2010. november 11., csütörtök

Történelmi interjú Aaron Russo-val

Ez itt a képen, bal oldalt Aaron Russo, filmrendező, producer és egykori szenátorjelölt. Mellette Nelson Rockefeller láható, a hírhedt Rockefeller dinasztia egyik tagja. Russo és Rockefeller igen közeli barátságot kötöttek a 90-es években, melynek azután gyorsan vége szakadt, miután Russo tudomást szerzett a Rockefeller család ambícióiról.

A Rockefellerek ugyanis megpróbálták "beszervezni", hogy vegyen részt a nagy terv megvalósításában, melynek célja egy nemzetek, vallások és családok nélküli Új Világrend kiépítése. Melyben nincs papírpénz, az emberi lényekbe beültetett mikrochip az ami kapcsolatban áll egy központi bankkal, mely tárolja a rendelkezésére álló kredit-eket, és akinek ezzel a rendszerrel kapcsolatban bármi kifogásolnivalója van, annak csupán le kell kapcsolni a chip-jét, és ezzel az illető társadalmi szempontból meg is szűnt létezni. Probléma megoldva az ő oldalukról.
Ebben a történelmi interjúban, melyet Alex Jones 2007-ben vett fel, Russo részletesen beszámol mindenről: hogy miként próbálták meg beszervezni és arról is, hogy szeptember 11. előtt már egy évvel pontosan imerték a forgatókönyvet, mely szerint az ikertornyok elleni támadás és a közel-keleti háborúk később lezajlottak.
Ennek a derék embernek mindig is volt lelkiismerete, hitt az emberi szabadságban, és a tervben való részvétel helyett annak nyilvánosságra hozatalát választotta. Sajnos az interjú után néhány hónappal Russo elhunyt és már nem tudta megosztani a közönséggel azokat az ötleteit, melyeket az interjú végén futólag megemlít.

A teljes interjúhoz (kb egy órás) klikk ide.
A lényeghez, ha sietsz (kb 10 perc) pedig ide.
LETÖLTÉS: 1.rész - 2.rész  (Katt az MP4-re jobbra lenn!)

12 megjegyzés:

  1. A spektrumon ment egy dokufilm az implantált mikrochipről, ami egy úgynevezett előrevetítéses programozás.
    http://www.youtube.com/watch?v=VIZstNZf5B8
    http://vimeo.com/19192115

    VálaszTörlés
  2. Kár hogy ez az interjú is csak félelmet gerjeszt , de megoldást nem kínál :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mért kell neked, hogy a szádba tolják a sült galambot? Tessék, figyelmeztettek, hogy mire kell figyelned, mire vigyázz. A megoldást neked kell kitalálnod.
      Azt a lusta mindenedet....

      Törlés
  3. Szerintem a megoldás azért lehetetlen, mert az emberek ezt (ami az interjúban elhangzott)
    - nem hiszik el, vagy nem tudják ésszel felfogni, hogy ez sajnos lehetséges, reális veszély.
    - tömegekről van szó, akik irányításra szorulnak, ugyanis az emberek 75 %-a nem akar én nem is tud vezetés nélkül élni. Kényelmesebb neki, ha megmondják, hogy mit kell tenniük.
    - jól meg kéne szervezni az ellenállást, kéne valaki karizmatikus egyéniség, aki nem zsarolható...

    VálaszTörlés
  4. Szerintem a megoldást a Bibliában kell keresni és úgy gondolom csatlakozni a Teremtő Istenhez! Bármi is jön a földre én tudom hogy jó helyen állok, Isten vigyáz rám és a végén hozzá kerülök...Ez adja a nyugalmat minden egyes napra. Szerintem a józan emberek belátják hogy két oldal van és e kettő közül lehet választani, ki ezt ki azt választja. És aki nem választ az is választott...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt szépen megfogalmaztad.magam is hasonlóan gondolom.Meg kell térni Jézushoz,az életünket át kell neki adni és őt szolgálni,nem pedig a sátánt.Vissza kell venni az igényekből.Nem kell drága autókkal járni,luxus villákban lakni,súlyos gyémánt és arany ékszereket viselni....stb.ha ezeket teszzük már is a sátánt szolgáljuk.Három módon támad:
      1.Szemek kívánsága
      2.Test kívánsága
      3.Az örök kevélység és felsőbbrendűség

      Törlés
    2. Adja a franc az életét Jézusnak, annak hiszek amit a szememmel látok. Nem kell vallás hozzá hogy az ember normális életet éljen és tudja mik a norma határok. Ilyen böszmeségeket kommentelni, csak magadra számíthatsz és remélheted hogy szerencsés leszel az életedben.

      Törlés
  5. Nick Rockefeller nincs a wikipediában.Se Nicholas név alatt sem ismert. Lehet ez az egész interjú kamu.Annyira nem birka nép az ember hogy mindennek alá vesse magát.
    Jézusban lehet hinni, de nem fog senkinek sem segíteni és életet adni érte kész röhej.
    Igy van. Csak magadban bízhatsz, Én is most jöttem rá, senki másban. és nem is számithatsz senkire se.Jézusra pedig pláne ne.Várd a második eljövetelét akkor, hátha megváltozik ez a gonosz világ.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. http://www.nicholasrockefeller.org/wikipedia/

      Törlés
  6. Hogyan lehet letölteni a videót? Nem látok MP4 -et.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezen az oldalon megtalálod a linkjét: https://internetfigyelo.wordpress.com/2012/04/21/tortenelmi-interju-aaron-russo-val-avagy-a-globalizmus-leleplezese/

      Törlés
  7. https://www.google.com/search?client=opera&q=youtube+downloader+mp4&sourceid=opera&ie=UTF-8&oe=UTF-8

    VálaszTörlés