2010. december 27., hétfő

Legyél Képben!

A világ eseményeinek hátterében lévő igazságot kutatva rengeteg vakvágányra lehet futni, és számtalan összeesküvés elmélet között mazsolázhat a keresgélő. Ezek között igen sok van, mely egyébként egész hihetően hangzik, egyszerűen azért, mert részben igaz, de mindegyik úgy lett megalkotva, hogy még véletlenül se vezessen sehova, csak jobban összezavarjon. Viszont ha képesek vagyunk egyet hátralépni, és egy kicsit messzebről is szemügyre venni a dolgokat, rögtön láthatóvá válik, hogy mindezek mögött ott lapul egy nagyon is létező összeesküvés, mely mesterien kidolgozott, de lényegét tekintve meghökkentően egyszerű, s mely kiagyalóinak talán egyik legügyesebb húzása az volt az egész elrejtésére, hogy felépítettek nekünk egy komplett összeesküvés kultuszt. Egy egész szubkultúrát a társadalom peremén, mely hosszú éveken át ontotta magából a pletykákat különféle nem létező, vagy csak részben informatív összeesküvés-elméletekről, hogy ezzel kellően elködösítse az igazságot, és az egész témát a folyamatos nevetség tárgyává tegye.

Ez a film segít megkülönböztetni a "gyártott" összeesküvés-elméleteket - azokat, melyeket maguk az összeesküvők terjesztenek el széles körben a téma lejáratására - azoktól, melyek mögött valóban van igazság. Többek között lerántja a leplet a 2012-es világvégével és az X bolygó visszatérésével kapcsolatos média lázról.
A narrátor, Max Igan nagyon jól érthetően foglalja össze mindazt az információt, amire elengedhetetlenül szükséged van ahhoz, hogy te is Legyél Képben. A fenti képre kattintva egyébként a szerző weboldalára jutsz.

Online megtekintés: klikk a képre!

Letöltés:
Eredeti film (wmv, 700mb): link
Magyar Felirat (srt): link
Magyar Transzkript (txt): link
Feliratozott film (mov, 700mb): link 

12 megjegyzés:

  1. http://www.leas.ws/uj_tet_a_let02.html

    VálaszTörlés
  2. Szia PirosPirula! Kérlek tedd elérhetővé itt a blogon külön a feliratfájlt is, amit a hivatalos bigpic.wmv alá be tudok rakni! Nagyon köszönöm!

    VálaszTörlés
  3. Szia Pirospirula!
    Óriási dolog, hogy lefordítottad, hálás Neked az összes magyar ember!!! Reméljük ébrednek is!
    Jó hír! Seedelni kéretik a következőket:
    http://data.hu/get/3401582/LEGY_KEPBEN_DVD.iso.torrent és http://data.hu/get/3401583/LEGYEL_KEPBEN_1-28-15THE_BIG_PICTURE2010MAX_IGANMAGYAR_FELIRAT.mp4.torrent
    Isten áldjon minden szívében magyar embert!

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok,
    Asztali és egyéb lejátszónál gond lehet a felirattal. Nem olvassa be. Megoldás:
    Letöltöd (TheBigPicture-HunSub.srt) notepaddal (jegyzettömbel) megnyitod, majd mentés másként panelon alul átállítod unicode-ról ANSI-ra. Megadsz egy másik nevet, elmented. Kilépsz és visszanevezed arra, ami a film neve .srt kiterjesztéssel.
    Üdv, Köszi a fordítást!!!

    VálaszTörlés
  5. Bocsánat, nem ANSI-ra, hanem UTF-8ra

    VálaszTörlés
  6. Végén a creditsnél: kutatók között Peter Joseph, később lentebb Zeitgeist...

    Bár úgy tűnik, nem ez a fő filmjük/mozgalmuk...

    VálaszTörlés
  7. A 'cretids' nem feltétlenül jelenti, hogy a zeitgeist csinálta a filmet, sőt...
    Ugyebár a zeitgeist-ről tudjuk, hogy vannak benne baromságok. Viszont a film gerince az igazság, tehát a zeitgeist-ből vágtak ki részeket. Arra már nem emlékszem, hogy ebben mit, és hogy a kivágott részekhez odaírták-e a forrást, mint pl. az ébresztőfilmet is több film felhasználásával csinálták meg, ott oda is van írva hogy melyikből van a részlet.

    VálaszTörlés
  8. Persze, nem is azt mondtam, hogy ettől kezdve már az egész film mehet a kukába. A Zeitgeist is sok igazságot ír például 9/11-ről és a mai bankrendszerről (és elvezet a kapitalizmus szükségszerű bukásához is). Az eleje viszont, ahol nem is tudom mit akar pontosan (magát a kereszténységet vagy csak az intézményesített egyházakat lejáratni?) ott túlságosan szuggesztív, és emiatt gyanús, mivel olyan dologba üti bele az orrát, ami nem is biztos, hogy rá tartozik (tudomány a vallás ellen?).

    VálaszTörlés
  9. Az elnök, aki elmondta az igazságot Illuminátusok

    http://www.youtube.com/watch?v=20KDBELD20I&feature=related

    VálaszTörlés
  10. A videó végén nagyon jól megcsinálták a Bilderberg csoport,CFR,Bohém társaság és Skull and Bones listáját a "A Beverly Hills-i zaru 2" zenéjével alá festve.nagyon tettszik nekem.Mint egy nemzetközi bűnszervezet lenne, de hát az is.Hiába tudnak ezek az amerikaiak videókat csinálni,ellenben a magyarokkal.

    Pirula a Vodaphone-s filmeden kívül nem is nagyon tudok ilyen jellegű videóról,amit magyar készített volna.Te vagy az első szerintem,átestél a tűzkeresztségen,elhoztad a fényt az embereknek úgymond...

    VálaszTörlés
  11. Hiányzik a 7. rész a data.hu-ról. Tegyétek közé légyszi!

    VálaszTörlés
  12. Üdv! Tényleg kéne a part-7, ha azt akarjátok, hogy megnézzük.

    VálaszTörlés