A pénz fogságában (1. rész)

Szeretnék írni részletesebben és közérthetően a pénzről. Ugyanis az összes átverés közül talán ez az egyik legsúlyosabb, mert végső soron ezen keresztül vagyunk gazdaságilag leigázva. Már úgy értem azért vagyunk leigázva, mert nem értjük pontosan mi az, milyen mechanizmusok működnek, és sajnos, ami még nagyobb baj, mintha nem is akarnánk érteni.
Tévhit, hogy valakinek 5 évet kell ülnie egy egyetemen, hogy ezt megértse.Az az 5 év leginkább arra kell, hogy csak olyanok kerülhessenek döntéshozó gazdasági pozíciókba, akik elfogadják, és helyesen vissza tudják mondani azokat a "politikailag korrekt" állításokat, amikre a rendszernek szüksége van ahhoz, hogy az emberek ne gyújtsák fel az összes bankot az első adandó alkalommal.

Kezdjük talán annak a tisztázásával, hogy mi is a pénz?
A pénz csupán egy közvetítő eszköz, semmi több, önmagában értékkel nem rendelkezik, ellentétben a javakkal. Egy lakás, egy karóra, egy kiló banán értéket képvisel egy emberi lény számára, mert használja, megeszi. A pénzzel önmagában nem tud senki semmit sem kezdeni (még az aranyrudakkal sem, ez háborúk idején gyorsan ki is derül...). A pénz értéke abból a társadalmi konvencióból adódik, hogy az emberek úgy döntenek (saját vagy nem saját akaratukból) hogy egyetemesen, mindenhol elfogadják csereeszközként.

Fontos! Egy gazdaság minden probléma nélkül tud működni pénz nélkül is. Az emberek elcserélik azt amijük van, arra amit szeretnének (úgy hívják barter). Az egyetlen probléma ezzel, hogy ha nekem banánom van és pont karórát szeretnék, akkor elég nehéz megtalálni pont azt az illetőt, akinek karórája van és épp banánt szeretne. A dolog sokkal gördülékenyebben megy, ha van egy köztes eszköz, amire át lehet cserélni a banánt is és a karórát is. Akkor először mindenki átcseréli azt amije van a köztes eszközre, és utána a köztes eszközzel elmegy megszerezni azt, amit szeretne.
Egy ilyen köztes eszköztől csupán annyi az elvárás, hogy egyrészt ne legyen hamisítható, mert különben rövid időn belül a hamisítóknál fog kikötni minden vagyon, másrészt hogy magunknál lehessen hordani, és hogy "osztható" legyen, tehát lehessen vele lakást is venni, de cipőt is, utóbbihoz nyilván kisebb címlet kell, és annak is rendelkezésre kell állnia.

Ezen a ponton lép be a képbe az aranyműves, aki ugye azt ajánlja, hogy legyen az arany ez a közvetítő eszköz, hiszen korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre, osztható, egységesített érmékbe önthető, amiket nehéz hamisítani, és már eleve van az emberekben egy olyan beidegződés, hogy ami csillog az értékes, ezért könnyű elfogadtatni, mint csereértéket képviselő eszközt - mert még egyszer hangsúlyozom a közvetítő eszköz akkor tudja betölteni funkcióját, ha a társadalom egységesen elfogadja annak.

Az emberek tehát elkezdenek aranyat, ezüstöt használni csereeszközként. De minden ami kényelmet ad, az általában új problémákat is szül: Ha van egy eszköz, ami könnyű, hordozható, értékes és átcserélhető bármire, az minden tolvaj álma! Persze előtte is volt olyan, hogy lopás. Ha valaki éhes volt ellophatta a másik kertjéből az epret, vagy ellophatta a másik lovát, de amint megjelent a pénz, a lopás sokkal egyszerűbbé és kifizetődőbbé vált. Az aranyat könnyű elemelni, és utána bármire átváltható. Nem csak szükségből lehet elmenni lopni, hanem csak úgy is. Most kifosztok egy családot, aztán az aranyból majd veszek ezt azt később, amire csak szükségem van. Ha ló kell, nem kell feltétlenül lovat lopni, az aranyért azt is kapok. Amit könnyű nekünk hordozni, azt könnyű a tolvajnak is megemelni.

Az emberek nem tudják hatékonyan őrizni az aranyban felhalmozott vagyonukat, és itt jöttek a képbe a bankok. Az első bankok arra jöttek létre, hogy majd ők meg tudják őrizni az aranyat mások számára. Ehhez ugye nagy széfek meg fegyveresek kellenek.
A templomos lovagrend volt az első nemzetközi bankhálózat. Mivel nemzetközi szinten is jól szervezettek voltak, náluk még azt is meg lehetett csinálni, hogy beteszem az aranyamat Velencében, kapok tőlük cserébe egy papírost, hogy nekem van 100 aranyam náluk, és ezzel a papírossal Genfben kiveszek 100 aranyat a genfi "fiók"-jukból. Tehát a papíros náluk átváltható aranyra bármikor, szinte bármelyik városban.
Ez rendkívül kényelmessé tette a kereskedelmet, mert az értéket képviselő aranyat nem kellett többé mindenhova magaddal hurcolni.

Mivel a papírost bármikor, bárhol be lehetett váltani aranyra, egy idő után az emberek szemében ugyanolyan értéket kezdett képviselni, mint maga az arany. Ismét: egy csereeszköz működőképességéhez mindössze annyi kell, hogy az emberek elfogadják csereeszköznek, és tudják azt, hogy mások is el fogják fogadni. Ha egy papírcetli bármikor aranyra váltható és ezt az emberek egyetemesen elhiszik, akkor a papírcetlinek ugyanolyan értéket tulajdonítanak, mint magának az aranynak, és ha ez megtörténik, akkor előbb utóbb ezt a papírcetlit is ugyanúgy elfogadják mindenhol fizetőeszközként.

És most jön kérem szépen az első komoly turpisság!
A bankárok észreveszik, hogy az emberek behozzák az aranyukat, megkapják a cetlit, és utána szinte egyáltalán nem jönnek az aranyukért, hanem a cetlit használják csereeszközként, az arany meg csak éveken át porosodik ott a széfben.
Mindeközben egy csomó ember arany után sóvárog, mert ezt szeretne venni, meg azt szeretne venni...
"Értelemszerűen" jön a a fejükbe az ötlet, hogy ha itt ez a sok arany a széfben, az emberek meg aranyat szeretnének, nem tudnának-e ebből valahogyan profitálni. Mi lenne ha kicsit kölcsönadnám ezt az aranyat itt a széfben azoknak, akik kérik, és kamatot kérnék cserébe, hogy később többet adjanak vissza nekem.
Na most kérem, itt álljunk meg egy pillanatra, mert elképzelhető, hogy néhányaknak elkerülte a figyelmét egy apró, de rendkívül lényeges részlet, mégpedig az, hogy az az arany igazából SOSEM VOLT AZ ÖVÉ. Csak megőrzésre vette át, és elég borsos díjat is szed ezért, hogy megőrzi a másik fél számára. Már maga a gondolat, hogy miért is ne adhatná kölcsön ezt az aranyat másoknak, egyenértékű a lopással. De ez persze cseppet sem zavarja...
No de mivel az emberek ekkor már elfogadják magát a papírcetlit is mint fizetőeszközt, így még csak nem is kell fizikailag odaadnia a másik aranyát a hitelt kérelmezőknek, hanem elég a számukra is kiállítani egy olyan papírcetlit, hogy "van nálam 100 aranyad", ennek ők nagyon örülnek, mert meg tudnak vele venni bármit, ami kell, és a hitelért cserébe egy summás díjat fizetnek a bankároknak, kamat formájában.
Na mármost, ebben a formában a lopás egy kicsit kevésbé szembetűnő, de azért ha valaki odafigyel, még most is elég jól látható. A bankár egészen eddig csak akkor állított ki papírost, amikor valaki bevitte hozzá az aranyát. A papírcetli pontosan azt igazolta, hogy az illető betett hozzá 100 aranyat. Ezúttal viszont a bankár kiállított egy ugyanilyen papírcetlit valakinek, aki nem tett be semmit!
A dolog nagyon cseles, mert nem üti ki az ember szemét, hogy hol történt a lopás, és ki lett meglopva, hiszen első blikkre senki nem károsodott a tett által... pedig nagyon is! Azok lettek meglopva, akik betették az aranyukat megőrzésre. Ha eddig benn volt teszem azt 1000 arany, és következésképp 1000 aranyra váltható ígérvény volt kiállítva, "kereskedelmi forgalomban", akkor ezek mellé most kikerült még 100 aranyra váltható cetli, miközben maga az arany mennyisége nem változott. Még mindig 1000 arany van a széfben, de már 1100 cetli van forgalomban. Innentől kezdve nyilvánvaló, hogy az összes  cetli már nem váltható aranyra, vagyis a cetli elveszítette azt az tulajdonságát, amit állítólag képviselt, hogy bármikor aranyra váltható. A bankár innentől kezdve hazudik a cetlijeivel!!! Ha akarná, sem tudná többé visszaváltani mindenki cetlijét aranyra, ahogy igérte. Ellopta a betétesek aranyát, és szétosztogatta ígérvények formájában másoknak. A lopásra viszont csak akkor derül fény, ha valaki belenéz a bank könyvelésébe, vagy ha a betétesek egyszerre akarják aranyra váltani a céduláikat. A bankár viszont azt tapasztalta, hogy az emberek nem nagyon jönnek a pénzükért, és semmiképpen sem egyszerre, az utóbbitól tehát nem tart, a könyvelést pedig egyszerűen nem mutogatja.

Telnek múlnak az évek. Az embereknek feltűnik, hogy a bankárok borzasztó ütemben gazdagodnak, és fűnek fának hiteleznek. Néhány betétesben felmerül a gyanú, hogy esetleg az ő pénzüket használják. Elkezd terjedni a pletyka, hogy nincs meg az arany fedezet a cetlik mögött. Az emberek megrohamozzák a bankot, és kiderül, hogy tényleg nincs benn elég arany. Botrány, lincselés, káosz...
Mi történik ezek után a történelemben?
Talán azt várnánk, hogy az államok ennek hatására betiltják ezt a fajta tevékenységet, tehát hogy egy bank több cetlit nyomtathasson mint amennyi aranyat beraktak a betétesei, és ezzel elejét veszik a hasonló nagyszabású lopásoknak a jövőben. Egy "normális" világban bizonyára ezt várnánk.
Nos hát, ennek éppen az ellenkezője történik, az történik ugyanis, hogy beleírják törvénybe, hogy ez az egész gyakorlat legális, vagyis egy új törvényt iktatnak be, amivel a bankárokat védik meg a lincselésektől és nem a betéteseket a lopástól.
Igen, mind a mai napig ez a gyakorlat az alapja az egész világ pénzügyi rendszerének, azzal a különbséggel, hogy 1100 kinyomtatott cetli mögött nem 1000, hanem jó ha 100 egység fedezet van, és az sem arany, hanem egy másik bank cetlije. És még szépen el is nevezik "részleges fedezetű bankolásnak", miközben a helyes elnevezés "túlnyomórészt fedezetlen bankolás" lenne!

Az egész pénzrendszerünknek már maga az alapja is, nincs mese, ki kell mondani: az intézményesített lopás!
Azzal a megkötéssel, hogy csak az lophat a betétesektől, aki erre speciális engedélyt kap. Gondolom azt már kitaláltad, hogy te nem nyithatsz bankot jövő kedden, ha éppen úgy tartja kedved.
Folyt. Köv.