2011. január 19., szerda

Programozott Bérgyilkosok és Földrengés Rendelésre

Jesse Ventura, egykori kormányzó tavaly úgy döntött, elkezd utánajárni a különféle összeesküvés-elméleteknek, és nyomozómunkáját egy tv sorozat formájában osztja meg. Szerintem mikor belekezdett, ő maga sem gondolta milyen mélyre visz majd az útja a nyúl üregében.
Senkit ne tévesszen meg a filmek formátuma, a dramaturgiai eszközök, és hogy ezek mennyire hasonlítanak a bóvli CSI klónokhoz. Ettől még a sorozat teljesen komoly, minden megemlített információ valós, ellenőrizhető tény. A sorozat nem szórakoztatni készült, hanem felnyitni a szemeket. Meggyőződésem, hogy a kormányzó azért vette ilyenre a film stílusát, hogy ezáltal szélesebb körű nézettséghez jusson.
Figyelem! A filmjeit semmilyen tv társaság nem adja, kizárólag az interneten terjednek, és a legutóbbi epizódját még onnan is letiltották.
Kezdetnek két epizód feliratos változatát teszem itt közzé. Ha van rá igény, további epizódok is felkerülnek majd a külön erre a célra létrehozott csatornára.



Mind a két most feltöltött epizód igen aktuális a héten.
A Programozott Bérgyilkosok című azt járja körül, hogyan készítik el a titkosszolgálatok a tökéletes fegyvert: a bérgyilkost, aki kulcsszavakkal távirányítható, és semmire sem emlékszik miután elkövette a gyilkosságot. Igen, ez már több mozifilm témájaként is szolgált. De csak azért, mert Leslie Nielsen a Csupasz Pisztolyban kiparodizálta a dolgot, ugye nem gondoljátok, hogy ebből az következne, hogy csak mese. Ha jobban megnézzük, kik is irányítják Hollywoodot, pont az ellenkezője lesz a valószínűbb (ha Hollywood valamit megpróbál elviccelni, akkor az általában igaz).
Számos ismert merényletre illik rá a Mandzsúriai jelölt forgatókönyve. Talán Robert Kennedy és John Lennon a legismertebbek. Mindkettő gyilkosáról azt állították a szakértők, hogy valamiféle hipnózisban követte el a tettet. John Lennon gyilkosa például, miután beleeresztett 5 golyót Lennon-ba, szépen nyugodtan leült és elkezdte olvasgatni a Zabhegyezőt. No komment.
A Tuscon-i lövöldöző
De ezeken kívül több ámokfutó lövöldözőre is pontosan illik a kép, ezek sokszor valamilyen nyilvános helyen kezdenek el sorra embereket ölni, majd legtöbbször a végén magukkal is végeznek. Milyen kényelmes, nem? Semmi nem marad az eset után, amit lehetne vizsgálni, csak a gyilkos myspace oldala, amin előtte gondosan elbúcsúzott mindenkitől.
De nem kell ilyen messzire mennünk az időben, hiszen a napokban történt egy nagyon hasonló eset Tuscon-ban. A dolog érdekessége, hogy a gyilkost sikerült lefegyverezni, és így nem volt ideje magával is végezni. Kíváncsian várhatjuk hát, ezúttal mi lesz az elmeszakértő véleménye...

A másik epizód a HAARP-ról szól. Ennek aktualitását pedig az adja, hogy épp egy éve történt a tragikus Haiti földrengés. Tudjátok az, amelyiknek törésvonala egészen véletlenül épp a parlamentjük épületét szelte ketté. Mely után a Haiti kormányzat teljesen megsemmisült, és mely után szinte perceken belül ellepték az országot az amerikai katonák, hogy mindenféle "segítséget" hozzanak. Hogy kifelé menet mit vittek, azt persze nem lehet tudni pontosan. Volt némi felháborodás a körül, hogy a vöröskeresztes kocsikban árván maradt gyermekeket próbáltak kicsempészni, de persze a média ezt kevésbé kapta fel, mint Madonna és Bono segélykoncertjeit.
De nem ez volt a közelmúlt egyetlen furcsa katasztrófája. A pár évvel ezelőtti indonéziai cunami is egyedülálló volt a katasztrófa-történelemben azzal, hogy minden előzetes jel nélkül érkezett a több tíz méteres vízfal a partokra. A cunamit állítólag egy tenger alatti rengés okozta, és a környéken szokatlan elektromágneses aktivitás volt megfigyelhető az eset előtt.
Ha megnézitek ezt az epizódot, gondolkodjatok el, milyen hatalmas erőt jelenthet egy kormánynak egy olyan fegyver, mely bevethető anélkül, hogy háborút kellene hivatalosan deklarálnia. A legprofibb gyilkosság az, amelyik balesetnek van álcázva. A legprofibb háború nem az, amelyik katasztrófának van álcázva?

A két epizódhoz még annyi megjegyzést fűznék, hogy az uralkodók évezredek óta ugyanazzal a módszerrel uralkodnak a nép felett. Mindig valamilyen tudás az, mellyel ez a réteg rendelkezik és az emberiségtől persze gondosan el van zárva. Az egyiptomi főpapság ismerte az asztrológiát és tudta, mikor lesz napfogyatkozás. Ez magában elég volt ahhoz, hogy meggyőzze a népét, hogy isteni hatalma van. Napjainkban a tudás más, de a módszer nem sokat változott. Ma a technológia az, ami biztosítja az uralkodáshoz szükséges tudástöbbletet. Az átlagember meg van róla győződve, hogy a mai csúcstechnológia az, ami a legújabb okostelefonjába be van építve, és fogalma sincs arról, mire költik azokat a dollármilliárdokat, melyek fekete költségvetésű projektekre mennek el.
Mielőtt tehát úgy döntesz, hogy jót mulatsz az elme-programozott gyilkos, vagy a gombnyomásra működő földrengés gondolatán, gondold át a dolgokat újra, egy új szemszögből: mi van ha a médiának nem érdeke, hogy te tudjál a legfejlettebb technológiákról. Hát csak az, hogy nem fogsz tudni róla.

25 megjegyzés:

  1. véletlenül nem tudod hogy amelyik epizódot letiltották hogy az miről szól? találtam egy olyan epizódot amiben az 51.körzetről beszélnek ha feliratot tudnál csinálni hozzá megköszönném.

    VálaszTörlés
  2. A letiltott epizódot fel fogom rakni idővel. Abban vannak bemutatva a már üzemkész koncentrációs táborok és az oldaluknál gúlába rakva a több millió koporsó.

    VálaszTörlés
  3. http://index.hu/kulfold/2011/02/22/szazak_lehetnek_a_romok_alatt_uj-zelandon/

    http://index.hu/kulfold/2011/02/22/zsoldosok_gyilkolnak_libiaban/

    VálaszTörlés
  4. Alexmoore
    HAARP hoz kellene magyar felirat, hogyan juthatok hozzá?
    Sikerült egyben AVI- t letöltennem innen:
    http://torrentz.eu/d35ad2783e02bae0fa6538244f08e659ae09c2c9
    Előre is kösz,

    VálaszTörlés
  5. Szerbusztok! Érdeklődöm, hogy a koncentrációs táborokról készült anyag, mikor lesz látható? Valaki tud infót? Köszönöm!

    VálaszTörlés
  6. Sok más anyag is van, de amint jut rá idő megfeliratozom. Talán ősszel.

    VálaszTörlés
  7. Nem akarok senkit sem idegesíteni, de azért nézzétek már meg, hogy milyen profin van megcsinálva ez az egész műsor. A hivatalos honlap is tele van reklámmal: Wendy's stb.
    Olyan kamuszaga van az egésznek, hogy hihetetlen. Azért, mert nem adják a tv-ben, még nem lesz igaz. A Zeitgeistet sem adták, tudomásom szerint, és az is kamu, viszont sokkal hihetőbb.
    Nem azt mondom, hogy minden hülyeség, ami itt elhangzik, na de azért mégis csak: gondolkodjunk már!
    Őt miért nem lövi le senki?
    És a "csapatának" a többi tagját? Vagy a tru tv mögött álló embereket?
    Kamu a műsor. Szerintem figyelemelterelés.
    Nem tudom, hogy hogy nem látjátok.
    Nézzétek már meg a hivatalos honlap legalját!
    Time warner company, meg Turner Entertainment Networks, Inc.?

    WTF?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. kedves gábor! bocs a kisbetűért!:) 1 a reklám csak támogatás és sajnos olyan világban élünk ahol semmit nem adnak ingyen még az igazságot sem!:)) 2 ha lelőnék egyből elhinnéd az egészet!:))) na ezért nem teszik! eléggé kimosták a hitet és a józanészt az emberekből ahhoz hogy ne kelljen ilyen úgymond ósdi eszközökhöz folyamodni!:))) kimerem jelenteni hogy minden igaz és pont azért mert ettől az egész dologtól függetlenül én is megkaptam a válaszokat de csak mert kerestem őket! és nem a médiából vagy egy bölcs embertől! :) ezek a dolgok csak megerősítik hogy még sem bolondultam meg vagy ha igen akkor nem vagyok egyedül!:)

      Törlés
    2. ja elfelejtettem!:) azt írod figyelemelterelés! és azt is elárulod miről?:))) a hosszúra nyúlt álomvilágról amibe beleraktak?ha igen akkor ez tök jó!:) ha nem erről akkor meg miről ?mi az amiről el kéne tereljék a figyelmünket?

      Törlés
  8. Gábor: igazság körítésbe csomagolt hazugság. A kedvenc fegyverük.

    VálaszTörlés
  9. Lol tiszta Hollywood szagú az egész :D
    persze odasétál a HAARP környékére egy stábbal és nem lövik őket szarrá :D

    VálaszTörlés
  10. Jesse Ventura színésznek sem volt jó. Politikai karriert ért el, ergo, az elit tolja. Jóbarátja "Svarcinak", aki szintén rendszeresen részt vett a Bohemian Groove-beli szertartásokon. Ő valóban az elit akol katonája. Ez a film pedig nagyon kamu, szándékosan, mintha Venturát annyira izgatná az igazság, mintha valami hős lenne. Tudja ő nagyon jól, mi a dörgés, rendelésre megcsinálnak pár ilyen "underground" filmet, hogy az "eccerű" gondolkodásúakat felizgassák, a normálisak meg látják, hogy nagyon hálivúdi sztájl az egész és ezért vetik el a filmek témáját is. Tehát egy probléma megoldva: egy összeesküvés-elmélet hiteltelenné lett téve a médián nevelkedett "értelmesebb" rétegnél Ventura által, mert ő olyan karakán csávó. Persze vannak, akiknek épp az gyanús, hogy miért csinálnak erről ilyen átlátszó hangulatú filmet éppen Jesse Venturával... Klasszikus eset: amit el akarsz rejteni, tedd ki a kirakatba. :D

    VálaszTörlés
  11. Egy youtube bizonyíték (kétkedőknek:érdekes véletlen) a 2011.03.11-i japán földrengés előtt 03.09-én, egy erős HAARP aktvitásra híja fel a figyelmet USA nyugati partjainál (japán keleti oldala, ahol a rengés indult).

    link: http://www.youtube.com/watch?v=h4sbPEg5z74&feature=related

    VálaszTörlés
  12. hollywood-dal kapcsolatban, mi a véleményetek Jim Carrey's movie "Lemony Snicket's A Series of Unfortunate Events" filmjéről (2004)? Itt: http://www.godlikeproductions.com/forum1/message1451979/pg1 kielemzik mint anti-illuminati alkotás. Tele van mindentlátó szemmel, piramissal, halálsugárral. Egész film borzalmasan nyomasztó, és gyerekeknek szánták. Mikor néztem, még semmit nem tudtam az illuminatiról, de érzetem ez a film egy ÜZENET, de akkor még nem tudtam mit. De gyanús, hogy a kígyókat (Reptilián) jó, gyerek és emberbarát lényeknek tüntetik fel. Eszméletlen az egész sztori így utólag.

    VálaszTörlés
  13. Ritka jópofa kamu. Kicsit számolni kéne. 100 W megmozgatott max. 1 deka vizet. Ha ezzel az erős felső becsléssel számolunk, akkor 100 tonna vizet tud a KÖZVETLEN KÖZELÉBEN megemelni a szerkezet. Egy nagyobb felhő pedig több millió tonna. A dolog fizikáját ne is ecseteljük. Szóval jót lehet nevetni...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "100 W megmozgatott max. 1 deka vizet. " Üljön le 1-es:)) 200 kg vizet 1 m/s-el képes mozgatni 100 W. E=1/2 x m x v2.

      Törlés
    2. Amit itt megadtál az energia. Ezt Joule-ban mérik, nem Watt-ban. Semmi baj nincs, én nem haragszom. :)

      Törlés
    3. GYK: Watt= másodpercenkénti energia:) vagy J/s.
      pl. elvileg nem kell annyi energiát betenni egy földrengéshez, amennyit bepumpálsz, mert elég a lemezek törésvonalát "olvasztani", hogy megugorjanak mint egy előre megfeszített rúgó, felszabadítva jóval nagyobb már régóta természetesen felhalmozott energiát.

      Törlés
  14. Másképpen fogalmazva ameddig nyomod a 100W-ot, legalább addig mozog a 200 kg vized 1 m/s-el. De valójában addig fog gyorsulni amíg a közegellenllás nem köti le a 100W-os teljesítményt. A melegítés pedig elég jó hatásfkú lehet, gondolj a mikróra, ha beteszel egy pohár vizet, csak az fog forrni, a levegő nem:). A víz ideális dipol molekula EM gerjesztéshez.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. Igazad van, vitázni bizony csak tények, számítások egymással szembe állításával lehet. Hát aki érveit nem támasztja alá az bizony Te vagy! Képes vagy feltételezni (számítás?), hogy 100W max. 1 deka vizet mozgat akkor a magasabb kvalitású fizikát, mint scalar EM hullámok még távlatokban sem képes megérteni! Láthatod nem hülye gyerekek írogatnak ide, bármennyire is erőlködsz.

      Törlés
    3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    4. Ja és amúgy megint nem velem vitatkozol, mert én csak a filmből indultam ki. szerinted az a 100 W mennyi párát emelt meg a filmben a búra alatt? Érdekel a véleményed. Mert szerintem 1 dekánál nem volt több. Szivattyúval persze lehet mozgatni sok vizet, de itt másról volt szó. Szerinted nem?

      Törlés
  15. És a technikájáról is pár szó: egyszerűen melegítik a felhő folyamot egy adott irányban és a hőmérséklet különbség miatt az áramlás iránya megváltozik. De lehet más trükköt is bevetni,hogy a folyamat ne legyen olyan energiafaló: addig és úgy pumpálják az ionoszférát egy adott helyen, hogy az felforrósodik a hőmérséklet eloszlás pedig négyzetesen csökken a melegítéstől, ezzel létrejön egy ionnokkal töltött lencse, amelynek a fókuszát beállítják a Földi célpontra. A Nap sugárzás nem látható tartományban érkező részét, amit alapban ugye elnyel és visszaver ez az ionréteg, de a lencsén mint egy nagy optikai nagyítón koncentráltan a célra vetíti. Elég fantasztikusan hangzik, de elvileg lehetséges, és nagyon brutális hatalmat tud vele gyakorolni a használója, tehát kísérleteznek vele orrba szájba.

    VálaszTörlés
  16. Sziasztok engem az a rész érdekelne ami az időutazókról szól Andrew Basiago is szerepelt benne ő pedig állítólag részt vett a Pegasus Project nevű kísérletben a kormány által.

    VálaszTörlés