2012. április 23., hétfő

Kezdődik nálunk is?

Lehetséges, hogy már nálunk is programoznak fel gyilkosokat?
Nagyon kíváncsi leszek a kulcsi gyilkos elmeorvosi szakértői véleményére, bár nálunk valószínűleg elég simán el lesz tusolva az ügy...
Ami viszont mindenképpen erős gyanúra ad okot, hogy ahol láttam a médiában róla információt, mindehol megemlítették, hogy "a családban sokat beszélgettek különböző összeesküvés-elméletekről".
Nem tudom, ennek mi köze lehet a gyilkosságokhoz, hacsak nem az, hogy kezdődik itt is az igazmondók terroristává minősítésésének második lépcsője. Először az igazmondást tették egyenlővé az "összesküvés-elmélet" címszóval, majd most az "összeesküvés-elmélet" gyártókat próbálják meg asszociálni az őrült gyilkosságokkal.
Persze lehet, hogy csak kapóra jött ehhez a gyilkosság, de az sem lepne meg, ha ő lenne az első hazai elmeprogramozott gyilkos. Elég jól beleillik a képbe.

Apropó, a véletlen műve, de éppen ennél a témánál tartunk az új filmben is:




23 megjegyzés:

  1. Néha azért előfordul hogy a leg valószínűbb az igaz, tehát hogy el kell fogadni hogy vannak ostoba emberek és csúnya dolgokat csinálnak.Nem hiszem hogy foglalkoznának velünk, mi csak apró porszemek vagyunk a hatalom térképén.

    VálaszTörlés
  2. ha por kerül a dugattyúba nem leáll a motor? mindenre felkészülnek :( nem adják könnyen magukat :)

    VálaszTörlés
  3. áá, inkább még húznak a nadrágszíjon, amit az emberek se bírnak ép ésszel elviselni... Addig húzzák amíg nem térdelünk!

    VálaszTörlés
  4. Elég erőteljesen a témához kapcsolódik. Szerintem aki tud angolul megfelelően, annak nagyon erősen ajánlott. Ilyen szépen még nem láttam egy videoban sem összefoglalva ezt a témát.
    http://www.youtube.com/watch?v=-iDq0Tdja4A&feature=related

    VálaszTörlés
  5. Nem kellenek ide programozott gyilkosok, különben is ahhoz több év 'programozás' kell.
    Ezt az országot jól elkapták a 80-as évekbeli olajválsággal, azóta elég az árfolyamokat manipulálni vagy ejnye-bejnyézni 'és omlik is a vakolat'.

    VálaszTörlés
  6. A nagy kérdésre válaszolva, természetesen nálunk is léteznek "programozott gyilkosok" Még anno Drábik is említette, hogy itthon is van agykontroll részleg. Ha már egy kutató ilyen nyíltan beszél róla, akkor biztos lehet az ember, hogy bizony itthon is léteznek ember kísérletek, elmeprogramozás, elektrosokk terápia (bár ezeket témákat igencsak lejáratta az NBH-s Molnár F. Árpád)
    Nálunk is vannak furcsa gyilkosságok, és biztosan van olyan is, amit egy ilyen programozott gyilkossal végeztek el. Csak tessék szétnézni a neten. A programozott gyilkos előnye, hogy program szerint gyilkol, és utána nem emlékszik semmire, mert minden emlékezés, iszonyatos fájdalommal jár, így a megrendelők biztosak lehetnek, hogy a gyilkos semmilyen információt nem fog kiszivárogtatni, sőt bizonyos „jelszavak” segítségével könnyedén öngyilkosságba is hajszolhatják, vagy további gyilkosságokra is rávehetik.

    VálaszTörlés
  7. Válaszolnék a kérdésre. Van magyarországon is ilyen, méghozzá Debrecen alatt, elég biztos forrásból tudom. És ezt nem neten olvastam, hanem ismerősön keresztül tudom. Konkrétan gyerekeket nevelnek ki jogásszá, stb..stb..stb...

    VálaszTörlés
  8. Magyarországon, elnézést, hogy kis betűvel írtam.

    VálaszTörlés
  9. Válaszodra a kérdésre, konkrétan nem tudom, de ha tippelni kellene, azt mondom...valószínűleg van ilyen! Egy másik, téma...az ERZSÉBET utalvány story.....miért jó utalványba fizetni az állam bácsinak? Nem sorolom fel az összes hivatalos indokot, csak amelyiknél kigyulladt a piros lámpa,.... védeni akarja azokat vidéki állampolgárokat, akik az uzsorások markába vannak,...hoppá! most már értem a tavaly egész nyáron tartó, nagy dobra vert, látványos "a TEK letartoztatott egy újabb uzsorás bandát" akciókat. Ugye de szépen fel építették? Az egész történet valójában a pénz nélküli társadalom létrehozataláról szól, MO-on is, ugyan úgy mint a, nem biztonságos kp-t tartani magadnál, inkább legyen bankkártyád, de most már az sincs biztonságban, támadnak a hekkerek leemelik a pénzedet a számládról, cserélje le csipes kártyára, az biztonságosabb, aztán annak is lesz valami gyenge pontya,....aztán felajánlják a tutti megoldást, de mostanra már ti is rájöttetek, hogy mi is az. ...a szoktatási szakasz már elkezdődött, főleg külföldön.

    VálaszTörlés
  10. „Agykontrol” – A rossz emlékek törlése hamarosan lehetségessé válik

    "Az MIT ideggyógyász kutatói egy olyan kémiai anyagot találtak, ami elfelejteti a kísérleti egerekkel félelmet keltő emlékeiket. Az Npas4 nevű „memóriagén” deaktiválásával az egerek „elfeledkeztek” arról a kamráról, ahol előtte elektrosokkban részesítették őket.

    A kutatók úgy gondolják, hogy hamarosan lokalizálni tudják azt a területet, ami a hosszú távú memóriák tárolásáért felelős és ezáltal kifejleszthetnek egy olyan módszert, amivel ezeket a memóriákat irányítani tudják. ..."

    -> http://idokjelei.hu/2012/04/agykontrol-a-rossz-emlekek-torlese-hamarosan-lehetsegesse-valik/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azon röhögtem, hogy ezt az MIT-s fejlesztést bemutatták a Discovery-n is és a műsor egyik szünetében, ahol 5 perces kis filmeket szoktak mutatni, ott éppen arról volt szó, hogy jó-e ez nekünk, a "múltat végképp eltörölni" mert akkor például! a holokausztot is elfelejtenék az emberek, amit soha nem szabadna... gurultam a nevetéstől :)) ilyen átlátszó szöveg hallatán. Ezért azt javasolták, hogy ezt csak "szelektíven" szabadna használni, egyes emlékeket kitörölve, egyeseket meg megtartva. Ja, hát igen, több évtizednyi hollókoszt agymosás veszne kárba... :))

      Törlés
  11. Én csak azon csodálkozom, hogy itt Magyarországon, mennyire gyerekcipőben van a téma. Itt még csak ébredeznek az emberek, és csak kósza hírek vannak az agykontrollról, miközben az USA-ban már maguk az agykontroll által kiszabadult emberek írnak könyvet mint Cathy O'Brien vagy Cisco Wheeler a tényekről. Itthon meg még, „jaj ez olyan hihetetlen”, „ez biztos kamu”, stb. Pirula jó videót csinált, de a többség csak továbbra is bégeti az „összeesküvés-elmélet” szöveget.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az összeesküvés elmélet kifejetést a kabbalista sátánista Illuminati pribékjei találták ki.Semmiképpen sem az igaz Jézus mellett álló ,igaz Keresztények.Akkor miről beszélünk::

      Törlés
  12. beég.. vagy megég.. oh te ég

    VálaszTörlés
  13. Tudjuk, hogy az agykontrollba részvevőknél csipeket is helyeztek az agyuk különböző területein, olyan területeken amelyek az memóriáért felelősek.......csak kérdezem,...vajon itt MO-gon hány vezető pozícióban lévőnek van ilyen beültetve anélkül, hogy tudna róla? Azt is olvastam valahol, hogy több olyan Ufo-s/elrabolt tanúnak a fejébe is találtak csipeket,....ezzel nem az mondom, hogy az "ufo-k" voltak, ők szerintem nem léteznek, hanem hogy embertársaik tették ezt velük egy jól kitalált forgatókönyv részeként.......vagy túl élénk lenne a fantáziám?

    VálaszTörlés
  14. http://tech.hu/cikk/Xbox_360-ra_is_jon_a_Skype/3545?utm_medium=w17&utm_campaign=rszl&utm_source=GM-tech

    itt nem a cikk a lényeges hanem ez:

    "A Microsoft gőzerővel fejleszti a nemrég szerzett Skype-ot, ami hamarosan a Microsoft portfóliójában található összes termékre elérhető lesz. "

    használ valaki Skype-t?
    a mult évi ujitása a Skype nek kicsit furcsa volt, mármint az hogy már ott se hagynak békén a reklámokkal, (etarget) de na elmegy, de mostmár világossá vált mi volt az oka ennek a változtatásnak...

    VálaszTörlés
  15. http://www.szmm.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=4704

    VálaszTörlés
  16. érdemes megnézni végig, jól beszél!

    http://www.echotv.hu/videotar.html?mm_id=108&v_id=13394

    VálaszTörlés
  17. érdemes megnézni ezt a videót, ami igazolja, hogy ez lehetséges: http://www.youtube.com/watch?v=oC9J6O6soHA

    VálaszTörlés
  18. kezdődik nállatok is? :)
    lehet, ez a cikk esetleg elgondolkoztató lehet, vagy csak egy egyszerű befektetés lenne? :

    http://tech.hu/cikk/Budapesten_epul_a_reszecskegyorsito_kozpontja-3573.html

    VálaszTörlés
  19. hali, a szexről szóló videókhoz egy kis kiegészítés :)
    http://d24w6bsrhbeh9d.cloudfront.net/photo/4081892_460s.jpg

    miket talál az ember 9gag-en...

    VálaszTörlés