Megjött a Projekt harmadik filmje! - Borító mérethez klikk a képre. |
"Azzal szeretném kezdeni, hogy meghatározzuk, mit értünk pontosan elme-kontroll alatt,
az én személyes tapasztalataim alapján...
Mert arra kellett rájönnöm, hogy amit én személyesen átéltem, az csak egy extrém példája volt.
Az a fajta totális, robotikus elme-kontroll, ami alatt én álltam, sokkal kevésbé elterjedt,
mint az elme-kontroll többi, különféle változatai, amik átszövik az egész társadalmunkat.
Az elme-kontrollt úgy kell elképzelni, mint egy csúszó skálát,
ahol a totális, robotikus elme-kontroll van az egyik végén,
de rajta vannak például azok az elme-kontroll technikák, amiket az okkult és a hit szektákban használnak szerte az országban,
vagy az oktatási reform, aminek célja, hogy a gyermekeink elveszítsék a szabad gondolkodásukat és a képességüket, hogy kritikusan tudjanak analizálni dolgokat...
Olyan sok különböző aspektusát fertőzték már meg a társadalmunknak az elme-kontroll különböző fokozatai, hogy létfontosságú, hogy ez az információ kikerüljön!
És amiket elmondtam az én saját tapasztalatomból,
az ugyanúgy vonatkozik az összes többi elme-kontroll és elme manipuláció változatra is.
És mint azt nagyon sokan mondják nekünk, Mark-nak és nekem,
azok közül, akik elolvasták a könyvünket (Trance Formation of America):
hogy ez az a szál, ami végre összeköt mindent. Hirtelen ez az egész Új Világrend összeáll...
az ahogy elsorvadnak az emberi szabadságjogok,
az ahogy lebomlanak az erkölcsi normák...
Ezek a folyamatok mind érthetővé válnak, amint bevesszük a képbe az elme-kontrollt."
Cathy O'Brien szavai voltak ezek az egyik előadásából.
Hogy ki ő, és még sok minden más is kiderül a projekt harmadik filmjéből, melynek címe "Hollywoodo, Média Mágia és a Manipuláció Mesterei".
Igyekszünk több aspektusát is megmutatni az elme-kontrollnak, majd a végén egy kis történelmi áttekintést is adni, mert mint az sejthető volt, ez a dolog sem mostanában kezdődött...
A teljes film egyben itt: http://www.youtube.com/playlist?list=PL28E4CC224856E9E5
(Klikk arra, hogy az összes lejátszása.)
Részek listája:
I. Az ellenség már a nappaliban van
II. Szubliminális programozás
III. Ember-robotok
IV. Titkos Társaságok
És az EXTRA rész:
Hát ezért van Hollywood!
Hát ezért van Hollywood!
DVD LETÖLTÉS: Direkt letöltés innen (data.hu)
Torrent pedig: ITT
* Az erkölcsi ítélőképesség is orvosilag módosíthatóvá válik
VálaszTörléshttp://idokjelei.hu/2012/05/az-erkolcsi-itelokepesseg-is-orvosilag-modosithatova-valik/
* Dr. Drábik János: Tudatmódosítás (MEK, teljes könyv)
http://mek.niif.hu/06800/06897/html/0500.htm
..."A könyv írása közben megértettem, hogy az agykontroll végső formája a társadalmat sötét lepelként beborító félelem. Az a tudat, hogy valaki bármely pillanatban elveszítheti az életét, szinte reflexszerűen kiváltja, hogy védelmet keressen azoknál, akiktől védelmet remél. Az a trauma-okozással előidézett abszolút agykontroll, amelyről ez a könyv szól, nem az összeesküvési elmélet valamilyen újabb változata. Nem elméletről, hanem gyakorlatról szól. Tényekről. Megtörtént eseményekről, létező (vagy létezett) hús-vér emberek sorsáról.
A félelem felkeltése - a tudatműködés és az emóciók társadalmi méretű befolyásolása - alkalmas az emberi civilizáció egészének a gyökeres megváltoztatására. Ismert közhely, hogy "a tudás hatalom", de az már kevésbé köztudomású, hogy az információk visszatartása rendkívül fokozza a félelmet és mértéktelenül megnöveli a bizalmatlanságot.
A legjobb félelem elleni gyógyszer a tájékozódás." ...
* Monarch-programozás
http://2012.blogol.hu/read?perm=3296398#logdrb
* Programozott Bérgyilkosok 1/6 (Jesse Ventura: Összeeküvés-elmélet)
http://www.youtube.com/playlist?list=PL9E7E0C41B06C086E&feature=plcp
Most látom a J.Ventura videó a listában van. "A szex-rabszolga (Cathy O'Brien)" filmhez viszont még itt az eredeti könyv PDF-ben akit érdekel:
Törlés"Trance - Formation of America"
http://static.everdot.org/ebooks/english/Cathy_OBrien__Mark_Philips_-_Trance_Formation_of_America_MKULTRA_-_1995.pdf
http://velvet.hu/blogok/gumicukor/2012/05/29/britney_spears_masodszorra_setalt_ki_forgatasrol/
VálaszTörlésTalán visszahallotta a szavakat amit bele vertek?:)
Úgy néz ki a kis Britney kezd összeomlani, hamarosan egy hotelszobában fogja végezni túladagolásbán. Vagy esetleg egy "helyi" kannibál megeszi a fél orcáját.
TörlésMiért éppen 13 rész lett?
VálaszTörlésKedves Szerkesztő,
VálaszTörléshogyan lehet felvenni a kapcsolatot veled?
Szeretnék egy-két fontos információt megosztani.
Ezt már a zenés írásnál is meg akartam kérdezni: a Rage Against The Machine ha állítólag nagy rendszerellenes freedom fighter banda, akkor hogyhogy ott lehettek a Mátrix előadói között, hiszen az a film ezeknek a hollywudu vakolóknak az egyik fő mesterműve.
VálaszTörlés1) PPP, AVI formátumban is feltehetnéd a videokat, logisztikai okokból.
Törlés2) nem lehet megoldani hogy anonymként lehessen kommentelni..?
Jó, próbáljuk meg. Mostantól anonym is hozzá lehet szólni.
TörlésDe ha emiatt moderálnom kell (mármint anyázásokat és nem azt, aki nem ért velem egyet) akkor visszatérünk a régire.
"senki" kérdésére vajon mi lehet a válasz?
Törlés"senki" kérdésére egy lehetséges válasz:
Törléshttp://www.youtube.com/watch?v=KtN0uwyUhKg
Bocsánat, de nem néztem végig a másfél órás előadást, mert korábban már egyszer belekezdtem (mondjuk első 10 perc kb), és azt tapasztaltam hogy a Tóth Bálint-féle elemzés legalább egy nagyságrenddel jobb, mélyebb, lényeglátóbb.
TörlésHa esetleg röviden összefoglalnád, mire gondoltál ami a G.G. előadásban válasz a kérdésemre..
Ezt már láttátok? http://vilagrend.blogspot.hu/
Nem semmi vakerja van ennek a NWO-rajongónak :D
Nem tudom mi a készítők eredeti szándéka a filmmel, de akár ezt akarták, akár nem, elég jól bemutatja, mi is folyik a világban. Emiatt végül is lehet helye benne egy ilyen együttesnek. Ez így persze nagyon le van egyszerűsítve. Szerintem érdemes megnézni G.G. előadását. Én Tóth Bálintét nem láttam, még, de majd megnézem azt is. Már tegnap akartam egyébként reagálni, de annyira belemerültem az általad belinkelt oldal cikkeibe, hogy szinte megfeledkeztem az időröl! :-)) Teljesen elkeseredtem, hogy eddig milyen sötétségben éltem, de most már végre megvilágosodtam! Most már tisztán látom, hogy Pirula egy elborult főpap és csak be akar szervezni a szektájába, de nem hagyom magam! Elég ebből a szellemi mocsárból, ahol csak tétlenségre kényszerítenek, és fajgyűlölködnek! Ja, és követelem, hogy Pirula azonnal fejezze be a bankrendszer lelkes reklámozását az oldalon! :-)))
TörlésEz hogy nem bolondult meg (úgy értem az NWO-s oldal szerzője), amíg ezt a sok baromságot leírta? Amúgy a stílusából ítélve "Illuminati" szerintem profi tollforgató. Már nem először találkozok ezzel az áltudományos, intellektüelnek tűnő fogalmazásmóddal. Erről a blogról az Üzenetnek az része jutott eszembe, amikor "Balázs" felfedi magát...
Törléshttp://nepszava.com/2012/05/amerika/furdoso-drogtol-valhatott-zombiva.html
VálaszTörlésmi az hogy "ezt a videót eltávolitotta a szerző" ?
VálaszTörlésItt van egy híres szám a 80-as évekből. Jobban passzolna a "Mind control" cím, de a Self control is sok mindent elárul már rögtön az elején... a klipről ne is beszéljünk. Pedig jó szám lenne :)
VálaszTörléshttp://www.youtube.com/watch?v=5IyAGpooGko
Törlésez lemaradt :D
Szia Pirula, üdv mindenkinek!
VálaszTörlésJó ez az anonym komment-lehetőség, már csak azért is, mert annyira maradi vagyok, hogy a többi választható opcióval nem tudtam regisztrálni. :)
Nagyon jók a filmjeid, mindig tudsz meglepetést okozni. Viszont azt szeretném kérdezni, hogy a frankistákról miért esik olyan kevés szó? A szabadkőművesekről, illuminátusokról elég sok film, cikk található, viszont a sabbateánusokról/frankistákról alig hallani. Pedig az ő hatásuk sem elhanyagolható, sőt szerintem kijelenthető, hogy a "háttérhatalmi fősodor" tulajdonképpen frankista.
Mikk
Sziasztok!
VálaszTörlésMár jó ideje olvasom a blogot, és a filmjeiteket is követem. Nagyon sok mindenre jöttem rá azóta. És tényleg milyen igaz,hogy néhány dolog olyasmi amit eddig is láttam és még sem vettem észre. Ha az ember elgondolkodik csak rájön hogy valami nincs rendben ezzel a világgal, de mi már tudjuk azt hogy miért nem látják a dolgokat.
Próbáltam másoknak is beszélni ezekről a dolgokról, de legtöbbjük hülyeségnek tartja, vagy engem könyvel el túl élénk fantáziájúnak. De az a jó, hogy azért mégis csak akadnak emberek akik jártasak a témában.
Nem tudok olyan komplex dolgokat irni ide, mint mások, csak gondoltam hogy már ideje hogy hozzászóljak.
Ez utóbi filmetek is nagyon feltáró, kicsit ijesztő de tanulságos volt számomra.
További jó munkát!
Ja és kössz az anonim kommentelés lehetőségét, igy végre hozzá tudok én is szólni.
TörlésEz annyira nem tartozik ide, csak hallottam, hogy az angol királynő megint valamit ünnepel, s láttam a tvben(agymosógépben)hogy egész London nagyon ünnepel, emberek az utcákon, zászlók, hajók, stb, mind mind a "nénit" ünnepli és rajonganak érte. Szerintetek van valami köze ahhoz hogy a keleti egyháznál (ortodox)Pünkösd van? Ha nincs is köze, nekem akkor is bűzlik a dolog.
Az előző komment is ide tart, ezentúl G.E. -vel irom alá.
G.E.
A királynő koronázásának 60. évfordulóját ünneplik, úgy tudom. Ezért hétfőn-kedden is munkaszüneti nap lesz náluk.
TörlésSziasztok!!
VálaszTörlésPirula nem szoktál NIGEL FARAGE beszédeket, felszólalásokat fordítani/felíratozni?
Már fontolgatom egy ideje...
TörlésSzerintem jó lenne vele foglalkozni... Sok ember felkapná a fejét. Egy videóját láttam, ami fordítva volt... Hát le a kalappal a fickó előtt!
TörlésSziasztok. Az egyik barátom megpróbálkozik a "lehetetlennel", megpróbálja megváltoztatni a világunkat a Vénusz projekt keretén belül. Kicsit utópisztikusnak hangzik, de ő hisz benne, és ezért támogatjuk. Ha valakit mélyebben érdekelné a dolog, annak ajánlom figyelmébe az általa létrehozott weboldalt: http://thelastcorporation.org/hu/nyitolap/index.php
VálaszTörlésA weboldal kezdetleges, nem rég publikálta és egyedül foglalkozik vele. Társakat keres. Ha a kitűzött terve sikerül, talán minden másképp lesz. Az esélyt meg kell adni neki. Sziasztok.
Neked és a barátodnak is ajánlom hogy kattintsatok ide jobbra erre a linkre:
TörlésZeitgeist-csapda: Transzhumanizmus és Eugenika
;)
Készültök újabb filmmel?
VálaszTörlésIgen. ;)
TörlésÜdv mindenki
VálaszTörlésMinden elismerésem ehhez- és a többi filmhez is! Meg úgy az egész munkásságodhoz.
Érdekes mikor az utolsó előtti részt letörölték youtube-ról, először szerzői jogokra hivatkoztak, másnap már "a felhasználó törölte" :) A kis hazugok.
Amúgy nem hiszem, hogy gond lenne a Névtelen hozzászólásokkal. Más hasonszőrű blogokon is működik, nem anyáznak. Legalább is nem annyit, hogy moderálni kéne. Különben meg ha valaki trollkodni jön ide, nem kell etetni, aztán majd ráun.
Üdv,
Bender
Sziasztok!
VálaszTörlésMost volt időm végignézni az új pirula filmet, és a következő gondolatok jutottak eszembe közbe. A koncepció továbbra is remek, hogy a témákban fellelhető alkotásokból, a lényegi részeket összeollózva létrehozzon egy egységes, de mégis több nézőpontból közelítő, kerek egész filmet. Ez így talán a felületesebb, alkalmi nézőknek is emészthetőbb, könnyebben felkelti az érdeklődést, jó értelemben mainstream irányba tereli a nézőt, ahol csak az adott témakör legjavát tárgyaló dolgokkal találkozik. De!
Kicsit (nagyon :)) rossz szemmel néztem, mikor olyan arcok is felbukkantak, mint Ventura, O'Brien, vagy akár Alex Jones (akiről még mindig nem tudom eldönteni melyik oldalon is áll valójában :)). Első két figurának ráadásul külön fejezet is van szentelve, ami nonszensz. A Ventura féle látványleleplezés már-már annyira irritáló, affektáló, modoros (modortalan? :)), hogy egészséges gondolkodású embernél az első másodperc után kiveri a biztosítékot. Ráadásul ordít róla, hogy gagyi, dramaturgiailag, és narráció szempontjából is elégtelen, kilóg a lóláb, nagyon gyorsan levehető, hogy itt bizony át akarnak baszni. Mert nem azzal van nekem bajom, amit mond, mert minden bizonnyal a nagy része valóban igaz, hanem aki mondja, ahogy mondja, és amiért mondja. Na itt már bajok vannak, mert tipikusan azzal az esettel állunk szemben, amikor az ellenállás közé beépült az ellenség, hirtelen szar lesz a palacsintában, de ezt észre kell vegyük, és nem szabad bedőlni a látszatnak, hogy itt bizony most valami nagyon őszinte csávó megmondja nekünk az igazságot. Az a hangnem, amivel ő is operál, az egyszeri nézőben azt az érzetet kelti, hogy ez az egész egy aranyos konteó, de igazából tök komolytalan, csak valami eszement alakok gondolhatják valósnak. Az O'Brien sztori szintén ezer sebből vérzik. Nem akarok kioktatni senkit, akinek van szeme úgyis látja.
Nem szaporítva tovább a szót, csak arra akarok kitérni, hogy szerintem nem jó ötlet ilyen hiteltelen, fél vagy részigazságokat kinyilatkoztató figurákat belekeverni egy hitelesnek akart "ébresztőfilmbe". Ennyi erővel a zeitgeist "mozgalmat" is be lehetne venni, mint ahogy fentebb olvastam is egy megtévedt kommentelő hozzászólását. :) A legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, ha beengedjük a házba az ellenséget, és még étellel is kínáljuk! Azért mert valaki igaz dolgokról beszél, még nem biztos, hogy az igaz oldalon is áll! Teheti azt sunyi, számító módon, valaminek az érdekében is. Vegyük észre, és ignoráljuk őket! ;-)
Az embereknek meg kell tanulni kiszűrni az igazságot. Nem kell mindent elhinni. Semmit sem kell egyből bevenni, Piros Pirula videoit sem (nem támadás). Ez az első amit meg kell tanulni.
TörlésMindenki tévedhet, vagy akárki átvághat.
Szóval még Ventura is belefér, mert ha nevetségessé is akarják tenni a témát, attól még az elhangzott dolgok valószínűleg közel állnak az igazsághoz.
Ventura Al Gore-t leleplező filmjében,nekem nagyon feltűnt és gyanús lett Venzura stílusa és mondanivalója.Rendesen éreztem,hogy Al Gore-t védi.Be is ismerte.hogy nagyon régóta barátok és nem tudtam elképzelni Al Gore-ról,hogy hazudna.Hogyan????Dehát Al Gore mindig is Luciferista Illuminati tag volt és akkor képes hinni neki????Tiszta vicc.Teljesen megdöbbentem ezen az egészen és nagyon rossz érzéseim lettem Venturával kapcsolatban,Alex Jonesnál is rosszabbul csinálja az álcázást,hogy valójában melyik oldalon is van.Az egész film alatt védte Al Gore-t,aki be akarja vezetni a szén- dioxid adót az Új Világrend szolgálatában és a mi halálunkra operálva.Ugye Loraine Day elmondta,hogy Al Gore azt akarja elhitetni az emberekkel,hogy jelentéktelenek hozzá képest és legyenek öngyilkosok úgymond.Persze az eszébes em jutna Al Gore-nak,hogy ezt neki is ellehetne kezdenie,de hát miket is beszélek ő "isten" Hillary Clintonnal és a többi "jó tét lélek" bohém társaságukkal együtt.Ó nem ők sosem fognak ebben példát mutatni nekünk,viszont örömest meghúzzák a ravaszt a fejünk fölött,hogy a pokolba küldjenek minket ugyebár...Ez Ventura pedig szemrebbenés nélkül Al Gore mellett volt,egyértelműen láttam,nekem azóta teljesen megingott benne a bizalmam,még ha kimondja is az igazság 95%-át de a maradék 5%al csőbe húz,mint David Icke New Age és Alex Jones Jezusiták ügynökök.
TörlésNekem egy nem teljesen ide illő hozzászólásom, gondolatmenetem lenne, ami összességében mégis csak kapcsolódik a témához. Népességcsökkentés, vírusok, oltások és az összeesküvés elméletek és az ahogy erre a média mintha még rá is játszana! Rengeteg hasonló témájú mozifilm készült az elmúlt években és jelenleg is! A gomba mód szaporodó ezekkel foglalkozó hazai és külföldi weboldalak, a rengeteg dezinformáció. Egy jó sakkozó egy lépéssel mindig előrébb jár ellenfelénél, de profi 2-3 lépéssel! Az alap üzenete ezeknek mindnek az, hogy valami készül, nem bízhatsz a kormányokban, sem a hatalomban! De kik azok akikhez ez az üzenet eljut? A kritikusan gondolkodó tömeg! Azok, akik a legnagyobb veszélyt kezdik jelenteni az új világrendjükre, egy ébredező tömeg! De ott vannak azok a "kevesek", akik jól érzik magukat a rendszerben mert jól eladták nekik a jövőképüket jól programozottak! Így beléjük a járványveszély és védőoltás mint megoldás, teljesen jól el lett ültetve! Hisz ők az a réteg akik hasznosnak számítanak rendszer szempontjából! Jól manipulálható, irányítható! Kérdés akkor mért ölnék meg őket hatástalan, vagy önmagában veszélyes és vagy halálos védőoltásokkal? Nem! Akkor mi benn az összeesküvés? De ha tegyük fel ez a kritikusan gondolkodó tömeg, kap infókat halálos vírus fejlesztésekről hozzá előre legyártott védőoltásokkal és médiából utalásokkal megerősítik ezeket a kételyeket! Majd mindenhonnan azt hallod ne adasd be mert akkor véged, zombi leszel meghalsz és ők győztek! Erre ez a kritikusan gondolkodó tömeg mit tesz mikor látja, (mert felébredt, nem manipulálható (vagy mégis?)) hogy valóban történik valami, úgy, ahogy azt megmondták, itt a vírus jön a vakcina, ahogy azt megmondták, nekem be nem adjátok azt a mérget! El innen! :) Aztán ha a csavar ott van, hogy a vakcina jó és azok maradnak életben akik beadatták mert jó programozást kaptak, mert ugye ők a hasznosak a rendszert szolgálni!
VálaszTörlés1. számú ellensége az Új világrendnek a kritikusan gondolkodó tömeg, kipipálva
A szegényebb régiók országok kontinensek ahol meg abszolút nincsenek az emberek a technika hiánya és a szegénység miatt a médián keresztül agymosva. Oda meg általában nem jut el az oltóanyag sem vagy teljesen hatástalan és vagy halálos!
2. számú ellenség a világ lakosságának a 2/3-a, kipipálva
folyt...
VálaszTörlésÉs akkor a profi sakkozó már azt is tudja, hogy a megmaradt, jól irányítható a médián csecsén nevelt, azon szocializálódott, holokauszt félő "túlélő" kap az arcába egy újabb holokausztot! Csak, hogy most a nácik a kritikusan gondolkodó tömeg, akik összeesküvéseket terjesztettek, bizalmatlanok voltak a kormányukkal és olyan eszement badarságokkal, hogy halálos vakcinákkal meg sterilizálással akarják megfosztani életétől, vagy szabadságától! Ezáltal, ön maguk és sok 10millió hiszékeny embertársuk halálát okozva teljesen feleslegesen és értelmetlenül! És rögtön hoznak olyan törvényt ami a szabad gondolkodást és véleményalkotást csak a megengedett témákban és határokon belül, otthon egyedül, senki mással meg nem osztva gyakorolhatsz! De minden más esetben te rohadt terrorista vagy, és még gyalázod is azoknak a milliárdoknak az emlékét akik jó példák, megalapozott indokai, okai a szigorú emberi szabadságjogokat teljes mértékig figyelmen kívül hagyó és nélkülöző intézkedéseknek!
És ki merne még egyszer kritikusan gondolkodni? Azt megosztani mással, mikor nagy esélyjel totál agymosott, valamint a hitevesztettség a hátérből irányító és konspiráló elitben akkora, hogy örökre tabut csinálnak belőle törvényekkel! Ezzel a pici csavarral megoldottak szinte mindent! A káosz után a legfontosabb, hogy a tömeg várja a megoldást és a kormányoktól várja, de ha nyíltan nyomnak le egy ilyet akkor ki bízna bennük, viszont ezzel így a rend szinte azonnal helyre áll mert jól koordinált lesz, hiszen megvan a forgatókönyv! Mert ha nem így lenne gondoljunk csak bele a pánikban a káoszban könnyebben irányíthatóak az emberek mert amikor elvesztik az irányítást akkor könnyen elfogadják a mások megoldását mivel maguk nem találtak! Ha ebben az időszakban amikor már megvolt a nagy 2/3 gyilok a rendet mihamarabb vissza kell állítani a régi vagy épp a régi nóta vázán új köntösben bújtatott szép új világrend miatt! Na de ha kritikusan gondolkodó tömeg jelen van másik alternatívát gondolkozás módot képviselve nem működne olyan zökkenőmentesen a dolog!
Nem mondom, hogy biztosan így lesz, de azért elég logikusnak tűnik és talán a leghasznosabb is számukra. És mint tudjuk nem csinálnak semmit úgy hogy abból ne profitáljanak és ne jól jöjjenek ki!
ui.: Bocs ha kicsit kuszára sikeredett :)
Szerintem ha jól elgondolkodik az ember rájön a dolgok logikájára...kivéve ha agymosott.
TörlésG.E.
Logikus, ördögi terv:) Akkor mi legyen? Ha nagy a hiszti a járvány körül, mégiscsak érdemes oltatni, vagy legalább a vakcinát beszerezni és elvonulni a természetbe:) Aztán ha tényleg valós a baj beadni a cuccot magadnak. Vannak univerzális antivirális szerek is, amcsi katonáknak nyomják pandémia esetén. Nem elérhető hétköznapi halandók számára, elég a légutakba/bélbe/ adott időközönkét bejuttatni és nagy hatásfokkal véd, rakat mellékhatással, ezért csak rövi időre/akcióra alkalmazzák.
VálaszTörlésA vakcinát SOHA SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK között nem szabad bekérni. Ha pandémia lesz, abban lesz a tuti halál. A Vuk-os cikkemet olvastad? egyik oldalról ijesztenek, a másik oldalon már vár a vadász. Vannak filléres szerek, amik minden vírust elpusztítanak, nemsokára fogok ezekkel foglalkozni...
Törléshttp://www.duncanshelley.com/wp-content/uploads/2012/01/Duncan-Shelley-A-Pokol-K%C3%A9zik%C3%B6nyve-r%C3%A9szlet.pdf
VálaszTörlésVentura volt pankrátor, színész, majd Minnesota kormányzója. Ez éppen elég ahhoz, hogy tudd kicsoda!
VálaszTörlésAmúgy a pankrátorok nagy része sajnos biorobot. Lásd Chris Benoit "bekattanós" esetét 2007-ben.
Ez a "bekattanós eset" érdekelne, kérlek adj meg valami linket!
Törléshttp://h-wrestling.wwe.hu/node/320
TörlésÉrdekes cikk...
VálaszTörléshttp://www.portfolio.hu/gazdasag/ez_mar_a_vegjatek_megjott_az_apokalipszis-forgatokonyv.168318.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox
Hangolják a jónépet.
VálaszTörlésValaki kérte avi formátumban a filmet. Mi sem egyszerűbb. keepvid.com, bemásolod az url-t és már tölti is le neked mp4-ben, vagy amiben kéred. Úgyhogy külön avi-t nem töltünk fel erről, csak dvd verziót. (nemsokára jön)
VálaszTörlésA DVD verziót várom én is..
TörlésMár letölthető.
TörlésKöszönet PirosPirula a munkátokért.
VálaszTörlésA "II. Szubliminális programozás" részekben elég jól körüljárják a kérdést, hogyan lehet észrevétlenül információkat a tudattalanba csempészni. A reklámiparban a SEX és DEATH-HALÁL mintákkal dolgoznak főként. Ez lényegében analógiák szintjén (asztrológia) a Bika-Skorpió tengely. A születés (Bika) és halál (Skorpió), a kezdet és a vég, az Alfa és az Omega. (Alfa=1. -> I -> Eye; Omega=24.=6= 9 -> I -> Eye...)
UGYANEZT a módszert megtaláljuk az XXX. londoni nyári olimpiai játékok esetében is az egyszemű kabalafiguráknál?
Igen. Ízlelgessük csak a nevüket!
W E N L O C K és
M A N D E V I L L E
A fedőstory ez amit írnak: http://en.wikipedia.org/wiki/Wenlock_and_Mandeville
Viszont azért bármilyen szkeptikusak vagyunk csak feltűnik néhány szó ami "véletlenül" belekerült a nevükbe, illetve egymás felé helyezve kiolvasható belőlük?
Mindezek véletlenek?
* WEN-LOCK: NEW új (ez itt kódolt célzás a 2012 nov-ember-i eseményekre; latin "nove"= "ÚJ", lat. "novem" = "9", port."nove"=9; walesiül "nove"=szer-elem; november a 11. hónap -> ELEVEN=9 -> 11/9; bar/ber=fény...), W(h)EN-mikor, LOCK-bezár ... amikor bezárul vmi...?!, LÖWEN -oroszlán (németül; Lion, Sion, Zion -> olimpiai logó... Egyiptom-Szfinksz, 6 Világhónappal ezelőtti korszak), keresztbe: KILL-gyilkol; ILL-beteg; COLD-hideg...
* ...MAN-DEVIL-LE: MAN-ember; AND-és (&, kiejtve: END-vég, befejezés); DNA (Deoxyribonucleic acid); DEVIL-ördög; LIVED-élt; EVIL-gonosz; LEVI-a 13. Levi törzs, Izrael; LIVE-él-elő; DEVILLE-fr. város
Többféleképpen össze lehet olvasni a szavakat mondattá, pl.:
NEW MAN LOCK DEVIL - LE, az új ember bezárja az ördögöt és hasonlók. Mindezt szánt szándékkal rendezték így, meggyőződésem több hónapnyi célzott kutakodás után.
WEN / LOCK neve egy dátumot is rejt: 666 / 12.11.9. (-> tinyurl.com/olimpia2012zion)
folyt. -------->
-------->
TörlésSEX
Említve lett sokszor a videókban a "SEX" szó amit a kiskorúaknak szóló rajzfilmektől kezdve a hirdetésekig temérdek helyen megtaláljuk. Abból a feltevésből kiindulva hogy az angol egy mesterségesen kreált nyelv (ezt temérdek példával alá tudom támasztani), vizsgáljuk meg a szót és zárlójelben utalok több mellékágra - akinek füle van rá érti:
SEX -> latinul "Sex" = 6 (6 -> G szabadkőművesség; 6/9-G/g -> 7.betű az angolban és nincs áthúzva így 45 fokkal elforgatva 1=ONE=VAN=I is -> 7. bolygó a Gea/Föld a naprendszeren kívülről; sumér-hungar agyagtáblák; 6/9 -> Rák -> Hold-tart-raktár-fékez; Hold átmérő: 6*6*6 -> 2160 mérföld; Föld kerület: 21600 tengeri mérföld; 69 -> spirál galaxis képjel; 6 -> angol/latin ábécé = "F" -> rovásírás "F" betű (kör és kereszt); 6 -> 9. betű = "I" áj-EYE-szem-ÉN (I'm - t-IM-e - idő!; oroszul ÉN="já", az utolsó - omega - 33. betű (=6) fordított "R" -> körbeforgató a jel: Hórusz szem; Playboy Rabbit-nyúl (-> a Szűz világhónap szimbóluma; Halak-Szűz tengely), a mindent látó szem... de miért a 9. helyre rakták "anunnaki" barátaink?
-> Ez a teremtési ciklusokkal, a téridővel, a (maja-káprázat) világunk működésével lehet kapcsolatban. A 9-es az a szám amelyet bármennyiszer magával megszorozva a végeredményt 1 számjegyre redukálva, az eredmény mindig 9 lesz. 9...18..27... ...72... 5x72 fok -> pentagram/pentagon - Vénusz - rózsa; 108... -> Nap-Föld, Föld-Hold arányok; 117... -> 11/7 -> nov-ember 7; egydolláros; 144... -> Biblia; Enúma elis; 216... -> 6*6*6 -> 2160 év 1 Világhónap; 288... -> 2880x9 = 25920 év - 1 precessziós Nagyév; 333... -> 33.3 fok: 2012.9 tengeri mérföld - Mount Hermon (Golán-fennsík), 1947: 33 fok Roswell (19.47 fok!); 360... -> 360 fok - kör; 396 Hz... Élet Virága; 432 Hz... "Verdi hangolás"; 576... 576x9 = 5184 év - 1 maja korszak; ugyanez a Magyar Szent Korona pantokrátor képén is; 666..; 783... 7.83 Hz, Schumann-rezonancia; 3141... -> 3.141.. Pi; 3600... ...-> a Nibiru keringési ideje; 1 óra=3600mp...
Továbblépve egy szinttel:
SEX (számokkal átírva): 19+5+24=48 (-> 48-ban londoni olimpia!; 1948 Izrael-ZION...) = 12 -> 2012: újra olimpia Londonban a 30., azaz XXX. római számokkal.
Honnan lehet ez az "XXX" ismerős? (keressünk rá akinek nem világos: http://www.google.hu/images?q=xxx)
Ez a szinonímája a SEX-nek, pornográfiának, stb. Számokkal átírva: X=24. betű = 6 -> XXX=666 és véletlenül az XXX olimpia lesz néhány hét múlva.
S hogy mennyire direkt így rendezték a forgatókönyvben arra 4 rövid példa szintén az általuk használt kódok oldaláról közelítve:
1.) XXX=666=6+6+6=18 -> 1+8=9 azaz I-EYE a mindent látó szem.
2.) Node a 18.betű is az "R" ami meg az oroszban UGYANEZT jelenti (s egyben a legutóbbi Vízözön utáni Mount Hermon hegység koordinátáját is megadja, ahol leszálltak; vagy 33. fokozatot a kőművességen belül... erre jó példa az ENSZ logója mindjárt...)
------->
Törlés3.) 2012 digitálisan leírva és TÜKRÖZVE az 5015-adja a tükörképében, ami meg a ZION-t, ami szintén kirakható az olimpia logóból. Erre varjatok gombot!
http://kepfeltoltes.hu/120125/img3_2012_zion_noiz_london_illuminati_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
4.) S-E-X -> S=19. (Sion-Zion; kígyó; kundalini, dollár jel...), E=5. -> római V -> héber V-Vav=6 (E-ye, szem..., s egyben ezek a képjelek, betű alakzatok körbe is forgathatóak.. görög Sigma-"E", W, M, Wenlock, Mandeville, M=13.0.0.0.0 -> maják 2012.12.21... W-"double U", 21-21... ...); X=24=6 (vagy 6+6+6+6 -> 6*6*6*6 -> 12960 év, a legutóbbi LÖWEN-OROSZLÁN világhónap!) -> SEX=1966-1999-1666... -> 20/12=1.666 ---- s ez kiemelten fontos szám, amit temérdek kőműves, illuminátus jelképben megtaláltam; itt gyökerezik miért írunk ma annak ellenére 2012-t holott nem telt el bizonyíthatóan Krisztus kora óta 2012 darab év. Ez a 1.66... 169 (a 6-os/7-es szám nem véletlenül forgatható) vmi univerzális állandó féle lehet ami egy sereg mindenhez, eseményhez kulcsként szolgál.
Néhány elgondolkodtatóbb ezek közül aminél könnyen leesik a tantusz:
* 16:9 -es képarány a TV-knél (tele-VI-SION). Miért pont ennyi?
* szintén Hollywood szakterülete: 24 bit (truecolor) = 16 777 216 szín variáció (lehet gondolkodni rajta ;) -> ezeket biztosan kódolták: bináris számrendszer - eYe; Szentháromság, WTC merénylet; pápa; 1776 illuminátusok; 666...)
* James Bond 23: SKYFALL - ÉGSZAKDÁS - bemutató: 2012.11.9.
* Sorozat: FlashForward - alaptörténet amit az elején minden alakalommal elmondanak: 2:17 másodpercre mindenki elvesztette az eszméletét... Mikor: "10.6-án"... => 217 -> 1+216 (216=6*6*6) -> 1.666; 10/6=1.666
* Alice in Wonderland (2010, Walt Disney) - Mad Hatter cilinderén a kártya: 10/6= 1.666 -> 20/12 utalás (vörös haj - napkitörések; fekete cilinder - fekete lyuk; Hole=40 -> XXXX=6666=12960...)
* 169 variációk -> 1= római "I" is és "I"=9 is; 6-9 forgatható (G-g; ezeket nem csak én találom ki - használják a rendszert): 1999, 1666, 1996...; 1.666=20/12 -> 2012; 999, 666; 6666...; 9/11-9II; 11/9; 6/11 (ez a mai nap)
folyt. -------->
----->
Törlés* Londoni tűzvész: 1666. 9.hó
* MIV - MI-5 brit titkosszolgálat korábbi címerén római számokkal: 1006 -> 10/6=1.666, de másképpen is ott a 2012 - Piramis a tetején a mindent látó szemmel: http://www.google.hu/images?q=mi5
* UN-ENSZ logó: 33 részre van osztva a glóbusz (-> London 32+1=33 "kerület"; +1 City of London; UN=21+14=35=8, pont mint az EYE/eYe... fekvő 8-as -> matematika végtelen...) két szélen 2 x 13 darab levél az olajágakon -> 13 x 13 = 169 ... http://kepfeltoltes.hu/120514/ensz_un_33_mason_www.kepfeltoltes.hu_.gif - hol találjuk még pont ugyanezt?:
* az egydollároson: 169 darab karakter van pont a bankjegyen, persze "véletlenül": http://kepfeltoltes.hu/120125/img_one-dollar_illuminati_1776_2012_1666_666_13_mason_monas_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
* 20/12 -> futball labda - C60-as szén molekula, 20 hatszög, 12 ötszög; Szén-C-6 -> C=3=III... WTC merénylet 111. nap; Szén=grafit és gyémánt -> II. Erzsébet gyémánt jubileum, 60. évforduló...; foci VB-EURO 2012 labda: "Tango-12" -> 12-12; 11-es 9 méterről szabadrúgás; 11-en a pályán 9-en a kispadon; 2x11-en pályán (11:11 -> 2012.12.21 11:11 utalás); kapuelőtér mínusz kapuszélesség (18.32m - 7.23m) = 11.09 méter; FIFA (->6961 -> 169...) alakulása: 1863.10.26. Freemason's Tavern, London - The Football Association, összeadva: 999-et (666); C60-as fullerén molekula kémiai Nobel díj: 1996...
* 24 karát (arany-Au-> 99.9%; 11/6-dik sor - a 18 (=9=I...) oszlopos periódusos rendszerben; 196,966... g/mol; olvadáspont: 1948 °F; Au-Ag -> Denver Airport...; 24=X=6*6*6*6=12960 Y-Ear...) = 0.169 uncia = 4.8 gramm (1948...)
* arany-arány (aranymetszés): 1:1.6180 -> 169
* 1666 font = 119 stone (20/12=1.666; 11.9/9.II)
* 5550 hüvelyk = 169 méter = 666 láb (London: Szent Pál katedrális; Washington: a Fehér Ház előtti obeliszk...)
* 237746 font (Georgia Guidstones gránitba vésve; GPS: 34.231984°N 82.894506°W) = 119 amerikai tonna
* ...
"Aki nem hiszi járjon utána..." ;-)
Tudna valaki segíteni az új Magyar pókertörvény bevezetésének státuszáról? Mennyiben vonatkozik a póker játékosok adózására és mikortól lép ténylegesen életbe?
VálaszTörlésKöszönöm!
Kedves PPP és Tisztelt Olvasók!
VálaszTörlésAz alábbi képbe facebookon futottam bele:
http://kepfeltoltes.hu/view/120616/523046_384750684896484_1674088285_n_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Az épület leírását a wikipediáról szedtem: "A New York-palota Budapest VII. kerületében, az Erzsébet körút 9–11. szám alatt álló volt biztosítótársasági székház, ma New York Palace Hotel néven luxusszálloda." http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/4/4e/New_York-palota_01.jpg
Ez valóban elgondolkodtató. Hogy véletlen e azt kötve hiszem! 8)
TörlésSasoljuk csak meg a belső kialakítást és a homlokzaton a lámpákat tartó (fényt hozó) démonokat! Ennek analógiáját megtaláljuk pl. a denveri reptéren.
* http://www.google.hu/images?q=new+york+palota+budapest
* http://www.google.hu/images?q=new+york+palota+budapest+homlokzat
* http://m.cdn.blog.hu/ga/gasztroponc/image/new%20york/450px-New_York-palota_05%281%29.jpg
* http://www.google.hu/images?q=denver+airport+illuminati
Hol láttunk ilyet ami a főcsarnok közepén van a márvány padlóban?
* VII. kerület (7. kerület -> 7. -> G -> szabadkőművesség..., Great Architect, God, Gea...)
* NEW YORK palota, Erzsébet körút 9-11. (Eli-zabeth; latin Eli-zabetha II Regina -> EIIR -> RIIA, London; E=A...; Ch-alice, kehely -> Y, eYe...; WTC álmerénylet 2001.9/II. )
* Építés éve: 1894 -> 18=9=I="Eye"...; 94=13 -> "M" -> Mortem-halál; M tükrözve -> "IXI" -> 9 és 11 római számokkal vagy 11/9; matematikai halmazműveletekkel a Master Card logójából is ismerős két halmazt kapjuk, metszéspontban a mandula-mandorla-szem-eye-halak forma -- ugyanez pl. Washintonban a Fehér Ház előtti obeliszk alatt; M=13.betű -> maja hosszú számítás: 13.0.0.0.0. -> 2012.12.21., a tükörképe egy dupla "W" -> angolul kiejtve "double U" -> UU -> U=21 -> 21-21 -> 12.21. ... Olimpia London 2012: M-andeville és W-enlock...
Gyakorlatilag ebbe az egy darab 13. szimbólumba mint az "M" (vagy elforgatva 90 fokkal, a görög Sigma,,, az "E"=EYE - Mindent látó szem... -> több irányból megfogható...) belecsomagoltak egy sor kozmikus összefüggést, szakrális geometriát. Mint a japán mon-ok esetében létrehoztak egy egyszerűsített ligatúrát, amire ha a kellő szinten "beavatott" ránéz, rögtön veszi az adást.
Ez a 9/II-es esemény véleményem szerint már legalább 1500-2000 éve tervben van mint "nyitány", az utolsó felvonás pedig november (XI) - decemberig (XII) tart, s ehhez alakították a civilizációnk számos kellékét így az írást, a nyelvek bábeli zűrzavarát, a mértékegységeket, ... de még L-ON-DON városának nevében is ott van ugyanez ahol indul hamarosan az XXX. olimpia...
2012/169 = 11.9 ;-)
Spektrumon most megy egy mműsor mk ultráról
VálaszTörlésIgaz legendák 9. rész: A Bourne-rejtély
http://vilagrend.blogspot.hu/
VálaszTörlésBlog eltávolítva
A(z) vilagrend.blogspot.com címről sajnos már el lett távolítva a blog. Ezen a címen nem hozhatók létre új blogok.
... vajon miért? ...
Minden kedves olvasónak ajánlom, hogy használja az alábbi kis programot az neten való szörfözéshez a paranoia jegyében. :)
VálaszTörléshttps://www.torproject.org/
Pdf: "The Illuminati Formula Used to Create an Undetectable Total Mind Controlled Slave"
VálaszTörléshttp://www.emhdf.com/Monarch-mind-control.pdf
Ez a komplett kézikönyv a Monarch-programozásról. Nézzétek meg gyorsan, mert ki tudja, meddig lesz elérhető.
Emberek !
VálaszTörlésRTL klub 19óra a gyanú árnyékában !
Most mindenkihez szólok, ennél újvilágrendesebb szart még nem láttam .
Úgy hírdetik, hogy : "kiakarod próbálni magad milyen színészi thetséged van,jelentkezz !"
A legjobb ,hogy új forog a kamera mintha igazi szituációt játszanának el ! Joshi, Mónika, Balázs !
Pedig ezek csak amatőr színészek de miért pont veszekednek ?Miért pont veszekedést kellene néznie egy 10 éves gyereknek . Egy családnak 19orakkor !
Szituáció : veszekedés, valós család,harag !
Kamera : A legjobb ,hogy új forog a kamera mintha igazi szituációt játszanának el ! Joshi, Mónika, Balázs vagy éppen amikor a cigányok verekednek a hírekben !
Válasz
Jelenleg se a torrenten se a data -n nem lehet elérni a DVD-változatoz. Valaki elérhetővé tudná tenni?
VálaszTörlésA Sex sex sex című videó "nem érthető el az országodban" a youtube szerint. Tudnátok ezen segíteni? Budapestről próbáltam megnyitni.
VálaszTörlésKöszi!