkező rendőrjárőrre, akiket szintén eszméletlenre vert, majd a Készenléti Rendőrség megerősített rohamcsapatával is harcba szállt, akik közül többen nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedtek, mire kényszerítő eszközök segítségével legyűrték. A kapitányságon elkapta az ügyeletes tisztet, és a bilinccsel kis híján megfojtotta, majd a fogdán is szétverte a berendezést.

      Ilyen kemény és bátor ember lenne minden fehér magyar, akkor ma nem ez lenne a helyzet. Sajnos az 1000 évig tartó szelekció következtében már csak a bűnözők között vannak ilyenek, pedig az lenne a normális, hogy ha valaki csak félreérthetően fogalmaz a magyar/fehér emberrel kapcsolatban, akkor az a kórházban gondolkozna később azon, hogy mit is mondott. Kezdve a kereszténységgel, ugyanis a fehér északi (európai) embernek volt saját vallása, mielőtt a zsidóknak kitalált kereszténységet ráerőltették, a zsidók ugyanis rájöttek, hogy ha ők kereszténnyé válnak, akkor már nem lesznek pozícióban, viszont ha a többiek válnak kereszténnyé, akkor nekik sokkal könnyebb lesz megtörni, térdre kényszeríteni őket.
      Saul pálfordulása közben jött rá erre, valószínűleg "isteni" (jehovai) sugallatra. A többi már történelem: a kereszténység KÖTELEZŐ államvallás lett, a többi (előző) vallás iratait elégették, követőit kivégezték, minden földrészen, ahelyett, hogy a talmuddal tették volna ezt. (amelyik zsidó nem hajlandó kereszténnyé válni, az a pokolra kerül, de előtte még itt a máglyára, érdekes, hogy aki Jupitert tartotta a főistennek, és utána ezt nem engedték meg neki, arra nincs szó, az előzőre bezzeg van: antiszemita)
      Nyilvánvaló, hogy ez beleillett az irányítás tervébe, a keresztény egyházat a zsidók vezetik, úgy, hogy a nyáj (birkák) engedelmes legyen, és arra menjen, amerre a pásztor vezeti őket, (vágóhíd) közben a kutyák (fegyveres "rendfenntartók") terelik azokat, akik esetleg kiugranának.

      Thor isten és az örökzöldek (újjászületés) tisztelete és a Nap születésnapja volt 21.-én.

      Boldog karácsonyt!

      Törlés
    8. alienexperiment!Ezt írtad : "de a lényeg, hogy a genetikai beavatkozások nyomai látszanak,". Erről többet is tudnál mondani?

      Törlés
    9. Szerintem a c vitamin termelő szerv hiánya, ami a tengerimalacon kívül minden állatban megvan, meg úgy általában az izmok fejletlensége, gyengesége, a hízási hajlam, (az állatok nem híznak, hanem előbb izmosodnak, ha nagyon túletetik, utána kezdenek hízni) a reflexek és az érzékszervek tompasága, az, hogy a természetben 1 hétig sem húzná ki az emberek 99%-a, tehát, mintha egy kis értelmet kapott volna, de az összes többi le lenne rontva, egy majom emberi aggyal, hozzánk képest szuperember.
      Itt egy genetikai "csoda" : (lehet, hogy ez a normális)

      http://abcnews.go.com/Health/MedicineCuttingEdge/story?id=7231487&page=1

      http://www.abovetopsecret.com/forum/thread116459/pg1

      Ehhez már csak szuper IQ kell, és kész is a nemesített emberfaj. (Star Trek augmentek)

      Törlés
  27. Köszönjük szépen a fordítást !!!

    VálaszTörlés
  28. Még nem néztem végig az összes filmet. Az előadó vagy szerencsés, vagy zseni, azzal, hogy ezt a gyíkember, Hold - halál csillag témát "tolja". Hüllő vonalra egyik rossz példája a puszikára királyfivá váló béka (ami kétéltű :-). Vagy az üreges, vékony kérgű Hold (a Hold sűrűsége a Földének a 61%-a, azaz elég valószínűtlen ez a teóriája).

    Ezzel ugyanis elérte, amit az udvari bolondok a királyi udvarban. Csak nevetnek rajta, legyintenek rá, vagy még azt se. Mert ő a "bolond".

    Így szabadon el tudja mondani a többi, főáramlatba igencsak nem illő, a főáramlatot leleplező mondandóját, a nagy átverésekről.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én nem értem mi a bizonyíték arra, hogy a Hol a Föld tömegének a 61%.a?! Lemérték mérlegen? Vagy mi?

      Törlés
    2. miért, szerinted a Föld tömegét is úgy mérték meg, hogy a déli sarkon leraktak egy mérleget fejjel lefelé? :D

      Törlés
  29. Újabb pirula klón :)
    valamiamano.blogspot.hu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez tényleg teljesen olyan,mint ha PPP lenne,na hát mik vannak....

      Törlés
    2. Miért is? Ez a blog is egy blogspot által felajánlott alap kinézetet használ, az ugyanazt használja.

      Törlés
    3. gondolom mert ugyan úgy, ahogy ezen a blogon is, a kinézet helyett inkább a tartalomra kell figyelni :)

      Törlés
  30. Segítsetek megfejteni a vámpíros filmek célját.

    Arra gondolok hogy egy időben futószalagon gyártották az utasszállító repülőgépek eltérítési kísérletéről szóló filmeket. Hatalmas Boing gépeken játszódott mindig a történet, mindig meghalt a pilóta, de volt az utasok között egy amatőr vitorlázógép vezető, vagy egy utaskísérő, vagy egy biztonsági ember, aki a földi irányító torony távirányításával lehozta sértetlenül a gépet. Szeptember 11-ére már tudtuk valamennyien, hogy gyerekjáték vezetni egy ilyen gépet. Elég egy gyakorló kőr a repülőtér felé és már egy-két jó tanács segítségével le is szállhatunk. Miért is lenne probléma az ikertornyokat eltalálni.

    Az ügynökös filmek céljáról PPP már megírta a véleményét.

    De mi a célja a vámpíros filmeknek, szindaraboknak?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nézd meg az alkonyat könyv borítóját. Egy kéz nyújtja át az olvasónak az ízletes almát.
      Icke hüllő--teóriájában azt mondja, hogy a reptiliánok az emberekből táplálkoznak.
      A keresztények démonai nagyon sokban hasonlítanak a reptiliánokhoz, amik a vámpírokhoz.
      A mai vámpír filmekben szinte csak pozitív szereplőként vannak feltüntetve. Persze ebbe lehetne sokkal mélyebben beleásni, de idő hiányában én kiszállok.

      Törlés
    2. "mai vámpír filmekben szinte csak pozitív szereplőként vannak feltüntetve"

      azért van még elég sok, ahol negatív (főleg, ha az alkonyat sorozatot nem számoljuk bele)

      Törlés
    3. Filmeket mondjuk nem követem, de animékben és sorozatokban nem látok sokat, amikben az lenne. Egy-kettő horror-sorozat amikor egy részben... Bár az odaát új évadjában (amiben tényleg kibaszott sok a szimbolizmus) már egy vámpír is segített a főszereplő embernek kijutni a purgatóriumból, és kiderült hogy tök jó srác...
      Persze biztos vannak ellenpéldák, mert mindig vannak, de hol, meg főként milyen apró propagandával?

      Törlés
    4. Nem, az a vámpír akarata ellenére lett az, és miután sikerült kijutnia, az első dolga volt leszámolni azokkal akik miatt vámpír lett. Utána megpróbálták beszervezni más vámpírok, de ő vérkonzerven él, és inkább leszámolt velük és elmenekült, tehát az ODAÁT (supernatural) sorozat nem vámpírbarát, pont ellenkezőleg, a mondanivalója, hogy az összes lény takarodjon oda vissza, ahonnan jött. (angyal, démon, leviatán, stb..)

      Törlés
  31. A Hold sűrűsége úgy is lehet 61%, hogy a felső rétege nagyon sűrű, a belseje meg üres. (a tömege ugyanannyi, csak így üreges, egyenletesen elosztva kisebb sűrűségű anyagból ugyanaz a tömeg, csak nem lenne üreges) A Holddal kapcsolatban semmi sem igaz, ami a NASA nevű hazugsággyártó propagandagépezetből jött ki. Egyetlen fotó sem mentes a retusálástól, az összes asztronauta hazudik, nem véletlenül lettek alkoholisták, vagy vonultak vissza. (kivéve aki lubickolt ebben a helyzetben, és még egy utat is kizsarolt magának az űrsiklóval nyugdíjas korában)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teoretice igazad van. Csakhogy a Hold felső, általunk vizsgált része bazalt (sűrűsége iq-ból lehet 3 kg/dm3). A kőzetbolygókban vas (nikkel) mag van (ez a legsűrűbb központi része) sűrűsége nem igen lehet több 8 kg/dm3-nél, megint csak iq-ból. Ha a legsűrűbb általunk ismert természetes anyagot mondom, az uránt, az is úgy csak 22-25 kg/dm3 sűrűségű. Szóval ki lehet matekozni, hogy 5-10 km bazalt szféra, alatta mennyi km urán szféra ad ki a közepén egy lyukat, de azt mi támasztja meg? Ugyanis ezek iszonyú kőzetnyomásokat eredményeznek. Jó, értem, nekik erre van energiájuk (és/vagy sűrűbb anyaguk). Ez is egy lehetőség.

      Abban igaza van a szerzőnek, hogy valóban inkább kettős bolygó a Föld és a Hold, a "kettős pofonos" Thea ütközésről én nem hallottam, illetve amennyire én tudom, az egypofonos súrolós ütközés az rendben van. Ezért lehet a Hold kötött forgása is (mindig egyik felét látjuk, azaz az Ős Föld perdületét "örökölte" a Hold).

      Szóval én igyekszem mindenre nyitott lenni, és már én is találkoztam őserőtől duzzadó "agresszív gyík" emberrel, de nem volt alkalmam az íriszét vizsgálni (vagy leütött, vagy elfutottam :-). Ezért a gyíkember témát nem is feszegetem.

      Az viszont parádés, hogy a szerző a kozmológiában, atomi parányok világában, a kvantum jelenségekben, agyi, élettani, hipnózisos ismeretekben mennyire benne van és naprakész!

      Ennek fényében tippeltem az udvari bolond "jelmezre" az "energiadús" szellem gyík - hibridek kapcsán.

      Törlés
    2. ne vedd kötekedésnek rdos, de az általunk ismert legsűrűbb természetes anyag nem az urán, hanem az ozmium. az uránnál még az arany is sűrűbb.

      Törlés
    3. Azért az érdekes, hogy a 115-ös elemről Bob Lazar 1989-ben már beszélt egy videóban (miután kirúgták a munkahelyéről, ami az 51-es körzetben volt), és ezt az anyagot csak 2004-ben jelentették be hivatalosan. (hogy sikerült előállítani mesterségesen)
      Állítólag ez csak nagyon nagy csillagok környezetében jön létre (azokon a bolygókon) nálunk ilyen nincs, tisztára mint a NAQUADAH a stargate sorozatban. (az sincs a Földön, és az is egy szupernehéz elem, kivételes tulajdonságokkal)

      Törlés
  32. Végignéztem. Konklúzióm:
    -Jó dolog a kritikus gondolkodás és annak népszerűsítése. Ezért pozitív az ürge. Viszont, hogy ezt nem hangsúlyozza eléggé, hanem még inkább misztérium sztoriba szövi gyanussá válik számomra.
    -Cionista rész OK.
    -globális felmelegedéses rész is OK.
    -Holddal kapcsolatos műbolygó sztori sántít. A thea-föld ütközés=Hold sztori a Föld kezdeti, szilárd kéreg nélküli korában következett be (ha bekövetkezett), ezért lehet ilyen gömb alakú mindkét égitest most, megszilárdultan. Erre magyarázat a perdület megmaradása, és a forgástengely megdőlése és a precesszió kialakulása. a Hold számunkra nem látható oldala tele van kráterekkel, becsapódásokkal, amik tanusítják baromi régen itt van. Egyféle pajzsként is szolgál minket.
    -Holddal kapcsolatban persze vannak még nyitott kérdések: a kongására ma sincs magyarázat. A mérete is mérnökien pont akkora hogy pont kitakarja a Napot néha napján. a fotó kitakarásokat más források is említik. Jelenleg vannak csillagképek is kitakarva egyes NASA oldalakon.
    -A másik frekvencián rezgő hüllő faj nagyon sántít. Hüllők sötétben és hidegben? és mi adjuk nekik az energiánkat, ha negatív dolgokat csinálunk? ámbár az se jó ha sokan vagyunk, mert nem tudnak kontrolálni, ezért kell a népesség csökkentés (táplálékcsökkentés)??? Nagyon ellentmondásos! Ha másik frekin rezegnek bennük az anyaghullámok akkor is speciális radarokkal befogható kell legyenek! Planck féle teljes sprepktumon ha u.a. anyaghulámmok alkotják Őket mint Minket csak más frekin, akkor is látnunk kellene Őket. Gondoljatok bele az abszolut zéró K fok közelébe hűtött anya már alig rezeg, mégis látható. Akkor Mit hablatyol? Persze lehet én emlékszem már szarul a kvantum fiz-re. Jó lenne egy friss, kavtumfizikában jártas fórumozó ezeket a tésziseket kivesézné itt a fórumon.

    hunsabre
    -

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nos tehát, mindenki megnézte a filmet végig, és elmondja a sját kis gondolatait alátámasztva némi tudományos ismeretével, hogy ez így lehet ez passzol, ez meg nem teljesen igaz, de valami oké, meg a Föld így keletkezett úgy keletkezett...etc etc etc.. De! Voltaképp ezek a dolgok évmilliárdokkal ezelőtt történtek, és a tudomány is csak felvetéseket fejteget, mert bizonyítéka nincs és halvány lila fingja se arról miként keletkezett a Hold! Senki nem tudja csak elmondják az ő általuk alkotott teóriákat. De a HOLD-al kapcsolatban SENKI NEM TUD SEMMIT. SEnki! Nem értjük, én se! Hiába tudnék most itt leírni ötféle keletkezési alternatívát, akkor se tudnám, hogy miképp keletkezett, hogy van ott, és ezt egy ember se tudja itt a Földön aki a mai világba beleszületett normál élőlény... Üzeneteket, meg én is tudok kapni felsőbb fajoktól, csak nincs hozzá pénzem, hogy eléggé propagáljam.
      Úgy értem most ezt az egészet, hogy beszélgetünk itt a NAGY SEMMIRŐL, és közben meg telik az idő és csak telik és csak újabb cikkek\teóriák jelennek meg... de ennyi...

      Törlés
  33. Szerintem az anyagnak van egy olyan tulajdonsága, amit egyelőre (hivatalosan) nem ismerünk.
    Ez határozza meg, hogy melyik dimenzióban van. (vagy melyikben tud fizikailag kölcsönhatni)
    Mi most pl. a 175-ös dimenzióban vagyunk, a Föld, mint bolygó létezik mondjuk 0-245-ig a dimenziókban, a többin is laknak, de velük nincs semmilyen kölcsönhatás, kivéve az atombombát,(fúziós/fissziós bombák) annak valamilyen hatása van több dimenzióban is.(nyilván rossz) Ezért is állították le a földfelszíni robbantásokat. (muszáj volt) Valamilyen katonai kísérletek biztos vannak, hogyan lehetne átnézni másik dimenzióba (mint a FRINGE c. sorozatban) hátha lehet onnan lopni technológiát, de lehet, hogy ez veszélyes, és nemcsak ránk nézve, akkor pedig a fejlettebb szinteken ezt nem fogják megengedni. Kellene pár atomfizikus, hogy hogyan lehetne egy mesterséges ablakot csinálni, amivel be lehetne nézni pár szomszédos dimenzióba. Nem tudom mi lehet az a tulajdonsága az atomoknak, ami minden dimenzióban kicsit más, de csak adott dimenzióra jellemző. (a többi tulajdonsága ugyanaz lehet, pl. az arany az sárga és nem oxidálódik, valamiben egy nagyon kicsit eltér a helyi aranytól, a Fringe-ben a másik dimenzióból áthozott anyagoknak/embereknek van egy kisugárzása, amit páran látnak)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. lécci, magyarázd el nekem, mit értesz dimenzió alatt?

      Törlés
    2. Ezt rengeteg SCI-FI taglalja, ugyanabban a térben lehet több különböző anyag is egyszerre, úgy hogy egymásra nincsenek hatással, de aki ismeri a trükköt, az "át tud menni" egyikből a másikba. Igazából nem is megy sehova, csak bizonyos tulajdonságát változtatja meg. Ez a bizonyos tulajdonsága az anyagnak az ami meghatározza, hogy melyik dimenzióban tud hatni. Ufószakértők szerint kétféle ufó van: az egyik messziről jön, de amúgy ugyanaz ott is minden, mint itt, csak nekik jobbak a fizikusaik, a másik itt van a közelben, de egy másik dimenzióból jön, esetleg lehet még a kettő keveréke is, amikor messziről jön, és még egy másik dimenzióban is van. (más a rezgése, akármit is jelentsen ez)
      Ajánlott film: This Island Earth 1955-ből

      Törlés
    3. Azért néha... csak néha érdemes a filmek helyett könyvekhez, pontosabban tudományos iratokhoz nyúlni.

      Törlés
    4. tudomány - Sci-fi = tudományos fantasztikum

      Törlés
    5. Bizonyos axiómákat még talán érdemes felállítani sci-fik alapján, de hogy egy egész elméletet filmekből ollózzunk ki, az merő balgaság.

      Alienexperiment írta azt, hogy "más a rezgése, akármit is jelentsen ez". No az a baj ezzel, hogy ezt a rezgés szót már szinte mindenki használja, de annyira, hogy minden értelmét elvesztette.
      Röviden és tömören ez annyit jelent, hogy az atomokról megállapították hogy képesek hullámként és anyagként egyaránt viselkedni, így minden amit atomok építenek fel hullám is lehet, ill. matéria is.
      A hullám mozgása lett a rezgés. Például egy ember úgymond rezgésszintjéhez képes ha találkozik egy közel ugyanolyan szintű (pl.) élőlénnyel, akkor úgy fogja érezni, hogy kompatibilisek, szerelem első látásra stb.
      Aztán ez a teória lett elnewageesítve.

      Törlés
    6. Rosszul tudod: Dr. Lukács Béla atomfizikus (elméleti fizikus) mondta egy műsorban (friderikusz az atv-n pár éve) hogy a dimenzióelmélet a középkori démonidézésekből jött, mert a démon közel van, de mégsem lehet jól hallani, hogy mit mond. A 3 térdimenzióból az egyikben benne van még 3 (egy másik tér) és a démon ott lakik. A dimenziók egymásban (vagy egymás mellett) levő térdimenziók,(síkok) vagy valami ilyesmi. Aki talál erre jó leírást, az belinkelhetné, egyelőre ez csak a scifikben van leírva, egy csomó képlettel nem megyek semmire.

      Törlés
    7. http://www.youtube.com/watch?v=eGguwYPC32I

      Törlés
    8. Justin bíber csak azt nem mondta el, hogy a térdimenziók(különböző világok) hogyan vannak egymás mellett, hogy egymással nincsenek kölcsönhatásban? Az univerzum szerkezete állítólag 11 dimenziós, ebben vannak a 10-9-8..3 dimenziós világok. Tehát akkor mi most egy 4 dimenziós világban vagyunk, (nem az idő a 4.) és ebből érzékelünk 3-at. Lehet, hogy az elcsökevényesedett tobozmirigy lenne az ami érzékelné a 4. térdimenziót? A TESSERACT, mint a legegyszerűbb 4 dimenziós objektum, ez már egy csomó scifiben előjött, az tényleg érdekes, hogy ezt senki nem bírja elképzelni, akármennyire erőlteti az agyát. Szerintem térben látunk, nem 2 dimenzióban, igaz, csak korlátozva, mert a 2 szemünk elég közel van egymáshoz. Aki lát 4 dimenzióban, az egyszerre látja az összes 3 dimenziós tárgyat, ez a magasabbrendű lények leírásához hasonlít.(nekik nyilván nem csökevényes az a szervük)

      Törlés
    9. miért ne lehetne az idő a 4. dimenzió?
      challange accepted

      Törlés
    10. Hanael lentebb linkelt videói több mint elég bizonyítékok arra, hogy az ember 2 dimenziós látással rendelkezik.
      A tobozmirigy, azaz a harmadik szem pedig nem a dimenziókat észleli, hanem a rezgéskülönbségeket.

      Törlés
    11. Mert az idő önmagában három dimenziós ugyanúgy mint a tér. Az idő nem a tér része ha az lenne akkor a tér egy darabja kellene legyen mint az előző három. Úgy képzeld el a 4. dimenziót mint egy tükör amiben van mélység mert úgy látod de valójában mégsem létező mert csak egy sík. Viszont az idő nem lineáris hanem visszafelé is mozoghatunk benne, előre természetesen nem, ellenben egy bekövetkezendő katasztrófából visszaérkező jelzéseket az állatok pl. kutyák hihetetlen jól megérzik és sokszor mi emberek is. Itt fizikai anyag illetve pontosabban rezgések -mert az anyag is az- érkeznek a jövőből mifelénk. Egy frontális karambolnál nem csak térben szóródik szét két autó hanem időben is, hiszen később is folyamatosan ott vannak darabokban szerte-szét és és korábban meg nem tudtad mért vonít a kutya eszeveszetten aztán egyszercsak CSATT. Nem bonyolult ez, ahogy a látható fény tartományán kívül nem illetve csak segédeszközökkel pl infra távcső észlelünk úgy az időt is folyamatosan múlónak látjuk. Ha nem egy parányi Naprendszerből kukkolnák kifelé hanem felülről látnánk egyszerre akár több ezer Galaxist egyidőben a téridő úgy hullámzana mint a tenger. CSODÁLATOS!

      Törlés
    12. A folyamatosan múló időt a belső óránk miatt érzékeljük egyirányúnak tehát múlónak de érdekes kisérlet lenne a DNS-ben egy trükkel megfordítani vajon az illető visszafelé kezdené élni az életét? Először érzékelné a halálát és haladna a születése felé? Miközben természetesen mi meg azt érzékelnénk, hogy az illető mindent normálisan csinál közben meg állandóan arről beszél mi fog bekövetkezni? Sokat gondolkodtam már ezen. LOTTÓSZÁMOK!

      Törlés
    13. Azt tapasztalatból megerősítem, hogy a jövőt lehet érezni is. De azt is, hogy meg lehet akadályozni a vízió manifesztálódását.
      Azért nem tartom valószínűnek azt, hogy az idő lenne a negyedik dimenzió, mert a különféle dimenziók ugyanazt a hasonlóságot mutatják, hasonló jellemzőkkel bírnak. Főként az, hogy az első három dimenzió, ahogy azt mi látjuk innen a térre hat, és nem az időre. A mézga családban volt az, amikor Aladár elrepült egy 2d-s bolygóra, és az ottani embert (aki istenként tekintett rá) átkonvertálta 3d-s lénnyé.
      A másik az, hogy egy két dimenziós életben ugyanúgy létezik idő. Harmadik dimenzió viszont nem.

      A mi látásunk két dimenziós, mert nem látjuk át a harmadikat. Esetleg ha egy négy dimenziós objektumot raknának elénk, azt is látnánk, bár nem értenénk és nem tudnánk felfogni, de látnánk. A harmadik dimenziós tárgyakat is látjuk, de nem átlátjuk.
      Úgy gondolom az idő minden dimenzióban jelen van.


      http://www.youtube.com/watch?v=xwQh8RjsTN8

      aztán ebből copy
      http://www.youtube.com/watch?v=fOuXtONDAN0

      Törlés
    14. Minap azon gondolkodtam, mi történne, ha a jövőbeli énem visszautazna ebbe az időbe. Valószínűleg fejbelőném magam, mert másképp a jövőt egészen addig a dátumig amíg ő visszautazott megmásíthatatlanná tenném.

      Törlés
    15. a 4. dimenzió lehet az idő:
      0 dimenziós a pont
      1 dimenziós a vonal (ami pontokból áll pl:1x10)
      2 dimenziós egy síklap (vonalakból áll pl 5x10)
      3 dimenziós téglatest (síkokól áll pl: 5x10x10 mondjuk egy kocka)
      4 dimenziónak valami olyan dolognak kéne lennie, ami 3 dimenziós dolgokat fűz fel, egy bizonyos "új vetület" mentén(10x5x10x10 mondjuk legyen 10 különböző kimerevített 3dimenziós képkockám)
      na most az időt hogy tekinthetjük? azt mondod névtelenül hogy az idő 3 dimenziós, ami egyáltalán nem meglepő (hiszen egy 4 dimenziós testről beszélünk aminek a "felületén" 3 dimenziós terek vannak) viszont dimenzióilag nem egészen helytálló na nézzük inkább az időt:
      az idő fogalom amit manapság használunk, a tér függvénye és ez könnyen bizonyítható: ha mondjuk megállna minden egyes részecske minden egyes testben(3 dimenziós álló kép) nem számolnánk időt, de valamivel sem tudnánk számolni, míg ahogy megmozdulna valami/megjelenne legalább egy új kép/ az előző kép szükségszerűen eltűnne
      tehát ha feltesszük hogy, tudjuk érzékelni ezeket a kivetített 3 dimenziós állóképet, ekkor az új kép(ahol már elmozdulhattak dolgok) felülírja az "kezdő képet" és ekkor azt már nem tudjuk érzékelni, mivel az "idő" haladtával felülíródott az általunk érzékelhető (3d-s) felülete ennek a 4 dimenziós "metafilmnek"(3d-s metaképkockákkal)
      tehát amíg nem mozdul meg valami is a világban nincs értelme időről beszélni, azaz 1 3d-s képkocka nem jelképez időt, míg a tér változása/mozgása kielégíti a 4. dimenziót mivel 3 dimenziós képkockák követik egymást ráadásul a folytonosság is stimmel
      jai!

      Törlés
  34. Ami még érdekes az a technikai fejlődésével elérhető vizuális képalkotás emberre gyakorolt hatása.
    Mint tudjuk az ember vizuális alkat amit elég könnyű befolyásolni.

    http://www.youtube.com/watch?v=s3fjjCq7S3Q

    http://www.youtube.com/watch?v=AtJOgcYt8cY

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezek csak kivetített CG animációk, nem valami okkult dolog, otthon is készíthet akárki ilyent, magam is ilyesmivel szórakoztatom a hologram fanokat :)
      Amúgy hallottam a blue beam cuccról, szerintem megvalósítható és nem is nehéz. Augusztusban Japánban egy kikötőben egy virtuális koncertet csináltak, olyant amilyen a második linkben volt, annyi külömbséggel hogy üveg helyett spriccelő vízre vetítettek.
      Ha egy kicsit jobban megismerjük ezeket a "hologram" technikákat, úgy gondolom könnyebben megelőzhetjük hogy becsapjon minket egy "kék sugár" nevű hiper ultra mega élethű természetfeletti jelenséget megjelenítő "tudomány".

      p.s.(már jó ideje nem írtam, de a második link miatt muszály volt, mert ismerem)

      G.E.

      Törlés
  35. Az az igazság, hogy ez a hüllő elmélet elég sok mindent megmagyaráz a világban, ami miatt elfogadható.

    Viszont, az hogy őt mért engedik publikálni ilyen témában elég nyilvánvaló: "peacful revolution" szlogen = ne tegyél semmit, majd megoldódik a rezgések megoldják, neked csak sodródnod kell velük.

    Na ez az, ami marha nagy hülyeség, nem az hogy ezek a rezgések nem mutatnak utat, hanem az hogy csak nyugodtan haladjunk az árral, még ők nap mint nap írtanak minket.

    A megoldás pofon egyszerű, egy időben, megölni az összes ilyen gyík által irányított embert. Problem solved. Ja, hogy ez nehéz? Állandóan van nekik ilyen összejövetel, ahol szinte mind megjelennek csak más helyeken más fajta csoportokban. Ja, hogy ez miatt meghalhatnak azok akik ezt véghez viszik? Na igen ez benne van a pakliban, de enélkül nem lesz itt semmi.

    De van másik megoldás is, ha igaz amit a gyíkokról mond, csinálni kell nekik olyan gépet, ami képes előállítani ezt az energiát amikből ezek táplálkoznak. Bár érthetetlen, hogy ezt ők mért nem csinálják meg maguknak... És igazából itt érzek ellentmondást a történetben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neked melyik lenne jobb, ha valami folyékony műanyag-masszából létrehozna valami gép neked egy ételnek kinéző ehető dolgot, vagy egy friss alma?

      Törlés
    2. Nem érted a lényeget... Hogy mi a fontos és mi nem.

      Már ma is meg lehet csinálni az aggyal, hogy úgy befolyásolod, olyan ingereket küldesz neki, amivel elhiteted magddal, hogy az a darab massza egy érett alma. A szervezeted a masszában megkapja ami kell neki, még te az agyaddal úgy dolgozod fel úgy ízleled, érzed, mint egy finom érett almát. Mindenki jól jár.

      Egyébként tovább gondolva, hogy ők mért nem éreznek igényt arra hogy egy helyettesítővel váltsanak le minket energia szerzésük szempontjából.

      Tegyük fel nekik mi olyanok vagyunk, mint a búza nekünk. Vajon mi elgondolkodunk, hogy azoknak a magvaknak ez jó vagy sem??? Jóval fejletebbek vagyunk mint egy búza, és úgy feltételezzük, hogy a búzaszálnak nincs problémája azzal, hogy mi végül, mit teszünk vele.
      Így viszont érthető, hogy számukra el sem magyarázható, hogy nekünk ez mért rossz.

      Törlés
    3. Jó de mégis, minek szenvednének ezzel a placebo dologgal, ha ott van előttük az étel terítéken?
      Teljesen igazad van a búzás hasonlattal.

      Törlés
    4. Igen, ha tényleg lennének terroristák, akkor már régen atombunkerban lennének a BILDERBERG gyűlések, mert többet is szétbombáztak volna (még egyet sem, meg sem zavarták) hogy a tokmányorrú kissingert meg a barátait a falakról kellett volna összekaparni. Valahogy még ilyen összejövetelt soha, sehol nem zavartak meg. (vagy egy rócsild/rokefeller családi gyűlést sem robbantottak fel, az összes tanácsadó békésen, 80-90 évesen hal meg.)
      Van egy scifi novella ( a címe nem jut eszembe) ahol egy kis csoport rájön, hogy az emberek között vannak akik nem emberek, csak látszólag, egy kis szervezés után elkapnak egy ilyen lényt, és elkezdik vallatni. Ezt már akár most is meg lehetne oldani.

      Törlés
    5. A helyzet, az elkapással kapcsolatban kivitelezhetetlen, egy fejletebb faj, amit ösztönösen a félelem irányít.
      Logikus, hogy saját maukat mennyire számon tartják figyelik egymás helyzetét, főleg ha még a létszámuk sem nagy (amit nem értek, miért nem növelik, ezek szerint egymástól is félnek, elég vad, és ellentmondásos ez a rész is, főleg hogy ennyi "energia gombóc" elérhető számukra) stb.
      Gondolj csak bele, bemész egy olyan helyre ahol bajod is eshet logikus, hogy szólsz valakinek hogy ha gond lenne ki tudjon hozni...

      Ha tanulmányozni akarod őket akkor ott az agyad, az egyik legnagyobb hibának tartom részükről, hogy az ő agyuk egy része a miénkben is megtalálható.

      Csak a meglepetés szerű, azonnali kiiktatás megoldható, és egyszerre minddel, hisz ha egyesével különböző időkben akarod őket kiiktatni, szerintem már a második ölésig sem jutnál el, és megtalálnának. Felszámolnák az egészet.

      Törlés
  36. Nem ide vág, de egy valamivel nem értek eggyet ezzel az előadás sorozattal, az a halál utáni tudat létezés.
    Én ezt állítom:
    "Pontosan annyi marad meg belőled halálodkor, amennyi születésed előtt voltál." Nem azt állítom, hogy semmi. Csak pont annyi amennyi előtte, ami akár a mi általunk élt világban semmi is lehet.

    Ezt itt be is bizonyítanám:
    Tegyük fel hogy van egy öreg nagyapa a családban, aki az évek során szépen elkezd szellemileg leépülni (egyre kevesebb dologra emlékszik, emlékeket veszít egyre több kapcsolat sorvad el az agyában, kiderül, hogy Alzheimer kórban szenved) szép lassan téged sem ismer fel, sem a többi család tagot, és mire a halálos ágyába jut már a szavakat is összekeveri.
    Na már most ha valaki így hal meg, és tegyük fel létezik egy forrás ahova vissza megy, egy közös létezés stb. Akkor belőle mi megy vissza? Amikor az agyában már nincsenek összefüggő emlékek? Csak a vele született gének azok, amik meghatározzák.

    Hisz azt azért kijelenthetjük, hogy ha nincsenek emlékeinek, akkor az olyan mintha nem is történt volna semmi, hisz nincs "mi" ami bizonyítaná, hogy van valamink. Csak amit a génekben hozunk, és kialakul bennünk.

    Csak gondolkodjatok el ezen a példán.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha egy nap felkelsz másnaposan, emlékek nélkül, arcodon egy vérző, lüktető heggel de neked ötleted nincs hogy került oda, akkor az megtörtént?

      Törlés
    2. Nem értem mért ragadsz le... Az előző példánál is. Én nem a köztes folyamatról beszéltem, hanem, előtt és utánról. Gondold tovább. A Földi létezésed előtt és után nincsenek hegek... vagy bármiféle sérülés... Mégis ezt a sérülésed hogy vinnéd tovább a halálod után?

      Egy nézőpontról viszont kikezdhető valóban, amit állítok: Mi van, ha az agyunk csak egy eszköz, amivel hozzáférünk egy "halmaz"-hoz, ahol minden megvan rólunk, mintha mikor megtapasztalánák az két helyre mentődne el, az agyunkba és egy másik dimenzióba, sávba ami nem értelmezhető a mi világunkban. Tehát ha az agy sérül, és információ veszik el, attól még az az emlék megvan, de majd csak a test elhagyása után férhetnénk újra hozzá, hisz akkor tudjuk újra elérni az egészet.

      Törlés
    3. egész jó, de azért inkább azon gondolkozz el, hogy a két "emlék" (a fizikai memória és a szellemi hovatartozásod) nem ugyanaz, tehát fizikai memóriáddal sose fogsz emlékezni a fizikai léteden túlra

      Törlés
    4. Miért ragadok le? Azért, amit elfelejtett az emberiség. Hogy nem a két végpontot kell nézni, hanem az oda vezető utat. Nem a múltban és a jövőben kell gondolkodni hanem a jelenben.
      És nem azért éled az életed, hogy utána mennyországba/pokolba kerülj, hogy reinkarnálódj vagy bármi, hanem azért hogy élj, hogy itt legyél és megtapasztald.

      A hegek pedig igenis megmaradnak, csak makacs a föléjük tornyosuló tapaszhalmaz.

      http://www.galactanet.com/oneoff/theegg_mod.html

      Törlés
    5. Akkor a gyilkos csupán azt akarta megtapasztalni, hogy milyen az, amikor elvágja valakinek a torkát, a pedofil ,amikor egy 5 évest megerőszakol, az irányítás mikor egész országokat tesz tönkre (pl. Argentína), rájuk nem igaz, hogy ne tedd azt mással, amit magaddal sem tennél, mert ők megtennék magukkal, elképzelésük sincs egy olyan jövőről, ami utópista-futurista (hitech) és ilyen degenerációk már nem léteznek benne. Ezek ilyennek születtek, nem lehet velük alkudozni, csak karanténba zárni, vagy visszaküldeni őket oda, ahonnan jöttek. (a szülészeteken kellene egy parafenomén ellenőrző, aki meg tudja mondani, hogy mi lesz a kis humanoidból. (feltaláló, rablógyilkos, átlagember, moint a Szép új világban, csak ott pont rosszra használják ezt is.)

      Törlés
    6. Ezzel az egész utópisztikus világgal az a probléma, hogy egy ilyen helyen elengedhetetlen a pénz, ha van pénz akkor az emberek félnek, ha pedig félnek az emberek könnyen irányíthatóak. És pedig irányítani is fogják őket.

      Olyat pedig nem lehet csinálni, hogy összegyűjtünk tudósokat egy városba és ott szépen megépítjük a szép új világot.
      Ebben a mi demokráciánkban vannak láthatatlan emberek, akik az életünket igazgatják. Nélkülük egy hét alatt pokollá, leprateleppé változna az egész világ. Ők azok, akik elkészítik a kajádat, a ruhádat, akik mosnak rád, etetnek, elviszik a szemetedet. Ilyen emberek nélkül a "modern világ" pokollá változna. Szép dolog, ha alá akarjuk magunkat vetni a technológia hatalmának, de az nem lát el minket semmivel, amire igazán szükségünk van, csak a vágyainkat elégíti ki. Gyorsaság, kényelem, erő, hatalom et cetera.

      Hamvas Béla írja, hogy az ember 18 éves korára kinő a technológia mámorából. De most az emberiség serdülő korában van, épp ez tör az életére, kell neki egy ilyen korszak is.

      Érdemes, nagyon nagyon érdemes elolvasni ezt:
      http://hamvasblog.blog.com/2011/04/06/hamvas-bela-patmosz-i-6/

      Törlés
    7. ??? WTF??? Ez hippiduma. (nem csinálnak semmit, csak büdösek és táncolnak, és füveznek, és közben arról beszélnek, hogy mentsük meg a Földet) Hamvasbéna biztos hogy egy erdei viskóban írta a marhaságait, ahol nem volt áram, fűtés, és melegvíz? Vagy a fűtött belvárosi lakásában ontotta magából ezt sok baromságot? A technológia nem gyermekek kezébe való, hanem felelősségteljes emberekébe, vajon miért nem ezt oktatják a kis nebulóknak, miért a sok semmirekellő író, költő eszement agymenését? Aki nem tud élni a technológiával, az éljen az erdőben anélkül. (1 hétig sem húzná) Én a szennyezésmentes technológiára gondolok, ha valaki a bolygót a saját tulajdonának tekinti, akkor nyilván nem teszi tönkre, bár van 2 nép (faj) akiket ez nem érdekel: az egyik pénzért az anyját is eladná, a másik meg egyszerűen eltüzeli a parkettát a nappaliban, mert ez a "kultúrája". A láthatatlan emberek meg húzzanak el oda vissza, ahonnan jöttek. A világ hippi/bölcsész diktatúra alatt van, a degeneráltság rendkívül súlyos fokát mutatja, hogy nem TESLÁnak vannak szobrai, hanem íróknak/költőknek. Ők még soha nem adtak megoldást semmilyen problémára, legjobb esetben csak rámutattak azokra.

      Törlés
    8. Éppenséggel "hamvasbéna" az egyik legnagyobb magyar filozófus.
      De majd kinövöd ezt a technológiaimádatot.

      Törlés
    9. Bár arra őszintén kíváncsi lennék, hogy hogy szeretnél egy népet irányítani ennyi agresszióval és gyűlölettel a szívedben.

      Törlés
    10. Hamvas Béla Rudolf Steiner nagy rajongója, követője volt (több művét le is fordította).

      nagy filozófus, csak a kérdés, ki táplálta a filozófiáját.

      Törlés
    11. Hamvas akkor írta ezeket amikor kényszermunkával erőművet épített. szóval tele volt a fa*sza a technokratákkal. Egyébként a technológia csak eszköz, és a módszerről nincs szó, pedig a lényeg az! és az a módszer aminek a középpontjábban nem a TERMÉSZETI ember áll az ember- és természet ellenes.
      Természeti ember=fit, egészséges, több szabadidővel mnt munkaidővel rendelkező környezetével boldog lény.

      hunsabre

      Törlés
    12. Valaki árulja már el, hogy mire jó ez a sok filozófus, író, költő, bölcsész? A rómaiak, kínaiak, meg az összes birodalom, akik minimum 1000 évig fennálltak, elsősorban a technológiai tudásuknak köszönhették ezt. (ebből jött a hadi fölényük, meg a szervezési képességük, igazgatni egy több ezer km-es, többmilliós területet telefon meg olaj nélkül) Ez a tudás, nem a filozofálgatás egy fűtött belvárosi lakásban, kaja a hűtőben, világítás gombnyomásra. Az átlagembernek kell több használható tudást adni, hogy mindentől és mindenkitől függetlenül tudjon élni. Ebben az elején felsoroltak az utolsó helyen vannak. A mai oktatás inkább agymosás, semmilyen kultúrateremtő képességet nem ad. (valahol már leírtam: az oktatásnak arról kellene szólni, hogy ha leraknak 100 nebulót egy lakatlan szigeten, akkor képesek legyenek egy fejlett civilizációt felépíteni, ha leraknak 10-et, akkor képesek legyenek egy közepeset, ha 1-et, akkor legyen kaja, melegvíz, szállás.)
      Ajánlott irodalom: Raphael Aloysius Lafferty: Mit tanulnak a camiroyi iskolások (GALAKTIKA 85)

      Törlés
    13. Független? A függetlenség semmiképp nem hozható egybe a technológiával. Aki a technológiára támaszkodik az kifeszíti magát egy műanyagkeresztre. Abban a pillanatban, amikor a technológia használhatatlanná válik, az ember halott.
      Abban igazad van, hogy az oktatás elcseszett, abban is, hogy meg kellene tanítani az embereket túlélni, de ez csak egy dolog lenne amit érdemes tudni.
      Azt hogy a filozófia mire jó, azt nem tudom elmagyarázni neked. A saját véleményeimet, gondolataimat, pozitívumokat be tudnék mutatni, de semmi értelme nem lenne.

      A körülmények még nem változtatják meg az iromány igazságát. Én ahogy látom az embereket, főleg a mai generációt, hogy a technológia atomjaira szaggatta az emberek közti kommunikációt, minden kapcsolatot, barátságot, szerelmet, felemésztett minden szabadidőt és mindenkit függővé tett. Ezek után kötve hiszem, hogy még több technológiára lenne szükségünk.
      Hamvas írása a mai világba igen találóan beleillik.


      Én nem tudom logikus gondolkodással felfogni, hogy mire jó a technológiai fejlődés. Tényleg szeretném megérteni, de egyszerűen nem megy.

      Törlés
    14. Nincs technológia fejlődés, a mai energiatermelés XVIII. sz-i találmányok alapján megy, (Dr. Tesla, váltóáramú rendszere, vasút, benzinmotor, dízelmotor, ez XIX. legeleje) Egyedül az atomerőmű és az internet ami XX.sz-i, de azok is az előzőekre támaszkodnak. Az atomerőmű egy hőerőmű, az internet meg árammal működő fejlett telefonhálózat, a közlekedés olajalapú robbanómotor, az eredeti még ment alkohollal és mogyoróolajjal is. (a vasút sem mai, a repülés ugyanúgy szennyez, mint a robbanómotor) A civilizáció fejlettségét az energiatermelés határozza meg. Emberi erő, állati erő, szél, víz, fa, szén, gáz, olaj, atom, és itt megálljt parancsolt az irányítás, mert a következő már az egyénnek olyan függetlenséget biztosítana, amit nem hagyhat.

      Törlés
    15. Az energiatermelést legegyszerűbben egy monoton növekvő függvényben lehetne ábrázolni, amiben minél több energiát vagyunk képesek előállítani, annál inkább vagyunk hozzáláncolva. Az emberiség eddigi történelme ezt bizonyította.
      Nem hinném, hogy egy ponton megszabadulnánk láncainktól, maximum azt, hogy már észre sem vennénk azokat. Persze, megértem én hogy ingyenenergia meg tesla titkos találmányai, meg Egely házifúziója, de semmi sincs ingyen. Tényleg mindennek meg kell fizetnünk az árát szőröstül-bőröstül.
      Az meg csak hab a tortán, hogy abszolúte semmi szükségünk nincsen a végtelen energiára, hacsak nem szeretnénk magunkat méginkább eltaszítani Istentől.

      Törlés
    16. "Valaki árulja már el, hogy mire jó ez a sok filozófus, író, költő, bölcsész?"

      Filozófia,
      "A pesszimista ember egy tapasztalt optimista".
      A filozófia arra való, hogy megértsük életünket, hisz nem vagyunk robotok.

      író, költő,
      Ott is szépet lát, ahol te nem veszed észre, mi értelme élned, ha sosem tudod élvezni?

      Bölcs,
      Azért ne keverjük a bölcsészt a bölcs emberrel. A bölcs ember az, aki felismeri az élet igazságait, melyekről aztán filozófálhat.

      ***

      Végtelen energia? Ez szükséges a túlélésemhez az nem? Túlélés?

      Végignézted Icke videóit? Gondolom a reptiliános részből csak annyi ragadt meg, hogy "nah jön itt ilyen hülye gyíkemberekkel". Közbe meg pont ott mondja el, hogy a kielégíthetetlen telhetetlenség, a félelem a szűkösségtől, a túlélési görcsös kényszer mind-mind a gyík természethez kapcsolódik.

      Nah erre kell a bölcs, meg a költő, meg a filozófus, hogy általuk felismerd, hogy mikor lett belőled is gyíkember.

      ***

      Minden rendszer, ami nem az életet segíti és/vagy nem élő rendszerre épül az az életet pusztítja, vagyis életidegen. Bölcsesség nélkül soha nem fogod tudni eldönteni, hogy mi az életidegen és mi nem az, mert aki nem bölcs, az okos, és az okos ember ok-okozatban tud csak gondolkodni, ezért okos, ahol csak és kizárólag a logika az uralkodó.

      ***

      Egy bölcs ember mondta: "A bölcsesség arra való, hogy megtanuljunk nevetni önmagunkon".

      Törlés
    17. Ez így bullshit, 7 milliárd humanoid él a bolygón, nem fognak kivonulni az erdőbe, és fűtés, világítás, melegvíz nélkül elmélkedni istenről. Mit ennének? Fényt? Nem monoton növekvő az a függvény, hanem lépcsőzetes, és egyre nagyobb lépcsőket ugrik, mert az olaj+atomban annyi energia van, mint azelőtt az összes többiben. A "free energy-ben" meg valószínűleg végtelen, tehát a 7 milliárd ember korrekt színvonalon élhetne, szennyezés nélkül, az unokáik sem panaszkodhatnának. Amiről beszélsz, az scifi, mert superman-nek nincs szüksége energiára, de nem lehet 7 milliárd superman, a kripton bolygón sem éltek annyian, és épületek ott is voltak. Esetleg silver surfer, vagy hulk jöhet még szóba, ők is elvannak energia nélkül. (ez már 3 a 7 milliárdból)

      Törlés
    18. Soha nem láttam még "free energy"-t de igazából semmit, ami "free".
      És ha lesz végtelen energia, akkor mit eszünk, fúziót? A hulk meg leszívja Bruce Bannert, az ezüst utazó pedig egy kozmikus létforma ami erejét egy hatalmas istenszerű lénytől kapta. Supermannek pedig igenis van szüksége energiára, de ez egy másik történet.

      Úgy tudom több mint hétmillió humanoid él a földön, szóval maradjunk csak két lábbal a földön és hívjuk nevén a gyereket: ember.
      http://hu.wikipedia.org/wiki/Emberszer%C5%B1ek

      Bár fényen is el lehet éldegélni, de az pedig a másik véglet. Nem is tudom mit lehetne enni ha nem kőolajszármazékot vagy fényt. Hmm... talán... húst? Gyümölcsöt? Zöldséget?

      Dolgoznod akkor is kell, ha ingyen lesz az energia. Sőt, úgy mégtöbbet kell majd dolgoznod, mert a technológiai fejlesztések egyre felgyorsulnak és egyre több emberi erőforrást vesznek igénybe kezelésük, feltalálásuk.
      Aztán gondolom egészségesen enni is szeretnél, más meg nem fogja neked előállítani hiszen a parasztember eléldegél a földjén, a technológia pedig inkább ad valami műanyag dolgot ami táplál, mert azt gyorsabb és egyszerűbb elkészíteni.

      A modern ember ismérve a habzsolás. Az, hogy soha nem elégszik meg azzal ami van, hanem mindig több és több kell. Ennek az egész témának a forrása is ebből fakad, hisz azok az emberek akik elértek egy spirituális fejlettségi szintet megtanultak megelégedni dolgokkal és amúgy is elég energiát kapnak istentől mindenre ami kell.

      Pedig ez a világ és ez a kor is épp elég lehetőséget nyújt ahhoz, hogy az ember szabad legyen. Csak nekünk ugye mindig a több és több kell.

      A szennyezés pedig nem energiafüggő hanem emberfüggő. És amíg az ember nem fogja fel a szennyezés kártékonyságát, addig talál lehetőséget a pusztításra.

      Törlés
    19. Régen azért nem beszélhettünk környezetszennyezésről, mert minden energiára szükség volt. Sőt, fölösleg nem is létezett, mert ahol hiány volt, oda került a "fölösleg". A nagy energia robbanáskor köszöntött ránk a nagy bőség, meg a fölösleg, meg vele együtt a környezet irtása.

      Nehogy azt hidd, hogy a végtelen energia megoldaná a problémákat, csak még súlyosabbá tenné. Jelenleg a környezetszennyezést a felhasználható energia korlátozza, így ironikusan, de pont az amitől függők vagyunk akadályozza meg, hogy elöntsön minket a szemét. Ma kidobsz 1 zsák szemetet addig a te 1 zsák szemetedre 80 zsák szemetet dob ki a gyár, hogy te kényelmesen élhessél. És az szennyezi a környezetet és élhetetlenné teszi a világot.

      Nem mondta senki, hogy menjél ki a fák közzé és újra vadásszál meg gyűjtögess bogyókat. Annyira végletekben gondolkodsz, hogy félelmetes.

      A technológia nem megoldás mindenre. Neked csak az fáj, hogy nem lesz számítógép, meg internet, meg telefon, meg facebook egy ilyen világban, ha nincs "végtelen energia". És talán még ezt el is viselnéd, ha nem neked kellene kimenni kapálni, hogy legyen mit enned. Természetesen az lenne a jó és kényelmes, ha gombnyomásra a semmiből előteremne az étel mint a StarTreckben. Szálljunk már le a földre.

      Még a nagy reményű mágnesmotorok se fognak neked végtelen energiát termelni, lol. Egyetlen végtelen energia van a világon, ez pedig az élet energia, mely folyton képes megújulni, de ehhez az kell, hogy segítsd az életet és ne elpusztítsd.

      Magyarország lakossága: ~10.000.000 fő
      Magyarország területe: 93.036.000.000 négyzetméter
      1 hektár 1000 négyzetméter, tehát Magyarország 93.036.000 ha. Ha egy 4 fős családnak veszünk mindenkit, akkor 2.500.000 ha termőterületre van szükség a megélhetéshez.

      1 ha termőföldön átlagosan 3-5 tonna búza terem évente. Számoljunk csak 3 tonna lisztel mert van veszteség. Ha 1 család hetente 2 kenyeret eszik meg, ami 0,6 kg búzalisztből készül az 52 héten át (egy év), 62,4 kg búzalisztre van szüksége. 3000 kg lisztben 62,4 kg 48 egész részszer van meg. Tehát 4 fővel számolva összesen 12 családot lát el 1 hektár föld. Ha mindez igaz, akkor

      2,5 millió ha termőterület, 30 millió embert képes etetni vagy 10 millió emberre elég csak 208.334 ha termőterület. És akkor ebbe belevettük az 1 perces újszülöttet, meg a fogatlan 110 évest is. (Mezőgazdászoktól van a következő információm, szóval én úgy tudom, hogy Magyarországon 1,7 millió hektáron folyik búzatermelés átlagosan, és ez nem a teljes termőterület, csak a legnagyobb mennyiségben búzát termel Magyarország).

      Itt nem arról van szó, hogy kevés az élelem, nem arról van szó, hogy kevés az energia, egész egyszerűen arról van szó, hogy brutálisan aránytalanul van elosztva minden. Mond azt, hogy 10 ha földet adsz mindenkinek és akkor azon tud állatot tartani, meg egy kis erdőt, télire tüzelőnek, öregem akkor is 25 millió ha, a 93 millióból és még mindig nem fogyott el az ország.

      Most akkor miért is akkora nagy probléma az a 7 milliárd ember? Mit akarsz itt a végtelen energiáddal? Senki nem mondta, hogy majd erdőben kell élnie bárkinek is, csak azért mert lemondunk a technológiáról, csak azt mondjuk, hogy a technológiáról való lemondással nem kell attól félned, hogy majd az unokáidnak majd még erdejük se lesz, ahol éljenek! De persze nem mintha az már érdekelne bárkit is...

      Ráadásul mire használnád a technológiát? Attól, hogy áramod van nem lesz jobb a termés, bár tudom én, te a technológiát arra használnád, hogy gépekkel termeljük meg az élelmet, hát megsúgom van elég élelem csak azt neked soha nem fogják elárulni, mert akkor nem lehetne minden évben emelni a liszt árát, aminek egyenes következménye, hogy minden más is drágul vele együtt. Az meg nem igaz, hogy csak gépekkel tartható fenn a mezőgazdaság.

      Törlés
    20. Úgy látom komolyan vették a Superman és a Silver Surfer példákat, pedig csak vicc akart lenni. A bölcsészek nem ismerik az iróniát. Az energia mennyisége arányos a népességgel, viszont ha most a 7 milliárdra jön valami probléma, akkor az gyorsan lecsökken arra a szintre, ami arányos az energiával. (lehet tippelni, hogy mit jelent a gyors népességcsökkenés) Senki nem megy ki kapálni egy fejlett civilizációban, van jobb dolguk is. (arra ott vannak a gépek) Nem hinném, hogy a búza magában elég lenne, pont a monokultúrás növénytermesztés az egyik probléma, ami tönkreteszi a termőréteget. A végtelen energia elég pl. 7-10 milliárd ember ellátásához, de abból 1 milliárd ember már tényleg úgy élhetne a Földön, mintha a saját bolygója volna. A mai technológia miatt kell kivágni az esőerdőket, mert ott is kukoricát meg szóját termesztenek, de a sivatagok is nőnek, a nagyvárosokban rossz a levegő, minden folyó szennyezett, stb... ez mind technológiai hiányosságok miatt van, mert az igény megvan, de a szennyezésmentes megoldás az nincs. Kézzel, lóval, ásóbottal is lehet mezőgazdászkodni, csak akkor nagyon sovány lesz a maradék emberiség, mert nagyon kemény és primitív munka saját erőből termelni. Már a rómaiak is rabszolgákkal oldották meg, hogy legyen elég kaja, meg importtal, hódításokkal. Nem szeretnék úgy élni, mint a nagyanyám, akik kis területen gazdálkodtak, és arrafelé akkor nem volt kövér ember, meg mindenki feketére égett a nyári napon, öregkorukra (most 95éves) meg olyan hajlott a hátuk, mint egy mesebeli figurának. Élelmiszer feldolgozó-ipar nem volt, azt is mind nekik kellett csinálni, a kolbásztól a vajig, nem unatkoztak, így aztán K+F-re egy perc idő sem jutott. Ez egy fenntartható világ lenne, ahol ugyanaz a kemény, primitív élet lenne évezredeken keresztül. (állatorvos meg agronómus már akkor is volt, ha azokat kivesszük a képből, akkor veszélyes, hogy egy járvány, vagy növénybetegség simán okozna éhezést időnként. Pl. az írországi krumplivész miatt kivándorolt 1 millió ember az USÁba.)

      Törlés
    21. Értem én, amit te mondasz, gondolkodtam már én is a technokráciáról, sok scifit láttam és olvastam is már, egyik legnagyobb kedvencem Asimov - Én a Robot, és a könyv, nem a film! A kettő összehasonlíthatatlan!

      Alapvető problémákat nem tekintesz meg. Első ilyen a munka. Az téves nézet, hogy a tömeggyártásnak van haszna. Persze minél nagyobb mennyiségben termelünk annál olcsóbb a termék, ezt tudom, de nincs szükség tömegtermékekre. Elsőnek a tömeggyártást kellene megszüntetni. Csakhogy ez magával vonzaná azt, hogy tömegek maradnak munka nélkül. Azért a tömeggyártást kellene megszüntetni, mert ez szennyezi a legjobban a környezetet, mivel ehhez kell a legtöbb erőforrás, melyben az ember a legkissebb egység, általában csak irányítói szerepet tölt be és maximum a végső összeállításnál jelenik meg az ember mint munkaerő.

      Aztán ott a másik probléma, amivel már nagyon régóta küzdünk és már párszor itt is elmondtam. 1000 ember 1000 ha földet művelt. Kitalálták az okosok, hogy műveljük a földet erőgépekkel, mer az úgy jobb, erre 999 embernek nincs munkája, mert 1 is meg tudja művelni az 1000 ha földet. Ezek után pedig, amikor learatta az 1000 hektárnyi termést megpróbálja eladni annak a szerencsétlen 999 -nek?? De azok mit adnak cserébe? Megmondom neked: Szolgáltatást. És akkor létrejön a kis kereskedő, nagy kereskedő, elosztó raktárak, fuvarozó, stbstb. egy csomó tök felesleges dolog, mely igazából semmi más, mint kényszer pótcselekvés annak érdekében, hogy látszatát keltsünk annak, hogy valami "hasznosat" csinálunk és mi "értéket" teremtünk, aztán ezt az értéket próbáljuk elcserélni. De a vicc az egészben, hogy a paraszton kívül, aki megtermeli a búzát senki nem ad semmiféle + értéket hozzá! Ezért utaztatják körbe Európán az összes terméket, hogy valami érték hozzáadó látszatot fenntartsanak.

      Namost egy technokrata világban, ahol a gépek dolgoznak helyettünk, miként fogod eldönteni, hogy kinek mennyi jut? Legyen ingyen és osszuk el igazságosan? És milyen igazság alapján osztod el? Mindenkinek jusson mindenből ugyan annyi? Ez nem technokrácia, hanem kommunizmus... ha jól tudom, nem jött be.

      Tehát a munkavégzés mellett felmerül az elosztás kérdése is. Én még mindig azt mondom, hogy nincsen annál igazságosabb, minthogy mindenkinek annyi jut, amennyit ELŐTEREMT magának. És ha ez azt jelenti, hogy ki kell menjen a földekre őskori módszerekkel dolgozni, akkor azt jelenti! Régen az volt a szokás, hogy nem a föld a tulajdon, hiszen azt csak az égi atyától csak művelésre kapták meg, hanem az volt a tulajdon, amit megtermelt és learatott!

      A mono kultúra nem teszi tönkre a termő réteget, ha megfelelően karban van tartva a föld. Amennyiben minden tápanyagot megfelelő mennyiségben visszajuttatsz a monokultúrával nem lesz gond. A vetésforgót egész egyszerűen azért alkalmazták, mert a monokultúrában minden évben nő a veszélye a növénybetegségek és a kártevők megjelenésének, ám megfelelő növények cserélgetésével ez elkerülhető. Tehát azért alkalmazták, hogy a növénybetegségeket elkerüljék, ami nagyon is logikus.

      A fenti hozzászólásomban a példa nem arra szolgált, hogy csak búzával kell megoldani az élelmezést, hanem arra szolgált, hogy szemléltesse, mennyire át van verve sok ember, hogy hú mer az éhezés azért van, mert nem tudunk eleget termelni. A fenéket, azért van éhezés, mert a háttérhatalom úgy akarja.

      Afrika kijelentette Amerikának, hogy jó lenne, ha eltakarodna és engedné az olajat használni. Mert Amerika a "környezetszennyezésre" meg a "globális felmelegedésre" hivatkozva nem engedi Afrikának az olajat használni, holott Afrika lehetne a világ 4.-ik legfejlettebb ipara és mezőgazdasága.

      Az a problémám a technokráciával, hogy attól még 1000 évekre vagyunk, de 10 évünk sincsen, hogy változtassunk, különben vagy a Földet pusztítjuk el, vagy a háttérhatalom hajt minket rabigába végleg.

      Törlés
    22. A tömegtermelés csak arra kell, amiből sokat használunk, de nagyon sok mindent lehetne katonai minőségben gyártani, és csak 20-30 évente cserélni. Rengeteg katonai cucc olyan, hogy upgrade-lhető, de az alap az maradhat 10-20évig is.(a tankokat felújítják, nem cserélik mint az autókat)
      Azt nem tudom, hogy a tömegek mit csináljanak a megnövekedett szabadidővel, én K+F-fel foglalkoznék. (vagy elmélkedjenek istenről, bármit, csak ne szaporodjanak ész nélkül, azt az egyet korlátoznám) A monokultúra ugyanazt a tápanyagot veszi ki a földből, ezért volt vetésforgó, mert addig volt ideje a földnek regenerálódni.(Nitrogén bejuttatás) Állati trágyázás volt régebben, de ez mára megszűnt, műtrágya és növényvédőszerek vannak, olaj és gáz kell mindkettőhöz, az állatok takarmányához is.
      A szemlélet még mindig nem tulajdonosi, ha a bolygó a helyi bennszülött humanoidoké, akkor ideje lenne aszerint élni. (a technológia használható a szennyezés csökkentésére is, pl. a legrosszabb vízbontó is alkalmas rá, hogy a robbanómotorok füstkibocsátását szinte 0-ra csökkentse, már vagy 10éve, de erről hatalmas a kuss.) Az szerintem nem megoldás, hogy mindenki menjen ki a földekre, és ott próbálkozzon termelni valamit, elég lenne tudatosítani, hogy az élelmiszer megtermelése az egyik alaptevékenység (az energia mellett) ezt kellene oktatni, meg azt, hogy a környezet szennyezése bűntett, és büntetni is. (alaptevékenységek még: eü. és oktatás)
      Nem a parasztokat kellene mutogatni, akik belerokkantak a munkába, hanem a csillogó gépeket, amivel ma folyik a kaja előállítása, mert különben a mezőgazdaság lesajnált, nem menő valami marad, mindenki irodai semmirekellő akar lenni, lehetőleg közgazdász és/vagy jogász. (az oktatás egyelőre agymosás, felesleges és/vagy hazug amit tanítanak a kis nebulóknak)

      Törlés
    23. "a mezőgazdaság lesajnált, nem menő valami marad"

      Szerintem ez az eszmecsere ennél a pontnál véget is szakadhat, hisz' amíg arról van szó hogy mi a "menő" addig Jeromos szavaival élve "nem baj fiacskám, majd felnősz." Mert ez egy nagyon gyermeki gondolkodásmód.

      Azt ajánlom hogy sci-fik helyett kezdj el valami reálisabb irodalmat olvasni, lehetőleg képek nélkül.

      Törlés
    24. Nem én sajnálom le, hanem az átlagember. (házasodna a gazda, hahahaha, mekkora szánalom)
      Én agrármérnökök és agronómusok között élek, nem nekem kell magyarázni, hogy mi a fontos, ezt a listát én találtam ki:
      alaptevékenységek:
      1. energia
      2. élelmiszer+víz (ebben van a mezőgazdaság, ha nem tűnt fel)
      3. eü.
      4. oktatás
      (az összes többi a szórakoztatóipar része)

      Törlés
    25. Fentebbi mezőgazdasági eszmefuttatáshoz: 1 hektár az 10000 négyzetméter és nem 1000.

      Törlés
    26. "Fentebbi mezőgazdasági eszmefuttatáshoz: 1 hektár az 10000 négyzetméter és nem 1000."

      Igaz :) Ha fejbe számolok, ennyi nullánál mindig elcsúszik 1-2 :D

      Ezt már régebben számolgattam, aztán csak fejből akartam leírni a számokat, mindenesetre csak azt akartam megmutatni, hogy nem igaz az az állítás, hogy nem lehet eleget termelni élelemből, csak valamiféle szupercsúcs hájtek csodamasinákkal.

      Ok. így bukott a 10ha mindenkinek, de ha belegondolunk nem is vágyik mindenki ugyan arra, nem akar mindenki mezőgazdasággal foglalkozni. És ez jól is van így, csak ne vegyük már be azt a hazugságot, hogy túl vagyunk népesedve. Ez a túlnépesedés is csak azért ennyire "feltűnő", mert be vagyunk zárva a városokba és csak faltól falig lát a legtöbb ember. Aztán, ha sétálsz egy forgalmasabb napon akkor csak azt látod, hogy mekkora tömegek vannak összezsúfolva. Jah, csak azt nem látjuk, hogy a környező falvak el vannak néptelenedve, sorban 20-30 ház áll egymás mellett lakatlanul évek óta, mert beköltöztek a falusiak a városba, vagy kihaltak az öregek.

      Thx a helyesbítést!

      Törlés
    27. Még a fentiekhez (filozófusok, stb..) egy kis adalék: Lukács györgy, aki egy rettenetesen kártékony figura volt, aki a Frankfurti Iskola (ez is megérne egy teljes post-ot) egyik tagja volt, Gramsci, Marcuse és Adorno mellett (Wilhelm Reich is ott vitézkedett) intézte el a másik filozófust , Hamvasbénát, aki ezért segédmunkásként tevékenykedett egy ideig.

      http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=2&t=011223&p=33

      Én az egész csapatot valami hasznos munkára fogtam volna,(kőfejtés, szénbányászat, stb.) az úgynevezett "filozofálgatásért" egy fillért nem adtam volna, mert az lett a vége, hogy a Frankfurti Iskola egyik találmánya, a kritikai elmélet és Adorno zenei találmánya, ami a Beatlesben valósult meg, tönkretette Amerikát. (az oktatáson és a fiatalságon keresztül, az erkölcsét törte meg)
      Ajánlott irodalom: Patric J. Buchanan : A nyugat halála (77.oldaltól)

      Törlés
    28. Itt ír Drábik is erről: http://mek.oszk.hu/01500/01560/html/03.htm
      "A társadalmi-kondicionálás és a Beatles együttes" címszó alatt.

      Törlés
  37. Azért mert a hologramokat szétvágva kisebb, de egész képeket kapunk, az azért van mert a kézen a fülön s egyéb testrészeken is vannak akupunktúrás pontok? k.rvára logikus. ez egyszerűen csúsztatás.

    Meg chakrákra tetováltak és az - szerinte - olyan mint a nyomtatott áramkör? S most hova sza.jak???

    Vannak benne jó dolgok, de a féligazság a hazugság legveszélyesebb fajtája... (ja és gagyik a képek az előadásokon)

    üdv:

    Sebastian

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most már csak azt kellene megmagyaráznod, hogy hogyan lehet jól lakni egy hologrammal?

      Törlés
  38. Látom nem vagyunk egyformák ez az emberi mivolt egyik szépsége, szerintem mindhárom fontos jelen, múlt, jövő .
    A jelenben amit teszel befolyásolja a másik kettőt ha elütsz egy gyereket aki meghal befolyásolni fog később mint a múltad cselekménye és egyben kihatással lesz a jövődre, ezért úgy kell élned a jelened figyelembe véve másokat nem önzően csak magadat nézve.
    A test mely földi alkotóelemekből épül, kapott egy összetett ajándékot a lelket melyet itt kell formálnod a földön ha elszalasztod nincs vissza út...


    A szeretetre épülő utópisztikus társadalom lehet technikailag fejlett, csak mi döntjük el a patástól kapott tudást jóra vagy rosszra használjuk e társadalom lehet sok féle a pénz hiánya nem zárja ki a fejlődést, az embertársak szeretete megteremt mindent ami kell.

    VálaszTörlés
  39. ez volt a kontra.

    most a pro:

    A pozitív, hogy azért felhívja a figyelmet a sok hülyeségre amivel az agyunkat mossák.

    Üdv:

    Sebastian

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, valóban felhívja, csak nagyon szét kell benne válogatni az ocsút a búzától. Hogy miért nem támadja a háttérhatalom, lenne egy sejtésem, de ennek azért utána kéne nézni: azok, akiket támadnak, általában segítenek az embereknek. Nem áttételesen, hogy "felnyitják a szemüket" jó pénzért, hanem közvetlenül, face to face. Ettől nagyon fél ez a hatalom, talán ettől fél legjobban. Mert, ha személyes kapcsolatok alakulnak ki, ha vannak olyan barátaink, akikhez fordulhatunk, és akik szintén fordulhatnak hozzánk, nem vagyunk annyira kiszolgáltatottak. A sátán és csapata az ilyet átalakítja, ha lehet, valami zárt klikké, ahol legalább annyit, sőt többet támadják a külső világot, mint amennyit egymást segítik. Az ilyen megszűnik probléma lenni a számára, hiszen rövidesen elsőszámú közellenség lesz. Ha ez nem megy, akkor jön az erőszak. Lehet, hogy tévedek. Még nem hallgattam végig egészen, de az ilyen rezgésszámos dumák a gyakorlati szeretet mellett valahogy el szoktak siklani.

      Törlés
    2. Miért, úgy tűnik hogy Icke elvtárs annyira szeretné a háttérhatalmi embereket, ha már a szeretetről papol?
      Igazából lassan ott tartunk, hogy egy vak is látja mi folyik a háttérben. Ott tartunk, hogy bár beszélnek ezekről a témákról, de senki nem vet fel kézenfekvő ötletet azzal kapcsolatban, hogy hogyan kéne megszabadulni a rabigából. Amíg ez nem változik, a háttérhatalom nem fog emiatt aggódni.

      Törlés
  40. A bizalom miatt nehéz ez. Alienexperiment ewokfalujával is ez a problémám. Ki szállna be a teljes vagyonával, maga mögött hagyva mindent? Ha nem ezt teszi, hanem hagy valami mentőövet, akkor el is fog menni, mihelyt keményebb idők jönnek. Arra meg nem merek gondolni, vajon ki halna meg ezért a részvénytársaságért? Ez most, itt, nagyon különös gondolatnak tűnhet, de furcsák az idők.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "vajon ki halna meg ezért a részvénytársaságért"
      Vajon kihalna ma meg a bankokért? Szinte mindenki... Az emberek elhagyják a házaikat, mert a bank azt mondja, amikor a bank tulajdnában lévő pénzhalmaz 90% nem is valós pénz.

      Létezik megoldás arra, hogy hogy lehet pénzzel is fejlődő életképes egészséges társadalmat megalkotni.
      "Teljes Társadalmi Modell" így jelent meg. A szerző taglalja, hogy ez egy átmenet, a "Tökéletes társadalmi modell" és a mostani között. Zseniális megoldások vannak benne.
      Csak egy, kettőt emelnék ki: a fizetésbeli különbségek az országban a legalacsonyabb és a legmagasabb között mindennel együtt max. 2x-ese lehet, a fizetés nagysága az egészségre való kihatás alapján van meghatározva (lelki, fizikai, 2 évente újra felmérve. 30 munkaóra. Amit csak lehet gépekkel helyettesíteni, az ember mint ellenörző kreatív társ vesz részt benne. Igaz ezeket így kiemelve elég zagyvaság de a teljes leírás hatalmas. Persze arra épít az egész hogy az energia amit használunk szinte végtelen csak karbantartani kell (ez már ma is lehetséges).

      Törlés
    2. de azért neked kicsit reptilián fizimiskád van :)

      Törlés
    3. Azt elfelejtettem hozzátenni PDF-ben, ilyet ki nem adna egy kiadó sem. Rengeteg irodalom lett felhasználva hozzá, és legalább 300 oldal körül volt mikor utoljára sikerült megszereznem azóta letiltották azt .org címet nem tudni hova költöztek, vagy mi lett velük, amit folyamatosan bővíte(ttek)nek, rengeteg táblázattal, levezetéssel, nem rizsás. Matematikus közgazdász a vezető szerkesztő, de sokan mások is részt vesznek benne.

      Törlés
    4. A teljes társadalmi modell is jól hangzik, de az EWOKFALU-2000 Tm.-en belül nem kellene pénz, elég lenne az igényeket jelezni, ami saját erőből megy az a tagoknak ingyen lenne, ami nem, azt meg venné a Zrt attól akitől a legolcsóbb. (a mai gondokat részben az okozza, hogy a "közvetítők" megduplázzák vagy megtriplázzák az árakat. Egy kórház pl. nem a gyárból veszi a berendezéseket, hanem egy helyi cégtől, akinek a tulajdonosa ebből úgy él, mint egy svájci, persze jattol a kórház igazgatójának is. Ha tied lenne a kórház, vajon honnan vennéd a cuccokat? Nincs tulajdonosi szemlélet, mert itt semmi nem az állampolgároké, csak az adófizetés joga, a saját tulajdonod után is adót fizetsz, amit már az adózott jövedelmedből vettél. (és azt nem mondhatom meg, hogy mire költsék, amit befizetek, tehát a lehető legkevesebbet fogom befizetni, vagy semmit, persze amit meg szeretnék kérni az államtól, arra nincs pénz, ez így egy Zrt. ahol én nem is vagyok tag, de mégis befizetek???? Nem írtam alá, hogy elfogadom a törvényeit, mégis rám erőltetik, jogilag a 93ezer km2 rám eső része az én kizárólagos tulajdonom.)

      Törlés
  41. "de azért neked kicsit reptilián fizimiskád van :)" Ezt rám érted? Kétlem.
    Inkább csak az idegen faj felől sem árt néha megközelíteni ezt a témát. Mert csak gondolj bele, mi van ha ők minket úgy látnak, mint egy kis szén-energia darabot, amit ha megfelelően módosítanak számukra hasznos energiává válunk. Mi ebben a rossz ??? Ha meg annyira happy a halál utáni létezés, akkor meg?

    Az biztos ha találkoznék egy ilyennel azonkívül hogy összefosnám magam megjegyezném neki, "hát te meg hogy nézzel ki??? Nézz már magadra b..."

    VálaszTörlés
  42. Köszönöm a fordítást nagyon örültem neki így meg tudom mutatni sok haveromnak is :)

    Reptilianok,
    Eddig még nem ismertem Icke ezen teóriáját, én valami teljesen másra gondoltam ezt hallva. Most, hogy láttam teljes egészében az elméletét szépen levezetve már megértettem. Azt hiszem ez a reptilianos story eléggé félre van értve. Az az alapvető probléma szerintem, hogy ő arra a következtetésre jutott, hogy egy hüllő szerű idegen faj uralja a világot, ezért nevetségesnek tartják. Csak tegyük fel a kérdést, hogy arról beszélni, hogy vörös, patás, szarvas, vasvillás ördögök uralják a világot, élükön a legfőbb gonosszal, sátán képében nem e ugyan olyan nevetség tárgya? Csak azért mert utóbbit régebb óta "hangoztatják" semmivel nem lesz hitelesebb mint a reptilian story.

    Az utolsó rész tetszett a legjobban egész egyszerűen azért, mert szépen visszaigazolta mindazt, amit gondolok és csinálok. Bár nekem van/volt néhány gondom, de arra is választ adott, hogy mi az ami megakasztott. Az utolsó részben mindennel egyet értek vele, a "megvilágosodásról", vagy ahogy mostanság mondják "felemelkedés", a periférikus látáson át, egészen a NE ADJUNK HATALMAT az elitnek gondolatáig. Ismerősi körben egy éve hangoztatom már ezt, nagyon jó érzés, hogy ezt visszahallom mástól is, akihez voltaképp semmi közöm.

    No és persze ott az intuíció, amit nevezhetünk magyarul ösztönnek is. Ezt már több mint másfél éve fejlesztem önmagamban, igazából bármikor találkozok egy emberrel, élethelyzettel vagy bármilyen kérdéssel, az intuíció mindig segít helyesen megítélnem a dolgokat.

    Köszönöm még egyszer a fordítást és, hogy feltöltötted a videót pirula! Hosszú volt, fárasztó volt, de megérte végigülni ^^

    Egyébként meg békés karácsonyt mindenkinek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bírom a kommentjeid hamsa :)
      Boldog karácsonyt.

      Törlés
  43. Lári-fári, gyerekek.
    Ha ti is beavatottak lennétek valamilyen szerencse folytán, egész más szemmel néznétek ezt az egészet.
    Az zavar titeket, hogy kimaradtok a buliból. A szívetek mélyén nagyon szeretnétek tudni azt, mit oly kevesen tudnak, és gúnyos mosollyal a szátok szélén lenéznétek a többit, a tudatlanokat.
    Az emberiség bőven megérett a szelekcióra. Azt, hogy ez milyen értékek mentén megy végbe, egyedül az azt végrehajtani képes kör határozhatja meg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Ha ti is beavatottak lennétek valamilyen szerencse folytán, egész más szemmel néznétek ezt az egészet."

      Nem fogom az emberi életminőséget másképp mérni mert mások, tudják és szeretik ezt manipulálni. Sőt minnél többet tudok, ezek a beavatottakról, annál inkább szeretnék úgy gondolni rájuk mint nem emberekre.

      "Az zavar titeket, hogy kimaradtok a buliból. A szívetek mélyén nagyon szeretnétek tudni azt, mit oly kevesen tudnak, és gúnyos mosollyal a szátok szélén lenéznétek a többit, a tudatlanokat."

      Lehető, legmélyebben szeretnék nem benne lenni a buliban, lehető legjobban szeretném ha én a kék pirulát kaptam volna. Boldogan, tudatlanul élnék mint valami csimpánz a majom ketrecben..


      Törlés
  44. Alien:

    jó gyerek vagy, de ez a south parkos ewokfalu nagyon gáz...
    ha mindenképp ragaszkodsz hozzá, legyen, de legalább találj ki valami
    eredeti nevet mert így aki látta azt a részt, csak nevetni fog

    nyilván te mást értesz ewokfalu alatt mint cartman, de az ember már csak ilyen, az elméje analógiába hozza azzal a baromsággal

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Cartman eredeti tervét kell nézni, az a cél. (aztán ugye nem az lett a végeredmény, elvileg mi okosabbak vagyunk , mint Eric Cartman. Azért ezt írtam, mert így mindenki tudja, miről van szó. Nem olvasta mindenki az összes Galaktikát. Utópista-futurista hitech adómentes miniállam néven is mehet) Aki nem érti az iróniát, az nem lehet tag a Zrt-ben. (ez tényleg kizáró ok lenne, mintha valami hiányozna az emberből, aki nem érti a viccet ott valami gáz van, szintén nagyon gáz, aki nem olvas scifi-t, csak úgynevezett szépirodalmat, annak ugyanis nem lehet normális jövőképe, ha meg nincs elképzelése, a jövőről, akkor ő egy birka, akit terelgetnek a juhászok a kutyákkal, lehet, hogy már meg is kergült)

      Törlés
    2. a gondolatmeneted alapján én már nem is lehetnék tag

      ezzel csak az a gond, hogy az irónia mint olyan, valójában teljesülni sem tud, hiszen nem egy 'népszerű' dolog lett kifigurázva, én is csak véletlenül láttam

      az ezt tartalmazó hozzászólásaid még halványan sem tartalmaznak iróniát erre vonatkozólag, inkább egy saját ötletként van bemutatva (tm.pl.)

      a south park e részének egyébként pont nincs ilyen jellegű mondanivalója (tehát cartmennek sem)

      Törlés
    3. " szintén nagyon gáz, aki nem olvas scifi-t, csak úgynevezett szépirodalmat"

      hát akkor én gáz vagyok...

      nem baj fiacskám, majd felnősz.

      Törlés
    4. Természetesen a felnőttek azok tudják, mi a dörgés, épül, szépül már az új világ, köszönhető a sok "művelt" bölcsésznek, és az ő "jövőképüknek"
      Az ide látogató tojásfejű alienek között csak mérnökök vannak, ott messze "külföldön" nincsenek bölcsészek, írók, költők, vagy ha vannak is, nem ők mondják meg a frankót.(de nem is mi megyünk oda)
      Itt rendkívül rosszindulatú és sajnos nagyon okos figurák mozgatják a háttérből a felnőtt óvodásokat (mint te), aki azt hiszik, az műveltség, hogy írók, költők, szobrászok, festők, filozófusok és egyéb hobbisták ténykedései határozzák meg a világot.
      Nem, a világot (civilizációt) az energiatermelés módja határozza meg, az összes többi csak sallang. Lehetne szép, díszes, és csillogó, de az alap az, hogy az energia az adott legyen a következő 1000 évre. Jelenleg egy koszos, szennyező, és a görög-római szinthez képest szánalmas a színvonal. (a művészetek) Az energiatermelés nem megfelelő 7 milliárd humanoidhoz, fenntarthatatlan, ezt minden mérnök látja. (de ugye nem ők, hanem a FELNŐTT ÓVODÁSOK -bölcsész, író, szocio-politológus, és egyéb elcseszett, semmihez sem értők- "vezetik" a világot. Nem ők vezetik, csak ők vannak drótok végén, az irányítás nem bölcsész, annál sokkal több)
      A bölcsészekkel nem érdemes vitáznom, mert én fáradok el, ők meg maradnak az általuk emelt képzeletbeli piedesztálon, de azért azon gondolkozzon el mindenki, hogy miért nem a világ működését oktatják a kis nebulóknak, miért az írók, költők marhaságait, meg hamisított történelmet. (a használhatatlan és téves fizika/kémia, meg a darwinista biológia már csak hab a tortán, mondom, hogy az oktatás helyett agymosás folyik. Én ebből bizonyos okok miatt szerencsére kimaradtam)

      Törlés
    5. Alienexperiment, hogy szeretnéd a világ működését oktattatni, amikor te magad sem érted? Hiszen embertársaidat humanoidnak hívod, lenézed őket, a technológiát isteníted és a saját tudásodat helyezed a másik fölé.
      Számodra mi a világ működése, amit oktatni kéne?
      (kezdek afelé hajlani, hogy ez az egész utópisztikus teóriád csak a hataloméhségedet hivatott csillapítani, így természetesen te vagy a neo-árja)

      Törlés
    6. Nem a saját tudásom, ezt a listát akkor kaptam, mikor megvilágosodtam. (ha így hihetőbb, pedig csak józan parasztész) Én csak egy részéhez értek, az eü.-höz orvosok kellenek az oktatáshoz meg tanítók. Akinek nem kell technológia, az költözzön Bhutánba. (biztos szép, de ha kilyukad a fogad, belelépsz egy rozsdás szögbe, vagy eltörik valamid, akkor nem biztos, hogy túléled. Nem értem, hogy a rendkívül bölcs uralkodó, miért nem épít legalább 1db baleseti sebészetet megyénként. (+helikopter, mert utak nincsenek) Tényleg nem értem, hogy a hagyomány, természetvédelem és a hitech összehangolása miért ilyen elképzelhetetlen sokaknak.
      http://szentkoronaradio.com/kulfold/2012_12_28_bhutan-ahol-gdp-helyett-boldogsagot-mernek

      Törlés
  45. Ajánlom figyelmetekbe e olvasmányt ,bár nem szorosan a témához tartozik.
    Nem kitaláció vele megtörtént, átélt esetet ír le.

    DR. GEORGE G. RITCHIE:VISSZATÉRÉS A HOLNAPBÓL

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem látom benne a felelősséget, ha ugyanis a vallási tanítást fogadjuk el, hogy a Föld a lelkek játszótere, akkor sem szép, hogy sokan belesz*rnak a homokozóba. A lényegről nem beszélt, hogy a rendszer, amit bemutatott, az univerzum működése. A földi problémákat nem fogja megoldani, csak a felelősségteljes gondolkodás, ha megyünk tovább ezen a "juhokat vezeti a juhász" úton, akkor csak a vágóhíd következhet. (jobb esetben birkanyírás) Szerintem ha mindent ráfogunk arra, hogy ez Isten akarata, meg elég szeretni Jézust, attól itt még lehet olyan NWO-1984 világ, hogy belerokkan mindenki. A vatikáni pápai megbízott mondása ugrik be: gyilkoljátok le mind, Isten majd kiválogatja az övéit! Ez együgyű jámbor gondolkodás, ami soha nem kérdőjelez meg semmit, elfogadja, hogy azért rossz, mert "Isten útjai kifürkészhetetlenek" , nem azért mert egy kis csoportnak pont ez jó. (eleve az összeesküvések felismeréséhez intelligencia kell, a hithez nem)

      Törlés
  46. "Csak tegyük fel a kérdést, hogy arról beszélni, hogy vörös, patás, szarvas, vasvillás ördögök uralják a világot, élükön a legfőbb gonosszal, sátán képében nem e ugyan olyan nevetség tárgya? Csak azért mert utóbbit régebb óta "hangoztatják" semmivel nem lesz hitelesebb mint a reptilian story."

    úgy látszik, neked herótod van a kereszténységtől és minden eszközt megragadsz, hogy hiteltelenné tedd. csakhát a vasvillás, patás kép csak olyan korlátoltak fejében él, mint amilyen te vagy.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neked is békés karácsonyt Jeromos ^.^

      Törlés
  47. Köszönöm szépen PPP-nek és a fordítónak ezeket a videókat.
    Nagyon sok igazságot tartalmaz, de sajnos csak féligazságok, ezért "örvendhet" ekkora népszerűségnek. Azt "tanítja", hogy TE MEG TUDOD OLDANI, csak ne higgy és állj fel végre onnan lentről...és ezt képekkel is illusztrálja(térden imádkozó emberekkel)... Az ördögnek, sátánnak, démonoknak=reptileknek, rotschildoknak, háttérhatalomnak stb., mindennek, ami nem a szeretet egyetlen ellensége van Jézus. Hiszen a kereszthalálával végérvényesen legyőzte a halált= a sötét oldalt. És ezt ők pontosan tudják, hogy ha sokan hinnének igazán Jézusban (azaz visszatalálnak Istenhez, amit Isten szeretne), nem vallási módon, nem gyülekezeti módon, hanem egy személyes kapcsolat módján, amihez csak annyi kell, hogy beengedjük Jézust a szívünkbe. Nekik annyi lenne meg egy bambi, hiszen: "Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké." Pál levele a Filippibéliekhez 2;10. Tehát Jézus nevére a démonoknak el kell hagyni az adott testet és, aki hisz bármikor segítségül hívhatja Jézus nevét. "Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak." Pál levele az Efézusbeliekhez 6;12

    Szóval köszönöm Nektek Pirula, de elsősorban Jézusnak köszönöm, hogy van fülem a hallásra és szemem a látásra.
    Hogy az IGE, a lélek tápláléka és ma is élő és ható, lehetővé teszi a gondolatok megítélését és minden benne van a Bibliában.

    Én vagyok az Út az Igazság és az Élet- János evangéliuma 14;6
    Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van- János evangéliuma3;36
    Senki nem juthat az Atyához csak általam- János evangéliuma14;6
    Aki nem szeret, nem ismerte meg az Istent, mert az Isten SZERETET.János 1.levele 4;7-8
    ezek Jézus szavai, melyek örök érvényűek és, akik keresik az igazságot meg is fogják azt találni, mert az igazságot nem az elménkben kell keresni. Isten áldjon minden Olvasót <3 Anikó

    ui: 3 éve még csak annyit tudtam az igéről, hogy van alany állítmány és ige....más igéről én nem hallottam, fogalmam nem volt arról, hogy az a Bibliában van. Hinni meg végképp nem akartam, hiszen közgazdászként az egyetlen igazság számomra az volt, amit meg tudtak nekem vagy én magamnak magyarázni... egyházhoz, vallási közösséghez meg végképp nem akartam tartozni, mert nekem aztán senki ne mondja meg, hogy hogyan éljek. Ezt ma is tartom, semmilyen közvetítő EMBER nem kell köztem és az Isten közé, csak az ige, amik Jézus szavai.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenben egyetértek veled. Ezt kellett volna nekem is elmondani.

      Törlés
  48. A világnak azon része ahol nincs hájtekk, ott az emberi kreativitás, az ezermesterség, és az ezek általi megélhetés biztosított. Sok mindenhez értenek, mert generációk adják át a megélhetéshez való tudást. Ha nálunk ugyanilyen körülmények képződnének hirtelen, kipusztulnánk seperc alatt. Ezt kell látni!!!

    VálaszTörlés
  49. Egy réginek mondható 1973 rajzanimációs film "Az idő urai" rendezőjétől.

    Különleges bolygó






    VálaszTörlés
  50. Ezek a franciak tudnak valamit.A multkor a Gyonyoru Zold, mostmeg a Kulonleges bolygo.Ja es erdemes oda figyelni a kiadas datumaira is.

    VálaszTörlés
  51. Érdekes a különleges bolygó, de ha egy faj annyival fejlettebb, hogy az embert csak háziállatnak látja, akkor a technológiája is annyival fejlettebb, (az emberi agy sem tudná befogadni, még a tv/rádió működését sem érti az átlagember) a kutyák, macskák sem fogják nálunk ellopni az autókat, pedig eladhatnák, és vehetnének belőle kaját maguknak. Ha egy faj ennyire fejlett, akkor nyilván nem pusztít el egy másik értelmes fajt, főleg, ha az sokkal kisebb, gyengébb, és hülyébb.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tehát, a macskák nem lopnak autót... mert nem tudnak autót vezetni, igen ezt mindenki tudja.
      Az is érdekes lehet amikor, póráz és nyakörv nélkül, besétál a vásárolni egy hipermarketbe az öleb, mert neki van pénze...

      De azt hiszem, David arról beszélt főleg a 4. pontban hogy nem kell elfogadni azt rendszert amiben élünk. Ignorálni kell, az emberek közös megegyezéssel adtak jogokat a politikusuknak, hogy hatalmat gyakorolhassanak törvények megalkotásával felettünk. Mi lenne ha elvennénk, tőlük?

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    3. Az Amazonas erdeiben a mai napig élnek törzsek melyek fegyvereiknél a követ használják pl késnek, nyílhegynek stb.
      Na már most egy ilyen környezetből elvinni egy gyermeket a 100millios hiper villába csinálni neki egy kuckót a golfpálya és a helikopter leszállóhely közé és minden nap láthatná amit rámutattok a Ferrari-ra és az villog párat majd lenyílik a teteje és bődületes sebességgel elszáguldok vagy beszélgetek az okos telcsin, és bemegyek az üvegfalú napaliba és megnézek pár filmet a 5 méter képátlós szipi-szupi hd led projektoron és ha nem szolnék hozzá évekig az őserdei gyermek mondhatni megmaradna a házi állat szintjén, de ha lenne egy első osztályos gyermekem aki mindennap suli után odamenne hozzá és elkezdene foglalkozni vele, elmondaná neki amit ö tanult a suliban jó pár év múlva az őserdei gyermek egy szinten lenne velünk tudásban vagy képességeihez és estleges tudásszomjához mérten előrébb mint mi szerintem.

      Ha a macskák, kutyák és más állatok annyival fejletlenebbek mint mi azaz mi fejlettek vagyunk ennek ellenére már pár fajt lekukáztunk.

      Törlés
    4. Én nem, mert állatvédő vagyok. De vaslogikával kikövetkeztetve, miért pusztítottak ki fajokat? Élelmiszer és energia miatt. (van amelyiket meg a behurcolt patkányok, macskák irtottak ki, az csak sima felelőtlenség, de miért hajózik földrészek között, aki ilyen bunkó?)
      Hobbiból talán a bölényt a bunkó amerikaiak, de csak majdnem, mint az indiánokat. Szerencsénk van, hogy más fajok nem olyan okosak, mint mi, itt a Földön, különben már nem lennénk, mert egy intelligens és technológiát (vagy mágiát) ismerő faj kiirtott volna bennünket. (joggal)
      A többi (állítólag) itt lakó , nálunk okosabb faj, meg nem foglalkozik a homo sapiens ügyeivel. (föld alatt, Antarktiszon, meg az óceánok mélyén laknak, ha igaz, a beképzeltségünket jelzi, hogy nem kerestük meg őket tanácsokért)

      Törlés
    5. Nagyon nem érdekes hogy technológiailag mennyivel fejlettebbek lehetnek nálunk más lehetséges fajok, és az sem kell hogy nálunk sokkal értelmesebbek legyenek ahoz hogy irányítani tudjanak minket. De még a céljaik is lehetnek akár tudományosak. Ez olyan részletek, amik nem fontosak, csak abban lehetünk biztosak hogy egyesek ezekért a nem emberi érdekekért asszisztálnak.

      De David Icke arról beszél hogy egy erkölcsileg sokkal szegényebb faj élősködik az emberen. Akik, nagyon is félnek az embertől, és annak haragjától.

      Mert nem arról van hogy a ma ismert életet valami megfertőzte. A ma ismert életet ilyené torzította. Mert ezt a suta és agresszív világot tudja uralni, mert maguk is ilyenek, ezt ismerik.

      Ép ezért csodálatos az emberi elme, mert egyesek képesek a végtelen valóságban, hinni és élni.

      És ez az amiért bukásra van ítélve minden rendszer ami azért van hogy az embert egy BÉLYEGRE korlátozza, és ezért lehet hogy minden titokra egyszer fény derül.

      Törlés
  52. Megindító volt nézni és hallgatni David Icke-ot, főleg hogy arra ébredt hirtelen az ember hogy nincs egyedül a saját örült világban, hogy más is ugyan azt a "elképzelhetetlen" világot érzik, sejtik maguk körül amit nem láthatunk vagy gondolhatunk.

    Sokszor mondtam már másoknak, nem lehet az hogy emberek ennyire "embertelenül" viselkedjenek egymással, ha csak valami nem kényszeríti őket erre.

    VálaszTörlés
  53. Tulajdonképpen összefoglalta, de ki is egészítette az eddigieket.

    A fő kérdés viszont az, hogy milyen érzékek vannak még az öt érzék mellett?? És hogyan lehet ezeket működésre bírni??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amikor az állatok és néhány ember (magam személyesen is láttam) megérzi a földrengést előre, akkor a meginduló magas vas tatalmú magma/láva generálta elektromágneses fluxus impulzust érzékelik egyes élőlények. Hogy mivel? Jó kérdés...Egyes madárfajokban találtak az agyban vagy a szemben erre egy szervet (a föld mágneses terét tájékozódásra használják).

      http://en.wikipedia.org/wiki/Magnetoception

      http://www.sciencenews.org/view/generic/id/48895/description/Birds_eyes_not_beaks_sense_magnetic_fields

      hunsabre

      Törlés
    2. Az idegrendszerünk, az ionokat tömegével tartalmazó cirkuláló véráramunk is létrehoz egy nagyon finom, de határozott bioelektomágneses erőteret a test körül. Na ezt látják, érzik egyes beavatott sámánok/varázslók/ stb.

      Ez az erőtér kölcsönhatásba kerül a testen, ill. közelében lévő szabadelektront tartalmazó fémtárgyakkal ill. egyébb számomra mágiaként értelmezhető kristályokkal. Őőőő... hát igen az ékszereknek nem csak esztétikai funkciójuk van.

      az elektroszmog is ebbe zavar bele.

      Az egészről nagyon kevés tudományos publikáció van. Valszeg baromi fontos hatásokról van szó és titkolják.

      hunsabre

      Törlés
  54. Ez aztán a PPP-féle szabadság.Aki kritikát mer megfogalmazni a szent előadóról,azt letiltod ? :D Tehát itt csak a te igazságod érvényesülhet ? Sajnos,attól még Ájk bátyó,marad aki.Egy fontoskodó öregember,aki nem átall cionista "fizikusoktól" idézgetni többször is,15 percen belül megemlíteni a földönkívülieket és olyan evidenciákról megaelőadni,mi szerint a valósághoz mindannyiunk saját,egyedi térképünk van.Apropó,pont emiatt,hogy meri bárki valóságról alkotott képét hamisnak,tévesnek vélni ? Na,mindegy,ez csak egy akadémikus kérdés volt.
    Azért köszi a munkádat,bár lehet hogy tényleg jobb anyaghoz kellett volna nyúlni.Nem filozófiai eszmefuttatásokra van szükség.Szónokból mindig is túl sok volt.
    Sajnálom,hogy a hozzászólásaim annyira nem vágnak terveidbe,hogy már csak a tiltás jogával tudsz élni.De aki Ájkol,vállaljon némi diszlájkot :).
    Jó munkát!

    VálaszTörlés
  55. Számomra most az egyetlen üzenet az, hogy rohamosan kezdjem fejleszteni, használni a jobb agyféltekémet. A kulcs most -számomra- ott van elrejtve. A magasabb szintről történő látásmód a bal agyfélteke túlzott működése miatt nem lehetséges. Sajnos az életem során pont a kreativitásba fektettem a legkevesebb időt, energiát. Pedig az ihletettség, a feltétel nélküli szeretet, az elragadottság érzése is innen születik, illetve az emlékezés kapuja valahol itt van. Mármint hogy emlékezni arra, hogy ki is vagyok valójában, és hozzá tudjak férni minél több képességemhez, amivel a Teremtő megáldott. Addig lehet beszélni dolgokról, de mit sem ér, a megoldást nem a bal agyfélteke fogja nyújtani. Az imádkozókat nem véletlen mutatja David: az ima=hála=emlékezni hogy kik is vagyunk valójában. Olyan magas szintű energia, aminek rezgése túlmegy a kontrollált szinten. Egyébként én egyáltalán nem ellenségként gondolok a 'reptiliánokra' és a többi 'ellenségre'. Gondoljunk bele: ami bent, az kint. Tehát saját magunkkal, mindennel amit illúzióból felépítettünk magunkról, kell megküzdenünk ÖNMAGUNKBAN, persze, ez szimbólikusan jelenik meg a 'valódi' életünkben fizikai formában a gyíkemberekben, és hasonlókban. Szóval a kép összetett, és a figyelmünket nem kifelé, hanem befelé kell irányítani. "Aki kifelé tekint álmodik, aki befelé, ébred." (C.G. Jung). David előadásaink is valami hasonló az üzenete, nem szabad mindent szó szerint érteni! Számomra mindazon karizmatikus tanítók, akik nem működtek együtt a rendszerrel, például Mahatma Gandhi is ezt példázzák, amit David is mond. Jó ébredezést mindannyiunknak!

    VálaszTörlés
  56. SZERintem vanak itt sokan koztettek akik,anyira megszalotan keresik a hibat masban,hogy mar a 95 szazallekaban lefatattok :-DD a fatol nemlatom az erdot nem... vagy a potytol a katicabogarat :-DDD tovabi jo szorakoyast kivanok a okos tarsasagnak :-D

    VálaszTörlés
  57. Sziasztok!
    Nem vagyok jó angolból. Alig értettem ebből valamit.
    http://www.youtube.com/watch?v=eg_3cTH16dQ
    Valaki feliratozná? Szerintem legalább olyan érdekes, mint a bejegyzés filmje.

    VálaszTörlés
  58. Ma nekem, holnap neked...

    "....A 2012. december 7-én a 8:30 -ra kitűzött tárgyaláson Kajtor Gergely zugbíró, aki a közvádra áttett Kossuth Holdingos maffia-per tárgyalását vezette volna, tárgyalás nélkül azonnali előzetes letartóztatásba helyeztette Borbély Józsefet. A még Magyarországnak nevezett izraeli gyarmaton már a Guantanamóit is megszégyenítő mértékű jogtiprást mer végrehajtani a hatalombitorló, kormányzatnak nevezett 2/9-es "többségi "vezetés".
    Az indoklás szerint, Borbély elmeállapotát kell kivizsgálni 30 napon keresztül, amely időtartam lejárt, de Borbély József a Büntetésvégrehajtás IMEI intézetében tisztázatlan körülmények között bénulással együtt járó agyvérzést kapott, és tudomásunk szerint, orvosi ellátásban sem részesült. ..."

    http://hungarianrealnews.com/news.php

    VálaszTörlés
  59. A háttér hatalom patkánynak nézi az igazság keresők szellemét, és ezt az Icke figurát bízta meg az írtással.
    A következő idézet egy rágcsáló elleni védekezést bemutató honlapról való:

    "Ragaszkodnak a megszokott dolgaikhoz (búvóhelyükhöz, és szagjelzéseikkel ellátott útvonalaikhoz). Az ezekre az útvonalakra kihelyezett méreggel van esély az ellenük való küzdelemben. Figyelembe kell venni azonban, hogy a patkány gyanakvó, igen óvatos állat. A hagyományos csapdák általában hatástalanok, a méregből pedig nem esznek, ha látják, hogy elpusztult a társuk. Ezért csak olyan méreg eredményes, ami nagyon lassan fejti ki mérgező hatását, mert csak így van esély arra, hogy több példány is egyen a méregből (a legtöbb patkányméreg ilyen). Ráadásul a többségük gyorsan ellenállóvá válik a méreggel szemben"

    De azért felhívnám a figyelmet az utolsó mondatra!

    Inkább Pap Gábor előadásait nézegessétek! "Kicsit" talán hitelesebb az Öreg! Csak megjegyezném, hogy ez a macskajancsi egy kalap alá veszi a magyarokat meg a kazárokat. Meg hogy mi vagyunk az ős gyík hibridek... Te jó Isten mindjárt valami csúnyát mondok! Mondok is: Felejtsétek el ezt a személyiségzavaros angol majmot! Nem túl hiteles az aki őrjöngve ordít, aztán meg a szeretetről, meg a nekem mindegyről papol!
    Emlékeztek: KOGNITÍV DISSZONANCIA!!!!
    Saját magát vágja keresztbe, és nem csak ezzel, ez az idióta zsidóbérenc, bocsánat rotchild cionista.

    "A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
    (János evangéliuma 8.44)

    "Nyitott szemmel, mindig fenntartással"

    PPP-nek meg annyit, hogy ha letörlöd az írásom akkor már értem a veled/(tek) kapcsolatos ellentmondásokat is.

    VálaszTörlés
  60. Csak azt nem értem, hogy tud ennyire nyiltan ekkora közönség elött leleplezö elöadàsokat tartani orszàgszerte.Öt nem fenyegetik meg? Sokan fizettek az életükkel emiatt.

    VálaszTörlés
  61. Pirula, nagyon szeretem az írásaidat, de most óriásit csalódtam. Amúgy meg:
    http://davidickedebunked.com/ - Ehhez nincs mit hozzátenni. Amit itt nem lehet pár szóval leírni-ők elmagyarázzák.

    VálaszTörlés