2011. december 29., csütörtök

A Frei-jelenség

Maradjunk egy pillanatra még mindig a "választék illúziójánál" és a gondolataink manipulálásánál. Bizonyos szempontból ott fogjuk folytatni, ahol múltkor abbahagytuk.

Azt hiszem Frei Tamás könyvét nem kell bemutatnom senkinek, biztos vagyok benne, hogy mindenki találkozott már legalább a borítóval, ha nem is lapozott bele a könyvbe, annyi biztos, hogy aki Magyarországon élt az elmúlt egy hónap alatt, az nem tudott úgy mozogni lakott területen belül, hogy ne futott volna bele legalább egy reklámplakátba, amin valamilyen kontextusban ne ezt a könyvet promótálták volna. Ezt lehetett látni az utcákon, a metrókocsikban, a karácsonyi plakátokon, és az index főoldalán.
Ha december hónap folyamán véletlenül betévedtél az ország bármelyik nagy könyvesboltjába, akkor azt tapasztaltad, hogy vagy ki volt rakva belőle egy nagy kupac közvetlen a bejárat közelében, hogy majdnem belebotoltál, vagy oda volt téve neked egy "best seller" lista közvetlenül az arcodba (a bejárattal szemben), hogy ahogy belépsz azonnal meglásd Frei Tamás könyveit, amik ugye előkelő helyet foglalnak el az eladási listájukon (Frei mindkét könyve jelenleg is folyamatosan a legnépszerűbb 5 könyv között van).

A kritikusok Frei Tamásról mint valóságos géniuszról írnak, egy írócsodáról beszélnek, egy új műfaj megteremtőjéről. Ő lett a "konspirációs thriller" magyarországi megalapítója.

"Konspiráció, szerelem, hatalom, pénz, tündöklés és leszámolás - Frei Tamás
kalandregénye új műfajt képvisel a magyar könyvpiacon. Igazi újdonság!"

"Frei Tamás, mint ahogy ez a nagyokhoz illik, mindig "delivers", azaz "szállít" - leteszi az asztalra azt, amit akarunk: egy nagyszerűen érdekes, tartalmas "anyagot", mindvégig érdekes marad, mert olyan tájakra repít, olyan emberek közé, akiket valószínűleg mi magunk sohasem fogunk felkeresni."

"Frei Tamás első regénye, A Megmentő, hónapokig vezette a hazai sikerlistákat. A „konspirációs akcióthriller” meghonosítójaként Frei Tamás második sikerkönyvében ismét az „itt és most”-ot tárja fel olvasóinak, torokszorító izgalmak közepette. Fordulatos érzelmi hullámvasúton repít minket az amerikai ultragazdagok csillogó villáitól az Everglades bűzös mocsaráig, a lélektelen emberrablók világvégi rejtekhelyétől a tőzsdecápák konspirációinak fehér abroszos asztaláig, a politika és bűnözés, a bosszú és leszámolás, a hatalmi és szerelmi játszmák terepére, aminek értő és érző ismerője, és amelynek a világa, egy államcsőd árnyékában, sokkal közelebb van a mai Magyarországhoz, mint gondolnánk…"


* * *

Ezzel az egész Frei jelenséggel kapcsolatban, első lépésben talán azt kellene megkérdeznünk magadunktól, hogyan lett ebből az emberből a "semmiből" (jó persze, "neve" már volt mint riporter, de regényírói múltja nem sok), szóval hogyan tudott hirtelen a legnépszerűbb magyar regényíróvá lenni, felülmúlva még Rejtő Jenő eladási statisztikáit is...

Félreértés ne essék, én itt most nem könyvkritikát szeretnék írni róla, tehát, hogy "jó" író-e vagy sem, azt itt most nem tárgyaljuk, de azt mindenképpen meg kell értened, hogy amikor valaki egyik napról a másikra a nulláról teljesen dominálja az eladási listákat, ahhoz nem elég jó írónak lenni. Lehetsz te bármilyen jó író, hidd el, ez veled nem fog megtörténni, a világ egyszerűen nem így működik. Amikor ilyesmi történik, ott hatalmas támogatás áll a háttérben, óriási mennyiségű pénz, anyagi és emberi erőforrás, széles spektrumú, totális médiapropaganda, hogy minden egyes embernek az arcába legyen tolva az a könyv minden nap legalább négyszer, egészen addig, míg el nem jut arra a pontra, hogy az első gondolta, amikor karácsonyi ajándékot akar venni, az legyen, hogy "hát persze, ott az a Frei könyv, azt úgyis mindenki szereti, az összes listát az vezeti, annak biztos ő is örülni fog"...

És ezzel máris elérkeztünk az első átveréshez! Azáltal, hogy az első pillanattól fogva úgy tolják az arcodba, hogy ez most a legnépszerűbb, és mindenki ezt olvassa, ezt te szépen el is fogadod, és eszerint alakítod ki róla az álláspontodat, "hmm, hogy ha mindenki ezt olvassa, akkor még jó hogy engem is érdekel, mégis ki vagyok én, hogy szembemenjek a többség preferenciájával", no meg "ezt mindenki szereti, akkor ez biztos jó ajándék lesz", stb, és így pillanatokon belül tényleg ez lesz a legnagyobb számban eladott könyv!
Ezt hívják úgy, hogy "önbeteljesítő jóslat", és nagyon sok helyen ügyesen alkalmazzák.

Ez a technika azért is jó, mert ezzel még egy nagyon fontos dolgot el lehet érni. Elültethető benned, hogy ezek a könyvek azért olyan népszerűek, mert MI annyira szeretjük olvasni őket. Mert ugyebár az eladási listák, azok a MI preferenciáinkat tükrözik, vagy nem?
Ez az illúzió nagyon fontos, mert ha az átlagemberben tudatosulna - az egyébként nyilvánvaló tény - hogy ezek a könyvek valójában attól ilyen népszerűek, hogy gúlában állnak a bejáratnál, szinte ki sem tudod őket kerülni, hogy bele ne essen egy a kosaradba, na meg azért, mert ezernyi irányból erőszakolják rád a reklámokon keresztül, tudod, mint amikor a gyerek addig nyaggatja szüleit, míg végül meg nem veszik neki azt a felfújhatós gumioroszlánt, csak hogy hagyja már abba az állandó nyafogást... szóval ha erre az ok-okozati összefüggésre véletlenül ráébrednél, akkor lehet hogy elgondolkodnál, hogy nem-e lehet-e, érted... hogy ezt a könyvet inkább MÁSOK akarják, hogy elolvasd, nem pedig TE magad.

Nos, én bízom benne, hogy az olvasóim már mind eljutottak arra az éberségi szintre, amikor ehhez hasonló kérdéseket rendszeresen megfogalmaznak magukban, és felteszik az ebből a mostaniból például azonnal adódó következő kérdést, hogy: de vajon miért akarnák "valakik" annyira, hogy mi ezeket a Frei kalandregényeket olvasgassuk?
És ezzel, az egy kicsit talán hosszúra sikerül bevezető után, el is jutottunk oda, amivel ebben a bejegyzésben végül is foglalkozni szeretnénk.

De mit is jelent ez, hogy "konspirációs thriller" egyáltalán?
Hazai viszonylatban talán új műfajnak számít, de a világpiacon természetesen egyáltalán nem az. A nemzetközi palettán talán leginkább Dan Brown nevéhez köthető széles körű megjelenése, ő volt az, aki világszerte népszerűvé tette ezt a műfajt, olyan 6-8 évvel ezelőtt. Kristály tisztán emlékszem, akkoriban pontosan ugyanez volt a szituáció, csak akkor az ő könyveivel. Három könyve volt a top tizes sikerlistán (Da Vinci kód, Angyalok és Démonok, Digitális Erőd) és azok ugyanígy gulákban álltak közvetlenül a bejárattal szemben...
Összehasonlításképpen megjegyzem, hogy múltkor kíváncsiságból megkérdeztem egy ilyen nagy könyvesboltlánc eladóját, hogy megvan-e valamelyik könyvük Drábik Jánostól. Azt mondta megnézi, és elment, bepötyögte a gépbe, majd néhány perc műlva közölte, hogy igen, az egyik könyvét tartják, és van is még belőle 1, azaz egy, darab. Benn van a raktárban, és ha kérem kihozzák... Nos, nem tudom, ki hogy van vele. Nem lehetséges esetleg, hogy valamelyest, némiképp befolyásolhatja az eladási számokat az, hogy egy adott könyvet a bejárat mellett felhalmozva, vagy a raktárban tárolok... szóval nem lehet, hogy van a kettő között némi, aprócska összefüggés?

No de visszatérve erre a "konspirációs kalandregény" műfajra, alig 10 évvel ezelőtt még szinte teljesen ismeretlen volt. Nem nagyon voltak regények, amikben szabadkőművesek szaladgáltak volna, vagy jezsuita főpapok, sőt mi több, mindenféle illuminátusok (bármik is legyenek azok), most meg minden második könyv ilyenekről szól. Azelőtt a különféle titkos összeesküvések inkább tabu témáknak számítottak. Mi történhetett mostanában, hogy most meg minden új író konspirációs témákat dolgoz fel?
De nem csak a könyveknél, a filmeknél is valami hasonló történt az elmúlt évtizedben. A múmia sorozat, vagy a Nemzet Aranya, azóta sorra jönnek elő a filmekkel amikben templomos lovagok vannak, ősi misztikumok, titkos társaságok, stb.
Valahol ezt a vonalat kapta fel és viszi itthon Frei Tamás is szövevényes akciódús titokzatos összeesküvés-felgöngyölítős remekműveivel, és azon se lennék meglepve, ha Vajna nagyúr az ilyenkor szokásos menetrend szerint hamarosan filmre is vinné nagyszerű produkcióit... De vajon mi indokolja ennek az egész műfajnak a "szükségességét"? Miért lett ezekre most hirtelen, a 3. évezredbe fordulva ilyen széleskörű olvasói, nézői igény? Miért nem érdekelte ez az embereket mondjuk 20 évvel ezelőtt, és miért érdekli őket épp most? Most hogy a technológia egyre fejlettebb, és a kütyüink egyre "okosabbak", most jött el a pillanat, hogy minden érdeklődésünket hirtelen az ősi titkok és konspirációk felé fordítsuk?
A kérdés természetesen költői, mint az imént említettem volt, itt szó nincs a MI érdeklődési körünkről. A gúlákba rakott könyvek pozicionálása a bejáratnál, a magasztaló kritikák, és a csapból folyó reklámanyagok biztosítják, hogy ezt olvassuk, ha töccik ha nem.

Aki beleolvas egy ilyen Frei könyvbe, első olvasásra valószínűleg azt a benyomást kapja, hogy Frei Tamás alaposan mögénézett a dolgoknak, és elég sok "belső információt oszt meg velünk". De vajon tényleg az lenne a célja, hogy miközben végigizguljuk André és Adrienn kalandjait, értékes infókhoz jussunk a világ háttérben meghúzódó folyamatokról?
Azok, akik már egy kicsit edződtek a valósággal kapcsolatban, tudják, hogy egy széleskörűen reklámozott termék nem szokta szellemi fejlődésünket segíteni, sőt általában a dolog ennek a szöges ellenkezőjéről szól.
Nos, azt kell hogy mondjam, hogy ez sem az a kivétel lesz, ami erősítené a szabályt.

Gondolom sokaknak összeállt már a kép, de biztos ami biztos, ugrasszuk ki a nyulat a bokorból!
Szóval az történt, hogy az ezredforduló környékén az információ áramlás fő szinterét átvette egy új találmány, az internet. Az internet pedig radikális változást hozott abban, ahogyan az információ áramlik, és eljut hozzánk.
Azokat az információkat, amiket eddig titokban lehetett tartani, többé egyszerűen nem lehet, a jelenlegi infrastruktúra mellett ez szinte teljességgel lehetetlen, így hát azoknak akiknek esetleg titkaik vannak új stratégiát kellett kidolgozzanak azok elrejtésére!

Kínában mondjuk ilyesmin nem nagyon szőrőznek, egyszerűen felvesznek párszázezer kis kínait, akik folymatosan az internetoldalakat bújják, központilag elérhetetlenné téve (Google biztosította technológiával) azokat a weboldalakat, amik olyan dolgokat említenek, amiket nem szabadna olvasnod. Ha épp szerencséje van az illetőnek, aki feltette, még talán meg is ússza ennyivel, és nem viszik el a helyi koncentrációs táborba, ahol ingyen robotolhat, amíg nem találnak megfelelő vevőt a belső szerveire.
De hát ez itt mégis csak a nyugat, itt ugyebár sajtószabadság van, ilyen drákói megoldások azért mégse jöhenek szóba! Mit tehet itt a nagy tesó, ha nem akarja, hogy bizonyos információk eljussanak hozzád?

Hogyan lehet elérhetetlenné tenni a számodra az információt, ha nincs rá mód, hogy megakadályozzuk, hogy az eljusson hozzád? Nos, a feladat elsőre talán önellentmondásosnak tűnik. Pedig nem az, sőt a megoldás is roppant egyszerű.
Rendben, szóval hozzájuthatsz bármilyen információhoz, ahhoz is, ami veszélyes lehet a status quo-ra nézve? Oké, akkor én most azt csinálom, hogy rád zúdítok még egy tonna hamis, de hasonló jellegű információt összemixelve igazságokkal persze, hogy ne legyen annyira átlátszó, aztán próbáld csak meg kimazsolázni a nagy információáradatból, hogy mi igaz, és mi nem! Erőt és kitartást kívánok hozzá!
Lefogadom, nem lesz rá időd és energiád, és inkább el fogod fogadni azt a verziót, amit a legemészthetőbb módon eléd teszek...
Kicsit ahhoz hasonlít, mint amikor egy hálózatot DOS támadások alá vetnek, és úgy semlegesítik az információs csatornát, hogy teletöltik felesleges információval, amitől használhatatlanná válik.

Igen, Frei könyvei, tartalmaznak sok-sok igaznak hangzó "belső" információt, és ügyesen megpendít egy csomó olyan "kulcsszót", amikkel például itt is foglalkozunk, de aki úgy ül le a könyvét olvasni, hogy most valóságos infókat kap az borzasztóan félre lesz vezetve, mire kiolvassa a könyvet. Lenyomnak a torkán egy teljesen eltorzított, direkt hazugságokkal bőven teletűzdelt, romantikus és kalandos képet arról, hogyan is működik a világ, ami a végén sokkal többet árt, mint használ, feltéve hogy valóban érdekelne téged, hogy hogyan működik a világ. Ha persze csak akció és szerelmi jeleneteket akarsz, akkor végül is mindegy hogy ezt olvasod vagy a Romana füzeteket...

Lehet, hogy most erre azt mondod, hogy jó, de én úgy ülök le olvasni, mint fikciót, mint sima regényt, aminek nincs köze a valósághoz, de ez akkor is haza tudja vágni a gondolkodásodat a témáról, mert akkor meg egy csomó igaz dolgot fogsz meseként elkönyvelni, és később lehetetlen lesz meggyőzni téged róla, hogy az mind igazság volt. Amit egyszer a meserekeszbe pakolsz az agyadban, azt onnan nagyon nehéz utána áttenni a valóság oldalra. Hidd el nekem, egyszerűen nem tudod olyan szemmel olvasni ezeket a könyveket, hogy ne tegyenek kárt a valóságról kialakított képedben. Ezért akarják annyira, hogy mindenki ezt olvassa.

Frei Tamás persze tudja mi az igazság, egy percig ne gondoljátok, hogy azért keveredik nála az igazság a marhasággal, mert épp így jött össze izgalmasra a regény.
Csak vess egy gyors pillantást a Bankár borítójára. Szerinted az aranyrudak és a köralakú széfajtó véletlenül formálnak egy piramis felett felkelő napot, ami ugye a legalapabb szimbólum az Új Világrend-re, felül a megvilágosodással a napkoronggal, Ré szemével... Ugye nem gondolod, hogy véletlen a választás!
Frei persze tudja, hogyan működnek a dolgok, és a bennfennteseknek ezt jelzi is, de neked nem fog beszélni a sátánista szektákról, amik a nagyvállalatok mögött meghúzódnak. Te egy jól levizezett romantikus szappanregényt kapsz, amiben Soros Gyuri jóságos bácsi szerepében tűnik fel, a bankároknak izgi kalandos élete van, a rosszfiúk pedig a végén megkapják méltó büntetésüket.

Ez pont olyan, mint Dan Brown könyveiben az illuminátusok egy jóindulatú tudósok által alapított rend, akik az egyház zsarnoksága ellen hozták létre társaságukat Galileo Galilei vezetésével. Amikor leteszel egy Dan Brown könyvet azzal az érzéssel mész el tőle, hogy az illuminátusok egy régi dolog, ma már réges-régen nem létezik, és amikor létezett, akkor is csak egy jóindulatú tudományos rend volt. A valóságban persze ebből semmi nem igaz.

A rendszer tudja, hogy az emberek kíváncsiak a háttérhatalom működésére, és sejtik, hogy valami turpisság zajlik a háttérben, és azt is tudja, hogy nem lehet megakadályozni, hogy elkezdjenek keresgélni, és esetleg rátalálni az igazságra (amit tényfeltáró írok százai bizony meg is írnak, lásd Jim Marrs, stb), úgyhogy azt tudja tenni, hogy széles körű dezinfo propagandával megpróbálja félrevezetni az embereket.
Hogy honnan ismered fel a dezinfó propagandát? Hát például az óriásplakátokból. Ha valamit már reklámoznak, azt felejtsd el, abból igazságot nem kapsz. Ez nem jelenti, hogy ha valamit nem reklámoznak az mindjárt igaz. Olyat is nyilván könnyen tudnak csinálni, de amit reklámoznak, azt kapásból felejtsd el! És persze nagy ívben kerüld el az olyan kiadókat, amiknek a logóján valami pogány kosfejű isten egy kerek üstből vért locsol szerteszéjjel. Hidd el, az ilyesmi nem jó jel.

Ha érdekelnek a konspirációk azzal nincsen semmi baj, sőt!
De biztosítalak róla, hogy a valóság sokkal izgalmasabb, mint bármelyik akciófilm, sokkal ijesztőbb mint bármelyik horror, és sokkal szövevényesebb mint bármelyik levizezett konspirációs regény. Ha van hozzá merszed és érdeklődésed, ajánlom figyelmedbe a valóságot feldolgozó könyveket az ilyen harmadrangú hatásvadász tucatkönyvek helyett.

(Ha tudsz angolul, menj fel erre a weboldalra, tele van jobbnál jobb könyvekkel!)

28 megjegyzés:

  1. Szerintem az is benne van ezekbe a könyvekbe, hogy ugye az ember olvassa, olvassa, és fikciónak, kitalált történetnek tartja.
    Aztán amikor hall Valódi összeesküvésről, pl. 9/11-ről, akkor azt mondja, hogy "ez egy baromság, ez volt abba a könyvbe-filmbe is, de az csak kitaláció".
    Remélem, érthetően fogalmaztam.
    Tehát van, aki úgy olvasa ezeket, hogy már előbb tudatosítja magában, hogy ezek nem valóságosak, így a valódi (hasonló) dolgokat is teljesen el fogja utasítani, mivel hasonlítanak a könyvben látott dolgokhoz.

    VálaszTörlés
  2. Mit gondoltok Julius Andan A világ a színfalak mögött című könyvéről. Én annó végigolvastam, de valami motoszkált bennem. Mégpedig, hogy milyen érdekes, hogy kiadták a könyvet és széles körben ismerik, ill. hogy a zsidókat meg sem említi, mint rosszfiúk (most nem kell felháborodni), se a hollók kosztját. Valamint több könyve megjelent már és könnyen elérhetőek a neten vagy webshopokban. Külön kis honlapja is van.

    Valamint, kedves blog író, szeretném, ha legalább itt válaszolnál a kommentekben nekem, hogy nem fura, hogy mindenhol illuminátusokról írnak, és mind egy, hogy jót vagy rosszat, de a csapból is ez folyik. Tételezzük fel, hogy mi van, ha ez az egész nem igaz és nem is ők állnak az események mögött (úgy értem, hogy teljesen más struktúra mozgatja a szálakat). Tehát mi van, ha valakik ezt megírták mondjuk 10 éve, mint szupertitkos infót és ebből lett továbbszőve a "monda", amiből egy szó sem igaz és csak azért tüntetik fel néhol az illukat jó színben (pl. filmekben, könyvekben, amikről te is írtál), hogy ezzel is hitelt adjanak -ezek létezéséről- az összeesküvésekben hívőknek a további sötétben tartáshoz.

    VálaszTörlés
  3. Vagy az emberek ennyire nem okosak és nem kell ennyire megtekerni a dolgot?
    Magyarul: kell e az átveréshez átverés vagy elég szimplán leplezni az igazságot, elhallgatni stb.
    Egyébként az igazság leplezésére igazságok hígitásával jó példa Drábik, ha már feljött a cikkben.
    http://mkh.valosag.net/index.php/koezzetevk/hatterhatalom/846-ki-az-a-drabik

    VálaszTörlés
  4. PP! Este megyek a haverokkal a szokásos "dzsemborira" ("romlott", de jóindulatú értelmiségiek vagyunk mind). És tudod, mi jutott az eszembe? Hogy mennyivel jobb lenne ehelyett a nyomorult "kiberplatform" helyett valódi társaságban, "face-to-face" eszmét cserélni.
    Sajnos, erre aligha kerül sor: és ez az igazi baj

    VálaszTörlés
  5. 440Hz vs 432Hz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Nézzetek már utána kedves piros pirulások, ha már az emilekre nem válaszoltok. Amennyiben valóban érdekel benneteket az emberiség sorsa, nem mehettek el a téma mellett. És mindenki, aki ezt az oldalt látogatja nézzen utána, hogy mit hallgat zene címszó alatt, mindegy, hogy klasszikus vagy egyéb!! http://www.zeneszmagazin.hu/?q=hir/tartalom/2455
    http://www.youtube.com/watch?v=HYUBz0wZGLk&feature=results_main&playnext=1&list=PLF8E408CD253D5EE7
    A Julius Andan könyvről a vélemény engem is érdekel.

    VálaszTörlés
  6. fee: Elolvastam amit közzétettél, de nekem kicsit sok volt. Pont mostanában szoktam azt mondani magamban, hogy ha másra nem is lehetünk büszkék, de a zenéinkre nagyon is. Ez alatt természetesen nem a tucc-tucc zenéket értem.
    Jó, persze tudom, hogy itt nem a zene, mint egymást követő hangok összességéről beszélünk, hanem a frekvenciáról, amit gondolom szabad fülel nem is tudunk megkülönböztetni. Igazából az a baj, hogy nem is nagyon értem mi a probléma. Ha hallgatjuk a zenét rosszul kéne magunkat érezni, hosszú távon szétrombolja az elménket?! De lehet az a baj, hogy késő van és nem tudom jól értelmezni a szöveget. Ez esetben bocsánatot kérek.:-)

    VálaszTörlés
  7. Aki tényleg tudni akarja az igazságot annak be kéne törnie a Vatikán könyvtárába...nem véletlen mutogatták az angyalok és démonokban is...
    Nézzetek utána a JEZSUITÁKNAK , egy ideje úgy érzem ez a sok ZIONISTÁZÁS is valami háttérből támogatott dolog...Cion bölcseinek jegyzőkönyveit is a jezsuiták írták nagy eséllyel...és alkamazzák is...

    VálaszTörlés
  8. Ha olvastad a cikket, akkor abban az áll, hogy a 440Hz összezavar bennünket, mintha ködben járnánk. És lehet hallani a különbséget. A 440Hz a fejedben vagy a fejed körül szól, míg a 432Hz a felsőtested, szíved illetve a gerinc tájékán. Sokk tudományos munka is megjelent a témában, amit szívesen megosztok mindenkivel és nagy nevű zenészek már régóta szeretnék visszaállítani az ún. Verdi A-t.
    http://www.omega432.com/music.html
    ez itt egy angol cikk a témában, aki kéri a fordítását is el tudom küldeni.
    http://www.youtube.com/watch?v=7r-uzd5krks
    ez itt egy kis előzetes film a neves Schiller intézet filmjéből.
    http://www.youtube.com/watch?v=HeAlX2S1UwM&feature=results_video&playnext=1&list=PL12B5CBEEA2DD1E39
    ez egy 432-es zene figyeld hol hallod? Ha a szíved környékén áthangolódtál az univerzum rezgésére.

    VálaszTörlés
  9. fee, engem érdekel a téma, tennél fel még infókat? Szeretném összehasonlítani a frekvenciákat, van erre valamilyen teszt, vagy minta? Köszi!

    VálaszTörlés
  10. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  11. a legösszeszedettebb az angol cikk, amit az előző bejegyzésemben említettem
    az énekesek hangszálai nem sérülnek a magasabb hangoktól 432 Hz-en
    a 440 hz-nek lehet egészségkárosító hatása, vagy antiszociális viselkedést okozhat
    A DNS rezeg, hogy megvédje magát a károsító hullámoktól, és a disszonáns beavatkozás akadélyozhatja, hogy a DNS regenerálódjon.stb. az egészet el tudom küldeni, ha érdekel.

    http://www.youtube.com/watch?v=PcE9yU-DYYk&feature=results_main&playnext=1&list=PL0FECC61E18EB3969
    ez itt fent enya zene már 432-ben. Ezen az oldalon a youtube-n találsz még sok videót 432Hz-en, és ha meghallgatod az eredetit, akkor érezni fogod a különbséget, melyik hol szól.

    Átkonvertáltunk zenéket mi magunk is az audacity program segítségével, az eredmény fantasztikus. Internetről le lehet tölteni használati utasítást később ha kéred.

    http://www.schillerinstitute.org/music/revolution.html
    ez itt fent a schiller institute oldala zenékkel és infókkal a témában

    http://www.youtube.com/watch?v=tTz12MxsoJQ
    http://www.youtube.com/watch?v=9e9-P_zbjbY&feature=related
    ez a két videó is témában, erős angol tudás szükségeltetik hozzá.
    2011. december 31. 11:06

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. direkt kipróbáltam több 440-es verziót is, és basszus, abszolút más érzés. azoknál befeszült a nyakam meg a vállam is, és a fejemben is egyfajta nehezen körülírható feszültséget éreztem. aztán újrahallgattam a 432-est és kisimultam teljesen.
      le is töltöttem magamnak ezt az audacity programot, kipróbálom más zenéimmel is a dolgot. ez a 432 hz egy teljesen másfajta életérzés! köszi, hogy írtál róla!

      Törlés
    2. Szia. Tudnál segíteni, h az audacityvel hogyan lehet átkonvertálni a 440-et 432-re? Előre is köszi! rita.pap@indamail.hu

      Törlés
  12. fee: Köszönöm, hogy ezeket megosztottad. Én még sosem hallottam ilyesmiről, és csak ámulok-bámulok. Nagyon érdekes.
    Jól értem, hogy magamnak is tudok átkonvertálni zenéket? A használati útmutató is érdekelne, és a cikk magyar fordítása is. Ha megtennéd, hogy elküldöd, előre is köszönöm. Az e-mailcímem:
    onemoredrinklacikamKUKACgmailPONTcom

    VálaszTörlés
  13. Az ELME GYILKOSAI trilógia -túlzás nélkül állíthatom- megváltoztatta a gondolkodásom, látásom és ezáltal az életem is. Elkezdtem jobban utána gondolni a dolgoknak, mögé nézni a híreknek. Igaz, hogy nem említi a háttérhatalom vezetőinek esetleges származását, de ettől függetlenül azt mondom, hogy ez talán nem is érdekes. Ha tudod ki a rossz oldalon álló, nem annyira érdekel milyen származású, hisz a gonosz nem rasszista. :) mindenkit befogad, ki a célját szolgálja... Járjon át a szeretet és egyből tisztábban látsz. Szerintem.
    Ezt a 432 Hz-es dolgot én sem hallottam még, de köszi!!!

    VálaszTörlés
  14. Kedves blogíró! Szeretném, ha egyszer górcső alá venné a Titok c. filmet amit 2006-ban készítettek. Érzésem szerint az egész bújtatott önimádatról szól, ami persze a Sátánizmus alapjai. Nagyon jó és érdekfeszítő írásokat készít, le a kalappal!

    VálaszTörlés
  15. A titok az egy olyan álspiritualizmus. Amit akarsz megkapod. Aztán elmondják hogy ha nem akarsz valamit, azt is megkapod, szóval ne akarj nem kapni. Aztán elmondják hogy nem elég akarni, tenni is kell. Persze, lehet démoni alapja, de semmi olyan erősségű, ami önmagában a sátánizmushoz vezet. A vonzás törvénye, amiről beszélnek a titokban, az elkeseredett emberek utolsó mentsvára.

    VálaszTörlés
  16. Írtam az emilcímetekre, örülnék, ha válaszolnátok...

    VálaszTörlés
  17. December 31-n a FB-on közzé is tette a világnézetét: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=318202468201150&set=a.155159454505453.31358.153896924631706&type=1&ref=nf

    VálaszTörlés
  18. Kedves cikkíró,
    először is gratula az oldalhoz és az Üzenethez is, nagyon komoly, aprólékos,összeszedett munka.
    Elárulnád h te mit tartasz igaznak és mit dezinformációnak a regényből? (Én tegnap elolvastam, baromi izgalmas volt, le sem tudtam tenni, 7óra alatt kivégeztem, de éreztem néhol azt,amiről fentebb írsz)

    VálaszTörlés
  19. Freiről az egykori - a kommunizmusban - ismert író, Berkesi András jut eszembe. Ő akkor sokak által nagyon jónak tartott krimiket írt. Jóval később derült ki róla, AVH-s volt és részben megtörtént eseményeket írt le (néhol persze átírva, felnagyítva, stb), sokszor csak a neveket cserélve ki..

    VálaszTörlés
  20. Bogár László - Lefelé a létezés lejtőin c könyvet olvasom. Ismered? Mi a véleményed róla?

    VálaszTörlés
  21. Sok esetben azt vettem észre, hogy a háttérhatalom amikor elhatározza hogy "lecsap", mindég legalább 2 de akár 3 légyre is pályázik. Ez esetben is ez az érzésem, nagyon egybeesett a könyv megjelenése az O.V. külföldi bankok ill. IMF ellen vívott, vívandó "szabadság harccal", ez sem lehet véletlen.
    Bár nem olvastam a könyvet, mert nekem is egyértelmű volt, hogy valami megtévesztéses jellege lehet, ráadásul nekem már nem nagyon tudnak ujjat mondani, az ilyen vagy hasonló dolgokról, sokszor azt érzem, hogy talán jobb lett volna, ha bele se vágok ezek dolgok felkutatásába 3 évvel ezelőtt.
    Ez a könyv, nekem a Inside Job filmet jutatta eszembe, amikor nagyon frankóúl lerántják a leplet a bankokról és azok vezetőiről.Remek munka, de tényleg, csak akinek nincs elegendő tudásnak, az pont nem szűri ki az egyedüli kis hamisságot, nevezetesen azt, hogy az I.M.F-et mindég jó fiúként tüntették fel a filmben,na ezt hívják csúsztatásnak . Tisztában vagyok, hogy a filmnek, talán a F.T. könyvnek is van további szerepe a dolgokban, nevezetesen, "az a sok gonosz bank, meg a korrupt vezetőik, fúj nem kellenek, csak loptak és csaltak, nem, elég..ide csak egy bank kell! az jobban lehet ellenőrizni, bla, bla" és hip, hop javasolni fogják az IMF-et vagy a World Bank-ot, hiszen ezt akarják..nem?

    VálaszTörlés
  22. Szerintem érdemes elolvasnod, mert éppen arra hívja fel a figyelmet F.T. is, hogy nem jó az, ha egy kézben akkora tőke összpontosul, amivel országok tucatjait lehet csődbe vinni. És a rendszerváltás egy két nem széles körben ismert dolga is kiderül belőle pl. kárpótlásijegy mutyi azzal, hogy nem vonták ki a forgalomból a jegyeket, amikor felhasználták.

    VálaszTörlés
  23. Szerintem Frei segíteni akar... Aki olvasta a könyvet az tudja, hogy az előszóban benne van: a szereplők nevei kitaláltak... az események időpontjai nem pontosak, de a szervezetek események igazak... és mind tényeken alapul!!!Bár igencsak Orbán reklám a könyv. Freinek már két cikkét olvastam ami a METROPOLBAN!! jelent meg(ez és sok más alapján arra jutottam, hogy egyáltalán nem olyan nagy hatalma van az Illuminátusnak mint hisszük, vagy jóval nagyobb, de akkor már mindegy) az egyikben cikkben leírja, hogy 9/11 egy kamu és csak arra volt jó az egész, hogy biztonságunk miatt eladjuk a szabadságunkat a másik meg arról szólt mi az oka Kína nyomulásának VÍZ. :)Vissza térve a biztonság iránti vágyunkhoz... Gáz van!A társadalmi szinten az ember már ott tart ,hogy Abraham Maslow szükségletpiramisának utolsó előtti lépcsőjén állunk. Az utolsó lépcső a fiziológiai szükségletek kielégítésére irányulnak... nem sokáig lesz kenyerünk.

    VálaszTörlés
  24. megjegyzem a konspirációs-{misztikus}thriller(-paródia..) egyáltalán nem új sem itt sem máshol (pl:Szerb Antal: Pendragon legenda)
    mondhatnám hogy a régi nótát fújják sok ideje immár

    VálaszTörlés
  25. Jajj már megint a sátánizmus:) wwww.666blacksun.org ajálom ezt az oldalt. Illumination On The Illuminati jobb oldalon. Tök jól leírja, hogy azért próbálnak "sátánista" dolgokat művelni, hogy a valódi spirituális tudást kirekesszék a köztudatból!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsánat. Bal oldalt van a menü. :) Üdv!

      Törlés