2013. január 4., péntek

Egy Új Világ hajnala


Nem tudom, kinek tűnt fel, kinek nem, de az események rendkívüli módon felgyorsultak.
Minden bizonnyal egy nagyon különös és veszélyes évnek nézünk elébe.
2013 történelmi jelentőségű év lehet! A kérdés persze csak az, hogy milyen irányba visz el bennünket...

Fontos megérteni, hogy miközben a pozitív változást akarók egy új, egy másfajta világot szeretnének, és ennek egyre inkább hangot is adnak,
addig maga az elit is egy "új világon" dolgozik, csak neki kicsit más elképzelése van róla, hogy az milyen legyen.

Ezért olyan fontos minél jobban és minél többen felébredni!
Ugyanis ha nem teljesen látod át a dolgokat, hogy mit miért csinálnak, és hová akarnak kilyukadni, akkor téged is simán belemasíroztatnak pontosan abba az új világba, amit építenek.
Hiába vagy te tele jó szándékkal, és akarsz egy jobb új világot. Ha nem veszed a fáradságot, hogy mélységében megértsd, miről szó ez az egész, akkor téged is be fognak szervezni a saját utópiájuk építésébe!!

És most elég rendesen rákapcsoltak.
 Most, hogy Obamát újraválasztották például azt jelenti, hogy már nem kell mérlegeljen olyan dolgokat sem, hogy "mit szólnak majd hozzá a választói" - nem mintha eddig, olyan nagyon izgatta volna, de most már megjátszania sem kell majd magát. Mehet a dolog most már, úgymond, kendőzetlenül.
Bedobhatnak még néhány lapát extra szenet a gépezetbe, és úgy néz ki be is kell nekik, nincs is más választásuk, ha továbbra is elnyomva akarják tartani a mindenfelé egyre jobban ébredező emberiséget. (Az idén meg fogják próbálni lefegyverezni az amerikai lakosságot, és ha az sikerül, onnan már nincs megállás...)

Aki látja/érzi mi zajlik a világban, annak egy kicsit biztosan kiborsódzik a háta ettől az egyre fokozódó feszültségtől. Ahogy gyorsul az ébredés, és vele együtt párhuzamosan gyorsul az elnyomás, ami az ébredést hivatott meggátolni. A két erő mintha versenyezne egymással, hogy melyik ér előbb "oda".


Kinek az új világa fog hát megvalósulni?
Az övék, vagy a miénk?

Lehet, hogy a kérdés az idén dől el?


A videóhoz kattintson a képre.


Úgy alakult, hogy 2012-ben sajnos kevesebb rész tudott elkészülni (idő hiján) az új sorozatból , mint ahogy az ideális lett volna...


Jó lett volna még mondjuk 20-30 rész, kellően felvezetni azokat a dolgokat, amikről ebben a viszonylag rövid, 15 perces videóban szó van.

De meg kell értenetek, hogy az események jelenleg olyan ütemben haladnak, hgy egyszerűen úgy érzem, nincs már rá idő. Félek, kifutunk az időből.
Úgyhogy aki megérti, megérti. Aki megharagszik, megharagszik.
De nekem most ki kell tennem ezeket az információkat!
Később, ha lesz rá idő, majd belemegyünk a részletekbe...


A videóhoz kattintson a képre.


254 megjegyzés:

  1. Üdv mindenki!
    PPP jó lett a videó és a cikk is. Van egy másik blog a http://mesetleg.blogspot.hu/. Érdekes cikkek vannak ott is. Legfőképpen az utóbbi.

    VálaszTörlés
  2. Volt nemrég egy autós reklám nem tudom már milyen márka. Egy ház volt ami kitágult és az autós belehajtott aztán egy szem jelent meg és azt mondta hogy új világ vár. Na már elsőre gyanús volt ez a reklám. És egyre több hasonló reklámot látok. De vajon mi lesz a határ amikor majd nyíltan kimondják hogy mi van?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. eddig is minden "alkotásomat" tele tömtem jelekkel és szimbólumokkal mert gyorsan és könnyen kifejezik azt amit más formában sokkal több energiával tudnék csak kifejezni ( ennek a tudásnak -mágia- a birtokában, nem tehetek róla ha pár eszelős is, használja. Pirula is ezt csinálja hisz Új Világrendről beszél ő is ;-) )

      ha a közeljövőben reklám filmet rendezek , tele fogom tömni az új világrendnek titulált szimbólummal, mert ezzzel sokan foglalkoznak ... ;-)

      a nagy csapda abban van, ha a katolikus egyház (szintén átverés - saul rabbi egyháza-)hazug értékrendje szerint kezdtek el gondolkodni (és megítélni pl.a szimbólumokat)

      más:
      (vodafon fektetett 8-as? gyakran az oroborust jelképezi...

      Törlés
    2. Honda reklám volt én is láttam a nagy 1 szemmel...elég durva

      Törlés
  3. Minket is belemasíroztatnak az új világba? A 2001 című film elemzésében azt olvastam, hogy az új világba csak a megvilágosodott, "beavatott" ember mehet be. A többire nincs szükség, legfeljebb csak rabszolgának. Vagy csak a rendező akarta így láttatni? Mindenesetre, ha belegondolunk, hogy a népesség 90%-ára nem tartanak igényt, akkor ez nagyon csúnya dolgokat vetít előre.

    VálaszTörlés
  4. Úgy értettem, csatlakozol egyik mozgalmukhoz, és te is segítesz építeni nekik ezt az egészet. Nem azt mondtam, hogy utána életben hagynak.
    Lényegében az történik, hogy veled ásatják meg a saját sírodat...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. legalább akkor én áshatom meg

      Törlés
    2. nem tudom, ez csak megérzés, de ha belevesszük, hogy mindig újjá születünk, és akkor is ásunk, akkor ez már egy régi körforgás amiből sose tudunk kitörni, de legfőképpen ha rá is jövünk soha nem látjuk meg az igazi fényt az alagút végén...

      Mindig is voltak, és lesznek forradalmak, és elhoznak egy új világnézetet, de mindig is lesz egy erő a háttérben, amik ezekből a szervezkedésből egy beépíthető téglát alkotnak!

      Olyan szélmalom harc az egész... De harcolunk.

      Törlés
    3. Amúgy érdekes-bár én a egészben nem hiszek-, hogy akkor ez az "átlépés az Új Világba" hogyan fog a gyakorlatban végbemenni szerintetek? Ez valami misztikus izé lesz, vagy csak simán létrejön egy 1984?

      Törlés
    4. szerintem ki lehet törni ebből a körforgásból csak nagyon nehéz és nagyon sok mindent át kell látni hozzá.

      Törlés
  5. A videot nalam az UMG blokkolta. Valaki leirna, egy par mondatban, hogy mirol szol?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "néhány országban le van tiltva"

      Törlés
    2. Koszonom a segitseget azok neveben is akik kulfoldon vannak es nem tudjak megnezni a videot.

      Törlés
    3. http://s1.toldacuccot.hu/letoltes?sid=d1666205ef456f38b8348f388aa4da1c&file=Egy%20%C3%9Aj%20Vil%C3%A1g%20hajnala.flv

      Innen le tudod szedni ha nem nyitja meg a youtube -ról.

      Törlés
  6. PPP, jártas vagy a szimbólumokban, segíts, mi lehet a jobboldali jel?

    https://www.youtube.com/watch?v=iJx7vyqtGxw

    VálaszTörlés
  7. Jajj srácok, ti mindig felvidítotok a meséitekkel:D Olyan jókat röhögök ezeken a cikkeken, hogy az csak na

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olyan jókat röhögök az ilyen hozzászólásokon. Megmutatják, hogy tényleg nagy a verseny.

      Törlés
    2. jajj mesélnénk még csak félünk, hogy megijedsz...

      Törlés
  8. Éppen most "üzentek" nekünk "6almasék" az origo.hu-n. Mégpedig Hiver't-Klokner Zsuzsanna szalagcímével: "Veszélyessé vált az éltető Nap". Ne menjünk a Napra mert akkor nekünk annyi: jön az uvb, a szürke-hályog meg bőrrák. És persze "véletlen" még kinyílna az magyaroknak az a fránya 3. szemük. És akkor oda a 6alom, a vagyon, a jól pozicionált és fizetett élősdi állás az országfoglalással együtt. Én ezután is a Napba nézek - mint ahogyan eddig is évtizedek óta. Jöjjön aminek jönnie kell.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A cikk kitér ugye arra is, hogy ez károsítja/rontja a termést, ami élelmiszerár robbanást vonhat maga után. Persze nem gond, mert Ők génmanipulált növényekkel majd megvédenek minket.

      A mai hírekben már hallható volt, hogy jelentős kenyér ár emelkedésre számíthatunk, koncentrált félelmet keltve bennünk, hogy baj van!

      Persze tény, hogy a Nap aktívabb és sugárzóbb, veszélyesebb...
      Ajánlok egy filmet; ha már nem látta valaki: Knowing
      Egyszerű képlet az emberiség sakkban tartására! A lényeg, hogy félj!

      Törlés
  9. Sok igazság van abban amit PP ír, de egyre inkább úgy érzem, hogy elveszítette kicsit a fonalat.
    A háromszög és a kör is alapvető forma, a videó alapján ha egy 3 éves rajzol egy házat és egy napocskát, már rá lehet fogni a "piramis mögött felkelő napot".
    Igen, vannak szimbólumok.
    De minden körbe belelátni a napot, és minden motívumban keresni a háromszöget már nem teljesen egészséges.

    Ugyanúgy ahogy az átlag sheeple valóságról alkotott képét torzítja a TV, ugyanígy torzulhat az igazságkutató érzékelése ha túl sokat foglalkozik csak ezzel a témával.

    VálaszTörlés
  10. A probléma az, hogy a nap egy ősi szakrális szimbólum, a fény, isten földi megtestesülésének jelképe. És eléggé úgy van beállítva, mintha valami nagyongonosz sátánista jelkép lenne. (közben meg az ellenkezője)
    A másik pedig: Hitler is azt írta hogy egy új nap virrad, vagy hasonlók. Na már most ez már átesett a ló túloldalára. Hitler természetesen egy új birodalmat akart kreálni. Tudom, ismerem az őt háttérből irányító erők minőségét, de ha bárki azt szeretné mondani, hogy egy új korszakot akar hozni, azt valószínűleg a hajnal szimbólumával tenné. Szóval az már kicsit alaptalan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Bálint!
      Persze, hogy a nap ősi szakrális szimbólum. Ez a film példaként hoz fel szimbólumokat. Ezeket nem magyarázza el, mert egy-egy szimbólum magyarázata önmagában egy-egy órás film lenne. Az adott esetben a felkelő napról volt szó a Szovjet címerben. Ez egy szabadkőműves szimbólum. Ha érdekel kiképezlek belőle. Ha levezetem képekkel, akkor megérted, hogy a filmnek igaza van. Ezeket az egyszerű szimbólumokat csak úgy lehet értelmezni, ha egyszerre több van belőlük. Tehát egy nap önmagában lerajzolva szimplán nap. Egy háromszög sem jelent semmit, meg egy fáklya sem, meg egy szem sem. Nem sorolom a példákat, csak érzékeltetni szeretném, hogy vannak olyan szimbólumok, amelyek együttes megjelenése igazolja egymást. Rajtad múlik, hogy ismeretet akarsz szerezni, vagy inkább csak hitetlenkedsz. Üdvözlettel egy segítőkész olvasó.

      Törlés
    2. Nem azt mondtam, hogy nem értem a szimbolikát és a mögöttük húzódó jelentéstartalmat, hanem azt, hogy ezek alapjában véve nem rossz szimbólumok. Mert aki ezt nem érti, az ezután többek között a magyar ősvallást is sátánizmusnak kiáltja. Meg úgy mindent. Mint a lucifer = fényhozó, akkor minden fénnyel gondolkodó vallás sátánizmus. Vagy a háromszög benne a szem is egy sokkal szakrálisabb szimbólum mint "sátánizmus". Vagy a szentháromságot jelképező "triquetra", és még sorolhatnánk.
      Ezt a nem tudatos dogmatizmust ellenzem.

      Törlés
    3. Felkelő nap nem szabadkőműves szimbólum, hanem szabadkőművesek által használt szimbólum. Azért érdemes pontosítani, mert a magyar vallásban a napon keresztül lehet az istenhez beszélni, így a reggeli imádságot mindig a felkelő nap első sugaraihoz intézték. Tehát, akkor ők is sátánisták voltak? Nem hinném. Éjjel pedig a lenyugvó nappal megköszönték az isten segítségét és nyugovóra tértek ("Ne menjen le nap a te haragoddal").

      Nekem mostanában az a fő problematikám, hogy egész egyszerűen úgy csinálunk mintha ezek már több tízezer éve itt élnének közöttünk. Ennek egyszerűen semmiféle bizonyítéka nincsen. A szabadkőművesség sem Egyiptomban jelent meg, hanem a keresztes lovagokkal, akik a szent földért vívott harcaik során nyilván találkoztak és eljutottak olyan területekre, amelyek Egyiptomiak voltak. Ezen szimbólumokat valószínűleg felvették és elkezdték alkalmazni, akár rendeltetésüknek megfelelően vagy azzal ellentétesen. Mindenesetre céljuk még nekik sem világuralmi volt, bár ezt most nem kívánom tovább fejtegetni, ez saját vélemény.

      Én részemről ez az egész csak és kizárólag az Illuminati megalakulásáig vezet vissza. Egyszerűen előtte nem igen találok olyan szervezett és globális, mindenre kiható, rejtett hatalmat, melyre mondhatjuk, hogy háttérhatalom, amely irányít, és még a szabadkőművességre sem mondható, mert az illuminatihoz képest néhány idealista játszadozó kölykök voltak. Voltak világbirodalmi kísérletek pl. Róma, Alexandria, Törökök, Mongolok, Perzsák, stbstb. De ezeket mindig egy másik nép vagy épp a belső meghódított népek lázadásai szétverték. Akkor most ki a jó és ki a rossz?

      Erre mondom, hogyha tényleg létezett volna illumináti történelmi korokban, vagy az előtt, akkor egész egyszerűen megszámlálhatatlanul sok egyéb esélyük lett volna arra, hogy világuralmi törekvéseiket megvalósítsák.

      Namost mindezt azért írtam le, mert innentől kezdve az illuminati által használt minden szimbólum és régi szertartás nem más, mint egyszerű képmutatás. A régi világok ősi tudását ez által eltakarják szemed elől, mert te megbélyegzed, hogy márpedig az ötágú csillag az sátánista jelkép. Mert miért? Ha lerajzolom nem lettem sátánista. A szvasztika az bűnös náci jelkép. Igen? Akkor ezek szerint az elmúlt pár ezer évben nácik voltak az emberek, mert folyamatosan felbukkan a szvasztika mint jelkép. Sőt, mongóliában még mai napig is használják zászlókon pl. sporteseményekkor. Tehát nyilván ők is nácik, csak jól titkolják.

      Tehát azért vegyük észre, milyen jól manipulálják az embereket. Előbb megteremtik azt a környezetet, amely teli van szimbólumokkal, utána pedig elintézik, hogy félj ezektől a szimbólumoktól, és onnantól kezdve nem kell aggódniuk, hogy ősi tudáshoz, ősi hithez férj hozzá.

      Erről mindig az jut eszembe, hogy "A tudás hatalom". Vicces, jelenleg épp mindenféle ősi tudás ellen lázadunk és pusztítjuk, csak mert rossznak van beállítva, és a végén marha büszkék vagyunk magunkra. Majd, amikor megkérdik tőled, hogy no miért is születtél meg, akkor köpni nyelni nem tudsz, mert a tudásod régen elveszett. És akkor jön az illuminati, és ad majd neked tudást, "megvilágosít", "felemel", "megnöveli a rezgésedet", és onnantól kezdve azt gondolod, amit ő akar, hogy gondolj a világról és önmagadról, megmondja mi az erkölcs és mi a becsület. Onnantól kezdve egy teljesen engedelmes biorobot leszel, aki ráadásul még örül is annak, hogy a rendszer tagja. És, ha még véletlenül valaki fel is fedez valami újat a régi korok jelképeiből, vagy rájön, hogy ezek nem is akkora mumusok, akkor a rendszer többi tagja fogja agyonverni a "szeretet" nevében.

      Ha erre példát akarsz találni a történelemben, akkor erre jó példa az inkvizíció. Irtották az ősi tudást minden áron, mert tudták, hogy a régi szimbólumokban olyan tudás és bölcsesség van, amely veszélyt jelent a Római birod... azaz a Vatikáni birodalomra.

      Törlés
    4. Az illuminati később jött létre , mint a vakolók (szabadkőművesek) de sikerült megszerezni a kulcspozíciókat, és azóta arra mennek, amerre az illumináltak akarják. Ez csak az egyik ága az irányításnak, akik az okkult irányokat keresik, a másik ága akik a pénzt szedik össze, és a központ irányítja mindkettőt. A szimbólumoknak van valamilyen jelentése, meg hatása is, ezt egyszerűen ellopták, azóta pl. JHWH nem a teremtő kozmikus ISTENT jelenti, hanem egy helyi maffiafőnököt. (pl. egy démon kinevezte magát Istennek) A DÁVIDCSILLAG, meg zsidó tulajdon, (LOL) holott az a lélek jele, és már akkor használták Egyiptomban, amikor a zsidók még kecskéket legeltettek, és írásuk sem volt. (a SVASZTIKA szintén legalább 5ezer éves, ezt tiltja egy párszáz éves szerveződés, nonszensz)
      Sajnos ahhoz elég okos ez az irányítás és a főnökük (akármi is legyen az), hogy simán átverjék az itt lakó pár milliárd birka bennszülöttet, a többieket meg megveszik, vagy likvidálják. (2010-12-ben rengeteg letérdepelést láthattunk, amikor az addig "igaz harcos" bekapta az irányítás által felkínált bránert, és azóta mélytorkost játszik, tele van velük a közmédia meg a politika)
      A végső céljuk nem tudjuk mi, lehet, hogy a lelkek megszerzésével olyan hatalma lesz, hogy a galaxisban (ebben a tejútban) is fosnak majd tőle. (mármint a démonnak, aki kinevezte magát Istennek) Kb. mint Castiel amikor rengeteg lelket begyűjtött magába, és kinevezte magát az ÚJ ISTENNEK. (Odaát sorozat) Kérdéses még az itt lakó "külföldiek" erre mit fognak lépni. (rengeteg legenda, beszámoló szól arról, hogy legalább 2-3 fejlettebb civilizáció él itt a Földön, akiknek semmi közük a Homo Sapiens-hez, az óceánok mélyén, hegyekben/föld mélyében, Antarktiszon, stb..) Az ide látogató egyéb "külföldiek" sem sokat beszéltek erről egyetlen kontakt személynek sem, ez vagy azt jelenti, hogy ők sem tudják ki az irányítás, vagy félnek tőle. Aki esetleg tud valamilyen megbízható információforrást (channelling, sámán, varázsló, bármi, csak lehetőleg egy tiszta forrásból) az megkérdezhetné ezeket, mert ahol én próbáltam, ott hallgatás volt a válasz. (2012 blog)

      Törlés
  11. Zseniális, hogy már megint sikerült EGY önmagában érdekes dolgot (telenoros reklám látkép) egy halom baromsággal körbeszórni.
    Minden látvány visszavezethető három elemi formára: kör, háromszög, négyzet (ill. téglalap). Az ideális logó egyszerű, így talán nem meglepő, ha mindent elemi formákra redukálnak vissza.
    Egyszerű művészetpszichológia és elég sok "piramist" és "Napot" megmagyaráz.
    Továbbá a szem és a Nap fontos szimbólumok minden ember számára. Hülyeség azt hinni, hogy ha nem lenne ez az egész illuminatis kompánia, akkor ezek a jelképek nem játszanának komoly szerepet az emberek életben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. tudnál említeni egy közismert szabadkőműves?

      Törlés
    2. Tudok egy raklapnyit, de hogy jön ez ide?

      Törlés
    3. A KKBK blogon keresd a vakolókat,
      (pl. : http://kkbk.blog.hu/2012/01/06/czike_laszlo_rendszervalto_szabadkomuvesek )
      de a Magyar Rádió és a Magyar TV vezetése mindig az, aki mégsem, azt beléptetik, és csak utána lehet vezető. Ha mégsem akar belépni, akkor eltakarítják, hogy azt is megbánja, hogy megszületett. (vidéken lesz belőle kisegítő személyzet, mert Bp.-en nem kap állást) Szerintem pl. Obersovszky egy ilyen letérdelt (belépett) médiamunkás, pedig ő nem is lett TV elnök, csak jó fizetést kap. (aki esetleg nem ismerné, pár éve beszélgetett Tomcat-tel, azóta azt már letagadná, új ember lett, egy új világban. LOL)

      Törlés
  12. Az a fegyverarzenál ami az amcsi lakosságnál van, az sok. Talán még tengeralattjárójuk is van a kertben, a bográcsozó alatt. Civil hadsereget lehet belőlük összehozni.

    A férfiak java katona-háború viselt kiképzett, vagy képzés alatt van. Rakja mindenki össze a fejében, ahogy tudja:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet hogy neked, furcsa gondolat, az hogy az embernek fegyvere van és azt tudja használni de egyes országokban ez megszokott dolog.

      Törlés
    2. pl: svájc
      ott az a fegyvertörvény, hogyha túl sok fegyvered van vegyél még egy fegyverszekrényt

      Törlés
    3. Istennek hála, az egyik utolsó ok, amiért még itt írogathatunk, hogy sok országban természetes, hogy megvédheted magad fegyverrel, és ott nem egyszerű leigázni az embereket. (egy ki málenykíj robot lenne, itt tessék sorakozni!!! de ha visszalőnek, akkor már nem olyan egyszerű) Az lenne a korrekt, ha helikopterem is lehetne, RPG-vel, és bármivel, amivel egy bármilyen hadsereg ellen meg tudom magam védeni. A HADSEREG igazából a bennszülött őslakosokból kellene, hogy álljon, NEM zsoldosokból. Az a pénzért az anyját is agyonlövi. Itt ez 1000 éve volt így utoljára, azóta szívunk. (Mátyás sem a lakosságot képezte ki, fegyverezte fel, hanem drága zsoldossereget tartott fenn, igaz legalább jó célra, az országot védte vele, ilyen azóta sincs) Két ország van, ahol a lakosság egyben hadsereg is: IZRAEL és SVÁJC. A többiek szerencsés esetben esetleg tarthatnak otthon fegyvert, de tankjuk/helikoterük/RPG-jük nincs. Mi semmit, még gázpisztolyt sem, találd ki hány nap alatt lehetne eltakarítani a lakosságot táborokba.

      Törlés
  13. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  14. Érdekes a dolog csak többet kéne vele foglalkozni.., de szerintem más munkálkodik a háttérben. Jobban mondva inkább arra gondolnék hogy a figyelmünket és a gondolatainkat el akarnák terelni. Mintha egy pillanatra se akarj megállni, végig gondolni mindent csak csináld, és csináld...

    Szerintem, a cikk sokkal jobb lett mint a videó.
    Igen, a film egy kicsit túloz, egy picit mintha mindenbe ugyanazt látná.

    VálaszTörlés
  15. Tetszett a videó! :D

    Nos igen, az 1984 legszembetűnőbb része, hogy Angliában (!) kommunizmus van. Persze ez ma már érthető... (a másik, hogy dollár a fizetőeszköz)

    De ha már felhoztam... Szerintem ez a könyv nem is annyira a rendőrállamról szól, sokkal inkább arról, hogy MIÉRT? kell szabályozni a valóságot.

    Egyébként meg nyakig benne vagyunk a szószban.

    VálaszTörlés
  16. Nagyon jó ez az oldal, és szükség van erre is, hogy ilyen mélységekben lássuk a világot.De vannak magasságok is.
    Az a baj ,hogy ha minden mögött az összeesküvés elméleteket látjuk, az bekorlátoz minket.
    Egyszerre történek jó dolgok is és rosszak is...
    Párhuzamosan az igazság is felszínre kerül pl. bezár egy 1870 óta működő svájci bank.
    Világszerte nő a muszlin vallás.Talán lehet,hogy az emberek tudatosan vagy tudat alatt így tiltakoznak a háború ellen.
    Tegnap a hajléktalanoknak nyitottak egy orvosi ellátó központot Magyarországon.
    Szerintem valóban új világ jön és abban a szeretet és az igazságosság lesz a központban , nem a pénz.
    Persze,hogy a legjobban az elitnek nem tetszik ez, és minden eszközt megragadnak, hogy megtartsák hatalmukat, de mint minden nagyhatalom bukásra volt ítélve a történelemben,és hanyatlani kezdett, ez is arra van ítélve.
    A történelem is hullámtermészetű, mert az egész univerzum hullámokból áll. Egyszer fent,egyszer lent.
    Nem lehet a világuralmat fenntartani csak manipulációval, vagyis állóhullám kialakításával.
    Folyamatos az ébredés, ami elindult az előző évszázadban az megállíthatatlan.Ha bezárják az embereket egy koncentrációs táborba, a gondolatokat akkor sem tudnák uralni.
    Egyféleképpen lehetne, ha tényleg rákapcsolnának bennünket egy gépre, ha beültetnének a fejünkbe valamit.
    Na ezt nem szabad engedni és meg kell értetni az emberekkel ,ahogy Madách írta az ember tragédiájában, a jövőben nem lesz egyéniség,nem lesz Petőfi, mindenki egyforma lesz.
    Csak ezzel egy baj van ,szembe megy a természettel, az univerzummal.Olyan színes a világunk, hogy már átláthatatlan. Nem megvalósítható egy olyan világegyetemben,aminek 95%-t nem ismerjük,ők lássák a 10%-t.
    Lehetnek nagyon okosak, kiirthatják az emberek nagy részét,de nem nyerhetnek,mert csak egy beszűkült a gondolat világuk van, ami félelemmel és birtoklásvággyal teli.Amit birtokolsz az téged is birtokol.
    Tehát visszaüt, ha kiszolgáltatod magadat, később kiszolgáltatottá válsz, vagyis ahogy cselekedsz mással úgy cselekednek veled is.
    Bár próbálták átverni az univerzum törvényeit évszázadokon keresztül , hogy megbújtak háttérben.
    De beindult egy vírus a rendszerben és az az igazság, amit lelkiismeret és a szeretet táplál, ezt a programot nem lehet felülírni , hiszen ez átsző mindent, az életet is.
    Nincs menekülés előle ,mert ahol megjelenik a fény ott eltűnik a sötétség. A fel kellő nap ezt jelenti.
    Lehet hogy ezt is ki akarják sajátítani, úgy ahogy Jézus szavaival tették.
    Bár eltorzították a képét,de a tudatosodás azt jelenti, hogy Jézus útjára léptünk.
    És ha tovább játszom a gondolattal Jézus második eljövetele, lehet már elkezdődött,lehet hogy több ember szívében ,igazság érzetében nyilvánul meg. Ha fény gyúlik az emberek szívében, , rájönnek,hogy maga a végtelenségről szól az univerzum és nem a korlátokról ...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te kikről beszélsz? 7 milliárd emberről, vagy arról az ezoval beoltott pár száz emberről. Mert itt húztál vonalat.

      Ha van saját gondolatod, copypast helyett, vagy ha nem a bemagolt rezegetős szöveget adnád, az jó lenne.

      Törlés
    2. Saját gondolat neked mit jelent?
      Semmi nem a sajátod amire nem magad jöttél rá,ez igazság.
      De az hogy összeszeded a külvilágból mások észrevételeid vagy épen ismerkedsz a fizika , biológia ,kémia, matematika szabályaival...a vallásokat tanulmányozod,attól még lehetnek saját tapasztalataid és élményeid és nyilván,ahhoz fogsz közelebb kerülni gondolatilag,amit átéltél.
      A fejlesztések és találmányok is úgy születek ,hogy valami alap tudást kapott a személy és azt tovább gondolta ki kísérletezte.
      Az is a gondolkodás jele ha olvasol és igyekszel logikusan felépíteni és átszűrni magadban a hallottakat vagy látottakat és nem hiszel el mindent.
      Te gondolkodás nélkül előítélettel voltál felém, mert már besoroltál valami ezo baromnak.
      Bocsáss meg az én életemet önmagam ismerem.
      Te meg a sajátodét, úgyhogy biztos okkal vetted ilyen ingerülten ,amit írtam.

      Törlés
  17. Nem tudom ezt linkelte-e már valaki, de ez baromira érdekes...
    http://www.origo.hu/techbazis/20121228-vilaguralomra-tortunk-a-google-lel-kiprobaltuk-az-ingress-jatekot.html

    VálaszTörlés
  18. Akik hápognak a cikkekkel, videókkal kapcsolatban, azok minek olvassák egyáltalán az oldalt?! Hacsak nem droidok és így szándékosan húzzák le..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, hogy az ellenvélemény üldözendő. Értem én.

      Törlés
    2. Semmi sem üldözendő. De az ellenvélemény nem azonos azzal hogy - mint Schwarzenegger kommandósa még semmit sem érzékelek - de csípőből tüzelek amerre csak a vaksi szememmel látok.

      Törlés
    3. Egyébként én is észrevettem hogy vannak ilyen flúgos logikátlan "ellenvélemények" amikben csak az van hogy röhögök rajtatok meg hülyeség ez az oldal vagy valami hasonló alátámasztás nélküli sületlenség. De van a másikfajta is aki mindent összeköt mindennel, a múltkor olvastam egy komit és a csávó összekötötte Bándi Kata életét a bolygók állásával. Szóval aki először följön erre az oldalra és elkezd ilyen kommenteket olvasni annak elmegy a kedve az egésztől. Ezeket most vagy direkt csinálják (ők tudod a Big Brother) vagy valaki tényleg nagyon viccesnek találja a szemünk elött születő világrendet és olyan flúgos hogy összeköti a bolygók állását valami Fekete Pákó szintű celebbel.

      Törlés
    4. Én abszolút szkeptikus vagyok, és őrültségnek tartom ezeket az elméleteket, de azért próbálok normálisan beszélgetni. Örülnék amúgy, ha kicsit ezekről az nwo-s elméletekről is lenne vita, mert állandóan csak ezekről az elvont szimbólumokról van szó...

      Törlés
    5. Péter!

      NWO-val kapcsolatban kötelező olvasmány: die sheeple die. Mindkettő rész.

      Az ember olyan "állat" amelynek nincs már természetes ellensége, ezért végzetesen rohan a túlszaporodásba, elfajzásba. Persze a végén a jó öreg természet törvénye, akit Sátán-nak hínak vallásos körökben, gondoskodik egy brutális tabula rázáról. De kinek lenne ez jó? Senkinek. Váratlan, kegyetlen, embertelen lenne. Helyette -ha már van eszünk használjuk-vegyük a dolgokat a saját kezünk irányítása alá! Ennek két módja van: nyílt demokratikus (felszín), és a rejtett, titkos. Egy népességkorlátozó és szelektáló politika SOHA SEM LEHET nyílt, ergo az illumináti mint titkos irányító létezése szükségszerű rossz. Ez az NWO alapja. Részletei: centralizáció, normalizált kontra szelekció és titty taintment for the rest.Kordában kell tartani a tömegeket ez nem kérdés. Viszont, hogy ezt tudatosan, önzően egy elit formálja, vagy a kÖzjóra TÖREKVÉS JEGYÉBEN NYITNÁ FEL A TÖMEGEK SZEMÉT SZÉP LASSAN ERRE ez már az elit választásának kérdése. Azt látom Ők az első verziót választották, hiszen a természet (Sátán) 1. számú alaptörvénye az ÖNZÉS!!

      hunsabre

      Törlés
    6. A természet 2. alaptörvénye pedig ehhez cikkhez tartalmi szinten kapcsolódik. Ez az ellentétek törvénye. jin-jang, jó-rossz, Isten-Sátán, férfi-nő, + és -, stb.

      Szóval ha nincs egy dolognak ellentettje, akkor az nem természetes, ergo művi, mesterkélt, nem fenntartható, káros. Ezért van leredukálva két oldalra, pártra a világ politika, ami voltaképpen ennek a törvénynek a megjelenése társadalmi szinten. Nácik-komcsik, demokrata-konzervatív, Fidesz-MSZP, Jobboldal-Baloldal, konzervatív-liberális, stb. A mérleg úgy kerül egyensúlyba ha mindkét végén van súly! ugyanolyan vagy sem az az erőkartól függ de, hogy kell legyen legalább egy gramnyi mindkettő serpenyőbe az tuti.

      Kérdés: ez önmagától, természetesen alakult így a társadalom színterén, vagy bele kell avatkozni, hogy így alakuljon ott is minden mint a természetben?

      hunsabre

      Törlés
    7. Kedves Hunsabre!

      Ez a könyv hol érhető el? Beleolvasnék...

      Kínában megoldották mindenféle összeesküvés nélkül: törvényt hoztak egyszerűen a népszaporulat ellen. Erre lenne szükség Indiában és sok helyen. Nálunk pont az ellenkezőjére! Ahol túlszaporodás van ott a kevesebb, ahol kihalás, ott a több gyermek vállalását kell támogatni! Az viszont Magyarországon sem lenne hülyeség, hogy a semmitér emberek kevésbé, az eredményesebbek, becsületesebbek jobban szaporodjanak! AMíg nem megy át emberkísérletekbe, meg tenyészetbe, az eugenika nem hülyeség!

      Az szerintem nem természetes, hogy pártoskodás van! Gonosz és jó mindig lesz, de a gyerekes bandázásnak ehhez semmi köze: inkább össze kellene dolgozni és a legrátermettebb/legbecsületesebb embereket pozícióba rakni, ártállástól függetlenül! A demokrácia ezért is hülyeség, de a pártokrácia még inkább! Én ezért nem a jelen, és nem az nwo, hanem a (Good) Old World Order híve vagyok:)

      Törlés
    8. Nincs túlszaporodás, itt sokszáz éve 10millió körüli a népesség. Indiában meg Kínában kb. ugyanaz történt, mint Afrikában, ahol a 10-15 gyerek a divat, de abból 1-2 érte meg a felnőttkort és lett gyereke. (tovább tudott szaporodni) A gyógyszerek és a kórházak (technológia) fejlődésével a szokások nem tartottak lépést, és ahhoz meg nem volt elég eszük (ezek szerint) , hogy felfogják, a bolygó véges, és vég nélkül nem szaporodhatsz, mert akkor jön a FREEJACK világa, ahol tényleg csak milliárdosként érdemes élni. A többiek egy szennyes, koszos és qurva drága nyomortelepen tengetik "életüket". Régen azért a szegény 3.világ kiváló természeti környezetben élt, (pálmafák, jó idő, tengerpart) ma már egy szeméttelepre hasonlít pl. Banglades. (másfél Magyarországnyi területen laknak 160 millióan!!!!!! és tovább szaporodnak)

      Törlés
  19. Ehhez mit szóltok?

    http://www.youtube.com/watch?v=NOubzHCUt48

    Szerintetek ebben van pár szimbólum vagy jelent valamit, vagy csak én képzelek bele dolgokat? ;)
    A klip amúgy 3.33 másodperces... Ez jelent valamit a számisztikában?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha ebbe valaki nem látja a hatalmas sátánizmust, az tényleg bújjon el.
      Nemrég kesha posztolta twitterre, hogy őt kényszerítették, hogy ezt énekelje.

      Törlés
    2. Ez állítólag Jézus kigúnyolását jelenti. Legalábbis az ördögűzés Emili Rose lelki üdvéért c. film alapján.

      Törlés
    3. ezeket már viszont szerintem direkt csinálják ilyen "nyilvánvalóra"

      Törlés
    4. már a címtől is elhányom magam, 10 mp után le is állítottam

      Törlés
  20. http://www.hit.hu/ bal felső sarok...

    VálaszTörlés
  21. egy elkeserítő hirem van szerintem már késő, mivel önként és dalolva léptünk az euba, és szintén és önként mondtunk le a kötelező katonaságról ezáltal arrólis hogy egy harc során megvédhesd magadat vagy a családodat és ne a lábadba vagy valamelyik családtagodba löjél a gépkarabélyal /mert nem tudod használni/, olyan törvényeink vannak hogy szinte lehetetlen fegyverhez jutni.és mégsorolhatnám miről mondtunk le önként /biztonságunk és saját hülyeségünk miatt/ és információim szerint svájcban mainapig van kötelező katonaság és évente 1-2 hétre visznek gyakorlatra minden hadrafoghato embert + a katonai felszerelésedet otthon tárolhatod
    ugy hogy itt az euban már 1 része megvalósult az egész világuralmi faszságnak innen kitalálni maga a bravur lenne és ezzel azt hiszem megválaszoltam a cikk végén a kérdésre

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valaki említette már, és nagyon nagyon jó ötlet: fegyveres biztonsági őr tanfolyam.

      Törlés
    2. miremész maroklőfegyver gyakorlással ami 2-3 alkalom a tanfolyamon vagymég annyisem?

      Törlés
    3. megoldás: költözz svájcba :D

      Törlés
    4. vagy maradj itthon értelmesen

      Törlés
    5. Én írtam, az egyetlen legális módja Hungarisztánban, hogy fegyvered legyen, a fegyveres biztonsági őr tanfolyam elvégzése,(8 általános kell hozzá) és ha egy kamu megbízást írsz, akkor még járőrözhetsz is, pl. a célszemélyt kíséred valahová, (anyukám megy vásárolni, vagy a nagyanyám a temetőbe, stb..) akit meg kell védeni. (a gárda is csinálhatná ezt, nem értem, miért nem teszik? próbálj meg egy bejegyzett örző-védő pl. az IN-KAL ellen tünteni, nem tudsz. Magyar-gárda örző-védő kft, akik ingyen megvédik a veszélyeztetett őslakosokat, törvényesen, legálisan, fegyverrel!!!) A bankokban (magánterület) régóta fegyveres őrök védik a pénzt, hogy nem lehet ezt megoldani Borsodban, mindenki ad havi 1000Ft-ot, és pár tucat fegyveres őr védené az őslakos falusiakat és a magántulajdonukat a késelő hordáktól. (ha nem szervezik meg magukat az ott élők, akkor mások fogják szervezni az életüket, de az rosszabb lesz)

      Törlés
  22. Renélem tudtok már róla, mi történt Borbély Józseffel?::

    http://hungarianrealnews.com/news.php?readmore=314#c5025

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szépek a piramisok a címer mellett.

      Törlés
  23. "....A még Magyarországnak nevezett izraeli gyarmaton már a Guantanamóit is megszégyenítő mértékű jogtiprást mer végrehajtani a hatalombitorló, kormányzatnak nevezett 2/9-es "többségi "vezetés". Az indoklás szerint, Borbély elmeállapotát kell kivizsgálni 30 napon keresztül, amely időtartam lejárt, de Borbély József a Büntetés-végrehajtás IMEI intézetében tisztázatlan körülmények között bénulással együtt járó agyvérzést kapott, és tudomásunk szerint, orvosi ellátásban sem részesült. ...."

    átlátszó.hu:
    http://tempohirek.com/news.php?readmore=641

    TEMPO:

    http://tempohirek.com/news.php

    VálaszTörlés
  24. JOG AZ AGYVÉRZÉSHEZ :

    "....A kényszergyógykezelésre kötelezett ápoltak jogait és emberi méltóságát súlyosan megsértik az igazságügyi elmeszakértői intézetben - áll az ombudsmani jelentésben. Az intézmény dolgozói pedig a saját munkakörülményeikre panaszkodnak: alig tudnak tisztálkodni, nincs munkaruhájuk, a munkaidejüket figyelmen kívül hagyják.
    A betegeknek a szabadsághoz, az emberi méltósághoz, az egészséghez való jogai sérülnek az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI). A dolgozók méltatlan körülmények között, félelemben végzik munkájukat az elítéltek, az előzetes letartóztatásban lévők, nemegyszer többszörös gyilkosok pszichés kezelését végző intézményben - ezek az állítások szerepelnek Takács Albert ombudsman jelentésében...."

    http://hunpjp.com/news.php?readmore=209

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az "elmegyógyító" intézetekről ezen kívül is lehetne egy-két érdekességet említeni.
      Ajánlanám ezt a filmet, már akinek gyomra van hozzá.
      https://vimeo.com/37605298

      Törlés
    2. Éljenek a szientológus marhaságok! Pszichiáterek helyett biznisszpapokat!

      Törlés
    3. Aki bíró/ügyész/pszichiáter/tanácselnök volt 1989 előtt, az ma is az? (tanácselnökből polgármester) Nincs több kérdésem. (antaljózsef meg remélem most kapja meg a napi ananászt análisan, de levéllel előre! Little Nicky)

      Törlés
  25. Egy fenti hozzászólóval részben egyet érteve a Nap valóban alapszimbólum már az emberiség kezdete óta, úgyhogy önmagában egy napos logó az ég világon nem jelent semmit. A linkes videó amúgy jó, de a középrészen iszonyatos túlzások vannak benne. Pl. valami olyasmi, hogy a náci rendszer és a kommunizmus között egy lyukas 50 filléres különbség sincs. Nem akarom Hitler rendszerét mentegetni, de brutális különbség van a között, hogy németként a hitleri Németország állampolgára vagy, vagy oroszként a sztálini Szovjetunióé (ukránt már mondani sem merek), vagy esetleg Mao Kínájában élsz... "Tessék választani kérem..." Ez a nácik állítólagos sátánizmusa is egy iszonyú nagy blődség, bármiféle bizonyíték nélkül. Igaz, hogy Hitler érdeklődött az okkultizmus és természetfeletti iránt, de akkor ezen az alapon én is sátánista lennék. Szerintem tök felesleges az amúgy jó és figyelemfelkeltő videókat meg cikkeket demagógiával megspékelni. Csak annyit kellene állítani, ami igazolható és el kellene hagyni a légből kapott agymenéseket, mert ezek a többit is hiteltelenítik.

    VálaszTörlés
  26. Sajnos annál hosszabb, hogy bemásoljam az egészet, de témánk szempontjából mindenképpen az egyik legfontosabb Orbán beszéd! Nem is nagyon kell mélyen jártasnak lennünk e jelképek ismeretében, hogy értsük a mondanivalóját.

    http://www.miniszterelnok.hu/beszed/bucsut_vettek_makovecz_imretol

    Máté

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kihez tartozik Orbán?
      Mert ha a sátánnal nem akar cimborálni,akkor melyik titkos társaságba tartozna?

      Törlés
    2. Elolvastam.
      Eppen azzal cimboral, ha ez nem lenne vilagos.
      Nimrod, Babel (modern neven Babylon). Ezt epitik epp.
      Es huen varjak az "O" megjeleneset. A feny herceget. Lucifert. (A "tekintetes" urakkal egyutt.)

      Törlés
    3. Makovecz-ről egy jó írás:
      http://ordoguzo.blogspot.hu/2012/09/menora-szefirak-sitra-achra-kabbalista.html

      Törlés
    4. Na most, ha Makovecz a népi művészethez nyúlt vissza, akkor már Luciferiánus?
      Tele volt fantasztikus gondolatokkal és nagyon tehetséges ember volt.Csak azt mondjátok meg, ha a gonoszt szolgálta, akkor miért nem ismerték el?
      Mert ebben a világban a valódi tehetségeket elnyomják.Főleg ha ragaszkodik a saját útjához és nem hagyja, hogy kihasználják és nem fekszik le mindenkinek.
      Mellesleg a piramis és az oberiszk mintákat túlszárnyalta,hisz a teljességet akarta megmutatni, amibe beletartózik Isten és a Sátán is.
      Ráadásul a szép magyar nyelvünk is erre a teljességre épül,mert ha kiveszed a magánhangzókat , ugyanazokat a mássalhangzókat kapod s t n és s t n. Akkor a magyar nyelv is Luciferiánus,mert a tükörképe az Istenek a Sátán?
      Ráadásul ,amilyen formákról beszélgetek,teljesen lematerizált,sivár minták az emberi szellem lealacsonyodását jelzik, tehát nem véletlen, hogy olyan építészeket, filmkészítőket, sztárokat választanak akik gyenge jellemek,könnyen befolyásolhatóak és valószínűleg nincs saját gondolatuk.
      Saját magunkban dől el, hogy melyik utat válaszunk.
      A cikk íróját szerintem a sárga szörnyeteg szállta meg.

      Törlés
    5. Még annyit, az isten szóban a magánhangzók magas hangrendűek, a sátánban mély hangrendűek.
      A magasabb szellemi színvonalú alkotás nem lehet alacsony. Más részt csak az lehet magas szellemi színvonalú amit szívvel, lélekkel is támogatnak.
      Inkább nézzetek utána Masaro Emoto "a víz rejtélye"
      előadásának és kezdjétek tanulmányozni a nyelvünket.

      Törlés
    6. Makovecz Rudolf Steiner szellemi örökösének tartotta magát, az általa tervezett templomok hemzsegnek az okkult szimbólumoktól és mind itthon, mind külföldön igen elismert építészként tartották (tartják) számon.
      Nem a tehetségével, hanem az irányultságával van baj... mellesleg szabadkőműves volt, de ez már csak hab a tortán.

      Törlés
  27. Azt még megértem, hogy néhány "elmeháborodott" egymásra talál itt (csakazértis PPP), de azt már nehezen, hogy néhányan meg azzal töltik az idejüket, hogy az elmeháborodottaknak bebizonyítsák hogy elmeháborodottak.

    VálaszTörlés
  28. Kedves Pirula!
    Jobb lett volna, ha ezt a filmet nem teszed közzé. Ez a film nem rendelkezik a Tőled megszokott alapos és logikus elemzéssel, sőt tovább megyek, a keresztények ellenes hangulatkeltés a fő motívuma. De még ezt a célt is színvonalon aluli módon műveli. Legalábbis a PPP eddigi színvonalát nem éri el.

    Az indokaim a következőek:

    Betű szerinti idézet a filmből:

    „Nem ártana egy kicsit utánanézni és ráébredni, hogy ezek a világ kommunizmus szimbólumok mára teljesen dominálják egész Amerikát! Mostanra Amerika is egy ízig-vérig náci, fasiszta diktatúra... kommunista diktatúra lett...És az embereknek, akik Amerikában élnek fogalmuk sincsen, mi történik! A keresztények sorra hozzák létre az „Új Nap” gyülekezeteket, „Új Nap” egyházakat...Szép Új Nap”, „Új Hajnal”...A keresztények százezrével masíroznak ezekbe az egyházakba, akik mind hirdetik ennek az „Új Nap”-nak az eljövetelét...”Új Nap Keresztény Központ tele van ezzel, de minden! A keresztényeket teljesen bepalizták ebbe a nagy kommunista világstratégiába. „Új Nap” keresztény egyházak, „Új Nap Könyvkiadó” gyerekeknek...Mindenhol ez az „Új Nap”, a rádióban, a templomokban... mindenhonnan ez jön! A kereszténenyeket teljesen bepalizták, és ők még csak fel sem fogják, hogy ez egy illuminátus, jó előre megtervezett trükk, hogy félrevezessék az egész világot, hogy mindenki vevő legyen erre az „Új Világrend” kommunista, náci mozgalomra...”

    Akik elemzik a szimbólumokat tudják, hogy az illuminátus- és szabadkőműves szimbólumokat használták a kommunizmus létrehozásakor. Nyilván azért, mert az illuminátusok hozták létre a kommunizmust. Egyetértek a filmmel, az átlag amerikainak erről fogalma sincsen. Pontosan úgy, ahogyan az átlag keresztény embernek sincsen fogalma erről. Kinek van akkor fogalma ezekről a folyamatokról? Hát nyilván azoknak akik irányítják a folyamatokat! Na és itt értük el a mondanivalóm lényegéhez. A film a keresztényeket nevezi meg tettesként, az „Új Nap” formációk létrehozójának, vagyis az Új Világrend felé vezető folyamatok irányítójának.

    Tehát az ellentmondás a filmben: „A keresztények fel sem fogják, hogy ez egy illuminátus trükk”, de mégis ők azok, akik létrehozzák a mindenféle „Új Nap” formációkat.

    Kedves Pirula, hát nem vetted észre ezt a bukfencet? Itt valami nem stimmel, de Veled!
    Aki aVodafone reklámfilmet oly nagyszerűen elemezte, az nagyon-nagyon ismerte a bibliát. Aki nagyon-nagyon ismeri a bibliát, az viszont tudja, hogy a keresztények kétezer év óta makacsul ragaszkodnak a hitükhöz. A keresztények nem hoznak létre hetente „Új Nap” formációkat.
    Vagy lehet, hogy nem Te elemezted a Vodafone reklámfilmet?

    Emlékeztetlek továbbá, hogy pont Te ajánlottad azt a filmet, amelyikben egy volt KGB ügynök a 80-as évek elején kitálal a nyugati sajtónak. Elmondja, hogy a KGB módszertana az volt, hogy ha egy szilárd társadalmi rendszert meg akartak gyengíteni, akkor első lépésként a vallást kell megingatni. Ennek a módja, hogy létre kell hozni mindenféle új vallási irányzatot. Mindegy, hogy milyet, csak sokféle legyen.

    Kedves Pirula, ajánlom olvasásra a korábbi írásaidat.

    Üdvözlettel:
    Az eddigi munkáid hálás tisztelője.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "„A keresztények fel sem fogják, hogy ez egy illuminátus trükk”, de mégis ők azok, akik létrehozzák a mindenféle „Új Nap” formációkat."

      nem tudod elképzelni a metszetét ennek a két eseménynek? és ezért még pirula a hibás?:)
      ez ugyanaz az eset, mint a vodafone reklám ahol balázs; aki nem hiszem, hogy tudta miben vesz részt, mégis ő játszotta végig a reklámot

      kereszténynek tűnsz mivel rögtön más portáján sepregetsz:)

      "Kedves Pirula, hát nem vetted észre ezt a bukfencet? Itt valami nem stimmel, de Veled!"
      ...
      az stimmel, ha ugyanarra az eseményre reagálsz különbözőképpen? kicsit elfogultnak tűnsz pedig semmi olyat nem mondott, ami hiányozna a vodafone reklámban
      alázat kéne nem arrogancia

      Törlés
    2. elnézést a nyelvtani hibákért:
      reklám után ahol előtt vessző
      miben vesz részt utáni vessző helyett pontos vessző
      vodafone reklámban helyett reklámból

      Törlés
    3. Hegeli dialektika: keleten kommunizmus/szocializmus és egyéb alfajai, nyugaton kapitalizmus többféle változatban. (USA, Mexikó, Svéd, Kanadai) a kettőből jön ki valami rettenet mostanában, ahol úgy érzed magad, mint a 60-as évek K-európájában, (ki ne mond , hogy néger/zsidó, mert meghalsz, itthon meg, hogy cionista magyarellenes zsidók, vagy cigánybűnözés) de a boltban lehet kapni mindent, viszont az agymosás/bűnözés az messze nagyobb, mint itthon volt a 60-as években. Akkor minden épeszű tudta, hogy hazudnak, ma az agymosott amerikai vadbarom azt hiszi, ők a szabadság bajnokai, és ezt elviszik mindenhova, ha kérik, ha nem. (és itthon is vannak követőik, akik aggódnak az izlandi leszbikus fókavadászokért, meg az üzbég "meleg" "négerjogi" aktivistákért, csak Magyarországgal meg a határokon kívül rekedt magyarokkal nem foglalkoznak. (jobban érdekli őket a cigányság "felemelkedése", mint Borsod és dél-Baranya élhetetlenné válása, a szlovákok/románok/szerbek magyarellenessége stb...)

      Törlés
  29. a kusza vonalak mögött néha nem látni az egyenest...

    VálaszTörlés
  30. Mondjuk én úgy vettem ki a filmből, hogy a keresztények "leszerelésére" meg keresztény lelkületűek csőbe húzására, alakították meg ezeket az USA gyülekezeteket az illuminátusok és ezt alá is írom. Itt tehát semmiféle ellentmondást nem látok, saját tapasztalataim alapján szinte az összes "USA-gyülekezet" cionista, kő kemény izrael-lobbista politikai elkötelezettséggel. Nem a keresztények bűnbakká tételéről szólt a film, hanem a megvezetésükről. Nálam más teszi be a kulcsot: Messzemenően elítélem a nácik bűneit (ami persze azért rendesen fel van tupírozva...), de azért ne állítsunk már olyat, hogy Hitler és a nemzeti szocialista ideológia is illuminátusi találmány volt. Hogyan lehet akkor, hogy mégis Hitler a jelenkori világ antikrisztusa és Izreltől USÁ-n át, Oroszországig Hitlerrel ijesztgetik a gyerekeket...? Hogy lehet, hogy a horogkereszt be van tiltva, míg a vöröscsillag engedélyezett...? Ha valaki elolvassa Hitler könyvét (ami persze be van tiltva), akkor teljesen világos hogy egy rendkívül konzervatív, "szélsőségesen" nemzeti gondolkodású és Istenben mélyen hívő ember volt, tökéletes ellentéte a szexuális szabadosságot, meg antinemzeti posványt, minimalista művészeti irányzatokat támogató, népét valóságshowokkal butító Illuminátusi hatalomnak. Érdekes módon a főművében hajszál pontosan előre vetítette, hogy miben fognak végződni az úgynevezett polgári demokráciák... Ne akarja már nekem bárki is beadni, hogy Hitler és a mozgalma csak egy nagy illuminátusi kamu volt egy parasztvakítás... Akkor több, mint fél évszázad elteltével, miért ma is Hitler az elsőszámú közellenség, aminek az újjáéledésétől úgy félnek, mint a tűztől...? Az hogy nácikat eleinte zsidó pénzmágnások is támogatták a fegyverkezésben számos oka van (haszonlesés és Szovjetunió ellen remélt háború stb.) és nem jelenti azt, hogy maga a mozgalom is az illuminátus fedőszervezete lett volna. Amikor meg már az SA-ba meg SS-be is a Sátán szót vízionálják, azon meg már csak mosolyogni tudok...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Solomon Rothschild unokája volt.

      Törlés
    2. Szabolcs! A nácizmus és kommunizmus között elég kicsi a különbség. Minden forradalmi eszme ami a nagy francia forradalom eszméjéből nőtte ki magát, okkult alapokon nyugszik. Irodalom: Nicolas Goodrick-Clarke: A nácizmus okkult gyökerei. Hangsúlyoznám az OKKULT szót!
      A nácikat és a bolsevikokat is a Wall Street pénzelte. Nem tudok róla, hogy született volna hivatalos tanulmány ennek cáfolására. De lehet, hogy tévedek.
      Egyébként az evidens, hogy a keresztények csőbe húzására találták ki a pünkösdistákat, jehova tanúit, egyéb szektákat. Mind magas rangú kőművesek munkája.

      Törlés
    3. Már írtam, de nem lehet elégszer hangsúlyozni: a kereszténységet Jézus a ZSIDÓKNAK hozta,mert ők szorulnak rá, nem a többi fehér embernek. (ja akkor még a zsidók olyan arabszerűek voltak) Nekik volt már vallásuk, ma már kifejezés sincs erre: Kronoszhívő, Jupiterhívő, Zeuszhívő??? Az első és második zsinaton is cenzúráztak, átírtak, hamisítottak keményen, hozzászabták az új világvallást a meglévő anyaghoz. (nem a fehér emberre lett kitalálva, hanem a zsidókra, de ők kibújtak a hurokból, lásd. Szent Pál pálfordulása a damaszkuszi úton)

      Törlés
    4. Landsknecht nincs egy pdf linked a könyvhöz? Már sehol nem lehet kapni :(

      Törlés
    5. Jézus nem kereszténységet hozott, hanem bűnbocsánatot. MINDENKINEK, aki hisz Őbenne.
      https://www.youtube.com/watch?v=7As18EaUYIk

      Törlés
    6. Névtelen!

      Sajnos nem találom, de majd még keresem. Keresd Te is, hátha fenn van valahol. Viszont van helyette ez:
      http://www.scribd.com/doc/53846293/Kurt-Rieder-Magia-es-okkultizmus-a-III-Birodalomban
      Valamint a korábbi kommentemben említett könyv bírálata:
      http://www.istenivaros.hu/roberthorvath/Recenzio_A_nacizmus_okkult_gyokerei_2003.pdf

      Törlés
  31. mint ahogy te se látod...

    de jöjjön egy igaz szabadkőműves most(akit egyébként imádok);

    http://www.youtube.com/watch?v=sPlhKP0nZII

    VálaszTörlés
  32. sziasztok. Én az anonymousról és a szcientológiáról érdeklődnék neten semmi számomra hihetőt nem találtam ezért fordultam hozzátok.Légyszi segítsetek. Köszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szcientológiával kapcsolatban nézd meg a "Míg végül semmid sem marad" c. filmet

      Törlés
    2. Majd ha azt megnézted nézd meg a szcientológusok válaszát is rá:
      http://www.tuddmegazigazsagot.hu/m%C3%A9dia-%C3%A9s-val%C3%B3s%C3%A1g/a-n%C3%A9met-tv-csatorna-%C3%A9s-k%C3%B6zismert-filmje.html

      Törlés
    3. kedves névtelen 2013. január 5. 19:14!
      ki akarna olyan embereket hallgatni, akik egy középszerű megfelelés kényszeres sci-fi író egyházának a tagjai

      Törlés
    4. Az aki nem dől be a fősodratú médiának és hajlandó megvizsgálni mindkét oldalt.

      Évekkel ezelőtt nagyon sokat olvastam a témában és szerintem a legnagyobb bűnük, hogy szembemennek a NWO törekvéseivel. Egyszer mindenképp elmegyek majd megnézni őket.

      Törlés
    5. te vagy a duplagondol élő példája.. még egy kis fejlődés és eléred az 5ös szintet utánna mehetsz a szcientológusokkal harcolni Xenu ellen(level 111)^^

      tehát ha valaki "nem dől be a fősodratú médiának és hajlandó megvizsgálni mindkét oldalt", az tömje a fejét egy megalomán scifi író gondolataival?
      szerinted Tom Cruise nem kiszolgáló eszköze a fősodratú médiának vagy mi?

      Törlés
    6. Mondjál már egy hírt Tom Cruise-szal kapcsolatban ami nem a lejáratását célozza.
      Egy magyar szcientológusról tudok: A Lenkei doki, aki elég keményen fellép a gyógyszeripar ellen(a második legnagyobb bevételt generáló ipar a fegyver után).

      Egyébként kering a neten angolul egy "belső infójuk" valamikor a '60-as évekből amiben megemlítik a világot behálózó szervezetet aminek a célja az emberek kizsákmányolása.
      (persze ez is egy lejárató oldalon volt, ahol a magyarázat a "láthatatlan ellenség" és mekkora "szédítés")

      Törlés
    7. lenkei?:D ugyanazt csinálja mint a gyógyszercégek, csak nyilván a saját készítményeit preferálja:) támadni meg azért támadja, mert nem szereti a konkurenciát vagy hitelesnek akar tűnni...
      azzal meg ne szívassál már, hogy csak lejáratják . ha jól tudom idén is kijött egy filmje (szegény)

      te nagyon elvagy tévedve barátom, mivel tom cruist az egyik legsikeresebb színésznek tartják
      egyébként szerinted téged minek tartanak ugyanezek az emberek? főleg hogy még véded is őket:D

      ÉS MOST KOMOLYAN KÉRDEM!! azért mert szerinted lehúzza őt MINDEN kritika (ami nem igaz 23 órája megjelent cikk: http://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20130104-jack-reacher-kritika-tartsd-meg-a-not-te-mocskos.html) te már rögtön azt hiszed hogy ő egy jófiú? elképesztő^^

      Törlés
    8. Jól működik a rendszer, ti is tudjátok, hogy majdnem mindent irányításuk alatt tartanak. Csak azért, mert valami alternatíva a legnagyobb átveréseknek, a fősoornak, mainstreamnek, még nem jelenti automatikusan, hogy igaz. Az túl szép lenne. De azt sem jelenti, hogy nem lehetnek részigazságai, vagy legalább is, hogy nem éremes megvizsgálni. Utána, ha ismerjük a másik oldalt, az alternatívát, stb, lehet a józan eszünkkel kiszűrni, hogy mi az, ami jó belőle, vagy rossz, és a célokat.

      Törlés
    9. ezért sem kell a fősodratú média véleményére alapozni..
      ez olyan mint a vatikán: hogy ők majd 7000 km-erről messzebb majd megmondják, hogy mi pogány, vagy mi nem

      Törlés
    10. Ügyes ötlet a scientológia, csak nem arra mentek, hogy minden tag jól éljen, hanem csak a vezetőség. Még az egyházi (adómentesség!!!!) álca is megvan, igaz nem veszik be mindenhol. A szervezet erejével akár egy utópista-futurista miniállamot is alkothattak volna, a néphülyítés-sok-sok pénzért szekta helyett. Duplán kárt okoztak, mert ma már azt sem hiszik el az emberek, ha tényleg jót akarsz, pl. egy utópista-futurista miniállamot. (lehet, hogy ezért hagyták, mert ezzel az önszerveződést lejáratta, a szekta egy rosszul csengő szó lett)

      Törlés
  33. Jó kis cikk, és a videó is!
    Köszönöm!

    A filmeknél maradva, nekem az a meglátásom, hogy a világ bizony úgy fog kinézni az elit szerint, ahogyan azt jónéhány filmben már megmutatták nekünk:
    Total recall (régi, új)
    Mad Max
    Menekülés New York-ból
    Dredd bíró (régi, új)
    Különvélemény
    stb.

    ...és a tömegeket olyan show-műsorok fogják nyugton tartani, amiknek már megjelentek a finomabb változatai, ahol vízbe dobálják magasról a szereplőket, stb...
    ...de azok dúrvább fokozatban, amiket szintén a szemünk elé tártak már:
    Éhezők viadala
    Menekülő ember
    Aréna
    stb.

    Persze a tálalás miatt ezeket az üziket nagyon kevesen látják meg a filmekben, pedig mindenkinek szól.

    Az ARENA című anyagot épp most készülök megnézni, nem meglepő érdekesség -a fenti kisfilm nyomdokait követve-, hogy a filmet készítő cégek egyike az Alliance Atlantis, amelynek a logója egy piramis, fénylő csúccsal!
    Persze belemagyarázom, mert nem is olyan, meg miegymás...!
    Mindig ezt kapom, ha rámutatok az ilyen szimbólumokra.
    Persze az sem jelent semmit, hogy a cégnek valamiféle köze van a CBS-hez -az ő logójuk is sokatmondó-, és a Goldman Sachs-hoz...

    Ez van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsánat, az Alliance Atlantis nem is a készítők kötött van, csak néhány helyen segíthette a terjesztést...

      Ettől még érvényes az észrevételem.

      Törlés
    2. 2000 év eltelt és még mindig érvényes a régi mondás: "kenyeret és cirkuszi játékot a népnek"

      Törlés
  34. Az IMAX mozikban vetítenek egy hosszabb részletet az új Star Trek filmből amit volt szerencsém látni és észrevettem egy kis érdekességet:
    Egy jelenetet látunk egy vörös növényzettel benőtt területen (valószínüsíthetően egy idegen bolygón), ahol egy szintén vörös színű (fa alapanyagúnak tűnő) piramis áll és a képernyő sarkába halványan oda van írva a bolygó neve: Nibiru!

    Ja és a film plakátja, meg maga a cím is "enyhe utalás" valamire... http://cdn01.cdn.justjared.com/wp-content/uploads/2012/12/pine-stid/chris-pine-star-trek-into-darkness-official-poster-03.jpg

    VálaszTörlés
  35. az első videóhoz: olvassátok el a "szombaték titkos világa" című rajzfilm történetét.. megdöbbentő, ahogy az is, hogy romba döntik többek között a hősök terét az egyik részben
    najó mivel nem írják le nagyon tömören leírom:
    arról szól, hogy a főhős kisfiú a főgonosz sorozatát nézi, hogy "vizsgálja" a módszereit, ez túlságosan nagy hatással lesz rá és ő pusztítja el a világot (khm.. ilyen önreflexióval találkozunk az eredet c. filmben is ami arról szól, hogy emberekbe gondolatot kell elültetni, mint ahogy a film is elültet egy gondolatot; vagy a mátrix, ami egy tökéletes programról szól ami az emberi generációkat kordában tartja, mint a mátrix c. film is de ha már feljött akkor: http://indavideo.hu/video/A_Matrix-trilogia_elemzese_1II_-_Toth_Balint_eloadasa )

    VálaszTörlés
  36. http://www.youtube.com/watch?v=dzdx35NTnhc
    Az Orleans'-i főnix

    VálaszTörlés
  37. Visszatérve a Vodafone szálhoz itt a legújabb reklámuk amiben a vízszintes nyolcas is megtalálható
    http://www.youtube.com/watch?v=LFpzQYF0sTs&list=UUWuwQnSAEBsVrFZEU3CgiiQ

    A szám címe pedig Antonín Dvořák: Symphony No. 9 "From the New World"

    VálaszTörlés
  38. Kedves PPP!

    A USA protestáns szektáinak a mozgatóerőiről szerintem jól látod a helyzetet. Azok célja valóban a keresztények elcsábítása és megvezetése, elfordítása Krisztus EGYETLEN Egyházától, amely minden megoszlás ellenére a katolikus Egyházban áll fenn.

    Az is igaz, hogy az Egyházba a titkos társaságok ma is jócskán be vannak szűrődve, és próbálják azt immár nemcsak kívülről támadni, hanem belülről tönkretenni.

    Az azonban teljes tévedés, hogy Krisztus Egyháza megszűnt volna létezni. Ezzel magát Krisztust kell megtagadnod, és feltételezned, hogy Megváltó Műve, amely a történelemben az Egyház által bontakozik ki, megsemmisült, és legyőzte, uralma alá gyűrte a Sátán. Az Egyház mindig is az ellentmondás jele marad, s a Sátán egyetlen igazi ellensége a földön. A katolikus Egyház ellen hatalmas háború zajlik, ami a XX. századtól fogva talán minden eddiginél erősebb BELSŐ támadást szenved el, mint valaha a történelme folyamán, s ez rengeteg embert megtéveszt.

    Az "Új Világrend", amely az ANTIKRISZTUSNAK ágyaz meg, egyetlen célja van itt a földön, hogy ELFORDÍTSON az egy, szent, katolikus és apostoli ANYASZENTEGYHÁZTÓL!

    Az Új Világrend, és az Antikrisztus nem a pénzedet akarja, vagy az egészségedet, de nem is csak a szabadságodat, hanem a LELKEDET, és ÖRÖK KÁRHOZATRA akar juttatni!!!

    Kedves Pirula! Általában véve nagyszerű, amit csinálsz, rengeteget tanulok Tőled (Tőletek?), de ha nem fogjátok fel, hogy ez az egész küzdelem, amiről lerántjátok a leplet, valójában az ÖRÖK ÜDVÖSSÉGÜNKRŐL szól, Krisztushoz és az Ő Egyházához való viszonyunkról, a tiszta és csorbítatlan katolikus hitletétemény elfogadásáról vagy megvetéséről, akkor épp a leglényegesebbre nem mutattok rá!!!

    Ha adnál egy e-mail címet, ahová írni lehetne személyesen!!...

    A Sátán erőivel szemben, amelyek ezek a világrontó titkos társaságok, csak KRISZTUS zászlaja alatt lehetséges felvenni a harcot! Krisztus pedig Egyházat alapított, amelyen a pokol kapui sem vesznek erőt a világ végezetéig! Ha az Egyházat elvetjük, Krisztust vetjük el!! Erre épp a magukat Krisztus-követőknek tartó, de egyúttal az Egyházat és Hitét mélységesen megvető, felülbíráló sok tízezernyi protestáns szekta léte a legnyilvánvalóbb bizonyíték!! Hát nem mind azt állítja magáról, hogy belőle a Szentlélek szól, s hogy egyedül képes helyesen értelmezni a Szentírást? Aztán mindnek valójában egy a közös nevezője: hogy gyűlölik a Katolikus Egyházat, a katolikus hitet, de kiszolgálják Krisztus legnagyobb ellenségét, politikai manifesztációit is?! Vallásilag pedig a hitetlenség, a nihilizmus, a materializmus felé vezetnek?! Hát nem a katolikusellenesség volt az egyetlen közös jellemzője mindazon világrontó folyamatoknak, amelyek a francia forradalom idejétől színre léptek a világtörténelemben?!

    Kedves PPP! Akárki is vagy, kérlek, vigyázz, nehogy a mosdóvízzel a Gyermeket is kiöntsd!

    Ha Krisztust és Egyházát ellenségnek állítod be, Te magad is az ELLENSÉGET szolgálod!!

    Muszáj megjegyezni: az a fotó, ami Hitlert szentszéki prelátusok társaságában ábrázolja, s amivel azt a benyomást akarod kelteni, hogy a Vatikán és Hitler között kooperáció volt, hamis csúsztatás, a legnagyobb és legaljasabb cionista hazugságok egyike!!!

    Mivel nem mondtál semmiféle konkrétumot, én sem sorolom a bizonyítékokat, amelyek ennek teljes hamisságát bizonyítják. Hát nem látod, mekkora erők dolgoznak annak érdekében, hogy az Egyházat a történelem és az emberiség legnagyobb ellenségének fessék le?! (Ha akarsz erről információkat, töméntelen mennyiségben adhatok, csak tudnék valami e-mailt.)

    Kedves "Pirula"! Nem akarlak untatni, remélem érted, amit mondani akartam, ezért itt be is fejezem.

    Az Úr áldjon meg Téged!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Névtelen hozzászóló!

      Te a kereszténység szemszögéből nézed a világot. Én is keresztény vagyok. Ez nem baj de a világot a világ szemszögéből kell nézni a Föld 7 milliárd lakosa közül mintegy 2 milliárd követőjével a legelterjedtebb világvallás a kereszténység ez szép.A kereszténység után, 1 milliárd 570 millió követőjével (ez a a Föld népességének 23%-a) a világ második legnagyobb vallása.
      "A zsidó vallás híveinek többsége az Amerikai Egyesült Államokban és Izraelben él, de nagyszámú hívő él szerte a világban, bár létszámuk a vallás elterjedtségéhez képest csekélynek mondható, a 2010-es adatok alapján 13,4 millió fő melynek 42%-a a mai Izrael területén és 39%-a pedig az Amerikai Egyesült Államokban él." Ez ugyanannak az istennek más nevei és irányzatai ezért nem érné meg szidni az arabokat vagy zsidókat ők is ugyanúgy hisznek az istenben imádkoznak hozzá a mi istenünk vagy az ő istenük miért lenne jobb csak azért mert 500 millióval több vagy kevesebb ember imádkozik hozzá. Egység kell. Ráadásul a kereszténységen belül sincs egység annyiféle irányzat van református római katolikus keleti meg nyugati. Gondolom az Iszlámnál is hasonló szakadások vannak. A Hinduizmusban több mint 900 millió ember hisz. Ebből azt a következtetést vonom le hogy az embereknek szüksége van egy felsőbb személyre akit tisztelni kell de a jelenlegi rendszer nagyon megsztó és a vallási fanatikusok nem látják hogy össze kéne fogni és el kéne felejteni amit eddig mondtak.

      Nem a kereszténység ellen szólok nem akarok senkit megsérteni ezzel mindenki abban hisz amiben akar.

      Törlés
    2. Nem a katolikus egyház ellen akarok szólni, de nem lenne értelme azt hinni, hogy a katolikus egyházat ne kezdte volna ki a háttérhatalom. A kőművesek beférkőztek oda is. Csak ott volt a legnehezebb dolguk. Szerintem amerikában azért van megszámlálhatatlanul sok szekta, mert ott nem volt szervezett egyház. Az USA-nak nem volt tekintélyelvű uralkodói hatalma,nem volt szakrális alapja. Nem volt államvallás. Minél gyengébb a szervezettség, hierarchia annál könnyebben érvényesülnek a felforgató elemek. Emlékszünk: az európai protestáns egyházakba is milyen gyorsan és nagy mértékben férkőztek be a szabadkőművesek.

      Törlés
    3. Miután sokat foglalkoztam a PPP által is tárgyalt témákkal, az az érzés kezdett lassacskán magával ragadni, hogy bibliai időket élünk, és úgy éreztem, jó lenne, ha végre elolvasnám magamnak a Szentírást. Hívő vagyok, de csak amolyan mai, modern értelemben, de mégis az egyre inkább az érzésem, hogy érdemes lenne végre állást foglalni. Nem lehet NWO rémségek beteljesüléséről vizionálni, aggódni, vagy fellépni ellene (szóban vagy bárhogyan) úgy, hogy közben elutasítjuk, vagy legalább is a Biblia írásait mellőzzük. Vagy akár a Koránét, vagy másét. Szerintem sejtjük sokan, hogy tévedtünk, mikor azt hittük, hogy nem lehet előre tudni az eseményeket, vagy hogy a Bilbia csak mesekönyv, etikai kódex, vagy egyéb útmutatás csupán, ahogy a pl a piramisok sem nagy sírtáblák csupán, nem megalomán uralkodók hihetetlen mértani pontossággal elészített sírhelye, mint azt már egyre többen sejtik, tudják. Muszáj felnőni ehhez, hogy érdemben előreléphessünk. Nem akarok prédikálni, mert ez magamnak is szól, de nem lehet keresni az igazságot úgy, hogy sokszor csak a hangzatos, de üres, félrevezető, megtévesztő fröcsögésekkel vonjuk el a saját figyelmünket.

      Törlés
    4. na ez a legnagyobb átvágás:
      1. jézusból krisztust csinálni
      2: Jézus = egyetlen anyasztegyház, csak is ő általa bla-bla

      pont az ellenkezője igaz sztem :-)

      Törlés
    5. Tehát Jézus nem Isten fia? Akkor Isten vagy nem is létezik, vagy nem törődik a teremtett világgal, csak úgy létezik.
      Ha a kereszténység hülyeség akkor csak egy másik jelentős vallás van rajta kívül, ami éppenséggel az ellentéte a kereszténységnek.
      Ja, hogy pont az ellenkezője igaz? tehát a krisztusi tanítás ellenkezője? Akkor akár kezet is foghatnál az új világrend építőivel és gratulálhatnál nekik.

      Törlés
    6. Hogy jutottál el onnan, hogy Jézus nem isten fia oda, hogy Isten nem létezik?
      34. Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert.
      35. Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támaszszak az ember és az ő atyja, a leány és az ő anyja, a meny és az ő napa közt;
      36. És hogy az embernek ellensége legyen az ő házanépe.
      37. A ki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó én hozzám; és a ki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem méltó én hozzám.

      Nos, én nem tudom, milyen az az ember aki ilyen istent imád, aki azt várja el hogy inkább őt szeressem mint saját családomat, de úgy gondolom, ilyen minőségű energia nem teremt, hanem pusztít.

      Törlés
    7. Nem kell kiragadni egy idézetet és önmagában értelmezni. Az egész evangéliummal, vagy inkább az egész újszövetség mondanivalójával együtt kell értelmezni. Krisztus sosem mondta, hogy ne szeressük a szüleinket ez a tízparancsolatban is benne van. Hanem azt mondta, hogy ha bármi más e világi dolgot fontosabbnak tartunk Krisztusnál, nem vagyunk méltók hozzá. Tehát ha VÁLASZTANI kell Krisztus és valami más, például a szüleink közt, akkor Őt válasszuk.
      Másrészt, aki nem ismeri fel, hogy az új világrend a kereszténység ellentétére épül (misztérium vallás) az sajnos öntudatlanul is kiszolgálja az új világrendet, már csak azért is, mert hagyja csőbe húzni magát, hisz épp ez a lényeges: zűrzavart teremteni, és embereket félrevezetni.
      Másrészt: ha nem a kereszténység az egyetlen igaz, abszolútum, akkor mi? Akkor minden relatív? Ez a teljes felbomláshoz vezet.

      Törlés
    8. A bibliát soha, de soha, de soha nem úgy kell érteni, ahogy oda van írva, hanem meg kell várni, amíg agy mosott "teológusok" megmagyarázzák nekünk, hogy a Vatikán szerint, hogyan kell azt érteni.

      Törlés
    9. Én sosem mondtam, hogy az egyház értelmezését kell betű szerint elfogadni. Csak azt mondtam, hogy józan ésszel kell olvasni. Az egyházról csak annyit, hogy már régen meghódították. Nem azt mondom, hogy nincs szükség egyházra, a templomokat le kell rombolni, minden pap a háttérhatalom szolgája, stb. csak nagy a befolyásuk az egyházakban. Már a keresztény hit ellen harcolnak, nem az egyház ellen.

      Törlés
    10. A 10 parancsolatnak Jézushoz semmi köze, azt a zsidóknak (mózesnek) adta egy lény egy hegyen(alien, démon, a franc tudja) és elég furcsa, hogy a ne lopj, ne ölj benne van, amikor utána az volt az első parancsa, hogy mészárolják le a kánaánitákat, és lopják el a teljes vagyonukat. Az első helyen az áll, hogy más isteneket nem imádhatnak, erről az ORI jut eszembe, (stargate) lehet abban valami, hogy az imádság ereje egyes lényeknek olyan, mint nekünk az oxigén.

      Törlés
    11. Érdekes gondolat az istenség a hívőktől való függése. Én úgy tudom, hogy a Görög istenek is akkor veszítették el erejüket, amikor már nem hittek bennük, illetve a Viking istenségekről tudok még, amelyek ugyancsak akkor haltak meg, amikor már senki sem imádkozott hozzájuk. A Római isteneknél ilyenről nem tudok.

      És további érdekessége ennek, hogy sem a Görög, sem a Viking istenségek nem teremtettek semmit, csupán 1-1 természeti elemnek az ura volt. Lásd Görög főisten Zeus volt, a villámok istene. De nem ő teremtette a világot. A titánok legendáját annyira nem ismerem, de nem hiszem, hogy őket világteremtőként fogadták volna el, különben megmaradtak volna (Ahogy pl. néhány meg is maradt, Atlasz, Gaia). Ráaádsul eléggé fura üzenete van annak, hogy a teremtett, elpusztítja a teremtőt. Mivel, ha jól tudom Zeus a Titánok leszármazottja volt.

      Szóval nem elképzelhetetlen, hogy Jhvh is ugyan ilyen "kicsinyes" isten, akinek lételeme az, hogy imádják őt.

      Ami még érdekessége ennek, hogy mind a Görög, mind a Viking istenségeknek szükséges volt áldozni. Harcos isteneknek vért (állat áldozat), békésebb isteneknek növény áldozat.

      Még Ádám fiai is áldoznak egy "istenségnek", megjelenik a növény és állat áldozat, ráadásul ennek az istenségnek az állatáldozat jobban tetszik, tehát, ha lehet analógiát felállítani inkább harcos istenről lehet szó.

      Ennek ellenére Jézus egyetlen egyszer nem áldoz az Attyának, sőt, semmiféle utalása nincsen arra, hogy áldozzon bárki is az Atyának.

      ***

      Az írott törvény a civilizáció nagy találmánya. Mindig jókat mosolyogtam, amikor a Töri tanárom mindig olyan jó gyűlölködve mondta, hogy "A barbárok". Aztán egyik dolgozatban kérdezte, hogy "Mely népek voltak barbárok?". Tudtam, hogy az éppen akkor tanult történelmi népek közül soroljam fel, kiket tart ő barbároknak, de én egész egyszerűen csak leírtam,

      "Azok a népek voltak barbárok, amelyeknek nem volt írott törvényük, hanem úgynevezett szokásjoggal éltek, vagy pedig vének tanácsa hozott jogi ítélkezéseket viták esetén".

      Természetesen mint jó tanár a tudás csíráját elfojtva ráfirkált egy nullát a dolgozatomra és ez képezte a jegyemet ^^

      A jogról tudni kell, hogy a jog mindig értelmezés kérdése, és mindig az értelmezi, aki hozta azt. Méghogy Kánaániták lol. Amikor lejött Mózes a hegyről, kezében a táblával, csak és kizárólag ő tudta, hogy mi van rajta, és csak és kizárólag ő tudta, hogy van olyan törvény, hogy "Ne imádj bálványokat". Szegény szerencsétlenek lent ilyen törvényről nem tudtak, persze gyorsan mészároljunk le belőlük párezret. Pedig Mózes tudta, hogy van olyan törvény, hogy "Ne ölj!".

      Vicces ez a törvény, "Ne ölj!". Azt hazudják ez istentől származik. Aztán jön ez a Jézus pofa, és azt mondja a "Ne ölj" parancs helyett, hogy "Bocsáss meg! Szeresd ellenségedet!". Nem tudom, lehet akkor pont ott nem jutott eszébe Istennek ez a dolog. Vagy épp fordítva, egész egyszerűen Mózes találta ki az egészet.

      És persze mai napig él a szabály: "A törvény nem ismerete nem mentesít alóla".

      Így aztán az írott törvénybe lehet olyan törvényeket hozni, amely szerint mindenki egyenlő és egy kis közösség pedig egyenlőbb. Míg szokásjog esetén, mivel ez volt a szokás, csak olyan jogot fogadtak el, amiben mindenki egyet értett, így aztán mindenki ismerte is! Amivel nem értettek egyet tömegek, az egyszerűen nem került a szokásunkba.

      ***

      Vicces, hogy a Stargate-ből hozol példát, ami egy sci-fi mese, amikor az élet, a valóság, telis teli van értelmesebb bizonyítékokkal ^^

      Törlés
    12. Valóban egy Egyház van. Az Egyház Jézus Krisztus menyasszonya. Jézus igazi követői, krisztusi(keresztény) emberek. Semmi köze a földi egyházakhoz, intézményekhez.
      Főleg nincs köze a a parázna asszonyhoz, a nagy babilonhoz, aki részeg a szentek vérétől.
      http://www.eva777.com/vilagvege-magazin/index.php?option=com_k2&view=item&layout=item&id=30&Itemid=29

      Törlés
    13. Kedves Landsknecht!

      A nekünk nem kívánatos Új Világrend, igen, nagyon sok esetben tisztában van az igazsággal így manipulál.
      Ha egy ellenséged imádja a rántott húst és tudja, hogyan kell megsütni , nem hiszem, hogy ezért neked utáni kellene a rántott húst és bűnnek tekinteni a panírozott ételek készítését....
      (erről szólt a sötét egyházi középkor)

      Na ez itt a lényeg!...szabad gondolkodás helyett csak az egyház dogmáin keresztül megítélni a kanonizált (saul rabbi-egyház által átírt) bibliát. :-)))
      A rózsa neve
      A tíz parancsolatot és a többi ószövetségi maszlagot Jézus (és nem krisztus) törölte. Új szövetséget hozott MINDENKI számára, nem csak egy kiváltságos népnek...

      Törlés
    14. "A bibliát soha, de soha, de soha nem úgy kell érteni, ahogy oda van írva,"

      hanem hogy? kedvünk szerint?

      mint ahogy egy verset versként olvasok, egy használati utasítást meg szó szerint veszek, úgy a Bibliában is nagyon pontosan elkülöníthetőek ezek a részek.

      mondjuk egy Genezist hogy veszel képletesen?

      Törlés
    15. Pupa!
      Én sosem mondtam, hogy az egyház dogmáit kell követni. Csak a jóval korábbi kommentedben az zavart meg, hogy azt mondtad, hogy "pont az ellenkezője igaz." Azt hittem ezt Jézusra és a tanítására érted.
      Az új világrend hívői azt tartják, hogy a kereszténység az ősi misztériumvallás elferdített, kisiklott értelmezése. Ezért gyűlölik a keresztényeket. Pedig pont az ellenkezője igaz. Ők értelmezik hamisan Jézust és a kereszténységet. Jézusnak semmi köze nincs az ősi misztériumokhoz.

      Törlés
  39. Sok egyház van és volt, a Rőmai K. E. csak egy a sok közül, még ha a legnagyobb is. Csak néhány történelmi egyház ami így hirtelen beugrik; Etióp Egyház, Kopt Egyház, Grúz Ortodox Egyház, Örmény Apostoli (Monofizita) Egyház, (kaukázusi) Albán Apostoli Egyház stb. Szent Istvánnak egy önálló magyar egyházat kellett volna alapítania, mert mind a protestánsok mind a katolikus egyházunk totálisan idegen szellemiségű...

    VálaszTörlés
  40. Nem igaz, hogy az újprotestáns amerikai egyházak mind a szabadkőművesek kreálmányai volnának. Nagyon sokféle egyház van Amerikában, és vannak közöttük nagyon gyanúsak, például a mormonok, akik egy komplett pót-szentkönyvet raktak a Bibliához, vagy a Jehova Tanúi, akiknél gyakorlatilag az Őrtorony újság tölti be a Biblia szerepét. Viszont nagyon sok olyan gyülekezet van, ahol semmi extrém toldást, ferdítést nem tanítanak, és, aki akar, találkozhat ott az igazi Jézussal.
    Az már más kérdés, hogy ezek a gyülekezetek az ige milyen területeire összpontosítanak. Valóban előfordul, hogy egy-egy pásztor addig foglalkozik a bővölködéssel, amíg megtéved, és túl mohó lesz. Más pásztorok a csodák hajszolásában tévednek ferde utakra. Megint mások, sajnos, zsarnokká lesznek. Viszont ilyen eltévelyedések katolikus berkekben is előfordulnak. Minden felekezetnek vannak gyenge pontjai, ahol a tanítás, a többi hívő nem fogja a kezedet, magadnak kell megtalálnod azon a ponton a kiutat.

    VálaszTörlés
  41. Sziasztok, 17 éves vagyok, és "kicsit" aggódom. Egyrészt ez az utóbbi időben felgyorsuló változás, másrészt most iskolámban nagyon nyomják az UWC(http://uwc.hu/hu/index.html) azaz United World Colleges-re való jelentkezést. A véleményetek érdekelne róla. Előre is köszönöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én is 17 vagyok jó látni sőt megmerem kockáztatni még örükök is neki hogy ilyen korosztályból is vannak itt "érdeklődők" :D Ráadásul én szakmunás vagyok és háát nem igazán az én érdeklődési körömben járkálnak. Elég szomorú hogy az alsób értelmiségű nemtörödöm szakmunkások mennyira hasonlítanak az Alföldi cigányság mentalitásra (Szex-Pénz-Vagyon)

      Törlés
  42. Kásler Árpi féle Galaktikus hullám közeledik:

    http://hitelonvedelem.hu/

    VálaszTörlés
  43. Kedves Grinderbar! Valóban sokféle vallás van. Az is igaz, hogy a HITELES vallásosságnak, mindig van bizonyos fokú értéke: éppen annyiban, amennyiben ténylegesen az igaz Istenre irányul, és őszinte vágy hatja át az igazság, a megtérés, az üdvösség iránt. De abban tévedsz, hogy a vallások egyformák lennének. A zsidóság ugyanazt a kinyilatkoztatott Istent vallja, de megállt az Ószövetségnél, és visszautasítja a kinyilatkoztatás teljességét, az Úr Jézus Krisztust.
    A kereszténység, Krisztus Egyháza beteljesítette a törvényt és a prófétákat: teológiai értelemben a zsidó vallás ideje lejárt! Most már Krisztus az Új Templom, Övé az egyetlen és teljes Papság és Áldozat, s Őbenne mér nem csak egy nép, hanem MINDENKI kiválasztott, s a választottak új népe, Isten népe az EGYHÁZ lesz, amelybe minden ember meghívást nyert. (Lásd a Templom függönyének kettéhasadása, a Templom pusztulása. Megj.: Ezzel függ össze szorosan, hogy az antikrisztusi erők miért akarják ÚJRAÉPÍTENI a jeruzsálemi templomot)
    Az arabok Istene még távolabb van a Szenthháromság Egy Istentől, és a teljes és hiteles kinyilatkoztatástól. Az arabok (bár ez így kicsit helytelen, hisz nem minden arabra, és nem csak arabokra igaz ez) zöme ugye moszlim, vagy ahogy ők nem szeretik hallani, de igaz: mohemedán, vagyis MOHAMED követője.
    Mohamed egy hamis próféta volt, hiszen Krisztus Jézus isteni mivoltát elutasította, s magát fölébe helyezte, mint a kinyilatkoztatás teljességét.
    Az iszlám mint világjelenség pedig sokkal inkább civilizációs struktúra és stratégia, mint vallás, bár kétségtelenül jelen van a hiteles vallásosság a népeik körében. Nem részletezem tovább, csak azt szeretném érzékeltetni, hogy nemcsak az zsidók ószövetségi, a Messiást eltagadó istenismerete fejletlenebb, amely még mindig politikai Messiást vár, mennyivel más, mint a Kinyilatkoztatás Teljességéhez, Jézus Krisztushoz tartozó Egyház hite és istenismerete, hanem a moszlimoké is, akik egy megközelíthetetlen, távoli, obeliszk-szerű istenségben hisznek. Egyedül a kereszténység hirdeti és tanítja hitelesen: az Isten Atya, Fiú és Szentlélek, Három Személy és Egy, s hogy a második isteni személy MEGTESTESÜLT, magára öltötte az emberi természetet, hogy bennünket megváltson.

    folyt. köv.

    VálaszTörlés
  44. folyt.

    Egyébként azt is érdemes megnézni, hogy a zsidóság, a katolikus kereszténység, ill. az iszlám hogyan hatott a gondolkodásra, a világnézet fejlődésére, a tudományosságra stb., milyen finomságú kultúra kiépítésére volt képes, hogy hatott a zenére, az irodalomra, a képzőművészetekre, a táncra, az építészetre, a mindennapi életre stb., s belátható, hogy minden zökkenővel együtt, a keresztény világnézet felsőbbrendűsége e téren is megmutatkozik.
    Nem akarok katekézist tartani most, csak érzékeltetni próbálom, hogy mennyire más istenismeretek ezek.

    Summa summarum, teljes tévedés azt hinni, hogy a kereszténység csak azért lenne jobb, mert ahogy írod, "500 millióval" vagy mennyivel többen követik.

    Egység kell - ez igaz. De a HITELES egység az IGAZSÁGBAN áll fenn. Igen, a kereszténység is széttöredezett. A katolikus Egyháztól, különváltak a görögkeleti egyházak (amelyek megtartva a papságot és a szent hirearchiát és a szentségeket, teológiailag továbbra is részegyháznak tekinthetők), aztán az anglikánok, meg jött a protestáns szélvész. (Ezek már nem tekinthetők teológiailag részegyháznaknak, hiszen az egyház alapját képező érvényesen felszentelt püspöki rendet és az Eucharisztia szentségét megtagadták.) S ma van, ha jól tudom, vagy 40.000 bejegyzett protestáns közösség. Természetesen mind azt véli, hogy nála az igazság.
    Nem részletezem, hogy Luthernek, Kálvinnak, majd a többieknek hol vannak a jellegzetes buktatói, csak jelezni lehet, hogy az igazság felismerésének az OBJEKTÍV KRITÉRIUMAIT felrúgva, elhagyva (nem kell pápa, nem kell tanítóhivatal, nem kellenek papok, nem kell Egyház, minden a SZUBJEKTUM alá kell, kerüljön) valójában önmagukat tették meg az igazság kritériumává. S hogy ez nem vezet sehová, hogy ma 40.000 protestáns felekezet száll szembe Luther szellemében a katolikus Egyházzal, és fogalmazza meg saját "magánteológiáját", természetesen a Szentlélek Istenre hivatkozva.

    folyt.köv.

    VálaszTörlés
  45. folyt.

    Kedves Grinderbar!

    Nincs tehát egység, ez tragédia valóban. De az egység CSAK az IGAZSÁGBAN állhat fenn, abból pedig nincsen tetszőleges számú.

    Teológialiag és történetileg is pontosan igazolható, aki akarja, láthatja, hogy melyik csoportosulásnak mennyi a hiteles kapcsolata a teljes és csorbítatlan hitletéteménnyel.

    MEgjegyzem, a protestánsoknak általában épp csak annyi, amennyit megőriztek a katolikus hitből. Pl. elvitték a Szentírást (igaz kidobva belőle 7 könyvet, itt-ott beleírva - Luther! -, s persze a leglényegesebb részeket máshogy értelmezve), a 7 szentségből a keresztséget (másuk nincs is, mert azokhoz papság kellene), a Szentháromság-teológia alapjait stb. Ennyiben keresztények is. De eltávolodva az Egyház teljességétől, leszegényített és megcsúfított, eltorízott hittel.

    A vallások egységéről pedig annyit mondanék, hogy NEM minden vallás egyforma, és csöppet sem vezet ugyanoda, ezt még a legfelületesebb, de értelmes vallásismerettel is be kéne tudni látni!

    A vallások közti HAMIS EGYSÉGET, amely ELKENDŐZI a valós különbséget, ELTUSSOLJA A TEOLÓGIAI IGAZSÁG kérdését, lényegtelenné próbálja tenni KRISZTUS JÉZUS egyedülálló alapkját, istenemberi mivoltát (mert csakis így állatható a kereszténység egy sorba más vallásokkal), és a VILÁGBÉKE nevében, a VALLÁSOK EGYSÉGÉT és lényegi AZONOSSÁGÁT hirdeti, ez kérem, szinte szó szerint a SZABADKŐMŰVESSÉG DOKTRINÁJA !!!

    Éppen ezért szivárogtak be a katolikus Egyházba is, és azon ügyködnek egész látványosan már 100 éve direkt eszközökkel is, hogy ezt a HAMIS - tehát nem az igazságon, hanem annak eltussolásán alapuló - hamis egységet és hamis békét kihozzák!!!

    Mi a céljuk? KRISZTUS negligálása, és a teljes vallásos közömbösség!!!!

    Hiszen ha minden vallás egy, akkor Krisztus Jézus nem számít, és ha mindenki azt hisz, amit akar, akkor a hit semmit sem ér!!!

    Az embert így akarják megvakítani, és a SÁTÁN csapdájába csalni!!! Totálisan uralom alá vonni testben és lélekben, itt a földön, s az örök életre is!!!

    Hát hogy nem lehet észrevenni, hogy erre megy ki az egész harc, ami folyik?!

    VálaszTörlés
  46. Kedves Landsknecht!

    Teljesen igazad van. A katolikus Egyházban valóban létezik beépült szabadkőműves befolyás. Ez egy roppant érdekes és szerteágazó téma. Tény, hogy óriási támadás alatt áll az Egyház az utóbbi évtizedekben. VI. Pál pápa, amikor bizonyos - most nem részletezem - folyamatokkal szembesült, jelentette ki, hogy a "SÁtán füstje beférkőzött a Vatikánba".
    Hála Istennek az Egyház feje maga Jézus Krisztus, az Egyház ezt a támadást is ki fogja bírni. Félni attól kell, hogy ez a folyamat mégis sokak romlására van, hiszen sokakat megtévesztő jelenségek vannak az aknamunka következtében.
    No, de nem én vagyok e blog írója, csak megerősítem, hogy nagyon érdekes témákat lehetne találni ezzel kapcsolatban.
    XIII. Leó látomása szóról szóra teljesült...

    Egyébként mindez szintén azt húzza alá, hogy a Gonosznak egy igazi ellenfele van, Krisztus Egyháza, s ezért mindent megtesz, hogy azt megkárosítsa.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosan. Nem véletlenül a kereszténységet gyűlölik és üldözik a legerőteljesebben.

      Törlés
    2. Sorry, de a keresztény egyház 325-ben megbukott, a korabeli maffia akkor telepedett rá, (főpapok, császár már leszálló ágban) és alakítottak belőle valami egészen mást, mint ami eredetileg volt. A reinkarnációt kicenzúrázták, meg még pár "apróságot", amiket apokrífnak bélyegeztek, egy részét később megtalálta egy arab kecskepásztor Qumránban. (de közben eltelt 1700 év) A szentháromság eredeti jelentése valószínű, hogy az ember 3 különböző részből áll össze: lélek, szellem, és fizikai test.

      Törlés
    3. "reinkarnációt kicenzúrázták"

      ugyanmár... a Bibliában semmi, de semmi nem utal a reinkarnációra - ezt csak azok állítják, akik soha nem olvasták a Bibliát.

      "szentháromság eredeti jelentése valószínű, hogy az ember 3 különböző részből áll össze: lélek, szellem, és fizikai test."

      ez meg a másik, hogy ezt honnan veszed?

      Törlés
  47. Kedves Pupa!

    A szabadkőművesség és az összes antikrisztusi háttérhatalom és titkos szervezet épp azon fáradozik, hogy eltagadja Jézus Krisztus istenemberi (s ezzel megváltói) mivoltát, s hogy az emberiséget elfordítsa az Anyaszentegyháztól.

    Erre fejlesztette ki a "minden vallás egy", és a ökumenizmus hamisított (tehát megint az igazságtól elkülönített) módozatait.

    Céljuk pont az, hogy már Jézus Krisztust és az Egyházat tartsák blablának, és elvessék, hogy igenis van EGY IGAZSÁG!!
    Pont ez a cél!!

    És ha elvetik az emberek Krisztust, MINT AZ IGAZI VILÁGOSSÁGOT, AKI EGYEDÜL A VILÁG VILÁGOSSÁGA, akkor helyébe lehet állítani a hamis, ördögi, LUCIFERI fényt!!!

    VálaszTörlés
  48. Kedves Szabolcs!
    Sem történelmileg, sem teológiailag semmi nem bizonyítja, hogy minden keresztény közösség, ami magát "egyháznak" mondja, valóban az is (az Egyház egy teológiai fogalom, pontos jelentéssel, még ha a liberális államszervezet ezt is sikeresen feloldotta, semlegesítette a tájékozatlan emberek fejében, mióta közjogi fogalomként még a boszorkányoknak is lehet külön "egyházuk").

    Az meg egyszerűen szóra sem érdemes felvetés, már bocsánat, hogy a Római Katolikus Egyház és mondjuk a metodisták között pusztán mennyiségi különbség lenne. Ez olyan szintű tévedés, hogy 4000 karakterben nem vállalkozhatom részletes cáfolatára. Nézd meg, melyiket ki alapította, milyen a tanrendszere, milyen kritériumrendszerhez igazodnak stb. stb. Nem túl jó hasonlattal, de mintha egy egysejtűt hasonlítanál az egész élő tengerhez...

    Az általad felsorolt egyházak valódi részegyházai az egy Egyháznak. Ezeknek a kapcsolata, a kereszténységben való elhelyezkedése pontosan definiálható. Ha tudok e-mail címet, szívesen részletezem Neked.

    Szent István hála Istennek megmaradt Krisztusnál, s nem lépett a helyébe, hogy önálló egyházat alapítson.

    "...mert mind a protestánsok mind a katolikus egyházunk totálisan idegen szellemiségű..."

    No, hogy ez a maszatos vélemény legyen sokak szívében, ezen itt Magyarországon évszázadok óta keményen dolgoznak.

    Épp ez a háttérhatalmak célja: a teljes vallásos KÖZÖNYÖSSÉG, a "minden egyforma" hamis, bárgyú nézete, az "egyik kutya, másik eb" hatjogatása - így lehet elvágni az embereket a legfontosabb életfenntartó kapcsolataiktól, amely az Egyház által Krisztussal kapcsolja össze őket.

    Az ember aztán, miután leszakadt Krisztustól, válhat az Antikrisztus zsákmányává testben és lélekben egyaránt.

    Ha pedig az ember már nem veszi a fáradtságot, hogy keresse a Világ Világosságát, Krisztust, és elutasítja az Egyházat is, nos, akkor jön el LUCIFER igazi pillanata!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Névtelen!

      Idézet tőled: >>Sem történelmileg, sem teológiailag semmi nem bizonyítja, hogy minden keresztény közösség, ami magát "egyháznak" mondja, valóban az is (az Egyház egy teológiai fogalom, pontos jelentéssel, még ha a liberális államszervezet ezt is sikeresen feloldotta, semlegesítette a tájékozatlan emberek fejében, mióta közjogi fogalomként még a boszorkányoknak is lehet külön "egyházuk").<<

      Hát én nem is mondtam ilyesmit, így eléggé elbeszélünk egymás mellett... Amiket leírtál maximálisan egyetértek, ezért is soroltam "történelmi egyházakat"...

      >>Az meg egyszerűen szóra sem érdemes felvetés, már bocsánat, hogy a Római Katolikus Egyház és mondjuk a metodisták között pusztán mennyiségi különbség lenne. Ez olyan szintű tévedés, hogy 4000 karakterben nem vállalkozhatom részletes cáfolatára. Nézd meg, melyiket ki alapította...<< Megint csak ismételni tudom magam, én nem mondtam ilyet...

      Az hogy a magyar katolikus egyháza (és a protestánsok) nem magyar szellemiségűek és nem az igazság útján járnak, arra számos példát tudnék felhozni, amiket azért nem fogok itt most nagy részletességgel egy fórumon 10 oldalakban kifejteni, mert egy kapcsolódó könyvben történészként érintettem a témát. Csak hogy egykét rövid példát felvillantsak; A katolikusoknál régebben latinul misézett a pap amiből senki nem értett semmit, holott a latin még csak nem is "szent nyelv", jelenleg a csángóknak románul miséznek... A "magyar" katolikus egyház vezetésének gyakorlatilag Árpád-fóbiája van. Finnugor kongresszusokat tartanak a Pázmány P. Egyetem vezetésével. Ami legutoljára végérvényesen kiütötte nálam a biztosítékot az-az örmény szolidaritáslevél. Ha érdekel hogy miért itt az emailcímem (gamulnyitray@gmail.com), mert nem fogok oldalakt ide másolgatni. A katolikus oline lexikonban olyan szintű hazugságok vannak, politikai céllal hogy csodálom hogy az Úr Isten nem küldött még rá egy vírust. Azonban, ha igazán érdekel hogy a Magyar Katolikus Egyház miért nem magyar szellemiségű, és mennyire ragaszkodik a hibás fordításokhoz (pl. Szent Szellem helyett Szent Lélek stb.) javaslom olvasd el Földvári Tamás magánkiadásban megjelent könyvét. Itt az elérhetősége: foldvari.tamas@gmail.com

      Törlés
  49. Kedves Névtelen2013. január 6. 11:07!

    Való igaz, hogy nem minden protestáns közösség direkt módon szabadkőműves kreálmány.

    De az igaz, hogy a szabadkőművesség által táplált sok évszázados katolikusellenesség, szekularizmus és vallási közönyösség, valamint a hamisan értelmezett vallásszabadság eszménye az, ami beágyazott, utat készített ennek a már-már csillagászati számú protestáns szektának.

    A legtöbb esetben ezek teljesen jelentéktelen csoportok, közvetlenül csak a nagyobbak vannak irányítva szerintem. Önjárók ezek, épp elég, hogy már létükben is táplálják az egyházellenességet és a vallási közönyt!

    S a totális hatalom megszerzéséhez épp ez a cél!

    VálaszTörlés
  50. másik poszthoz tartozó téma, de azt már úgysem nézitek :)
    Szóval a 6 órás david icke videónál (aki gondolatait eddig elfogadtam, sőt most is azt mondom, h sok igazság van benne) csak nekem tűnt fel, h több képén a vetítés alatt ott figyel a háromszög, fénnyel a tetején? (pl amikor a dns-ről beszél vagy amikor a jobb és bal agyféltekéről) de elhangzik a klasszikus (tankcsapda szövegekben is fellelhető) "ahogy fent úgy lent" szlogen is az előadásban. Akkor ezt most hogy?! De továbbmegyek, nem az első gyanús momentum az ilyen "ébredős" témában. Félek, h nagrészt ez is egy összeesküvés része...pedig nem örülnék neki :(

    VálaszTörlés
  51. Véleményem szerint az egész "Új Világrend" hatalomátvételt, amit javarészt a szabadkőművesek és az illuminátusok, és a cionisták irányítanak, nem lehet helyesen értelmezni, ha szem elől tévesztjük ezen szervezetek legfőbb célját: Krisztus Királyságának a lerombolását. A szabadkőművesség kimondott célja az Egyház megsemmisítése, amit legújabban úgy próbálnak elérni, hogy megkísérlik azt hatalmuk alá vonni.

    Ebből az is következik, hogyha valaki nem ismeri föl, hogy Krisztus és az Egyház az egyetlen igazi ellenfele a titkos társaságoknak ahhoz, hogy az Antikrisztust hatalomra juttassák, és az embert totális rabszolgaságba taszítsák, beleértve a lelkét is, akkor idővel teljesen félreértheti a képletet, és könnyen átsodródhat az ellenség oldalára.

    Bárminemű leleplezés legügyesebb kisiklatása az, ha a félelemkeltésig hagyják működni a "leleplezőt", de annak örülnek leginkább, ha a bűnbakképzés során csúnyán célt tévesztenek, mondjuk ha épp a titkos társaságok által legjobban utált szervezetek ellen fordítják a közhangulatot. Két legyet üthetnek egy csapásra.

    David Icke sok érdekeset mond, valóban, de az őrület jeleit mutató elképesztő értelmetlenségeket is (pl. az emberlelkeket evő holdlakó hüllők), s simán lehet, hogy komolyan is gondolja.

    Ha itt, ez az egészen figyelemre méltó blog is kihozza a "tutit", hogy a Vatikán a világ ellensége, meg hogy a Legméltóságosabb Oltáriszentség felmutatása (kép a filmen a Szentatya miséjéből) "nyilván" a titkos társaságok bálványimádó napszimbolikája, akkor miért kellene csodálkozni azon, hogy David Icke, akihez képest a PPP kisiskolás még, már észre sem veszi, hogy a kavarásával már ő maga is a titkos társaságok érdekeit szolgálja? (Szellemi zűrzavar keltése, félelemkeltés, céltévesztés, Egyházellenesség, Krisztus Istenségének eltagadása)

    VálaszTörlés
  52. PPP! Ha olvasod!

    Nagyon zavaró, hogy Téged / Titeket lehetetlenség személyesen megszólítani!

    Én megértem, hogy véditek magatokat.

    De találjatok már ki valamit, hogy kapcsolatba lehessen veletek lépni!!

    VálaszTörlés
  53. Az "ami fent, úgy lent" egy alapigazság, ami a természet rendjének megfigyelése alapján született. Ennek az összefüggésnek a felismerése alapvetően szükséges például ahhoz, hogy értelmezni tudjad a különböző szellemi tartományokban megnyilvánuló rendszerek sajátosságait, az összehasonlítás által.

    VálaszTörlés
  54. Más téma, de nincs hová máshová felraknom:

    mobiltelefonos globáljáték a világ meghódítására:

    http://www.origo.hu/techbazis/20121228-vilaguralomra-tortunk-a-google-lel-kiprobaltuk-az-ingress-jatekot.html

    VálaszTörlés
  55. e-mailon jött, szerintem az oldal témáihoz vág:

    "Kedves Embertársaim!

    Most, hogy világvége nélkül megúsztuk 2012.12.21 -ét, eljött az idő, hogy kicsit magunkba forduljunk és átgondoljuk az életet ezen a bolygón. Tarthatatlan tény, hogy a földön több millióan élnek elnyomva, éhezve, nyomorogva, míg mások mérhetetlen vagyonnal rendelkeznek amit többnyire igazságtalanul, mások kárán szereztek. Ez mára már mindenki számára nyilvánvaló de mégis elfordítjuk a fejünket és struccpolitikát folytatunk. Talán eljött az idő, hogy végre tegyünk is valamit, így együtt, közösen. Vallástól, összeesküvés elméletektől teljesen függetlenül mindenkinek látnia kell, hogy a világot irányítok rosszul végzik a dolgukat. Követelnünk kell az élethez való alapvető jogainkat és segíteni azokat akiknek szüksége van rá. Létre kell hozni egy olyan társadalmat ami azon alapszik, hogy minden embertársunk számára biztosítva van az alapvető egészségügyi ellátás és az élethez szükséges egyéb feltételek (táplálék, tiszta levegő...stb.) Ezt senki sem fogja megtenni, míg mi együtt fel nem állunk és nem mondjuk, hogy ebből elég. Hiszem, hogy az emberek legnagyobb része ezt akarja...jónak lenni. Hiszem, hogy közösen, közös döntésekkel, mely kizárja az egyéni érdeket és az EGO-t, képesek vagyunk egy olyan életet élni ahol mindenkinek jut amennyi kell és ahol pénz hajszolása helyett végre olyan dolgokra fordíthatjuk energiánkat ami igazán fontos......egymásra!
    Ennek kinyilatkoztatását a világ vezetői felé, szintén csak közös erővel történhet. Együtt, közösen kell kiállnunk és megmutatni, hogy mennyien vagyunk és hogy nem lehet tovább figyelmen kívül hagyni a véleményünket. Hiszen mind akarjuk a változást, csak arra van szükség, hogy közösen meg is fogalmazzuk.
    Éppen ezért szeretnék az egész földet egy általános világsztrájkra buzdítani 2013 május 15-én, a "család nemzetközi világnapján" melynek időtartama csupán egy nap. Hisz, mind egy nagy család vagyunk, ideje volna megérteni. Egy nap az életedből egy kis lemondással, cserébe egy egész és szabad életért. Csupán annyi a dolgunk hogy ezen a napon ne menjünk dolgozni, ne vásároljunk, töltsük a napot a szeretteinkkel és gondoljunk empátiával rosszabb helyzetben levő embertársainkra. Ne féljetek, az egész világot nem rúghatják ki úgysem :) Egy nap profit kiesés a nagyvállalatoknál, bankoknál, tőzsdén a hétköznapi ember életében semmit sem jelent, viszont figyelmeztetés a világ vezetőinek, hogy a nép nem áll mellettük, sőt, készek vagyunk elvenni tőlük a pórázt. A világ vezetői, a tőkések pontosan tudják, hogy egységben hatalmas erőt képviselünk és ha összefogunk nem tehetnek semmit ellenünk. Közösen, minden embertársunkkal együtt kell döntéseket hoznunk a jövőnket, az életünket illetően, nem pedig (rosszul) választott vezetőinkre bízni akik már bebizonyították, hogy nem velünk vannak. Manapság, az internetnek köszönhetően már az sem fikció, technikailag teljesen lehetséges hogy közösen, egyszerre milliárdnyian szavazzunk a fontos kérdésekről, manipuláció és szavazathamisítás nélkül. Sajnos még mindig arra várunk, hogy valaki, valami jótevő majd az emberiség élére áll és megold mindent. Nem lesz ilyen. Ne is legyen. Ti magatok vagytok azok akik képesek a saját életüket helyesen irányítani, miért adnátok ezt a jogot másnak pusztán kényelmi szempontból és hogy ne legyen rajtatok felelősség?
    Arra kérek mindenkit aki megkapja ezt a levelet, hogy terjessze ahol csak tudja, küldje tovább minél több helyre, minél több országba, fordítsátok le minél több nyelvre hogy mindenkihez eljuthasson.

    Ne feledjétek:

    "Egyesülve nyerünk,
    Szétszakítva elesünk"
    Bob Marley

    Szeretek mindenkit!

    Magyarország, 2012.12.21"

    VálaszTörlés
  56. A "világ vezetői" felé semmit sem kell kinyilatkoztatni mert azzal elismernénk hogy ők jogosan azok akik. Pláne nem lehet az általuk üzemeltetett rendszert megreformálni, toldozgatni-foltozgatni az ő szabályaik/törvényeik szerint. Tehát a még regnáló démonkratikus és egyéb rendszereknek teljesen össze kell omlaniuk ahhoz hogy az új már igazságos világ megszülethessen. Ehhez viszont nem szembemenni kell a 6almasokkal és hadseregeikkel hanem a rendszerükből kilépve felül kell emelkedni rajtuk. Magyarán úgy kell tenni mintha nem is léteznének. Akkor meghasonlanak önmagukkal. Ugyanis azt már nem tudják elviselni ha le sem sza..ák őket. Ilyen a természetük. Mindig is a középpontban, kamerák kereszttüzében feszítve akarják terelgetni a rajtuk természetesen áhítattal "csüngő" álomkóros birkáikat/rabszolgáikat. Nekünk csak annyi a dolgunk - mint már felébredt birkáknak - hogy a nyájból kilépve nem arra megyünk amerre az egyívású "terelő"-politikus csicskák mondják.

    VálaszTörlés
  57. Egyetértek részben azzal amit írtál. De szerintem az, hogy kinyilatkoztatja a többség a nem tetszését az első lépés. Akkor látja meg rengeteg ember, hogy mennyien vannak akik így gondolják, abból nyerhetnek sokan erőt azok akik amúgy nem mernek tenni semmit.
    Egyetértek továbbá azzal is, hogy annyi a dolgunk, hogy más irányba megyünk (terveim közt szerepel,hogy önellátó legyek) de sajnos attól még ugyanúgy éheznek rengetegen és azzal, hogy magunkat megváltottuk és leváltunk a rendszerről, még nem oldódik meg a probléma...sőt, ugyan nézőpont kérdése de még kicsit önző dolognak is tűnhet. Ettől függetlenül segíteni kell az arra rászorulóknak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az sem baj, ha a jelenleg rendszert javítjuk. Én mondjuk legitimista vagyok és ellenzem a demokráciát, szóval ez fontos téma. Ennek ellenére minden eredmény, eredmény! Nem kell rögtön mindent akarni, a kis lépésekkel is meg kell elégedni. Illetve egy rendszert könnyebb és jobb lassan, békés úton lehetőleg belülről átalakítani, mit lerombolni.
      A mai vezetők közül sok illegitim, de pl. pont az itt sokat szidott és mindenféle paranoiás, beteg marhaságokkal vádolt angol királynő nem az...

      Törlés
    2. 2006-ban egy öszödi 6almas kiprovokálta a nemtetszést. Közel egy évig vagy még tovább állandó, szinte mindennapos tiltakozások voltak számos városban. Akkor még sokan bedőltek az ilyesminek. Teljesen felesleges idő- és energiapocsékolás volt. 6almasék halálra röhögték magukat rajtunk és mint energia-vámpírok jól tele is szívták sötét lényüket az országosan ellenük menő negatív energiákkal. Rengeteg ember látta mindezt és szinte közömbösen tojt a tiltakozókra. Most tizedannyi embert sem lehetne megmozgatni mint akkor.
      Az biztos hogy a bank szempontjából önzésnek tűnhet ha megszüntetünk vele minden kapcsolatot. Ezt egyelőre még nem szankcionálják. Egyébként meg a mókuskerékből kilépve és szeretetelvűen élve teljesen evidens hogy mindenkin segítünk ahogyan csak tudunk. Valahol, valamikor, valamivel csak el kell kezdeni az új életünket mert adott esetben esetleg már késő lesz kapkodni. El kell rendeznünk valahogy a dolgainkat és úgy kell élnünk mintha már holnap összeomlana az eszement rendszer maga alá temetve működtetőit.

      Törlés
    3. Sajnos minden 6almas és vagyonos alacsony rezgésű - tehát aljas - mert pozícióját és vagyonát nem a nála szerencsétlenebb embertársai megsegítésére használja. Ráadásul fölé- és alárendeltségi viszonyban képzeli el a világot - amelyben természetesen ő van felül és mi a "demokrati-kuss" rabszolgák meg alul. A régi - megérdemelten pozicionált és egyszerű emberek közötti - ősi MELLÉRENDELTSÉGI viszonyt még hírből sem ismerik. A királynő is lemondhatna pozíciójáról és felajánlhatná a vagyonát a szegényeknek. Akkor lehetne valaki és esetleg meg is lehetne választani valamilyen pozícióra - mint már bizonyítottan szeretet-orientált és jóakaratú embert. Így hiába "valaki" - voltaképp egy senki. Nem csak a Teremtés szemében. Ja, épp most hirdette hogy el lehet menni hozzá mosogatónak ezerfontos állásba...

      Törlés
  58. Azért jó lenne minél előbb történne valami, mert kb. másfél év múlva az utcára kerülök, mert elfogynak a tartalékaim. A vicc az, hogy a családomban mindenki úgy utálja egymást, hogy ha nem lenne rendfenntartó hatalom, megölnék egymást, mindenki távol él egymástól, és senki sem akarja látni a másikat.
    Akkor majd találkozhattok velem az utcán, amíg be nem jönnek a fagyos napok. A fagyhalál egy pont után elég elviselhető.

    Bár őszintén szólva kétlem, hogy bármi érdemi is történik a másik oldalról. Hisz szinte már mindenki át van itatva ezzel a rendszerrel, köszönhetően a médiának. Akik azt hirdetik, hogy majd ők elhozzák a jó világot, azok is kiknek a modelljeire építenek ???

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is így látom. Azok az oldalak sem megbízhatóak már, akik mindig feldobják, hogy "most jön a vége" aztán érdekes módon mind elmaradnak, és csak az eseményeket követik le.

      Ez pedig pszichológia, az elnyomás egyik praktikuma, ami a reményre épít. Mindig van mibe kapaszkodni a rendszer szolgájának belátható időn belül, így könnyebben el tudják viselni, ezt a helyzetet, hisz "nemsokára vége". Mi lenne ha azt hirdetnék, 2 444-ben felszabadul majd mindenki és "happy" lesz. Érezhető, hogy ez már a gyermekeink utáni időben van, így aztán ezt senki nem fogadná el.
      Már előre elmondhatom, hogy minél keményebb ez a fajta viselkedés fentről, annál több lesz az ilyen "mindjárt fel lélegezhetünk szöveg".

      Törlés
    2. Nem is az emberek hanem az újra-Teremtés hozza el az új világot. Mondjuk úgy hogy a Napocska meg a Földanya "megrázza magát" és csinál egy kis tabula rasa-t a bolygó felszínén. Amit aztán csak azok úszhatnak meg akik már most - ha úgy tetszik a "Teremtés emberei". Ilyen bárki lehetett és még mindig lehet. Csak többek között a nyugalom, türelem, szeretet, félelem- 6alom- és vagyonnélküliség, megbocsátani tudás, szeretetelvű jóakaratúság és segítőkészség, becsület és igazmondás a mottójával.

      Törlés
  59. Gyerekek, én feladom. Lassan egy éve olvasom ezt a blogot és előrébb nem jutottunk. Ébredünk, hurrá!
    És most?
    Semmi most, nem csinálunk semmit. Örülünk, mint majom a farkának, hogy feltűnt egy kupac szarban ücsörgünk, de aki fel akar állni, azt visszarántjuk, még placcsan is!
    Most komolyan? Mi a jó fészkes fenének ébredtem én fel? Hogy lássam ezt a marakodást? Mégis mit tettetek Ti? Konzerveket gyűjtögetve készültök a világvégére a pincében és szorongatjátok a sóletes üveget, mint Gollam a gyűrűt és mantrázzátok azt, hogy "Ébredj baszki". Kinek?! Feltűnt, hogy egyedül vagy abban a sötét pincében? Nem tudom ki nézte meg az Autokrácia videót, nekem speciel sikerült, és eléggé ijesztő volt. Én nem akarok ilyen jövőt. És ha választani kell, hogy megölnek mert küzdök, vagy megölnek, mert hagyom magam, akkor legyen az előbbi. Csináltam egy külön emailcímet erre, vállalva vele a felelősséget, ajánlottam, hogy legyenek személyes találkozók, terjesszük az igazságot(?), csak engedjük már el azt a nyomorult konzervet (vagy billentyűzetet). Egy ember válaszolt! 1!!!!!! Mi van veletek? Én jelentem ismét, feladom, visszacsukom a szemem és várom a világvégét csendben amíg ti azon veszekedtek, hogy Jézus vagy Krisztus (ez komoly?). Nagyot csalódtam ebben a társaságban.....
    A remény hal meg utoljára: vendetta2013@citromail.hu. Van más, aki válaszol helyettem.
    További jó tökvakarást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És még mielőtt valaki belekötne az ellentmondásba, hogy akkor most küzdök, vagy sem:
      Ennek a honlapnak és társaságnak mondok búcsút és többé nem nézem. DE most már éber maradok, nincs mit tenni. Legalább amikor majd megpróbálnak átlökni a szarkupacból a síromba, magammal rántok két "segítőt". Az pont kettővel több lesz, mint a tiétek.

      Törlés
    2. Ez tetszik, végül is mindegy, hogy halok meg, én már úgysem fogok úgy élni ahogy szeretnék. Azt sem értem miért kell itt a "hívő" emberek terjesszék mások tanait.

      Nagymamám mondta 1 évvel halála előtt kb. (soha nem volt média a közelében): "Fiacskám egy kiba**tt valóság van, megállsz egy pillanatra, körbenézel és ami körülötted van az-az életed. Lehet, hogy az nem valóság egy kívül állónak, de neked fiam...
      ku**ra AZ!"

      Annyira igaza volt, lehet hogy David Icke azt mondja hogy hullámokból van minden körülöttünk (ami tudományosan rendben is van), de ha neki mész a falnak, attól még a falnak mész neki, és fájni fog.
      Ő katolikus volt, de soha nem erőltette apámra ezt, azt mondta: "A hit olyan mint a zsír (mai értelemben vaj), eheted a kenyeret (életet) nélküle is, de csúszósabbá teszi ha azzal eszed."
      4 évet járt "iskolába", így szerencsére nem lett fertőzve hülyeséggel.

      Törlés
    3. http://kuruc.info/r/7/106384/

      Mellesleg egy online kezdeményezésről van szó... kutyából nem lesz szalonna. Ez nem arra való hogy te megbuktasd a rendszert cakompakk, hanem arra, hogy ismereteid legyenek. Azt meg, hogy a blogíró vagy a kommentelők milyen minőségű életet élnek, nehezen fogod megállapítani pár mondatból. Így elítélni egy egész oldalt pedig komplett hülyeség.

      Törlés
    4. tehát szerinted arra való a blog, hogy :
      megtudd
      - szar érzéseid legyenek tőle
      - érezd, hogy mennyire börtönben vagy, mennyire elnyomnak, átvágnak, kisemmiznek stb..
      - elkezdj kutatni, utána járni, hogy mit miért hogyan
      - aztán rájöjj, hogy semmit sem tudsz tenni ellene és ezután érezd megint magad elnyomva,átvágva.
      Esetleg miután elérted az utolsó pontot folytathatod a csevejt és vitákat a blogon . Ami ha úgy vesszük az utolsó ponttól szerintem értelmét is veszti.

      Törlés
    5. Ezt te érzed így, ne reflektáld másokra..

      Törlés
    6. kedves névtelen 6:04!
      vedd észre, hogy úgysem fogod kitalálni ki, mire használja ezt a blogot; az pedig hogy leírod a véleményed(ami nyelvtanilag is nagyon hiteles), egyedül téged jellemez, nem mást

      Törlés
    7. Nem érdekel, ki mire használja ezt a blogot. Csak abban igaza van Sharklady87-nek, hogy ha senki nem tesz semmit minek szajkózza,hogy tenni kéne.Legyen akkor ez egy kielemző blog azt kész.
      A nyelvtan tanárt játszani meg lehet, de már unalmas.

      Törlés
    8. Akit érdekel, nemsokára indul az utópista-futurista miniállam, (adómentes!!!) belépés 10millióval lehetséges fejenként. Ha összejön 1000 jelentkező tényleg reális lehet, szakmunkás, mérnök, fizikus, energetikus, orvos jöhet, bölcsész, filozófus, büfé-ruhatár szakos nem. Sorry! (a pénzt nem ellopom, hanem ebből épül fel a saját országunk, nem óbégatni kell a "világ vezetőinek", hanem kilépni a jelenlegi rezsimből.)
      A saját országodban végeznéd azt a munkát, annyiért, amit most?
      Tetszik a jelenlegi környezeted?
      Egyedül nem tudsz rajta változtatni.
      A jó példa adott:
      http://twice.hu/vilag/atadtak-kina-leggazdagabb-falujanak-felhokarcolojat

      Törlés
    9. Kösz a lehetőséget, de én inkább veszek egy tanyát a 10 milliómból. Ráadásul azt hiszed, hogy akinek ennyi lóvéja van, az összeesküvés elmélet oldalakat olvas?

      Most komolyan, neked van ennyi összespórolt pénzed? Mert akkor te csont gazdag vagy, legalább is hozzám képest.

      Mérnök: Még oké, azt mondom rendben van, mert meg kell építeni valahogy azt a sátrat.

      Fizikus: Mi a francot csinálna ott egy fizikus? De most komolyan. Gondolom ő kapálná a paradicsomot.

      Energetikus: Marhajó, és mit is csinálna? Ő ganajozza az istállót?

      Orvos: Ez a legviccesebb. Mutass nekem egy "képzett" orvost, amelyik ismeri a gyógynövényeket és az alternatív gyógyászatot. De gondolom ő fogja gondozni a kertet és az erdőt.

      Szakmunkás: Ha függetlenné akarod tenni a kis "országodat", akkor kb. mindent ők fognak csinálni, amiből előbb utóbb lázadás lesz.

      Jahogy csak úgy külön ellenétek és minden mást ettől a "világtól" vásárolnátok. LoL, ez mitől is olyan független megmozdulás? Ráadásul, ha egyenlően osztjuk el őket, akkor 200 minden szakmából. Mi a picsát csinálsz 200 orvossal? Vagy 200 fizikussal?

      Nem letörni akarom a lelkesedésedet, csak felhívni rá a figyelmedet, hogy van még néhány hiányosság a tervedben.

      Törlés
    10. Nem írtam le mindent, az nem fér el pár sorban, de nem valami ganajozó, tanyasi életmódot tervezek, (az a 2012blog jövőképe) hanem egy csillogó, UTÓPISTA-FUTURISTA HITECH miniállamot, ahol gépesítve van a ganajozás, van saját kórházunk (oda kell az orvos, nem kapálni) meg erőművünk (áram innen lesz, és ide kell a mérnök, energetikus) is. Szerintem a 10millió semmi, ahhoz képest, hogy egy Lichtenstein szintű saját tulajdonú miniállam polgára lehet, aki belép. (ha megfelel a felvételin, a 10milliós belépő szükséges, de nem elégséges feltétel) Sajnos Hungarisztánban nem hinném, hogy lenne 1000 ember, inkább mindenki önállóan "próbálkozik", őket meg könnyen leszalámizzák, ha úgy adódik. A vakolók, (szabadkőművesek) és más szekták, szervezetek ereje is abban van, hogy együttesen lépnek fel a saját érdekükben, a gond az, hogy ezek egy GAZDANÉPEN élősködnek, önállóan életképtelenek. (profánokon, gójokon, stb..)
      A miniállam lényege az lenne, hogy azon NE TUDJON SENKI ÉLŐSKÖDNI! (adósságmentes, adómentes, 100% saját tulajdon, garantált a svájci életminőség)

      Törlés
    11. Jelenleg középiskolai tanárnak tanulok, tehát BÖLCSÉSZ vagyok. A miniállamodban ezen kívül, ezek szerint nem lesznek tanárok se, tolmácsok se, szakfordítók se, könyvtárosok se, gratulálok hozzá!

      Törlés
    12. Amúgy meg az ilyen irreális bezárkózás sem megoldás. A Világ vezetőihez nem óbégatni kell: azzá kel válni! Akkor tudsz a legegyszerűbben jót tenni, ha van hatalmad...

      Törlés
    13. Bölcsész? az micsoda pontosan? Könyvtáros? A XXI. században? LOL, GIGALOL, ott a google, minek a könyvtáros, különben is a könyvtárak tele vannak égetnivaló szennyel, amit belevernek a kis nebulók fejébe, ha akarja, ha nem, ezt nevezik oktatásnak, én AGYMOSÁSNAK nevezem. Tolmács, szakfordító???? LOL, elektronikus fordítók vannak, illetve mindenki beszéljen minimum 1-2 nyelvet, a magyaron kívül. (mint én, mondom, hogy a 10millió Ft nem elég, csak szükséges minimum beugró) Sokszor leírtam már, a rómaiak először utakat meg vízvezetéket építettek, és csak utána jöttek a szobrok meg a költők. Az alap a mérnök meg a technikus, majd pár 100 év múlva, ha már minden hibátlanul működik, lehet gondolkozni, hogy esetleg 1 filozófus (Platónnál okosabb legyen) és egy költő működhet, de szigorú ellenőrzés mellett. (az utóbbi 500 évben ezek elszabadultak, és ma már mindenféle hellerágnesek meg konrádgyörgyök okádják a szennyet ide, a mi pénzünkből az irányítás legnagyobb örömére) Jelenleg a bezárkózás (célirányosan!) az egyetlen megoldás, a nehéz ebben, hogy kell valami amit el tudunk cserélni processzorra meg plazmatv-re, benzinre, mert ezeket egy 1000 fős miniállam nem tudja előállítani, a nyersanyagok meg földrajzi kérdések, egyelőre anyagátalakító nincs. (pl. energia+víz és elvileg bármilyen elemet elő lehet állítani, de ehhez is fizikus kell, nem bölcsész)

      Törlés
    14. Jelenleg a számítógépek még nem alkalmasak arra, hogy a könyvtárakat helyettesítsék. Ne is legyenek, mert akkor tablettával lehetne a szexet is helyettesíteni ezzel az erővel. Másik: ma már könyvtár-informatikusokat képeznek. Valakinek ugyanis a számítógépes katalógust is programoznia kell, arra, hogy működjön, rendszerezni kell, stb. Szintén normális fordítást és tolmácsolást ma még csak emberek tudnak csinálni. Persze, egyszer talán gép is képes lesz erre. De akkor vízvezetéket tervezni, verset írni és maltert rakni és képes lesz, sőt egyszer majd enni meg dugni is, szóval emberekre se lesz már szükség. A lényeg, hogy bármire is lesz képes egy gép, azt tudnia kell programoznia valakinek. Ahhoz, hogy legyen fordítógéped, ahhoz kell, hogy valaki, ember értsen hozzá. Vagy akkor mérnök sem kell, hiszen egyszer arra is képesek lesznek a gépek.
      De mondom: jelenleg erre még nem képese a számítógépek, szóval kellenek tolmács-fordítók és mérnökök egyaránt! Én mondjuk nem hiszem, hogy akár egy tolmács, akár egy mérnök, akár egy szépíró munkáját valaha el tudná végezni egy gép tökéletesen! Ne értékeljünk túl egy rakás fémet! És akkor ki fog történelmet tanítani a gyerekeknek? Ja, hogy a robotok! Nyilván azok fogják őket nevelni is, meg a lelkivilágukkal törődni! Azt az empátiát és készséget, amivel egy JÓ tanár rendelkezik, azt pár kiló fém és műanyag soha nem lesz képes megtanulni szerintem! De mondom: oké, legyen minden gép, de akkor a mérnök, a szakmunkás, sőt a fogyasztó is lehet gép...

      Törlés
    15. Arról meg még nem is szóltam, hogy kicsit egysíkú ez a Világ! Ha nincsenek humán-tudósok, művészek, filozófusok, stb., akkor ez a Világ csak az anyagi jólétről fog szólni, meg a testi örömökről! Az embert pedig pont az különbözteti meg az állattól, hogy ezeken túllép: gondolkodik az élet értelméről, élvezi a művészetet, önmagáért is értékeli a tudást, stb.! (A vallásról nem szólok, meg mondjuk az emberi lélekről, mert a papok és a pszichológusok nem bölcsészek) Ezek nélkül nemigen van értelme az (emberi) életnek. Jézus mondta, hogy nem csak kenyérrel él az ember! Nem redukálható le ezekre az ember. Oké, legyen neked ez az elsődleges, lelked rajta, de azért ez furcsa gondolat, hogy legyen egy filozófus, meg egy költő majd 100 év múlva. És szigorú ellenőrzés alatt? Alapvetően, amire Te vágysz az Huxley Szép új világa. Ez, az, ami az új világrend/szabadkőművesekilluminati/neoliberálisok/akárkik célja ezen blog szerint. Akkor, ha a Te ideálod a jólétben vegetáló droid, akkor mi bajd az (állítólagos) nwo-val?

      Törlés
    16. Nem a könyvtáros fontos, hanem az információ ami a könyvekben van. De az információ ma már nem a könyvekben van, hanem más (elektronikus/optikai) adathordozókon. A könyv ma már dísz. Mire képezik a könyvtárost? Hogy keressen a google-on? A keresés az adatok között programozói(indexelés, adatfeldolgozás) feladat, meg a user-ek igényeinek a pontos felmérése. Huxley egy zsákutca világot írt le, ahol sokminden kötelező (az öreg spock a dávidcsillaggal, lehet tippelni, hahaha) sokminden meg tiltott, (már ma is, és ez csak tovább növekszik) a mindent szabályzó központi hatalom álomvilága (mármint az NWO álma, az én rémálmom), ami soha nem lesz, mert addigra szétrothad ez a rendszer. De az ideológia kialakításában az írók, költők, filozófusok nagyon kivették a részüket, (eladták magukat, vagy meggyőződésből, egykutya) a mérnökök, fizikusok nem(annyira), mert az igazi tudomány az ideológia mentes, ezért is lehet ma sztár egy író, és nem lehet az egy atomfizikus. (pedig az utóbbi sokkal jobb lenne)
      Elég lenne betartani az aranyszabályt:
      az egyén legyen
      energia
      élelmiszer
      eü. és
      oktatás
      független/önellátó, (természetesen a környezet maximális megóvása mellett)
      legyen joga az önvédelemhez (bármilyen eszközzel)
      az állam/NWO minden másba beleszólhat, de nem tehet kötelezővé semmit.
      (ebből nem tudna szép új világot csinálni, de nem efelé megyünk, ők is tudják az igazi fontossági sorrendet, ők sem bölcsészek)

      Törlés
    17. Nemtudom felfogtad-e, de az a sok sci-fi és film amit te megnézel mind írók és "bölcsészek" tollából fakad. Te pedig ebből meríted a világképed...
      Igazából amit te akarsz az az aberráltak, deviánsok és antiszociálisak gyűjtőhelye, akik képtelenek beilleszkedni és dolgozni a köz hasznára, így elmenekülnek a saját kis álomvilágukba, hogy végiglustulják a napot, miközben egy számítógép fénye világít a szemükbe 24/7. És ezt egy olyan ember promotálja, aki még a papír alapú könyv által nyújtott boldogságot sem ismeri.
      Mit fogsz enni, például? Kémiai kísérletekből hátramaradt hulladékot? Gépzsírt? Mit fogsz csinálni egész nap?
      Az atomfizikusaid fognak rád főzni, mosni, takarítani? Ők fogják a házadat, bútoraidat, vágyaidat?
      Vajon ki fogja rendben tartani a "várost"?
      És vajon azok a gyerekek, akik filozófiát, művészetet, irodalmat akarnak tanulni mennek az átnevelőtáborba?
      Mi ennek az egész ötletnek a célja?
      Kedves Alienexperiment. Puzsér Róbert írta a következő bölcs és igaz sorokat, ami a szeretet által, és a félelem által vezérelt tulajdonságokat írja le. Rád az utóbbi vonatkozik, így csak azt írom be. Természetesen ne jőjjön elő az a primitív reflex, hogy én milyen szar vagyok, hanem inkább gondolkodj el rajta:

      Két érzés létezik csupán: a szeretet és a félelem. Minden más ezek folyománya, ferdülése, keveréke.
      Félni attól tudunk, amitől magunkat elidegenítjük, akkor félhetünk bárkitől, bármitől, ha benne magunktól idegent találunk. A félelem érzete nem egyéb, mint a meggyőződés, hogy vagyok én, és van a tőlem idegen világ.
      A félelem abból a hitből fakad, hogy a tőlem idegen világ engem leigáz, megszüntet, magába olvaszt, mely az én felfokozódáshoz az abba való végső bezárkózáshoz vezet.
      A félelem átok, mely tudtomra hozza: szükség van. Mindenért meg kell küzdenem. Ha nem teszem, eltaposnak. Ha félelem vezérel, bármit érek el, bármit szerzek, hiányérzetem marad.
      Ha a félelem irányít, a szeretet bolondság.

      Rajtam műlik, hogy az egységet, vagy a kétséget választom-e.
      A félelem a test felértékelődése, a lélek eljelentéktelenülése.

      A ráksejtet félelem vezérli. A többi sejttel való egységéről elfelejtkezett, önmaga által, önmaga képére kívánja helyreállítani azt. Önnön anyagiságán és abba zárt tudatán kívül nem azonos semmivel, így megsemmisíti az őt éltető szervezetet és szuicid természete folytán végül önmagát is.
      A ráksejt nem vesz tudomást az őt meghaladó nagyobb szervezetről, csak saját anyagiságában hisz, ezért önmagát helyezi "isten" .helyére.

      A félelem végső természete a mindent magába olvasztó, egységet bomlasztó, önpusztító burjánzás.
      Azt a félelmet kell elszenvednünk a környezetünktől, amit az elvesztésétől érzünk. A félelem a végső okozat, mely mindent a semmibe zülleszt. Minden félelem annak az illúziója, hogy Isten el nem érhető. Ezért bármitől való félelem az Isten nélküliségtől való félelem, mely épp annak pillanatnyi tárgyára vetül.

      Törlés
  60. "És még mielőtt valaki belekötne az ellentmondásba, hogy akkor most küzdök, vagy sem.."
    mit számít neked ki köt bele? ugyse olvasod el:P bár a vízióidból kiindulva, még olvashatjuk hozzászólásaidat^^

    VálaszTörlés
  61. "Azt sem értem miért kell itt a "hívő" emberek terjesszék mások tanait."
    miért, te nem terjeszted nagymamád tanait?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a hozzászólást Te komolyan gondoltad? :D

      Törlés
    2. miért, talán ugyanaz vagy, mint a nagymamád?:D

      Törlés
  62. A lényege szerintem ennek a sok jelképnek és titkos összeesküvésnek, hogy eljön valamikor a pillanat, amikor majd színt kell vallani. Mondjuk valóban eljön Jézus, de azt akarják, hogy a sátánt lássuk benne. Vagy fordítva épp az Antikrisztussal, ahogy az írás tartja. Ezért az agymosás. Titkolják, hogy lesz ilyen és félrenevelnek, hogy akkor örüljünk, amikor nem kellene.

    VálaszTörlés
  63. A videó végén látott párt logók közül örülök hogy a jobbiké nem volt benne én is úgy látom hogy az egyetlen olyan párt amit nem a háttér erők irányítanak.

    "Magyarország 2/3-da jobbikos csak még nem tud róla"

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hol élsz ember ? Még annyit sem tudsz hogy minden parlamenti, de még parlamenten kívüli pártot is a "kiválasztottak" alapítanak, finanszíroznak és vezetnek - lefedve a teljes spektrumot a démonkráciájuk fenntartására ? Csak van akinek a vezetőik közül időnként a szerepe szerint le kell buknia - mint az először ősmagyarnak eladott "jobbikos" Szegedi Csanádnak - meg van akinek nem. De attól még magyarbőrbe bújt ál-magyar mind. Lehetsz "jobbikos" - mi pártokon kívüliek - maradunk szimplán csak valódi magyarok.

      Törlés
    2. Még ennyit sem tudsz? Hiszen bizonyíték nélkül azt állítunk a pártokról amit akarunk, te meg elhiszed, mert rémisztő a zsidó lobbi...

      Törlés
    3. Azt szerintem senki ne vegye készpénznek hogy a Jobbik mindenkinek a megmentője. De persze azt sem kell alapból feltételezni hogy minden párt minden tagja magas rangú illumináti tag. Többség egy ugyan olyan féreg mint "Vörös" műZsidó Vörös Vödrös Dániel, vagy mint Szegedi Csanád, aki éppen hogy nem műZsidó, csak magasabbra húzta fel a seggét.

      Azt viszont nem kétséges hogy az úgy nevezett zsidó lobbi ami egy cseppet sem zsidó, és egy cseppet sem válásos, nem szeretné minél jobban kizsigerelni az itt élő embereket... és ha ebben segíteni tudnak a pártok, akkor meg is fogják keresni azokat az eszközöket amik ehhez szükségesek.

      Sok mindenki megvehető, de annál inkább meg zsarolható, megfenyegethető...

      Így vagy úgy akkor is azok diktálnak akik eddig is diktáltak, nem fog változtatni semmit a Jobbik. Még akkor sem ha szeretnének.

      Törlés
    4. Nem ennyire áttételes a dolog - a zavarosban halászók maguk a zavarosban halászók. A zsidó meg egyébként mára már mentalitás.

      Törlés
    5. Mivel azt tudom hogy az összes médiumot a hátérhatalom irányít és csak lejáratás megy a részükről. Így azt gondolom hogy a jobbikot nem ők irányítják, de abban is biztos vagyok hogy vannak beépített embereik valószínűleg több is ilyen volt Szegedi de bízok benne hogy minnél hamarabb kikerülnek onnan.

      Törlés
    6. A Jobbik azért veszélyesebb mert galádul önmagát nemzetinek álcázva téveszt meg - ugyanúgy vastagon beleágyazódva a háttérhatalmi rendszerbe, struktúrába mint a többi párt. Tény hogy az összeomlóban lévő 6alomtól - bocs, a koldussá tett magyaroktól - havi másfél millát kaszírozva nem lehet megmenteni semmit és senkit. Viszont a "pokolba" - oda lehet menni...

      Törlés
  64. nemtudom volt e már...

    http://84.2.38.22/gallery/keyframe/2007/03/10/m1-6120/m1-6120-13513200.jpg

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kár hogy felújították, berendezték maguknak ezalatt a pár év alatt a szállást a cudarabb időkre. Hogy kapunk-e bónuszba 4-es metrót? Jó kérdés.

      Törlés
  65. Nem kell ezt ragozni. Aki nem tud megtáltosodni az nekimegy a falnak nagyot koppan aztán elhallgat. Aki meg tud táltosodni az átmegy a falon. Ennyi...

    VálaszTörlés
  66. Tudom, hogy mostanában nagyon népszerűek a konteo elméletek, de vajon tényleg úgy van, mint amivel riogattok?
    A válság előtt a konteo elméletek az amerikai szélsőjobboldal gyártmányai voltak - akik többnyire bigott vallásos konzervatívok, GW Bush is ezt az irányt képviselte s ennek szellemében indított háborút a Gonosz Tengelye ellen. Ironikus, hogy az NWO-tól, Új Világrendtől féltek, holott ez a világrend éppen a vallásos konzervatívok világa: a szupremáciára törő fehér, keresztény emberé, a gazdagok egyeduralmáé. Bocsi, fiúk, én jobban hiszek abban, hogy a világot egységében kell látni s nem csak egy számunkra, az értékrendünk számára megfelelő szemszögből.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jézus tábor c. filmet nézze meg, aki azt hiszi, hogy van még jobboldal vagy baloldal. Nemzeti VS globalista van csak, a nemzeti saját magával foglalkozik, meg a saját népével, saját országával, a globalista mindenképpen cionista is, azonkívül mindennel (homokos néger fókavadászok AIDS problémái, anarchista leszbikus ateista orosz "énekesnők" börtönjogai, stb..) foglalkozik a saját országán és a saját népén kívül. (az agymosott tömeg! a beépült cionista az a saját országával, saját népével foglalkozik, csak nem otthon! Mint a kergekórt okozó vírus a birkák agyában)

      Törlés
    2. http://hu.gloria.tv/?media=124500 link a filmhez. Nem pontosan értem alienexperiment, hogy mi köze van ennek a filmnek a nemzeti - globalista képhez. Ez számomra fanatikusokról szól.

      Törlés
    3. Valaki írta, hogy G.W.Bush jobboldali (republikánus) pedig nem, ez az USÁ-ban megszűnt régen, de már itthon is. Akit érdekel, hogy mit fog szólni egy távoli ország, vagy függőségben tartja a sajátját, az globalista, aki nem, az nemzeti. Az azért vicces, hogy mindennel foglalkozik az átlagszavazó, de az energia-élelmiszer-eü-oktatás függetlensége nincs az első 4ben. (a média az nálam az oktatás része, pl. nem véletlen, hogy nemzeti tanárok/egyetemi oktatók nincsenek, csak az internetnek köszönhető, hogy ezt egyáltalán észrevesszük, a net meg technológia, az meg önmagában soha nem szolgál senkit, egyszerűen jól kell a jóra használni, vagy maradunk egy középkori világban, lásd Bhután.)

      Törlés
  67. Üdv Mindenkinek! :-)
    Itt sokan szorgalmazzák, hogy minél előbb és minél több embernek fel kell ébrednie. Igazuk van. Mert ez jelenti a haladást és nem az hogy visszafelé tekingetünk és búsulunk az elmúltakon. Viszont ne csak beszéljünk róla, hanem tegyük is meg. Mert amíg a tettek helyett szónoklatokat tartunk abból nem lesz érdemi fejlődés. :-)

    Hogy hozzá is szóljak a bejegyzéshez:
    Pirulának némely dolgokban igaza van, de némely dolgokban viszont tévesek és/vagy hiányosak az információi.
    Abban igaza van, hogy a dolgok felpörögtek. Most a háttérhatalom igyekszik siettetni a dolgokat, mert rájött, hogy egyre több és több ember kezd rájönni az igazságra. Mi több nyitottá válik az igazságra. Tisztába vannak azzal is hogy ezt a folyamatot nem tudják megállítani, csak lassítani. Mit tudunk tenni? A jelenlegi állapotban semmit. Hagyni kell, őket túlpörögni. Tudom kockázatos dolog, amit mondok, de jelenleg még ők diktálják az iramot. Hagyni kell őket hadd fárasszák le magukat aztán szépen az elfogyó lendület, úgyis felmorzsolja őket. Közben pedig állandóan kell tartanunk magunkat a sodró lendületben, mert aki leáll azt elsodorja az ár. Nekünk nem szabad kapkodnunk, kapkodjanak ők. Nem mi állunk vesztésre. Ha mi állnánk vesztésre, akkor nem pörgették volna fel a dolgokat. Félnek. Kapkodjanak ők. Aki kapkod, az előbb-utóbb egyre több és több hibát fog ejteni. Minél több hiba van egy rendszerben, annál előbb le fog állni. Csigavér. :-)

    VálaszTörlés
  68. Érdekes, szüleimmel már nem nagyon tartom a kapcsolatot, mert annyira átmosták őket, hogy utálnak azért, amiért más oldalról is megközelítem a dolgokat. Például, ami nem M1 vagy Kossuth rádión látták, hallották az egyszerűen hülyeség, vagy nem létezik. Egyszerűen el kellett ez miatt jóval előbb költöznöm tőlük, a saját egészségem érdekében.
    Ez olyan mint a zene két generáció között.

    Akik pedig az utópisztikus államokat akarják megtervezni, azoknak üzenném elkéstek. Talán 500 körül még szépen ki lehetett volna valamit építeni, de ma már...
    Se elrejteni nem lehet, se fenntartani. Sőt ma már ki tud megbízni a másik emberben??? Mert ezeknek ez a legfontosabb pillére.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már megbocsáss - igazán nem akarlak bántani -, de Te a könnyebbik és simább megoldást választottad. Szerintem meg kellett volna próbálnod rávezetni őket az igazságra. Én pont ugyanebben a helyzetben vagyok, mint Te voltál és én mégsem dobom el magamtól a szüleimet. Vannak összezördülések, de a változás csak ritkán megy teljes zökkenőmentesen. Azért mert a szüleim nem azt vallják, és nem látják azt amit én még nem kell őket megtagadni. Én nem tudnám őket megtagadni semmi okból kifolyólag. Hiszen ők akartak engem, és dönthettek volna úgy is, hogy nem kellek nekik.
      Nagyon elszomorított, amit leírtál!

      Törlés
    2. Valóban, egyszerűen csak jónak kell lenni. Először is a hozzánk közelállókkal szemben. Derűsen, jókedvűen naponta tenni kell a pozitív gesztusokat feléjük. Először hülyének néznek, majd hitetlenkedni kezdenek, de később már felnéznek rád, odafigyelnek rád és mindazt viszonozzák amit te adsz. Nem vitatkozni kell a szülőkkel. Meg kell érteni hogy az ő útjuk hosszabb és még az is lehet hogy nem ugyanoda vezet mint a miénk. A dolgunkat akkor is tennünk kell. Semmi sem hiábavaló...

      Törlés
  69. Felgyórsultak az események. Az tuti főleg az elmebajosok közt akik mindenbe belemagyaráznak mindent. Higgyétek el nem fog történni semmi még húsz év múlva sem. De a jeleket fejtegethetitek. Ezért összeveszni a szülőkkel... Hát nem is tudom...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az orrod előtt történnek a dolgok és egyre csak rosszabb lesz. Elég ha csak a megélhetést vesszük. Egyre nehezebb és nehezebb. Ezt gondolom te is érzékeled(hacsak nem vagy gazdag). Agyonra dolgoztatnak éhbérért. Ebből aztán vegyél/építs lakást, alapítsál családot, vállalj gyereket, fizesd az adókat, a csekkeket. De ez még mindig a jobbik eset. Ha nincs munkahelyed az még ennél is rosszabb de ezt gondolom nem kell ecsetelnem hisz te is látod.
      Azt hiszed ez csak azért van, mert egyszerűen balfasz a kormányunk? Ennyire balfasz nem lehet. Jó lenne ha kinyitnád a szemed végre. Tájékozódj egy kicsit és ha logikusan bírsz gondolkodni, akkor egyből világossá válik minden.

      Törlés