2013. január 10., csütörtök

Politizáló színészek és színészkedő politikusok

Vajon hol húzódik a határ a politikus szakma és a színész mesterség között?
Szoktatok ezen néha gondolkodni?
Vagy udvariatlanság ilyen kérdéseket egyáltalán megfogalmazni?

Nos, a kérdés úgy tűnik nagyon is jogos! Méghozzá több szempontból is...


nagyításhoz klikk a képre

Viszont én megkockáztatnám, és még ennél is tovább mennék...
És inkább úgy tenném fel a kérdést:
VAN-e egyáltalán határ politikus szakma és színész mesterség között?

Nos, tudom, hogy ezt az oldalt ma már sokféle ember, sokféle különböző nézőponttal rendelkező ember olvassa, és ez szerintem így is van rendjén!
Úgyhogy én tényleg csak annyit szeretnék kérni, bárhogy is dönt az olvasó a kérdéssel kapcsolatban, annyit azért tegyen meg, hogy legalább foglalkozzon vele egy kicsit. Töltsön el vele egy kis időt... Nézzen utána a dolgoknak, amikről itt most szó esik.
Ennyit mindenképpen megérdemel az ügy!


(1) PROBLÉMA




A fenti képen Barack Obama, amerikai elnök látható, amint Newtown, Connecticut-ban beszédet tart, és közben meg-megáll, ahogy "könnyeivel küzd", miközben a 26 halálos áldozatot követelő iskolai mészárlás után alig 2 nappal igyekszik minden amerikai állampolgárt megnyugtatni, hogy "minden hatalmában álló eszközt fel fog használni", hogy garantálja, hogy ilyen Amerikában többet ne fordulhasson elő.

Mint gondolom, legtöbben már értesültetek róla, december közepén valami eddig érthetetlen okból megkattant fegyveres tinédzser, Adam Lanza, miután anyját otthon négy lövéssel szabályosan kivégezte, beszabadult a Sandy Hook (2000 fős település) általános iskolájába, és ott valami kegyetlen mészárlásba kezdett, melynek végén (mint ahogy azt már lassan kezdjük megszokni) magával is végzett.

A jelentés szerint öt vagy hat (nem őáltala, de legálisan vásárolt) fegyver volt nála, amit az anyjától hozott el, köztük félautomata és különösen nagy erejű lőfegyverek. Az áldozatai túlnyomó része kiskorú gyermek volt, a holttesteikben egyenként 4-5 önmagában is halálos lövéssel. Az eset nem csak egész Amerikát, de az egész világot is mélyen felkavarta...



A következő  képen ismét Obama elnök látható. Nemrég hozta le a sajtó, állítólag az esemény után készült, és az látható rajta, amint az elnök gondterhelten, elnöki kanapéjának támaszkodva gondolataiba merül,
és egyre csak azon jár az agya, hogyan is tudná megakadályozni, hogy a jövőben Amerikában ilyesmi újra megtörténhessen...

Mint azt a kép kiválóan mutatja, Obama elnököt láthatóan rendkívüli módon megrázta ez az egész dolog!

Beszédében azt is hangsúlyozta, hogy ezt a napot soha nem fogja elfelejteni - hogy ezek a fiatal gyermekek tele voltak lehetőségekkel, de hisz még előttük állt az egész élet! De hisz ez bármelyikünk gyermekeivel megtörténhetett volna! És hogy mostantól ő is szorosabban fogja megölelni gyermekeit, mikor azok elmennek otthonról.
Nagyon megható, érzelmekkel teli beszédet halhattunk! Végre egy elnök, aki szívén viseli minden amerikai gyermek sorsát... nem igaz?

És persze a fenti képeket, csakúgy mint az ominózus Newtown-i beszédet széles spektrumon továbbította a főáramú média, ami azt jelenti, hogy így vagy úgy, de valamilyen formában garantáltan minden élő emberi lényhez eljutott (hacsak az illető nem egy kőbe vájt föld alatti üregben tengette addigi életét, teljesen elvágva a külvilágtól).

Itthon, a média csatornák általában olyan sorok társaságában szóltak az eseményről, mint hogy "Obama majdnem elsírta magát" (hvg) vagy "Barack Obama könnyeivel küszködve tartott sajtótájékoztatót. És többször is megállt közben" (index)... szóval a dráma ide, sok ezer kilométerre is teljes szívszorongató mivoltában jutott el.



És ez az eset tényleg nagyon megrázó. A legkevésbé sem szeretném csökkenteni a jelentőségét, vagy elbagatellizálni a dolgot. DE...

Azért az nem különös, hogy amikor az Egyesült Államok első számú embere, a privát irodájában egy ilyen tragédia után gondterhelten a gondolataiba merül,
akkor éppen ott van egy profi fotósstáb, hogy a lehető legtökéletesebb szögből örökíthesse meg ezt a pillanatot?

És nem különös, hogy az Egyesült Államok legfontosabb embere, aki rendszeresen dönt csapatbevetésekről Irak-ba, Afganisztán-ba, Líbiába és még sorolhatnánk... aki hetente ad ki (személyesen) parancsokat irányított drón-támadásokra Pakisztánban... amikben rendszeresen több tucat, esetenként több száz (és összességében több százezer) ártatlan kisgyermek hal meg (úgy mondják: "járulékos áldozat"),
az az ember a könnyeivel küszködjön, amikor 26 halálos áldozatról kell néhány szót szólnia?

Szeretném ha éreznétek, hogy ez mennyire nem "életszerű".
Természetes, hogy ez egy óriási fájdalom az áldozatok családjaiknak. De egy elnök napi szinten kap jelentéseket ennél sokkal nagyobb áldozatszámmal járó estekről. Neki ez teljesen mindennapos.



Hmmm... No de várjunk csak! Az mondják "könnyeivel küszködött"...
Nézzük csak meg ezt a felvételt azért egy kicsit közelebbről! (És nyugodtan ki lehet nagyítani teljes képernyőre, és végigléptetni, képkockáról képkockára.)
Mert kérem ezen sehol egyetlen egy könnycsepp nincsen! Csak a csont száraz szeme alját piszkálgatja ez a fickó - vagy dörzsölgeti, én nem is tudom, minek lehet ezt nevezni -, de körülbelül hatszor ez alatt a rövid, három perces beszéd alatt.
Akkor mmost mégis mi folyik itt??
Mert hogy könny nem, az biztos!

De ha ez így ebben a formában még mindig nem tűnne elég megrendezettnek, javaslom, nézzünk egy kicsit bele a szemtanúkkal, családtagokkal készült riportokba.
Azokban ugyanis az alakítás még gyengébbre sikerült, mint a "Marslakók" című (nem túl hosszú karriert befutott) sorozatban. Még az abban alakító színészek is lényegesen jobb alakítást nyújtottak, mint némelyik áldozatnak a családtagja itt...
Egyik alkalommal még egy megvágatlan felvétel is kikerült (felkerült a netre is), amin az egyik állítólagos áldozat apja viccesen tréfálkozik a filmes stábbal, majd szól, hogy akkor vehetitek, és minden átmenet nélkül átvált egy teljesen összeroppant, könnyeivel küszködő apukává:


Nos... Ilyeneket látva, az emberben azért óhatatlanul felmerül a kérdés:
Vajon mennyi "valódi" abból, amit a tévék képernyőin, újságok hasábjain látunk?

Mi van, ha az amit a tévében híradónak adnak el nekünk, az valójában egy ugyanolyan sokszereplős, minden nap új részekkel jelentkező tévéfilmsorozat, mint mondjuk a Jóban Rosszban, vagy a Barátok közt...

Persze megértem, ha van szkepticizmus az olvasó részéről, mert itt nagyon súlyos dolgokról beszélünk. Létezhet, hogy akiknek a híreket kellene továbbítaniuk felénk, azok valamiféle forgatókönyvek alapján filmeket rendeznek nekünk??
Nos, tényleg csak annyit kérek, mindenki nézzen utána az üggyel kapcsolatos riportoknak, egy kicsit azon túl is, amiket nekünk összeollóztak belőle a fősodrású médiába.

No de még a fősodrású médiában is!
Az első nap, kérem, közvetlenül az eset után, egész más híreket lehetett látni, hallani!
Felvételeket mutattak be, amin a helyi rendőrség az erdőben vadászik két másik menekülő "lehetséges elkövetőre", a tettes "lehetséges társaira", akiket aztán (több szemtanú beszámolója alapján) a rendőrök megbilincselnek, és beültetnek egy rendőrautóba.

Másnap már egy szó sem esik ezekről az emberekről.
Szóba sem kerül, hogy lehetett esetleg tettestárs, ezekről a gyanúsítottakról semmi információ, sőt, a rendőrség szóvivője tagadja, hogy egyáltalán voltak ilyenek...


De persze nem ez az első ilyen eset, ahol első nap egész más hírek hallhatóak a médiában, mint a második naptól kezdve (amikor már van idő jobban összeszerkeszteni, összehangolni a híreket).
Azok, akik nyomozós szenvedélyüket nem az esti CSI epizód megtekintésével elégítik ki, és nem riadnak vissza némi VALÓDI nyomozgatósditól, és hajlandóak mondjuk mögé nézni a hasonló esetekről megjelenő főáramú híreknek, azoknak valószínűleg egyáltalán nem meglepő mindez. Ugyanis mintha megfigyelhető lenne egyfajta "minta" az ilyen eseményeknél, szinte mindig ugyanazokat a motívumokat figyelhetjük meg. Legyen az Columbine, Colorado, Oklahoma City, Aurora vagy Sandy Hook...

Az elkövető valamilyen úton-módon mindig kapcsolatba hozható valamilyen elmemanipulációs projekttel és/vagy pszichiátriai drogokkal. Ezek az elkövetők, az eset után szinte sosem tudnak magukról, vagy szimplán végeznek magukkal... valahonnan több tízezer dollár értékű, gyakran katonai kaliberű fegyverekkel vannak állig felfegyverezve, és az első beszámolók szerint mindig van valamilyen segítőjük, valamilyen tettestárs, aki(k)ről másnap már nem beszél a média, sőt kifejezetten tagadja, hogy bármi ilyesmiről szó lett volna.

Úgy tűnik, van egy "minta", amit fel lehet fedezni ezeknél az eseteknél, és erre a mintára elég jól ráilleszkedik a Sandy Hook gyilkosságsorozat is...

Adam Lanza (az 50 kilós autista aki 5 katonai fegyverrel lemészárolt egy egész iskolát)

kapcsolódó anyagok:
Ember-robotok - A bekattanós gyilkos


(2) REAKCIÓ


Mint említettem alig telt el két nap az eset után, és a mélységesen gondterhelt Obama máris garantálta az amerikai népnek, hogy "minden hatalmában álló eszközzel élni fog", hogy gondoskodjon róla, hogy Amerikában ilyen többet ne fordulhasson elő.
Vajon mit érthetett ez alatt? Mégis mit tud tenni az elnök ennek érdekében?

Aztán nem sokkal később megjelent egy Reuters cikk, ami azt ecseteli, hogy Obamá-nak lehetősége van úgynevezett "Executive Order"-rel (elnöki külön-rendelettel) felülbírálni az amerikai alkotmányt, és megvonni az amerikaiak fegyverviselési jogát, ami ugye az ő alkotmányuk szerint alapvető alanyi jog és semmilyen formában nem korlátozható.

(Frissítés: Az alelnök ma már arról beszélt, hogy Obama fog is élni ezzel!!! - link)

Na most, csak összehasonlításként, ez valami olyan, mintha a magyar miniszterelnök leírná egy darab cédulára, hogy ő most személyesen felülbírálja a szentkorona alkotmány ezen és ezen pontját, és mondjuk megvon tőled bizonyos alap jogokat...

Ja, hogy ezt már régen megtette?
Elnézést... akkor nem jó példa volt. De azért értitek mire gondolok...

Az amerikaiaknak volt anno egy egész jó alkotmánya, ami biztosította a hatalom szétosztását, és lehetőséget adott egy némileg kiegyensúlyozott rendszerre, amiben egy diktátor nem ragadhatja magához egy kézbe a hatalmat.
Nos, a múlt időt szándékosan használtam a mondatban, mert amit az aktuális amerikai elnök "elnöki külön-rendeletekkel" ma megtehet, az az amerikai elnököt gyakorlatilag diktátorrá teszi az országában.
Embereket tarthat fogva korlátlan ideig, bármilyen vád nélkül (google: NDAA), emberek, (akár amerikai állampolgárok) csendes kivégzésére adhat titkos parancsot... halállistát írhat, rendkívüli állapotot hirdethet, hadiállapotot hirdethet, és minden hatalmat elvehet a szenátustól!!
Az lett, ami ellen az amerikai alkotmány épp védeni próbálta őket. Csak a rendszerük lassan idővel elkorrodálódott. Odáig, hogy most az elnök, elnöki rendelettel felülírhatja az alkotmányt?! (Azt, ami épp arra született, hogy senki ne kaparinthassa egy kézbe a hatalmat. Milyen ironikus!)

Az amerikaiakat szépen lassan megfőzték, mint a békát. Mert nem figyeltek.
Biztos valami másra figyeltek...
Talán a tévés vetélkedőre vagy a legújabb okostelefonjukra...

Na most félreértés ne essék, nem sajnáltatni szeretném őket, tény, hogy a legtöbb szenny abból az irányból jön ma be hozzánk. De tudnotok kell, hogy ha az ő fegyvereiket elszedik, annak világszerte következményei lesznek. Ennek is, mint mindig, mi fogjuk a végén meginni a levét...
Az önvédelemre képes amerikai lakosság az utolsó bástya, jelenleg, ami gátat szabhat a kommunista világbankárok egész világot elpusztító offenzívájának.


Colorado, Batman premier, tömeggyilkosság
Persze korábban is voltak már ilyen iskolai lövöldözések, és persze akkor is szóba került már, hogy jó dolog-e a fegyverviselési jog. De Amerika annyira a fegyverekre épül, már alapítása óta, hogy eddig mindennemű próbálkozás a fegyverek elszedésére totális kudarcra volt ítélve.

Milyen érdekes, hogy most, hogy sürgeti őket az idő, egy ilyen tragikus gyermekgyilkosság sorozat történik, amit utána még jobban meg lehet lovagolni, hatva az emberek érzelmeire...
És meg is teszik. Be is indult a szélessávú médiaoffenzíva!

Nézzetek körül, mert ami most történik az egy totális, globális, minden fronton összehangolt hadjárat a fegyvertartók lejáratására, és a fegyverviselési jog jelentős megszigorítására.

Az összes talk show hoszt erről beszél,
a nagy államok, Oroszország, Kína erre szólítja fel az Egyesült Államokat (amúgy nem tudom mi közük nekik az amerikaiak alkotmányához, ebből is látszik, hogy milyen fura egy világban élünk),
a szenátorok javaslatokat adnak be a fegyverek regisztrációjára, és a nagykaliberű fegyverek betiltására,
de még a hollywoodi sztárok is mind összeálltak egy kampányfilm erejére, amiben megpróbálnak hatni az emberek érzelmeire, és egyre csak buzdítják őket, hogy "hallasd a hangod", követeld te is a fegyverviselés jelentős szigorítását! Beizzították megint a propagandagépezetet, mint ahogy azt már megszoktuk tőlük, például amikor Obama megválasztásáért kampányoltak, vagy egy KONY elleni afrikai hadművelet mellett, és így tovább...


A kampányvideó megtekinthető itt:


Na most ez meg pont olyan, mintha itthon a Gálvölgyi János vagy a Hajós András akarná nekem megmondani, hogy kire kell szavazni, vagy hogy hogyan gondolkodjak bizonyos politikai vagy alkotmányjogi kérdésekről!

Ja? Hogy meg is mondja?
Elnézést... akkor nem jó példa volt. De azért értitek mire gondolok...

És nem leszólni akartam őket, mert mind a két embert kedvelem, mint művészt . De ugyan mi beleszólásuk van nekik abba, hogy én hogyan gondolkozzak. Jó, tegyük fel, hogy kiváló színészek, de ettől mi joguk van nekik hozzá, hogy beleszóljanak, hogy én hogyan gondolkodjak?? Az, hogy jó színészek/művészek, az mennyiben jogosítja fel őket erre??

Mi történt itt a filmszakmával és a politikus szakmával?
Mert nekem teljesen úgy tűnik, mintha sok szempontból kezdene teljesen eggyé olvadni ez a két dolog... Egyre szorosabb az együttműködés, és egyre akadálymentesebb az átjárás...


(3) MEGOLDÁS


Szeretném előre leszögezni, hogy abszolút ellenzek mindennemű erőszakot. És semmi értelmét nem látom olyan eszközök gyártásának, aminek egyetlen célja egy másik emberi lény életének kioltása! Úgyhogy ha engem valami úton módon megválasztanak szuprém fővezérré a Földön, akkor onnantól kezdve nem lennének fegyverek. És pont.

MINDEMELLETT
mint mondottam, ellenzek minden nemű erőszakot, és ezért abszolút fontosnak tartom az állampolgár jogát, hogy megvédhesse magát, ha mások erőszakosan lépnek fel vele szemben.

Így amíg a fegyvereket nem lehet teljesen kivonni a forgalomból,  és vannak bűnözők, akik fegyverrel szaladgálnak, és vannak rossz szándékú ügynökök, akik fegyverekkel szaladgálnak, stb
addig KRITIKUS, hogy az állampolgárnak is legyen joga magánál hasonló kaliberű fegyvert hordani! Csakis azért, hogy megvédhesse magát! (Karatézni sem azért járunk, mert le szeretnénk rugdosni embereket az utcán.)

Vagy ne lehessen fegyver senkinél, vagy lehessen fegyver mindenkinél!
A legrosszabb, ami az emberiséggel történhet, mint arról a múltkor már esett szó egy másik (információs) kontextusban, az az "aszimmetria". Amikor a karhatalom jogai, hatalma egyre erősödik, míg az állampolgár jogai (és ezzel hatalma) közben szépen elfogynak.

Ha nem lehet többé legálisan fegyverekhez jutni, akkor nem lesz több fegyveres bűncselekmény?
Ezt meg melyik nagyokos találta ki?
Ki mondta, hogy a bűncselekményeket nagyrészt legális, regisztrált fegyverekkel követik el?
A statisztika épp az ellenkezőjét mutatja. Ott ahol legálisan fegyverhez lehet jutni, ott csökken a bűnözés!
Ha például egy őrült elkezd lövöldözni, és a járókelők némelyikénél van fegyver, akkor secc-pecc leszedik. Ott akkor nincs 26 halálos áldozat, legfeljebb egy vagy kettő...

Ha viszont a tisztességes állampolgártól megvonják a fegyverviseléshez való jogot, maffia attól még ugyanúgy lesz, a fegyverhez a bűnözők ugyanúgy hozzájutnak fű alatt, csak neked nem lesz fegyvered, hogy megvédhesd tőlük magadat!

Vajon miért vették bele az amerikai alapító atyák az alkotmányukba, hogy minden amerikai állampolgárnak joga legyen a fegyverviseléshez? Miért tartották annyira fontosnak ezt a jogot, hogy rögtön a szólásszabadság után, a második kiegészítés erről szól?
Azért, hogy mindenki kacsavadászhasson?

Ugyanis most az amerikai média azzal van tele, mintha ez a jog, a kacsavadászati jogról szólna, és azt sugallják, mintha az alapító atyák arra hozták volna ezt a kiegészítést. Majd azt mondják, hogy arra jó egy egylövetű vadászpuska is, tehát minden mást pedig be kell tiltani.

De az amerikai alapítók természetesen nem erre hozták ezt alkotmányos jogot, hanem azért, mert tudták, hogy egy nemzet felett később zsarnoki hatalomhoz juthat egy másik országból pénzelt kormány, vagy egyszerűen egy hataloméhes belső mag. És garantálni akarták, hogy ha ez megtörténne, a nemzetnek, magának legyen lehetősége elűzni egy ilyen zsarnoki hatalmat.


Minden diktatúra úgy kezdődik, hogy elveszik az emberektől a fegyvereket. Hitler elvette a fegyvereket, Sztálin elvette a fegyvereket, Mao elvette a fegyvereket... Fidel Castro elvette a fegyvereket...
A kommunizmus egyik fontos lépése, hogy elveszik a fegyvereket. Ugyanis totalitárius diktatúrát nem tudnak üzemeltetni úgy, ha van aki vissza tud lőni!


Amikor elveszik a fegyvereket, akkor ott lehet rá számítani, hogy zsarnokság és koncepciós perek jönnek.
Úgyhogy figyeljetek rá, hogy ha el akarják venni a fegyverviseléshez való jogotokat, az csak az első lépés!

Hogy mi? Hogy tőlünk már régen elvették a fegyvereket?
Elnézést... lehet, hogy megint nem jó példa volt...
Dehogyisnem, tökéletes példa volt!
Hát tőlünk nem pont Rákosi vette el a fegyvereket? És mi jött utána? Koncepciós perek, népirtás, államosítás, totális diktatúra...

Most pedig az amerikaiakon a sor. Ha nem térnek észhez, ők is ugyanezen fognak átmenni.
Évek óta mondom, hogy Obama a kommunista vonalat viszi, és mindent pontosan úgy tesz, mint ahogy a nagy kommunista forgatókönyvben meg van írva.

Csak remélni tudom, hogy az amerikaiak nem adják olyan könnyen a szabadságukat!
Nem tudom, érzitek-e ennek a helyzetnek a súlyát, de Amerikában nagyon úgy tűnik, hogy egy polgárháború van készülőben!
* * *

Zárásul, álljon itt egy amatőr készítésű videó, mely nagyon frappánsan illusztrálja, mennyire hipokriták ezek a hollywoodi színészek, akik teljes mellbedobással a fegyverviselési jog megvonását propagálják, hivatkozva az ilyen Sandy Hook féle lövöldözésekre, miközben ők maguknak fegyveres testőrségük van, és a filmjeikben döntik ránk az erőszakot és a fegyveres lövöldözéseket, amikkel mossák át a fiatalok agyát, és mindenféle erőszakra nevelnek... többek között fegyveres mészárlásokra..

Aki nem gondolja, hogy ezek az események titkosszolgálati háttérrel vannak megszervezve, MÉG ANNAK IS az kellene legyen a logikus reakcióra egy ilyen esetre, hogy TILTSÁK BE AZ ERŐSZAKOS HOLLYWOOD-I FILMEKET, vagy a PSZICHIÁTRIAI DROGOKAT, amiket ezek a fiatalok szednek, nem pedig az, hogy tiltsák be a fegyvereket!

Nem a fegyverek ölnek, hanem az emberek ölnek! Azok az emberek, akiknek el van romolva a morálja. Mert mondjuk tipikusan a hollywoodi filmipar vagy a a gyógyszermaffia elrongálta.



256 megjegyzés:

  1. Alex Jones rendesen megmondta a magáét Piers Morgan-nak, aki a kommunista brit vonalat viszi a CNN-en:
    http://www.youtube.com/watch?v=AtyKofFih8Y

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. PPP,
      Szerintem meg lejáratta magát, még a szemembe is,...képzeld akkor a még mindig alvók véleményét. Alex egy fél percig sem tudott higgadt maradni. folyton őrjöngött, a másik szavába vágott, ki akarta kapni Piers kezéből a papírokat, nem válaszolt a neki feltett kérdésekre,...nevetséges volt, szerintem. Sajnálom, de ez az igazság. Szó szerint lejáratta magát....és ezzel talán másokat is. Ne érts félre, Alex nem előttem járatta le magát, hanem a zombik előtt,...na ez itt a nagy baj.

      Törlés
    2. Meg az is érdekes, hogy meghívják a CNN-be élő műsorba ahelyett, hogy agyonlőnék. Roppant veszélyes lehet a system számára..

      Amúgy én láttam könnyeket a krokodil arcán... és asszem rá is jöttem hogyan csinálta :)

      A dráma 01:00-től kezdődik, közvetlen azután hogy megpiszkálja a szemét. Na most tegyük fel, hogy még a beszéd előtt a sminkes rákent valami átlátszó vegyszert a szemhéjára vagy a szeme alá valahova, a lényeg, hogy ne látszódjon. Aztán 1 perc környékén mikor a szeméhez nyúl, akkor mindössze annyit tesz, hogy az ujjával felviszi a második komponenst, amivel a sminkelés közben a szemére kent cucc reakcióba lép és irritációt okoz, majd könnyezésre kényszeríti! Vagy csak a két vegyszer érintkezéskor átalakul ilyen könnyszerű cuccá. Aztán minél többet piszkálja a szemét, annál több könnyet produkál! Ha? Nem is rossz, mi? Ilyenkor szeretném levédetni az ilyen elméleteimet, nehogy valami Alex Jones arassa le vele a babérokat :D

      Törlés
    3. Még azt akartam, hogy pont ilyen vegyi reakciós szarságokat nyomatnak a Discovery-n varázslás címén.

      Tudomány vagy varázslat? Dráma vagy bullshit? Ön hisz a szemének?

      Törlés
    4. Szerintem simán csak erős paprikába dugta az ujját előtte.

      Törlés
  2. Lényegretörő cikk! Köszönjük.
    Az alapító atyák a fegyvertartási törvénnyel nem védték meg az ameikaiakat attól a bizonyos zsarnoki hatalomtól. Olyan allattomosan tudtak beszivárogni. És ha már bent vannak.. a következményeket ismerjük. Sajnos ravaszabbak mindenkinél.
    Az említett videót majd megnézem.

    VálaszTörlés
  3. Nos teljes valojaban amit PPP irt az igaz.Ahoz,hogy szigorubb torvenyeket irjanak elo ahoz okok is kellenek ez nektek nem ismerok?
    Ilyen helyzet volt a 9/11 is pontosan.A tortenelem ismetli onmagat.
    Szomoru dolgok ezek,hogy artatlan embereket hasznal fel a kormany sajat celjaik felhasznalasahoz es most az elkovetorol beszelek aki nem is ugy nez ki mint egy gengszter vagy ilyesmi,egy atlagos ember.
    Viszont a kampanyvideo az egy rohely meg paran a fenti videoban a lovoldozest cool-nak tartottak,tenyleg?En azt uzennem nekik akkor tegyek le a fegyvereket a civilek mikor ezek az al celebek is leteszik filmjeikben.

    VálaszTörlés
  4. Van pár gond ezzel a Sandy Hook-kal, többek közt 3 nappal a lövöldözés előtt a United Way már együttérzését fejezte ki..Three Days Before Shooting “United Way Extends Our Most Sincere Condolences To Sandy Hook Families”
    http://www.pakalertpress.com/2013/01/09/three-days-before-shooting-united-way-extends-our-most-sincere-condolences-to-sandy-hook-families/?utm_source=feedburner&utm_medium=feed&utm_campaign=Feed%3A+pakalert+%28Pak+Alert+Press%29&utm_content=FeedBurner

    VálaszTörlés
  5. Nem adják fel:
    http://www.chicagotribune.com/news/chi-california-school-shooting-20130110,0,6293844.story

    VálaszTörlés
  6. Nálunk is ugyanez van. Csak itt nem a "fegyverletételre" hanem egy elszeparált cigányállam létrehozására gyúrnak ezerrel. Lásd a napokban történt szigethalmi késelést és ózdi agyonverést. A Bayer cikk is erre "hajazott". Egy 10. országot akarnánakk létrehozni a Történelmi Magyarország területén a "számmisztikusok" - mivel 10=1 és akkor jöhetne a fekete-mágiás illumináti-szabadkőműves egyesítés. Persze már nem a magyarok hanem az idegenek számára.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ámen a cigányállamra. Falun, cigány iskolatársakkal töltöttem gyermekkorom javarészét, és az a terror egy életre tönkretett. Nem kívánom senkinek.

      Törlés
    2. Bálint, őszintén sajnálom, ami veled történt. Viszont sajnos nincsen szükség cigányokra, ahhoz, hogy tönkremenj gyerekkorodban.

      Törlés
    3. Én hálás vagyok annak, ami történt. Enélkül aligha látnám ezt a helyzetet.
      Viszont igazad van. De még ezen felül is el kell mondanom, hogy a cigányság jelentős része egy antiszociális viselkedést tanúsít. Beilleszkedésre és a társadalom hasznára lenni képtelenek, és nagyon sokszor bizony közveszélyesek. "Megélhetési bűnözés" nemdebár munka helyett.
      Itthon nem viselhetsz lőfegyvert, de nem is lenne rá sok szükség. A mi fegyverünk a szabad szó és gondolat, amit a szabad és helyes tett törvényszerűen követ. Ez viszont nincs. Külsőleg-belsőleg pusztul a magyar, erre rá kell ébredni.

      http://szentkoronaradio.com/kulfold/2013_01_10_nalunk-hoborogtek-miatta-otthon-megcsinaltak-kozrendvedelmi-telepules
      http://www.youtube.com/watch?v=EEB3IBGaGWE

      Törlés
  7. A téma iránt érdeklődőknek ajánlom ezt az oldalt. Itt jónéhány "színészre" fényderül. http://www.wellaware1.com/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt ilyet ír, hogy "David Rockefeller Jr. is Bill Cooper" . http://www.wellaware1.com/kennedy.htm

      Törlés
    2. Ezt bárkinek túl sok lenne szerintem feldolgozni. Kennedy=Jimmy Carter? És ha még Bill Cooper sem az, akinek hisszük (hanem egyenesen egy Rockefeller???), akkor itt már semmi sem igaz ezen a golyóbison, ez tényleg csak egy börtönbolygó, és a smasszerek csak szórakoznak velünk, rabokkal, kíváncsiak, mekkora mennyiségű maszlag az, amit beveszünk. Persze már réges-rég tudhatják, hogy akármit.

      Nem tudok nem odafigyelni ere a sok összehasonlítgatásra, nem tagadom, én kérem minden érdekes gondolatra nyitott vagyok, de ehhez a wellaware-teória elfogadásához az kéne, hogy MINDENT megkérdőjelezzek. Mert minden, gyakorlatilag minden megkérdőjeleződik, ha ezt igaznak fogadja el az ember, borulnak a dominók. Úgyhogy azt hiszem, hogy ezzel csak óvatosan, bár a SHook apukás video felháborító, sokkoló és megdöbbentő valóságának felismeréséből még most sem tudok felocsúdni, és óhatatlanul erősen összecsengő gondolatokat ébreszt az emberben a wellaware-rel, de én még nem szeretnék megőrülni.

      Törlés
    3. Szerintem ez hülye, azonosnak hisz hasonló embereket.
      Az "elit", aki a jog világában ugyanúgy domináns, mint a médiában, évszázadok óta beltenyésztett, ezért természetellenes hasonlóságok láthatóak akár harmad-negyedunokatestvérek között is. Velem is sokszor előfordul, hogy alig tudok megkülönböztetni szereplőket, akár egy sorozaton, sőt, egyetlen filmen belül is.
      Léteznek is az olyan hírek párosok, mint L. Fishburne - S. L. Jackson, Brad Pitt - Val Kilmer, Jack Nicholson - Kurtwood Smith, Jim Carrey - Jeffrey Combs (JC-JC!), Demi Moore - Jennifer Connelly, Joe Pesci - Jason Alexander, stb. stb. Csak az emberek erre is azt hiszik, hogy "véletlen".

      Törlés
    4. Igen, "2012" nevű kommentelő, a te érvelésed sokkal ésszerűbb, mint az, hogy egy csomó ember valójában ugyan az az ember. Csak nehéz a sok-sok információ között, ami felmerül az igazság keresése közben szelektálni, tévútra téved az ember, és már nem tudja elválasztani a szemetet a hasznostól. Néha le kell állni, és pihenni, rendet kell tenni a fejben, és végiggondolni, nem csak halmozni az információt.

      Törlés
  8. Hála a magyarok istenének nekünk is van ilyen tehetségünk:
    http://www.youtube.com/watch?v=_-4CbAM1RIM

    VálaszTörlés
  9. Üdv, a Boráros téren csak nekem tűnt fel a horogkereszt?
    Mert őszintén szólva, az emberek többsége biztos azt látja meg benne elsőnek, nem pedig valami virágot, vagy kereket. Mikor élőben is elmentem ott a nagysága 2,5 emelet elég jól vissza adja.
    Kép:
    http://note.t15.org/21324.JPG

    A téren elhaladó emberek 95% azt sem tudja miért kapta a tér a nevét, nem hogy egy épület oldalán miért van az a "díszítő" elem. Garantálom, hogy az emberek 75% elsőre a horogkeresztre asszociál, és akkor mondhatjuk az elem elérte a célját?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Továbbá, ha elforgatjuk, és kiszámítjuk a nagy téglalapok területét, a kis belső téglalpokéval, érdekes mód pont egy horogkereszt jelképének a belső üres részének a területe jön ki arányosan. Fura, nem?
      Imádom az ilyen építészetet, már rajta vagyok azon ki volt a tervező.
      Meg azokat is bírom, amik Egész Pestet elárasztják a Vas doboz szobrok, több száz milliós költséggel... És az emberek nem is látják micsoda pénzmosás megy itt, meg hogy ilyen azoakt a pénzeket inkább az embereknél kéne hagyni, ők hagy döntsék el mire költik.

      Törlés
  10. szerinte a fű-gomba-lsd senkinek nem szokta odasúgni trip közben hogy "te figyejjjé má, most ne nevetgéjjé a fák lombján, most mennyé má azt lőjjé má le 20-25 kisdiákot"

    a késsel is lehet kenyeret kenni és ölni, a pszichoaktív szerekkel is csodákat vihet végbe a saját életében az ember, vagy felugorhat egy szekrény tetejére varnyogni, hogy "tele van minden tüskékkel".

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pszichiátriai drogokra vonatkozott (Prozac, stb)
      Ezek az elkövetők, mind ilyeneken éltek, valamilyen pszichiátriai probléma miatt.

      Törlés
  11. Remek cikk, és a legjobb, hogy hosszú hónapok óta próbálok rávilágítani az ismerőseim körében, hogy az utóbbi évek tömeges gyilkosságai és gyilkossági kísérletei mögött mindig "pszichés betegséggel küzdő", "pszichiátrián kezelt" polgár az elkövető, de legalábbis a "pszichológusa(i) mit sem sejtettek a terveiről" sort fel lehet fedezni a közleményekben.

    Más: Elképzelhető, hogy hiányosak az ismereteim de tudtommal az amerikai alapító atyák is mind szabad kőművesek votlak, sőt lefektették az "új világ" alapjait. A PPP soraiban eddig nem fedeztem még fel pozitív utalást a szabadkőművesekre, ugyanakkor ebben a cikkben kifejezetten ezt érzem. Csak nekem tűnik ellentmondásnak? (Abszolút nem kötekedés céljából, pusztán a téma mélyebb megértése kapcsán írom)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem a szabadkőművesség alapítását (1776) és az USA létrejöttét kevered és ezért jött ez a gondolat... Amúgy az USA alapítói pont ezektől a parazitáktól és a központi banktól akarták megvédeni az országukat.

      A cikkben szerintem semmi pozitív utalás nincs a szabadkőművesekre... Lehet, hogy az irónia nem jött át neked?!

      Törlés
    2. Ákos, a pozitív hangnem az alapító atyákra vonatkozott, akik közül az interneten található információk szerint 9 volt szabadkőműves. Céljuk pedig az NWO első bástyájának, azaz az Egyesült Államok megalapítása volt.

      Név szerint:
      Benjamin Franklin, William Ellery, John Hancock, Joseph Hewes, William Hooper, Robert Paine, Richard Stockton, George Walton and William Whipple. George Washington
      http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_Freemasons

      Arra lennék pusztán kíváncsi, hogy ez az információ helyes-e.

      Amennyiben helyes, az oldal szellemiségével ellentétes az alapító atyák pozitív színben való feltüntetése és a szerző vagy mellényúlt, vagy a másik csapatban játszik. Esetleg szándéka ellenére rossz szekeret tol. Abban az esetben pedig, ha történelemkönyvek ferdítenek, kérnék egy korrekciót, esetleg linkeket a témával kapcsolatban.

      Törlés
    3. 1776 Július 4.-én (A függetlenség napja), írták alá a függetlenségi nyilatkozatot.

      Illuminati megalapítását 1776 máj. 1-re datálják.

      Ugyan abban az évben jött létre az illuminati, amely később bekebelezi az szk-t. A szabadkőművesek sokáig olyan emberek gyülekezete, akik egy utópisztikus világállamot képzeltek el, egy "új világ rendet", ahol mindenki egyenlő, és adottak az alapvető emberi jogok és az egész Földön a békesség honol. Sok költő, író és zenész is ennek az ideának a szellemiségében alkotott. Az egyetlen ellenségük a nagy egyházak voltak, akik minden áron irtani akarták őket.
      Arról persze nincs tudomásom, hogy milyen eszközökkel akarták ezt megvalósítani, amit én találtam az alapján csupán az emberek felvilágosításával, tájékoztatásával, a tudomány szabadon engedésével akarták megoldani. Főleg e miatt "harcoltak" az egyházzal, mivel az egyház kezdetektől fogva a tudás és a szabad gondolkodás ellen volt.

      Az illuminatit, akkor alapították a "legenda" szerint, amikor is egy ilyen szk. beavatást megzavartak a csendőrök és letartóztattak mindenkit. Köztük ezt az Adam Weishauptot is. Aztán később dühében ő írta le és mondta ki röviden, hogy a szk. nem más mint puhapöcsűek gyülekezete, és sokkal célratörőbb tervek kellenek, sőt, magának a "beavatottaknak" kellene irányítani az egész világot. Ekkor fogalmazta meg ugyan csak "új világ rend" címszó alatt azokat a lépéseket, hogy hogyan jutunk el egy világkormányig.
      Sok szk.-s örült ennek a kemény fellépésnek és egyet értett ezzel a dogmatikával. De ha az időpontokat összevetjük, az USA alapítói még nem feltétlenül osztották ezeket a nézeteket.

      Nemsokkal ezután ennek látható is az első jele, 1789. Július 14. Nagy Francia forradalom, fellázították a népet azok meg lefejezték majdnem az összes akkori arisztokratát.
      És én nem vagyok abban biztos, hogy nem volt köztük sok olyan, akik épp az illuminatit ellenezték, mivel sok szabadkőműves nem a por népből csatlakozott.

      A Francia forradalmat úgy szoktam tekinteni mint az illuminati hatalomátvételét a szabadkőművesség felett. Mert hát Szabadság - Egyenlőség - Testvériség, avagy, hogyan irtsunk ki mindenkit, akinek nem tetszik a pofája...

      Ha pedig mindezt valaki nem így látja, akkor egyszerűen ráfoghatjuk arra is, hogy én úgy tudom, hogy 48 állam csatlakozott az USA-ba, és mind a 48 állam képviselője aláírta a nyilatkozatot, tehát nem biztos, hogy pont ők 9-en fogalmazták a teljes nyilatkozat szövegét, volt abba másnak is beleszólása.

      Törlés
    4. Jah igen, és azt elfelejtettem hozzátenni, hogy ezeken az szk. listákon erőszeretettel felírnak olyan embereket is, akiknek semmi közük nem volt az szk-hoz soha sem. Ez ugyan olyan, hogy a "globális felmelegedéssel" kapcsolatos "tanulmányt" is úgy adták ki, hogy 2500 tudós írta alá, mindnek ott az aláírása meg a neve, erre sorra jelentkeznek a tudósok, hogy azonnal vegyék le a nevüket a listáról, mert ők nem értenek a "tanulmánnyal" egyet, de nem veszik le.

      Tehát a nevekkel igen erőszeretettel visszaélnek, ráadásul egy 2-300 évvel ezelőtt élt ember, már nem tud arról nyilatkozni, hogy ő valóban szabadkőműves lett volna vagy sem, osztotta a nézeteiket vagy sem. Szóval én az ilyesmit fenntartásokkal kezelném.

      Törlés
    5. @Enkii86: "...Más: Elképzelhető, hogy hiányosak az ismereteim de tudtommal az amerikai alapító atyák is mind szabad kőművesek votlak, sőt lefektették az "új világ" alapjait. ..."

      Így van pontosan, kőművészek és néhány jó szándékú "balek". Az 56 aláíróból 33 vakoló volt állítólag, ami azért egy beszédes szám ezekben a körökben...

      Az USA létrehozása egy hosszútávú terv része Washington D.C. központtal -> új JerUSAlem...

      -> http://www.youtube.com/watch?v=LszZ30PCywo&list=PL5680DDCC23C0216A

      Törlés
  12. És akkor mi a VALÓSÁG? Mert ha mindez igaz, akkor mit fogadhatunk el igazságnak? Csak amit a saját szemünkkel látunk? vagy azt sem? Miért higgyem el ezek után, hogy pl. a közel-keleti események valóságosak, ha az, amit látok belőle a TV-ben (nem nézem, de nem ez a lényeg), azt színészek játszák csupán el, politikusnak, szemtanúnak, áldozat családtagjának stb. kiadva magát. Mint a Farok Csóválja c. filmben, az EGÉSZ csak megrendezett. Vagy miért higgyek el bármit a Holdról, a Marsról, vagy a világűrről? Sosem láttam egyiket sem (mármint ahogyan elém tárják a hírek stb.), akkor valószínű ezek sem azok, aminek meggyőződéssel hisszük.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt hiszem rátapintottál a lényegre, ezen már én is sokat gondolkodtam. Egyenlőre még nem jutottam sokkal előrébb, (inkább a "mindenben amit elém tesznek először kételkedek" című állapot a jellemző) Vagyis talán oda, hogy az igazi valóságot (az elém tett virtuális álvalóság helyébe) az tudja leginkább nekem megmutatni, aki létrehozta azt, ha van ilyen, akkor egyedül Ő a kompetens erre, és ha létre hozta a valóságot, nyilván képes arra is, hogy nekem ezt lépésről lépésre megmutassa. Ezt a valakit Istennek hívom, lassan más csak egyedül neki tudok hinni.

      Törlés
    2. Emlékszem, amikor még kicsi voltam és faterom Kosovo-ban volt békefenntartóként, idehaza a hírekben láttuk, hogy micsoda véres csaták mentek, meg robbantás és harcok, meg sok összedőlt ház, fú tiszta brutális volt, mintha valami harmadik világháborús kort vetítettek volna előre a tv-ben.

      Nagynehezen végre sikerült fatert felhívni, mondtuk neki, hogy láttuk a tv-ben, hogy mi történt. Aztán megkérdezte, hogy "Mer mi történt?". Aztán később megnézte ő is, és elmondta, hogy nem volt semmi ilyesmi. Lövöldözés minden nap van, a táborra is néha napján rálőnek ismeretlenek, de semmiféle nagy harc nem volt, főleg akkor. A romok, amiket meg mutattak már réges-régen ott vannak, legalább 10x lefilmezték már ugyan azt a helyet, csak mindig más szögből, persze úgy, hogy ne látszódjon, hogy a romok mellett meg egy város van, ahol élnek az emberek, színházzal, meg mozival, meg McDonalds-al.

      Szóval a média színészkedésről ennyit... Ebben a cikkben leírtak annyira nem leptek meg, ezzel a jelenséggel már régebben is találkoztam :)

      Akkor is a média propaganda arról szólt, hogy "oka" legyen, hogy ott vannak a katonák. Mert egyébként semmi értelme nem volt, hogy ott vannak. A békefenntartó az egy jól hangzó, de átfestett gyarmatosító hadsereget takar.

      Törlés
    3. Ez egy kardinális kérdés. A 2012 blogon remekül elkapták ennek lényegét - bemásolom:

      idézet: "A világról szóló ismereteid 99.99%-át más emberektõl nyered különbözõ kommunikációs csatornákon át.

      A tudásod 99.99%-a valójában tehát HIT, hogy az embertársaid azért osztják meg veled a tudásukat, mert ily módon hatékonyabban tudunk kooperálni egymással a sikeres lét érdekében.

      Még az olyan triviális igazságok is, mint hogy a Föld gömbölyû, ezen alapulnak - hacsak nem utaztad körbe ténylegesen. Az emberek közötti információáramlás redundáns: egy adott csomópontból származó információ jár körbe közöttünk. Egy információ pedig akkor hiteles számodra, ha a "forrás" hiteles, ez a "forrás" pedig: az a csomópont, ahonnan kaptad, és nem a kiindulási csomópont.

      A kiindulási csomóponttal általában nem vagyunk tisztában; ha az egyetemen egy plutónium-izotóp tulajdonságairól tanulsz, nem törõdsz vele, hogy az ismeretet melyik kutató szerezte meg, a professzor és a mögötte mûködõ intézmény hitelébe vetett bizalom elég. Ha egy gráfként rajzoljuk fel az emberek közötti információáramlást, megkapjuk azokat a személytelen intézményrendszereket, amelyeket a gráfon belül zárt egységként bekarikázhatunk, és a karikákra ráírhatjuk, hogy AUTHORITÁS.

      Ha a karikák közül elég sokba behelyezünk egy olyan csomópontot, amely forrásként mûködik és mi irányítjuk, viszont maga a csomópont a kívülállók számára ismeretlen, akkor gyakorlatilag mi irányítjuk azt, hogy mi igaz, és mi hamis - és mivel a valóságot az emberek értelmezési szûrõkön keresztül vizsgálják, még olyasmit is el tudunk hitetni velük, ami ellentmond a személyes tapasztalatuknak."

      Törlés
    4. Régen láttam a Forrest Gump című filmet és nekem az nyitotta fel a szemem,hogy ne higgyek el mindent amit a hírekben mutatnak.Csak gondoljatok vissza az olyan jelenetekre mikor a már nem élő emberekkel kezet ráz Tom Hanks stb.

      Törlés
    5. Szerintem meg pont a Forrest Gump egy olyan film, ami nem igen illik hollywood -hoz. Legalább is szerintem eléggé mély a mondanivalója és a történet eszméletlen jól ki van találva. Csak azt sajnálom, hogy olyan rövid lett, néztem volna még kicsit ^^

      Egyébként nem értem, miért pont a Forrest Gump volt az, aminél rájöttél, hogy milyen könnyen hamisítják a híreket, amikor van mutatva nekünk jó sok olyan film, amiben ufok, robotok, és űrharcokat látsz. Akkor azt hiszed, hogy egy régi videóra nem lehet rávarázsolni egy mai embert? :-)

      A számítógépek világában, és természetesen egy jó CG szakemberrel, olyan képet, vagy videót hamisítanak rólad, amilyet akarnak. Meg sem kell tenned azt a bizonyos dolgot, elég, ha csak úgy látszik.

      Az internet teli van olyan képekkel, ahol "leleplezik" a photshoppolt képeket. Ezt a programot, ma már bárki letöltheti torrentről és pár órás tanulással bármilyen képet hamisíthat magának vagy másoknak.

      Törlés
    6. És nem felháborító, hogy minket annyira hülyének néznek, hogy még tisztességes színészekre és profi CGI animációra is sajnálják pénzt?
      Valamelyik híradóban leadtak egy állítólagos líbiai tüntetést, ahol a görög étterem görög nyelvű táblája tökéletesen olvasható volt a háttérben. Annyit nem vacakoltak, hogy kivegyék...

      Törlés
    7. Ugyan melyik CG szakember lenne jobb annál a szűrőnél ami az emberek fejében van. Sok kutatás folyt már arról, hogy pontosan mi is az amit az ember valójában lát.

      Gondolom nem kell túlságosan kifejtenem, hogy az agy lát és nem a szem. Tehát amit az agy nem tud elképzelni, azt nem látja.

      Vannak ilyen esetek, ahol az autópályán átszaladó meztelen nőt elütötték fékezés nélkül, és a sofőr váltig állította, hogy nem látta a nőt. Ez is annak tudható be, hogy amit az agy nem tud elképzelni (Autópályán rohangáló meztelen nő), azt nem is látja. Tehát kérdés, mi a valóság?

      Tehát, ha a tv-ben azt mondja a híradós, hogy egy Líbiai tüntetést fognak látni, akkor elhiszik az emberek és azt is látják, nem veszik észre a feliratot... de ha bármiféle információ nélkül csak megmutatnánk nekik a videót, akkor az agy keresné a részleteket, hogy beazonosítsa mit is lát, és akkor már lehet, hogy észreveszi a feliratot.

      Ezért fontos, hogy mindig előbb elmondják a híradóban, hogy "mit kell látni", aztán pedig megmutatják, hogy visszaigazolják, nem hazudott a hírmondó.

      Szerintem ezt nem lehet nehéz bizonyítani, hogy fényképeket készíteni, aminek egy részére odaretusálunk valami ellentmondást. És akkor a képek egy része előtt elmondjuk mit fog látni, a másiknál nem, és akkor, hogy mondja el újra, hogy mit lát a fényképen, majd megmutatjuk azokat. Szerintem eléggé durva lehet a végeredmény :)

      Törlés
    8. Bizony ez érdekes dolog. Voltak is ilyen tesztek, hogy ha megadják előre mit kell figyelned a képernyőn, akkor nem veszed észre az egyébként oda nem illő dolgot mint pl az utcán vagy egy labdázó csoport közepén sétáló gorillát. A kísérletben előre megmondják, h pontosan meg kell számolnod hogy hány passz történik az össze-vissza sétáló labdapasszolók között vagy ha utcai képről van szó akkor hány db mondjuk piros autó megy el a képernyőn. Több mint a fele nem veszi észre, hogy ott sétál egy gorilla.

      http://www.youtube.com/watch?v=NOKFpfF5QWA
      http://www.telegraph.co.uk/science/science-news/3322642/Did-you-see-the-gorilla.html
      http://www.theinvisiblegorilla.com/gorilla_experiment.html

      Törlés
    9. Jah, vagy mint az a legenda, hogy az első hajósok amikor megérkeztek Amerika partjaihoz, úgy szálltak partra, hogy az indiánok nem látták a nagy hajót, csak azt, hogy hullámzik a víz, mert nem tudták elképzelni sem, hogy mi lehet ott, így egyszerűen nem látták azt.

      Amikor ezzel foglalkoztam, akkor merült fel bennem az a vicces gondolat, hogy voltaképp az UFO jelenségek sem lehetnek mások. Egész egyszerűen csak egy apró jelenséget látnak az emberek a teljes egészből, de mivel nem tudja elképzelni sem, hogy mi lehet az, ezért csak annyit lát belőle, hogy "Hullámzik a víz".

      Lehet itt sétálnak az ufok, vagy épp Icke gyík emberei közöttünk nap mint nap, de csak azért nem vesszük észre őket, mert az az agyunk számára "nem létezik", ezért nem is látja meg :)

      Törlés
    10. Erről az Erik a viking c. film jut eszembe. Hatalmas kalandokat élnek át a főszereplő vikingek, fantasztikus dolgokat látnak, de van köztük egyetlen keresztény ember, aki ebből semmit sem lát, és sokszor nem érti, hogy ki a fenéhez beszélnek a többiek :).

      Törlés
  13. Az események még mindig a forgatókönyv szerint mennek:
    http://www.youtube.com/watch?v=f_OawJA68jI&feature=player_detailpage#t=50s

    VálaszTörlés
  14. Gratulálok a cikkhez én is! Kiváló!
    Figyelmetekbe ajánlom Adam Lanza pszichiáterének nyilatkozatát: https://www.youtube.com/watch?v=AHlQlWhHg2c

    VálaszTörlés
  15. AS AN AMERICAN, hazudja a színész, igazából az azt jelentené, hogy nem ugatnak bele más országok belügyeibe, és otthon nekik van fegyverük, örüljenek, hogy ilyen jó alkotmányuk van, ami még életben is van.
    Ha elb*sszák, akkor megérdemlik, hogy munkatáborokban rohadjanak meg, kár, hogy onnan minden rossz begyűrűzik hozzánk. (valahogy ami jó, az megáll a nyugati határon, biztos a vámos nem engedi be.)
    Arnold is elmehet a p*csába, a Running Man c. filmje azért jó volt, pont erről szól: az átlagember showműsorokat néz, és mindent elhisz a médiakocsogoknek, de ha bemutatják neki a valóságot, akkor felébred.
    Hungarisztánban törvény tiltja a GOLYÓÁLLÓ MELLÉNY viselését, beszerzését, ez a legalja, az tényleg csak arra lenne jó, hogy ne tudjanak könnyen agyonlőni, meg megkéselni. Vegyük észre, hogy a környező országok között is a legalján vagyunk, mindenhol több joga van az átlagembernek megvédeni magát.
    Itt a FEGYVERES BIZTONSÁGI ŐR kiskaput lehet használni, (egy tanfolyam, 8ált. kell hozzá) akkor "hivatalosan" is viselhetsz fegyvert, és használhatod is. (íratsz egy kamu megbízást, hogy a célszemélyt kíséred a műveleti területre -a nagyanyám megy a boltba- és őt kell védeni. A gárda is tudna működni így, de valamiért ez nem jut eszükbe, azt a nyomorult tanfolyamot el lehet végezni, és akkor törvényesen és legálisan is lehet náluk fegyver, egy bankban sem ugat senki, hogy mit keres ott a fegyveres őr, pedig ott csak pénzt védenek, nem életet. Az iskola portása lehetne fegyveres, és akkor nincs több agymosott MK-ultra akció, ez vajon miért nem jut eszébe a sok libbant idiótának?)
    Ja, ha cigány/bűnöző/IN-KAL-os vagy, akkor engedély nélkül lehet szamurájkardod, bicskád, (fegyvered) pengehosszúság akár végtelen is lehet, nem számít, ez a kultúrád része, és kész.

    Tényleg van valami olyan testpáncél, ami itthon nincs betiltva és késszúrás ellen megvéd?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Harcművészet. Ha pöcs vagy nem véd meg a mellény, ha pedig megtanultad megvédeni magad, nem kell mellény.

      Törlés
    2. Mellesleg kétlem hogy bármelyik megvéd az "agyonlövéstől"

      Törlés
    3. http://www.militaria-nagyaruhaz.hu/shop/index.php?func=osszestermek&category=254&lang=1&user=&pwd=

      Törlés
    4. KÉSTÁMADÁSRÓL CIKK:
      http://fighter.blog.hu/2010/02/25/ha_kessel_tamadnak_rank

      Egy jó paprikaspray sokat segíthet.

      Törlés
  16. Polgárháború Amerikában? Ugyan már. Ők vannak a legmagasabb szinten elhülyítve, dehogy adnák fel ők a kényelmüket (kóla, tv, bigmek) jogokért ugrálni. Ezek csak akkor mozdulnak meg, ha a média hipnotizálja őket.

    Amúgy meg az alapító atyákat sem kell piedesztálra emelni. Nézd meg a ruháik színét...

    É.

    VálaszTörlés
  17. Ez igazan egy ebreszto cikk....lassan tenyleg felebredeznek az emberek, egyre tobben meg a hozzam kozeli korokben.
    Az elottem szolonak mondom, h. az amerikaiak nagyon ragaszkodnak a fegyvereikhez es a fegyvertartasi jogukhoz, a hazafiak fokent...es az usa nem egy kis orszag...Es ha idokozben megtudja a nep, h. minden terror cselekmenyt es amokfutot a sajat vezetoik szabaditjak a nepukre akkor a polgarhaboru elkerulhetetlen.
    Bar telyesen, minden szempontbol elitelem a haborut es igazsagtalansagot, de ha most nem fognak ossze az igazsagert es szabadsagert, akkor sokkal roszabb lehet a vegkfejlet, mint barmely nemu haboru az emberisegre, elolenyekre es a bolygonkra nezve is.
    Ezek valoban eletellenesek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban?
      Nem inkább csak szócsatáznak az emberek, hmm? Nem pont azt érik el, ami nekik kell, hisz attól hogy azt hisszük mögé látunk a dolgoknak pont stresszesek, depressziósak, öngyilkosok leszünk... Na de várjunk csak, nem ez a cél? Hopszikácska...
      Ha be vagy zárva egy dobozba ahonnan nem tudsz kitörni, onnan nem fogod látni soha kívülről a dobozt. Életünk során biztosan nem tudhatjuk meg mi a valóság. De van érteleme azt keresni?

      Itt egy megoldás látok, egy harmadik fél bekapcsolódását. De ezt meg igazán kétlem. Hisz nagyban gondolkodva, nincs ezzel semmi gond, ami itt megy. Ahogy mások is említették, mi sem filozfálunk órákat egy halászlé fölött a benne lévő halról...

      Törlés
    2. Lehet, hogy inkább egy másik poszthoz tartozik, de "Valoban" hozzászólása, és az érdekes dobozhasonlata pár napja is eszembe jutott, ha nem is pont ebben a formában. Nekem a sűrűn alkalmazott szimbolika kapcsán jött elő ez az érzés.
      Miért alkalmaznak rengeteg céglogóban piramist, és napot?
      Miért? Nem tartom valószínűnek, hogy ezzel varázsolni szeretnének, szerintem ezek nem varázserejű hieroglifák. Szerintem inkább díszítések egy börtönön. Aki nem látja a börtönt, annak ezek is láthatatlanok, viszont aki látja, látni kezdi, annak viszont annyira szembetűnőek, hogy nem tudja nem észrevenni őket. Mindenütt ezekkel találkozik... így a börtön hatalmasnak tűnik, és az egész világra kiterjedőnek.
      Talán ez a hivalkodás, (ami csak az azt észrevevőknek szól) félelmet akar kelteni, és kétségbe akarja ejteni azokat, akik egyébként tudnának és akarnának is tenni az elnyomás ellen.
      Egy reménytelen ember nem tesz semmit, inkább beletörődik.

      Ez egy börtön, vagy egy doboz. Ahogy tetszik. (Ha ezt ugyan szándékosan hozta létre egy csoport... Mert a kétség is ugyan így bezárhat. Sokaknak egyszerűen hihetetlen egy ekkora méretű összeesküvés.)

      A sűrűn alkalmazott szimbólumok pedig az elnyomók harci díszei: egymás megismerésére, és a többiek elrettentésére egyszerre szolgálnak.

      Érdekelne, hogy szerinted ki, vagy mi lehetne egy harmadik fél, aki bekapcsolódik ebbe a dologba? Ki segítene, vagy oldaná meg a problémáinkat helyettünk?

      És mi az, hogy nincs itt semmi gond? Azt értem, hogy a világ nem áll meg, ha mi rossz sorsúak, elveszettek leszünk, eszközzé válunk mások számára, de annyi életösztön azért kell, hogy legalább ne add fel ilyen könnyen! Én nem szeretnék olyan "isteneket" magamnak, akik ugyan olyan emberként kezdték, mint én, viszont a gátlástalanságuk jóvoltából visszafordíthatatlanul fölém helyezték magukat. Nem akarok ilyeneket szolgálni, és ezzel segíteni őket a hatalom megtartásában.

      Törlés
    3. Auror, jól beszélsz.

      Törlés
    4. Ekkora összeesküvés?, NAGYBAN kell gondolkozni, mint a goa'uld, az emberek nem annyira elvetemültek, hogy komplett bolygókat, esetleg galaxisokat igázzanak le, de más fajok igen. (nehéz elképzelni, de lehetséges, az ember nem elég okos ehhez, talán kissinger meg hillaryclinton elég gonosz lenne hozzá, de szerencsére az nem elég)
      A szimbólumok lehet, hogy nem is nekünk szólnak, hanem az ide látogató "külföldieknek", feltételezzük, hogy ők egy szabad és fejlett világból jönnek ide, (kutatni, vagy katasztrófaturisták, vagy csak lopnak egy kis genetikai anyagot, ki tudja), és nekik kell jelezni, hogy a maffia tulajdonához ne nyúljanak.

      Törlés
    5. Én is egyetértek Aurorral, lehet látni hogy felgyorsultak az események ha bekapcsolod a TV-t az Mtv-nél mindegyik zeneszámban rohadt sok szem-háromszög van tiszta ijesztő.
      alienexperiment-t verziója is jó engem ez a hold-földönkívüli dolog nem hagy nyugodni de még sem akarom elhinni pedig annyi bizonyíték utal rá. (mérete, üregessége,felszínének kicenzúrása és sorolhatnám)
      Ja és megint jó lett a cikk köszönöm PPP

      Törlés
  18. Kedves Pirula! Még sosem olvastam ennyire hülye okfejtést, és ennyire zseniális konklúziót...egyszerre legalábbis biztosan nem:D

    VálaszTörlés
  19. túlságosan komplikált, én csak egyszerűen ellenálló vagyok...

    http://www.youtube.com/watch?v=TgefGnAW-08&list=PLF4D186AF7D21702C

    VálaszTörlés
  20. Én úgy gondolom hogy valahogy össze kéne állnunk vagy legalább találkozgatni. Túl lassú az ébredés és azt hiszik ha ránéznek erre vagy más igazságkutató oldalakra azt hiszik hogy ez nem hat ki az ők és gyermekük életére. Úgy vélem tovább kéne lépnünk az online olvasgatós, megosztós, rendszeren. Csoportokat alkothatnánk ébresztő jelleggel mert egy ember jobban hisz több embernek mint egynek. Így felgyorsulna az ébredés mivel közvetlenebbek lennénk, szerintem vagyis merem remélni hogy már ti is gondolkodtatok ezen, de meddig akartok ,meddig akarunk várni vele? Hisz a közembernek itt folynak a szeme előtt az események csak hiányos az információja és nem tudja összekötni a pontokat és persze még ott van a kényelmes mátrix is amiben már alig kapnak levegőt mert úgy el vannak benne merülve. Én nem bírom ezt nézni, TENNI AKAROK A FENÉBE MÁR VALAMIT! Útálom ezt hogy végig kell néznem és azt ,hogy nem hisznek-nem akarnak hinni nekem. 1 ember nem tud semmit tenni, de több ember igenis tud változtatni a dolgokon. Minél tovább várunk ezzel annál nehezebb lesz megvalósítani.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hozzunk létre csoportokat, éljünk tudatosabban, másszunk ki a tétlenség, egyelőre kényelmes posványából! Szerinted, ha valaki összeesküvést szervez nem pont ezek azok, amikre válaszként számít a leleplezőitől?
      Sokszor arra gondolok, hogy a rengeteg jel egy átlagos embernek semmit nem mond, mivel nem is figyel rájuk. Akik figyelnek, és kicsit is okosak, ugyanakkor hajlamuk van az önteltségre, megelégszenek a legkézenfekvőbb magyarázattal.
      És vannak azok, akik továbbgondolják az egészet, és nem állnak meg a legegyszerűbb magyarázatnál. Akik szerint Occam borotvája egy kétélű fegyver.

      Én honnan tudhatom, hogy ami az ellenünk szervezett összeesküvésnek tűnik, az nem az emberiséget végül is jobbá tenni akaró, az eddigi káoszt kicsit élhetőbbé változtató jótékony háttértevékenység.
      Miért feltételezzem mindig a rosszat? Miért féljek?

      Talán belém van nevelve, hogy jobb félni, mint megijedni. De annyira keveset tudok még, hogy nem tudom kell-e félni.
      Azt olvasom mindenütt, hogy "ők" tele vannak titkokkal, amiket a nyilvánosság nem ismerhet. Ezek nélkül nem tudhatjuk, hogy "őket" pontosan mi motiválja. Nem tudhatjuk, hogy mi a szándékuk.

      Kiért teszik, amit tesznek? A sátánért? De ha "ők" biztosak a sátán létezésében, akkor Istenében is azok, nem? A sátán viszont végül úgy is elbukik... vagy csak a biblia mondja, hogy végül az Úr győz, sőt, egyszerűen megingathatatlan? Csak mi hisszük ezt? (És a sátán becsapta az ellenünk szövetkezőket?)

      És ha ateisták? Akkor erkölcsök, és végső bírálat nélkül, tudományos jelleggel főzhetik belőlünk a halászlevet, megint csak valamilyen cél elérése érdekében? A túlélésért?

      Azt nem tartom valószínűnek, hogy egyszerű hatalommániás őrültek szervezkednek ellenünk, akiknek még indokra sincs szükségük ahhoz, hogy mindezt véghez akarják vinni...

      Látod mennyi kérdés? Nagy része valószínűleg csak agymenés, de amíg nem látok át a szitán addig nem tartom jó ötletnek a gyülekező gondolatát. Nem akarom kockáztatni, hogy valami rosszul magyarázott dolog a birkaszellem miatt magával sodorjon.

      Beszélgetni, építő jellegű vitákat lehetne folytatni élőben is, de egyéb szervezkedést én egyelőre nem javasolok.

      Ha tényleg olyan események következnek, amiket itt jósolnak, akkor talán nem is szerencsés tömörülnünk, és egy szedett-vedett bandává összeállnunk. A végén még pont azt érjük el, hogy a nyilvánosság előtt minket állítanak be megzavarodott, téveszmékkel élő elégedetlenkedőnek.
      Túlerővel szemben jobb a gerilla harcmodort választani. Az oldalon leírtak alapján viszont jelentős túlerő van. Nyíltan nincs értelme nekik menni.
      Te mit akarsz csinálni?
      Mert Én még gondolkozni akarok.

      Törlés
    2. Nekem már mindig ez jut eszembe magamról és a hasonszőrűekről. Olyan cselekedhetnékem van, és Loretta is egyetért velem, ne üljünk tovább a babérjainkon, ne csak f*ssuk a szót...
      (0:19-től főleg :) )
      http://www.youtube.com/watch?v=cv4MxS5vtv8

      Törlés
    3. "Azt nem tartom valószínűnek, hogy egyszerű hatalommániás őrültek szervezkednek ellenünk, akiknek még indokra sincs szükségük ahhoz, hogy mindezt véghez akarják vinni..."

      Hasonlóan gondolom. Elgondolkodtatónak írom a lázadók felé:

      1) Ha a háttérhatalom kis létszámú elitje uralja a pénzkibocsájtást és tele van lével, akkor mi a fas*ért akar mindenkit elnyomni és kizsigerelni? De tényleg? Minden pénz és vagyon a kezében van a saját boldogságához több száz évre előre, minek neki az Én munkám, pénzem?

      2) Szabadkőművesek egyik nagy álma/terve az emberiség egysége, one world. THe ONE. Ez nem hangzik gonosznak, sőt a nagy egyezség inkább humanista vonás. A "cél szentesíti az eszközt" módszer azonban ellenállást szül és alapot/gyanut ad az összeesküvésekre: vallások bomlasztása, országok unióba egyesítése, kommunizálás. Ilyen manipulativ, erőszakos módon pont az ellentetjét érik el. Nem értem mi értelme? Ha tényleg pusztán a köztponti EGY hatalom elérése, de miért? Biztos nem a pénzért! Az már van Nekik! Akkor? Csak a hatalom???ennyire betegeg. Nem hiszem el. De adok neki 5% esélyt mint magyarázat. No de több generáció óta nem lehet minden elit egyformán ugyanolyan hatalom mániában szenvedő. Nincs két egyforma bolond! EZ NEM MAGYARÁZAT!

      3)TÉNY: AZ EMBERNEK NINCS TERMÉSZETES ELLENSÉGE. Ez viszont aggasztó, mivel számos népesedési, genetikai minőségi problémát generál. Ezt a problémát kezelni kell, és egy magát humanistának való titkos csoport könnyen felkenni magát azzal a küldetéssel, hogy ezt a problémát majd Ő kezeli a háttérből. Ez már egy magyarázat. szerintem itt van a "kutya" elásva.

      Tehát ha Te lázadsz és kinyírod az elitet, akkor a 3) probléma még probléma marad. Kérdés TE mint az új elit, hogyan fogod kezelni azt?

      hunsabre

      Törlés
    4. Nyíltan szembe menni ezekkel nem lehet (egyelőre), de egy kis ésszel már lehetne saját csapat, amihez rengeteg álcázási lehetőség van:

      -kisebbségi/vallási álca (besenyő vagyok, vagy avar, az ehhez tartozó vallással, bármi lehet, lényeg, hogy a "többségi társadalomból" ki kell válni, ebben a süllyedő világban nem kell részt venni)
      -zártkörű Rt. magánterületen, mint a krisnások/scientológusok, nekik is van egy saját falujuk/hajójuk, ők még adómentesek is, mert vallás
      -saját ország, saját állampolgárokkal, valahol ahol lehet venni földet, pl. Afrika, ott ki lehet alakítani magánterületen bármit, maga Dél-Afrika is így alakult ki,(4millió fehér búr) csak ők beengedték a nem tagokat is.(rá is csesztek)
      Amikor látszott, hogy a globalista irányítás ki fogja nyírni az országot, akkor elqúrták a lehetőséget, hogy egy új helyen folytassák együtt, hagyták, hogy felmorzsolják őket, mára már nem létezik az amit felépítettek, pedig a búrok kemények voltak, és fel voltak fegyverkezve. A globalisták meg az agymosottak többen vannak, velük szemben csak veszíteni lehet. Elvileg Hungarisztánaban van 1millió cigány, 1millió globalista, akik csak itt élnek, de nem magyarok, 3 millió nyugdíjas, ők már nem képesek váltani, és 5 millió magyar, belőlük lehetne kiválogatni talán 0,5-1 milliót egy új országhoz, ha maradnak akkor végük. (végünk.)
      Ezt kellene tudatosítani, de félnek elfogadni a tényt. Ennek az országnak vége. Ez a maroknyi ember nem lesz képes 9 millió másképp gondolkozót sem eltartani sem megvilágosítani.

      Észak-korea atomhatalom,(nem tudják fenyegetni) akár lehetne az első utópista-futurista hitech állam a bolygón, de a vezetése elmebeteg, oda nem beszökni akarnak, ez nem véletlen. Az egyik legnagyobb lehetőség elqúrása folyik.

      Szerintem a lehetőség megvan, kár az agymosottak térítésére energiát pazarolni, a projektet csak elindítani kellene, utána sorba állnának a tagfelvételért. (vizsgáztatnám a jelölteket, ahova bárkit beengednek, az nem fog működni, usa is azért tudott ekkorára nőni, mert az elején mindenki dolgozni ment oda, és a sajátjának érezte az országot, árnyalja kicsit a képet a behurcolt néger rabszolgák meg a sok halott indián, de Angliáról le tudtak válni, ez reményt ad, a helyzet most is hasonló)

      Törlés
    5. hunsabre! Egyetértek azzal, amit mondasz, de azért még hozzátennék valamit, hogy mások is megértsék, miért miért érdemes még várni a cselekvéssel.

      Nem tudom, hogy ilyenkor egy összefüggő egészként érdemes leírni, aminek a végén jön a nagy és bölcs tanulság, vagy csak egyszerűen sorolni a dolgokat... de most csak leírom, ahogy alakul. Sőt, inkább egy kérdéssel kezdem.

      Azok, akiknek már viszket a tenyerük, és most azonnal tennének valamit a jövő érdekében! Ti hogy kezdenétek el az egészet?
      Ha szóban támadtok egy-két embert, aki az elit felszínén van (amolyan összekötő a bennfentesek és a köznép között), az valószínűleg csak arra lesz jó, hogy felhívjátok magatokra a figyelmet. Az általatok mondottak leperegnének róluk, a köznép körében (akiknek igazán szólnának) süket fülekre találnának. Ha túl hamar kezdünk beszélni, akkor még nincs elég bizonyíték, a többség legfeljebb egy otromba viccként kezeli a dolgot.

      Ha nem csak szóban támadtok, akkor megint csak bukásra vagytok ítélve, mivel az erőszakon kívül nem sok mindennel lehet felkelteni az emberek figyelmét, és az erőszak bizony az ő szakterületük. Mi, hétköznapi emberek a legjobb lőfegyverekkel is csak ipari tanulók lehetünk a terror igazi szakértői mellett. (Igen a terroré. Mert attól, hogy pedánsan, és az utolsó mozdulatig szervezetten történik a vérontás, még egy hadsereg is a terrort képviseli.)
      Ilyen módon sem tehettek semmit anélkül, hogy TITEKET bélyegezzenek terroristának. A világ másik felén a média vajon hogy mutatná be a történteket? Valószínűleg éppen a nekik kedvező képet szajkóznák minden tévében és rádióban. Ez öngól. Sőt, inkább öngyilkosság.

      folyt....

      Törlés
    6. ...köv:

      Egyébként is... mi kellene ahhoz, hogy MOST lerázza magáról a világ ezt az irányító elitet, ezt a titkos kapcsolatrendszert, ami átsző mindent? Világszintű összefogás. Talán egyesülés? (Megint öngólnak tűnik a dolog.) Miközben a "gonoszok" ész nélküli hajszolása, a talán évtizedekig tartó modern és véres boszorkányüldözés zajlik a világban, a felmorzsolódni látszó elit magja vajon nem találná meg a módját, hogy az eddigi homályból előlépjen, mint üldöző? (Rablóból a legjobb ál-pandúr?) Nem áldoznák fel a saját embereik alacsonyabb rangú tagjait is a cél érdekében?

      Így a probléma-reakció-megoldás hármast sajnos mi magunk vinnénk véghez, abban a tudatban, hogy most már mi irányítunk. Mi ez a hármas?
      Probléma: emberiség ellenes bűntettek egész sora, magának az emberiség vezetőinek az elkövetésével.
      Reakció: ezt a szörnyűséget nem lehet hagyni, azonnal cselekedni kell.
      Megoldás: a vezetőket le kell váltani, és békés új korszakot kell elhozni, amikor a híradók nem tesznek minket tudatlanná, a bankok szegénnyé, és az oltások beteggé.

      Bár túl sok történelmi ismerettel nem rendelkezem, (és azok igazságtartalma is megkérdőjelezhető a történelem esetleg meghamisítása miatt), az előbb vázolt hármas elég sok párhuzamot mutat Lenin forradalmával. (A cárok, és a nemesség tényleg mentek, viszont a jobb élet helyett a nyílt, de senki által nem tagadható hazugságok és a nemességnél sokkal szörnyebb vezetők jöttek.)

      Ha tervbe vannak véve, akkor a népirtást, a tömegpusztító vegyi-, és biológiai fegyverek bevetését nem valószínű, hogy meg tudnánk akadályozni az azonnali cselekvéssel, vagy akár egy egész, ellenük irányuló hadjárattal.

      Mit tudunk tenni? Tudunk várni az új információkra. A régiek közül kiderítjük, hogy melyik volt valós, és melyik volt szándékos átverés. Egyelőre úgy tűnik, hogy nincs igazi ütőkártya a kezünkben. Úgy tűnik nem tehetünk semmit.
      De idáig még nem volt olyan rendszer, aminek ne lettek volna hibái, vagy kiskapui. Meg lehet találni őket. A magyarok hányattatott sorsuk miatt különösen jók ezeknek a megtalálásában. Ezért mondom, hogy még ne ugorjatok, inkább gondolkodjatok. Vegyetek át minden eshetőséget!
      Ha tényleg elkezdődnek az összeesküvők által tervezett események, akkor kell a már meglévő "puskaporunkat" ellőni. Nem most, amikor még csak sejtjük, hogy kire is kell célozni. Nagyon fontos pontosan tudni, hogy mivel állunk szemben.

      Azt, hogy gondolkozunk, és nem támadunk, pedig ne tévesszétek össze azzal, hogy valójában semmit sem teszünk. Ha elővesztek egy húszezrest (tudom, nem sűrű vendég mostanában) már látjátok is, hogy kiről vennék én példát mindenki helyében. A Passzív ellenállás tűnik most a leghelyesebb magatartásnak.

      Remélem, nem untattam senkit, és bízom abban, hogy a megszólalásom nem volt hiábavaló.

      Törlés
    7. Jó sok ellenvéleményt kaptam de van rá válaszom is.

      Auror(1komment)
      -"Én honnan tudhatom, hogy ami az ellenünk szervezett összeesküvésnek tűnik, az nem az emberiséget végül is jobbá tenni akaró, az eddigi káoszt kicsit élhetőbbé változtató jótékony háttértevékenység.
      Miért feltételezzem mindig a rosszat? Miért féljek?"
      ---->Erre az a válsz mert a háttértevékenységet olyan emberek irányítják akik tudatosan kiőlték magukból az empátiát. És minket használnak fel arra hogy ők ott maradjanak a csúcson.


      "Talán belém van nevelve, hogy jobb félni, mint megijedni. De annyira keveset tudok még, hogy nem tudom kell-e félni.
      Azt olvasom mindenütt, hogy "ők" tele vannak titkokkal, amiket a nyilvánosság nem ismerhet. Ezek nélkül nem tudhatjuk, hogy "őket" pontosan mi motiválja. Nem tudhatjuk, hogy mi a szándékuk."
      ---->Igazad van én sem tudom hogy mi a szándékuk így csak következtetni tudok de elég valószínű szerintem hogy az akarják elérni ami a Szép új világ című könyvben van. Én nem a haláltól félek hanem az élettől és el akarom kerülni hogy a világ ilyen legyen bármibe kerül is elvégre én csak 1 ember vagyok a világ többet ér mint én ezért mindenáron szeretném jobbá tenni.

      Kiért teszik, amit tesznek? A sátánért? De ha "ők" biztosak a sátán létezésében, akkor Istenében is azok, nem? A sátán viszont végül úgy is elbukik... vagy csak a biblia mondja, hogy végül az Úr győz, sőt, egyszerűen megingathatatlan? Csak mi hisszük ezt? (És a sátán becsapta az ellenünk szövetkezőket?)
      ----> Ők csak azért sátánisták mert ez a vallás eldobja magától az érzelmeket amik lehúzzák az embert mint például a bűntudat.
      igen az Isten az Élet győzi fog egyszer de rajtunk múlik mikor.

      És ha ateisták? Akkor erkölcsök, és végső bírálat nélkül, tudományos jelleggel főzhetik belőlünk a halászlevet, megint csak valamilyen cél elérése érdekében? A túlélésért?
      ---->Hogy miért csinálják mindezt azt kérded, nem tudom lehet hogy a hatalomért/pénzért de ha leleplezzük hogy a pénz által tudnak minket rabszolgasorba hajtani (hitelbe nyomtatják a pénzt így sose lehet kifizetni a adosságot) ha ez kiderülne akkor igenis már a túlélésükért harcolnának.

      Azt nem tartom valószínűnek, hogy egyszerű hatalommániás őrültek szervezkednek ellenünk, akiknek még indokra sincs szükségük ahhoz, hogy mindezt véghez akarják vinni...
      ---->Én meg azt tartom valószínűnek hogy hatalom birtokló okos emberek szervezkednek ellenünk akiknek az az indoka hogy örökké fentartsák ezt a hatalmi piramistaz új világrendjükkel amiben ők vannak csúcsközelben.

      Igen látom mennyi kérdés és szerintem ezeket nagyjából megválaszoltam lehetséges hogy tényleg beállítanának minket bolondoknak és akkor mivan? Nekik is van eszük ( a tömegnek)és szerintem is jobb a gerilla harcmodor mivel túlerő van. Én embereket akarok felébreszteni és nem baj ha még gondolkodni akarsz DE aki feláldozza biztonságát szabadságáért egyiket sem érdemli meg.

      Törlés
    8. hunsabre
      te szerencsére beszámoztad ennek örülök :)

      1.Azért mert ha észrevennék hogy ezek a piócák (ők szeretnek uralkodó piócák lenni) itt vannak rajtunk akkor a tömeg ellene menne ami ellen nem tud semmit sem tenni. A pénz által csak téged dolgoztatnak számukra ingyen ezt úgy hívják rabszolga.

      2.A nagy egység igen filozófiai szempontból nem is hangzik olyan rosszul de ezek az emberek Autokráciát diktatúrát akarnak létrehozni el akarják nyomni a lelkedet-szellemedet. Több generáció alatt igenis vannak ilyen "bolondok" akik az egész világot rabszolgának tenyészetnek tekintik és nevetnek a tömegen hogy ők ezt fel sem fogják. Miért teszik miért teszik, azért mert csúcson maradjanak ne bukjanak le és hogy manipulálják a tömeget-de mér? te mért mész be nap mint nap dolgozni rabszolgának miért kellsz fel.

      3.Hát nem hiszem hogy itt van a kutya elásva. Az embernek valóban nincs természetes ellensége. El sem hiszem hogy úgy tekintessz rájuk mint valami szükséges roszra. Ők a nyomort hozzák a háborúikkal a gyógyszerükkel ételükkel. Véleményem szerint ez egy nagyon gazdag bolygó ami nincs kiaknázva sokkal több embert is elbírna. A genetikai minőség problémára viszont nincs ötletem ha 2 autista vagy más fogyatékossággal rendelkező ember szerelmes én biztos nem fogom őket akadályozni. De ahogy te mondod szükséges rossz az elit akiknek már majdnem köszönjük meg hogy szelektálják a népességet.

      Törlés
    9. alienexperiment

      Nyíltan szembe menni velük? félreértettél én ébreszteni akarok nem forradalmat robbantani. De ha arra kerülne a sor hogy, tenni kéne valamit akkor se fegyverrel kell hanem határozott józan erőteljes lépésekkel bár ez a stratégia függ a körülményektől.
      Bevallom nem gondoltam bele a népességi adatokba örülök hogy lerítad.tudom hogy Magyarországon sok az olyan elem amit háát nem érdekelnek az ilyen dolgok (magyarázd ez egy füves erőszakos cigánynak a szabadkőművesek történelmét és a bankrendszer kizsákmányolását) és ezért ne tegyünk semmit? meg se próbáljunk ébreszteni.Én szakmunkás vagyok és nap mint nap érzem a fiatalság elhatárolt dolgait. A fiatalság éhezik az igazságra ki akarja terjeszteni érteni akarja a világot de nincs meg hozzá a szükséges információ ezért feladja.
      Nem értek eggyet azzal amit az agymosottak ébresztéséről írtál, szerintem érdemes őket felébreszteni (kicsit sajnálom de közben irigykedek is rályuk hogy nem tudják amit mi).

      Törlés
    10. Auror(komm 1.-2.)
      Szerintem kicsit túlgondoltad a gondolatom :D bár ez sose baj

      Az a taktika hogy szóban támadok egy két embert annak semmi értelme én nem támadni akarok hanem ébreszteni (védekezni) és közben nem felhívni magamra a figyelmet. Erőszakot sem akarok alkalmazni annak se lenne értelme fegyvert se akarok használni (tök jól leírtad mit tartok rossz ötletnek). Hogy lenne már az öngól hogy felébresztjük a tömeget? Gonoszok hajszolása?- neem csak a kizsákmányolás és rabszolgasorsba irányítás nem engedése.
      Elgondolkodtató a probléma reakció megoldás amit írtál erren nem is gondoltam de egyértelmű hogy az ébredést is ők akarják irányítani (zeigets -csapda és talán David) Azt azért neked is be kell ismerned hogy az ébredés az még mindig jobb mint a média irányítás. Igazad van mindkettővel próbálnak kelepcébe csalni minket de az ébredés-kutatás-a nem hiszem el egyből életstílus még mindig jobb választásnak tűnik.

      Törlés
    11. Én elmondom neked mit kell tenni és mindenki másnak. Minél több pénzt és minél több hatalmat szerezni a világban, még ha csak 100 forintot is tudsz csak összeszedni. Ennek segítségével olyan embereket választani, alkalmazni vagy fizetni nekik és olyan dolgokért fizetni amik a helyes irányt képviselik. Ez az egyetlen igazi módja a változásnak. Mivel racionális anyagi világban élünk és senki sincs kívül ezen. Azoknak tud érvényesülni az akarata akik az anyagi világot felhasználják eszközként az akaratuk megvalósítására. A spirituális előadók és vallások 99,999% mind csaló vagy csak simán rengeteg butaságot mond. A világ számára az ember nem több mint egy bogár vagy mint egy darab kő. Kivétel nélkül, alapvetően minden létező ugyanazon megítélés alá esik, pontosabban nem esik, mivel valójában alapvetően semmilyen változás után nem jár büntetés, sem pedig jutalom. Csak simán ok-okozat van, ami jóhoz vagy rosszhoz vezet. De mindkettő pusztán csak racionális felépülés miatt jön létre. Az ember nincs semmilyen különleges elbírálás alatt. Egy ember halála vagy kívánsága valójában semmivel sem ér többet mint egy darab fa ketté törése. Ameddig ezt nem értitek meg, addig mindig veszíteni fogtok.

      Törlés
    12. "3)TÉNY: AZ EMBERNEK NINCS TERMÉSZETES ELLENSÉGE. Ez viszont aggasztó, mivel számos népesedési, genetikai minőségi problémát generál. Ezt a problémát kezelni kell, és egy magát humanistának való titkos csoport könnyen felkenni magát azzal a küldetéssel, hogy ezt a problémát majd Ő kezeli a háttérből. Ez már egy magyarázat. szerintem itt van a "kutya" elásva."

      Igen ez lenne az egyik legfontosabb dolog. Csak hogy az a nem mindegy hogy hogyan valósítják ezt meg. Mert a jelenlegi barmok, nagyon aljas és nagyon gonosz módon akarják ezt megvalósítani, ami nagyon durván tönkre fogja a világot és valószínűleg nem is fog sikerülni a terv. Nyíltan és pozitív eszközökkel kellene megvalósítani ezt, akkor nem menne tönkre az emberiség és még sikerülne is a dolog.

      Törlés
    13. Ha jó genetikájú embereket akarnak, miért mérgezik őket?

      Törlés
    14. Sajnos az embernek van egy nagyon komoly természetes ellensége: a sátán, aki embergyilkos volt kezdettől fogva. A bűneiddel tart fogva és taszít a pokolba, hacsak nem ragadod meg Jézus kezét. Csak ő képes megmenteni, mert Ő itta ki Isten haragjának poharát.
      https://www.youtube.com/watch?v=7As18EaUYIk

      Törlés
  21. "Ördög nincsen, gonosz sose volt
    Csak egy ember, aki másokat
    gyilkolt
    Magától nem öl semmilyen
    fegyver,
    Isten nem fél, az csak az ember"

    FankaDeli

    VálaszTörlés
  22. Sziasztok!

    FLORIDABOL kozvetitek: igen! Az emberek orszagszerte keszulnek egy polgarhaborur. Csak a szikra kell mar.

    Csakhogy: erre a kormanyoldal is keszul. A Department of Homeland Security (DHS, azaz Nemzetvedelmi Hivatal) az elmult evben 1.4 milliard darab loszert vasarolt. Belfoldi hivatalrol van szo. Azaz belfoldi hasznalatra vasarolta ezeket. Es mivel hollow point (preparalt) loszerekrol van szo, ezeket nem loteren valo pukkantgatasra vettek, hanem bizony eloero ellen!

    Albert Pike megmondta, hogy a tarsadalmakat forradalmakkal fogjak kifarasztani a III. Vilaghaboruval parhuzamosan, hogy a kifaradt es lezullott/ehezo tarsadalmak onkent koveteljek majd az Uj Vilagrend bevezeteset...

    A Sandy Hook egy kormanyakcio volt. Aki nem teljesen agymosott sikhulye az latja ezt.
    Keszuljetek fel!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mivel? itt még a KONYHAKÉS is illegális! (meg a golyóálló mellény is!!!!) Pengehosszúsága több, mint 8cm. LOL.
      Innen csak menekülni lehet, vagy lesz egy kis málenykíj robot, esetleg bedugnak egy zárt osztályra, mert "rágalmaztál" egy tolvajt *.
      Összefogásra képtelen népnek annyi, főleg, ha a területén élők pont ebben jók: cigányok/globalisták, és pont őket támogatja az irányítás is. Itt hiába van magánterületed, akár fegyveres őrrel védve, ha a helyi irányítás úgy gondolja, akkor lerohannak (TEK) és fejbelőnek, (ellenálltál) aztán még el is kobozzák a tulajdonod, mert "találnak" valamit. (drog, dohányáru, szesz, pedofil képek, bármit oda csempésznek) Kicsi az ország az ellenálláshoz, itt nincs hová bújni. (de nem is akar senki, inkább letérdelnek egy kis pénzért)
      *Borbély József ellen folyik a bevett módszerrel a lejáratás, ha nem hal meg, akkor diliházba csukják, tiszta 60-as,70-es évek fíling.

      Törlés
    2. Nem ellenallasra vagy harcra kell keszulni.
      Az okos ember a tulelesre keszul!!

      Törlés
  23. Egy korábbi témához:
    http://kepfeltoltes.hu/130111/itsmylife_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    VálaszTörlés
  24. A Probléma Megoldása (PPP-nek már megirtam felvállalva a valós nevem):
    1. találkozz és töltsd minden szabad időd hasonlóan gondolkodókkal (ad1:ezáltal nem érzed magad egyedül a problémával szemben, nem utolsósorban védve is vagy egy esetleges ellencsapás ellen mert a hasonszőrű barátaid számontartanak és számonkérnek ==> nem véletlenül dolgoznak olyan kegyetlenül azon, hogy hipnotikus médiájuk révén elszigeteljenek minket egymástól! hát tegyünk ellene! egyedül az ő titkos szervezettségük ellen esélyed sincs!)
    2. gerillaként ott "támadd" őket, ahol a legjobban fáj nekik, a PÉNZÜGYEKNÉL (például, ha nem vagy elégedett a TV-műsorokkal, mondd le az előfizetésed, juttasd csődbe őket és ugyanakkor védd meg a családodat a butitástól!, stb.)
    3. az 1-es pontban emlitett hasonszőrüekkel szervezz egy mikroközösséget, amely pontos vészhelyzeti tervvel rendelkezik szükség esetén (ennek a tervnek a részleteit közösen kell kidolgozni)
    4. ossz meg minden hasznos információt másokkal (ne csak az ébresztéssel kapcsolatosakat), hogy segithess másoknak is kikászálódni a mátrixból
    5. a 3. as pontban szereplő mikroközösségek akár már most elkezdhetnek összedolgozni (ha van orvos a csoportban, érdemes hozzá járni, ha van tanár, hozzá járatni magánórára a gyereket, ha bármilyen más szakmabeli képviselteti magát, vele dolgoztassunk) ==> igy egy picit könnyebb lesz átállni, ha szükséges

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a fő erő igazából a szoros anyagi kapcsolat lenne itt, aminél pozitív érdekrenddel bíró emberek fizetnek egymásnak vagy alkalmazzák egymást, ami megteremti az anyagi biztonságot ahonnan már lehet a világba beleszólni dolgokba, még ha csak picit is, plusz az tud másoknak példát mutatni aki nem csak jó oldalon áll, hanem munkahelye és/vagy pénze is van, a pénz egy eszköz, amivel elő lehet hívni a gonoszságot is és a jóságot is, egy pozitív emberekből álló érdek csoportosulásnál a jóságot teremti meg a világban

      Törlés
    2. Tudás Őszinte: Teljesen egyetértek - ha valaki pisztolyt ránt rád, teljesen értelmetlen késsel hadakozni. Az ellenfeleink gazdasági fegyvereket alkalmaznak és mindent megtesznek azért, hogy anyagi függőségben tartsanak minket. Logikus, hogy ilyen esetben az anyagi függetlenségünk kivivása a megoldás. Erre a "tamáskodók" valószinűleg azzal válaszolnának, hogy mi nem vagyunk elég "ügyesek" (értsd: lelkiismeretlenek, ügyeskedők, gazemberek) ehhez. Ez valóban igaz, viszont sokkal kreativabbak vagyunk és, ha rajtam múlna, sokkal összetartóbbak is (én ugyanis amellett, hogy beutaztam a fél világot, eredetileg erdélyi vagyok!). Pesti elfajzott, programozott berkekben ezt hajlamosak románnak nevezni olyanok, akik képtelenek az összetartásra. Ugyanis románnak nevezni az erdélyi magyarokat nem tesz mást, mint elhatárolni magad tőlük, azaz NEM összetartani. Szóval egy gazdasági alapokon nyugvó összefogás lenne a megoldás (pl. a néhai autógyáros Henry Ford gazdasági eszközökkel harcolt igen eredményesen ellenük)

      Törlés
  25. Nem értek egyet ShRkY. Egy polgárháború lényege a politikai hatalom megszerzése. Akar ilyet az elit? Szerintem nem. Akkor mit is akar az elit? Hát szerintem, azt ami mindig is működött...azt, hogy mindenki ugorjon neki a másiknak,...fehérek, feketék, arabok, latinok és még ki tudja kicsodák kicsodáknak. Természetesen, a vallási különbségéket is meglovagolják majd, ez sem kérdés. Évekkel ezelőtt olvastam valahol egy ilyen titkos CIA projektről, aminek neve is volt, de most lusta vagyok utána keresni.
    Elmondok egy titkot, az emberek maguktól soha, mondom soha, nem lennének képesek maguktól forradalmat szervezni. Viszont a megosztottság miatt, nagyon könnyen lehet egymás ellen ugrasztani a tömegeket, először izolált esetek itt ott, aztán beindul az egyre nagyobb adok kapok. Ezek ma már klasszikusnak nevezhető módszerek, a titkosszolgálatoknál, alighanem gyerekjátéknak számítanak. Olvastam valahol, hogy az amerikai hadsereg létszáma kb. 2% a teljes amerikai lakóssághoz képest. Szerintetek ezzel a hadsereggel meg tudnák tartani a hatalmukat? Kétlem. Jó, tudom, hogy vannak olyan titkos fegyverek aminek segítségévek ELVILEG hordában lehetne tartani a felbőszült jó népet, de ez még csak elméleti szinten működik, szerintem. Olyanokról is lehet hallani, már rég, hogy egy orosz-kínai invázió is elő van már készítve Amerika számára, sőt délről egy latin invázió is. A világ egyáltalán nem az, aminek látszik, legfölül mindannyian összedolgoznak, egy irányítás van, csak a kisemberek fejében van olyan, hogy Amerika kontra Oroszország, Kína, Iszlám kontra akárkicsoda, stb. szituáció. Ebben az egészben az a lényeg, hogy mindig az embereknek, a népeknek kell pusztulniuk!!! És ez az egyedüli dolog, ami sosem volt és sosem lesz illúzió.

    redneck

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Elmondok egy titkot, az emberek maguktól soha, mondom soha, nem lennének képesek maguktól forradalmat szervezni." És az 56os forradalom? Szerintem ahhoz nem fűződik semmilyen világhatalmi érdek

      Törlés
    2. Ajánlom: E. S. Fischer - A magyar forradalom titkos története

      Törlés
    3. köszi, elolvasom azért kiábrándító hogy mindenbe belepiszkálnak de azért szeretném tudni igazából mi történt

      Törlés
  26. Rettegjünk együtt mozgalom. Én gyártom a sárgacsillagokat.

    VálaszTörlés
  27. Én keresztény vagyok és egyedül Istentől rettegek, remélem érthető.

    rednek

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad van. Ember mit árthat nekünk.

      Törlés
  28. A keresztény istenedtől féljél is,mert azt mondták a megmondók.Ezek szerint semmit nem értesz belőle.De ez nem a te hibád.Még.

    VálaszTörlés
  29. Az előzőhöz: Istent félni kell, nem rettegni. Nem ugyanaz!


    Kedves PPP!

    Oldd már meg valahogy, légy szíves, hogy privát üzenetet lehessen Neked küldeni!

    Megértem, hogy óvatos vagy, de légy szíves, oldd már meg!

    Köszönettel!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. lehet neki e-mailt írni a gmailos címére azt nem tudom hogy elolvassa-e :) de a címe fönt van

      Törlés
    2. Igen, elolvasom.
      És ha nem mindenkinek tudok válaszolni, ezúton is elnézést kérek. Mindig nagyon szorít az idő.

      Törlés
    3. de az old az egy d... :S

      de nagy baj ez

      Törlés
    4. felszólító módban 2d természetesen

      sima igeként 1d

      hol is van akkor a gond?

      Törlés
  30. Majdnem, de mégsem:
    ISTENHÍVŐ aki érti, miről van szó,
    és ISTENFÉLŐ, aki nem.

    VálaszTörlés
  31. bárcsak többen elgondolkodnának komolyan arról, amiről itt szó van...

    VálaszTörlés
  32. A 6almasok mindent misztifikálnak. Így vagy úgy, de a dolgokat előre megjelenítik - feltehetően valaki/k/nek az utasítására - akár évszázadokra is. Ezért valószínű a háttérben egy emberek fölötti entitás jelenléte. Aki végső soron - mint ahogy már volt rá példa - a saját embereit is lecserélheti illetve beáldozhatja minden további nélkül egy cél érdekében. A "történések" folyamán egyes dolgok csak ilyenformán válnak érthetővé - egyébként nem. Az esemény-, szó, szám-, névmágiás megjelenítésekre milliónyi példa van. Mindezt azért csinálják mert - nyilván a régi idők tanai szerint - rohadtul hisznek a mágiában, annak a minden6óságában. Illetve - egyébiránt meg erre vannak utasítva.
    Egy közelgő április 15.-ei 101 éves évfordulóra nagyon érdemes most odafigyelni. 1912/2013 - Titanic. A 101-es számról külön litániát lehetne írni. De nézzük hogy 101 éve mely szavak is voltak "frekventálva" az akkori "megjelenítés" kapcsán: Titanic/Titán - Atlanti óceán/Atlantisz - Carpathia magyar orvossal/Kárpát medence Magyarországgal. Tehát az "előre-jelzések" alapján valami fog történni a Kárpát medencében - egy a Mátrixos "101-es szoba" kapcsán. Netán egy magyar Neo/One/Noé születik újjá ?

    SandOr

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. George Orwell 101-es szobája? :)

      Törlés
    2. Nem Orwell hanem Neo "101-es szobájára" gondoltam valamint arra amit a 101 = 10 és 1, azaz a 10/Nap/Vég/Omega és az 1/Plútó/Kezdet/Alfa jelent. Végső soron a földi "pokoljárás" utáni megvilágosodást/ujjászületést - lásd a Mátrix című filmben megjelenítetteket.
      Egyébként szerintem a Titanic óceánjáró maga - a nevében nem véletlen van benne - valójában egy a Titán holdról jött hajót "alakított". Csak hát persze nem tengerjárót hanem az űr óceánját járó űrhajót. Amely űrhajó anno egy világévvel ezelőtt szenvedhetett balesetet a Titanichoz hasonlóan.
      Csak nem óceáni jéghegynek hanem a Kárpátok hasonlóan jeges csúcsainak ütközve. És persze ezután nem az Atlanti óceánban hanem az azzal nevében szinonim Atlantisz szigete körzetében süllyedhetett el. Mely sziget - míg létezett - az egykori Thetys illetve a Pannon-tengerben lehetett a Kárpát medencében. Majd itt is süllyedt el és talán itt is fog kiemelkedni a tengeri "üledékekből".
      A Titan/ic/ katasztrófa túlélőit az akkor itt élő ős-magyarok menthették ki és gyógyíthatták meg mint a Carpathia magyar orvosa is tette ezt az 1912-es durva "megjelenítésben". Tehát itt Magyarországgal, a magyarokkal - mint lehetséges helyszínnel és megmentőkkel - van összekapcsolva szinte minden. Különben semmi értelme nem volt annak hogy a tucatnyi 1912 április 14/15.-én a környéken sertepertélő hajó közül pont a legkisebb és legtávolabb tartózkodó lett "kiválasztva" a mentésre. Pláne hogy a nem éppen angolos nevű Carpathia ráadásul egy angol hajó volt "direkte" magyar hajóorvossal. Ilyen "véletlenek" nincsenek. Ne feledjük - SZÍNHÁZ az egész világ - az élet pedig egy JÁTÉK. Időnként nagyon durva. Pirula éppen ezt bizonyította fentebb.

      SandOR

      Törlés
    3. A titanic üzenetéről:
      http://embers-eg.webnode.hu/news/ha-en-lennek-az-isten-avagy-a-titanic-rejtelye-/

      Nekem ez jobban tetszik mint a milliomodik ufós konspiráció.

      Törlés
    4. Nem talált ! Ugyanis nem ufós konspirációról hanem szabadkőműves megjelenítésről van szó. Egy régi dolog megjelenítéséről amihez éppen mostanában érünk el ismét. Mivel az időkígyó visszatér önmagába, azaz az Uroborosz a "farkába harap". Ez pedig nem mást jelent mint azt hogy : AZ IDŐK VÉGE MAGA A KEZDET - azzal EGYenlő. Vagyis Atlantisz "kiemelkedik" és ugyanott folytatjuk majd - már a "kiválasztottak" nélkül - ahol annak idején abbahagytuk. Csak persze már más minőségi szinten - a tanultakat, megtapasztaltakat hasznosítva. Tehát a Titanic-megjelenítés azokról a szaturniálisokról/"kiválasztottakról" is szólt akik éppen a Szaturnusz Titán nevű holdjáról voltak kedvesek a Földre jönni és a megmentést káoszteremtéssel meghálálni. A mellérendeltségi hierarchia helyett fölé-alá-rendeltségi viszonyokat létrehozni a Földön. Melyben persze a "fölérendeltek" ők maguk. DE miután őkelméék hála az Égnek hamarosan el lesznek "ragadtatva" - mehetnek vissza oda ahonnan jöttek. Éppen elég volt a mindennemű pusztításaikból.
      Apropó linkelgetni mindenki tud. Ellenben saját kútfőre támaszkodni - mint a fenti példa is mutatja - sajnos kevesen tudnak. Az ilyen embereknek még sokat kell fejlődniük hogy saját gondolataik is legyenek. De ami késik nem múlik...

      SandOr

      Törlés
    5. Nem ufós konspiráció csak te találtad ki, semmi alapja nincs és úgy kezdődik hogy " a Titanic óceánjáró maga - a nevében nem véletlen van benne - valójában egy a Titán holdról jött hajót "alakított""
      Igazad van, nem ufós konspiráció, teljesen értelmes, érvekkel és bizonyítékokkal alátámasztott elméletet mutat.

      Vajon melyik a jobb, linkelgetni, vagy a legnagyobb ordenáré baromságokat írkálni?

      Törlés
    6. Ha már Titanic, ha jól tudom egy hajó vette a segélyhívást, amelyik aztán minden erejét megfeszítve teljes gőzzel száguldott a Titanic felé, hogy kimentse a bajba jutottakat. Ennek a hajónak a neve, ha jól tudom Charpatia...

      Tehát, ha a Titanic a legnagyobb ellenségünk szimbóluma, és a süllyedésük az ő pusztulásuk, akkor a Charpatia szerepéről mi a véleményed? Mely megfeszíti magát, hogy segítsen a "gonoszakon"?

      Törlés
    7. Hamsa jól látod. Még hozzátenném hogy a Titanic építtetője és üzemeltetője a White Star/Fehér Csillag volt a testvérhajója pedig az Olympic - ami persze az lümposz/Istenek hegye. A Titanic New Foundland azaz az Újra Megtalált Föld - ami mi lehetne más mint az Atlantisz - mellett süllyedt el a Labrador-áramlás hozta jéghegynek ütközve. Mely jéghegyekből - éppen akkor - 3x annyi volt mint máskor áprilisban. A Californian közelről látta a Titanic villódzó fényeit - még sem vette a fáradságot hogy megnézze mi is az. Tulajdonképpen akarva-akaratlan végignézték a Titanic elsüllyedését - hoppá.

      SandOr

      Törlés
    8. A megjelenítéseket mindig úgy kell elképzelni hogy a körülményeket teremtik meg hozzá. Aztán minden "szereplőt" jelképes elnevezéssel látnak el. Ezekre a jelképekre aztán egy kis fekete-mágiával "rágyúrnak". Ha nem történik semmi akkor sincs probléma - mert nincs lelepleződés. Ha aztán az "esemény" így vagy úgy megtörténik, csak akkor lehet a mögöttes dolgokat feltárni. Bár sajnos még ezt is sokan "kekeckedő hülyeségnek" vélik. Pedig éppen ezzel lehet elbizonytalanítani a minden6ó tótumfaktumokat - semmi mással. Ekkor kezdenek betojni attól hogy egyszer még felelniök is kell valamiért. A félelem pedig kapkodáshoz vezet - a kapkodás pedig hibák elkövetéséhez. Melyeket aztán ki lehet használni - arra hogy végre megszabaduljunk a rabtartóinktól.

      SandOr

      Törlés
  33. Keves PPP!

    Régóta olvasom már ezt a blogot és sok új érdekes információt tudtam meg amit eddig nem is gondoltam. Több dolognak is utána olvastam hogy lehetséges-e amit írtok és sajnos igen. De ezen az új világon kívűl és majd a valamikori teljes világuralmon kívűl van egy sokkal aggasztóbb gond ami 100% hogy be fog következni és még az év is meg van adva. Körülbelül 15-20 éven belül megszűnik Európa létezni. Nem azért mert bedől az Euró vagy mert világháború lenne, hanem azért mert az európai társadalom kiöregedőben van példa erre Magyarország. A kereszténység teljes bukása és megsemmisülése fog bekövetkeni néhány éven belül. Helyét a muszlim vallás veszi át. Körülbelül 2030-ra az európai lakosság több mint fele arab lesz. Lehet félni RFID chipektől és a hasonloktól, mert vannak. De nem tudjuk hogy mikor kerülnek bevezetésre. Ez valós félelem. Szerintem Pirula ez megérne egy cikket vagy egy videót amiben bemutatod hogy miről is van szó. Igaz ez nem egy összeesküvés elmélet. Ez a szintiszta valóság!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért ez így elég erős. 15-20 év múlva a mai európaiak 80%-a még élni fog, hacsak tényleg nem lesz valami brutális háború. Arról nem is beszélve, hogy születni is fognak addig még emberek. Tehát ha nagyon drasztikus csökkenés is lenne, 15-20 év múlva akkor is csak egy 5-10%-al tudna csökkenni Európa lakossága, ez pedig még közel nem kihalásveszélyes állapot. Sőt ha 1 millió európai lenne, az sem kihalásveszélyes állapot. Európa lakossága volt már tized ennyi is, mint most, mégsem halt ki.
      Arabok ugyan annyian vannak kb, mint az európaiak. Ha az összes arab most fogná magát és átjönne akkor is csak Európa fele lenne arab, márpedig valljuk be, hogy ennek az esélye egyenlő a nullával. Tehát 2030-ra az arab lakosság is maximum 5-7%-ot tudna elérni, az is már több 10 millió arabot jelentene. Ez a mennyiség is elég hihetetlen, de még elképzelhető.

      Törlés
    2. Nem érdekel ez engem nézd meg majd 15 év múlva mi lessz SEMMI! Ennyi volt ez elkerülhetetlen.

      Törlés
  34. A becsület az miből példát kell mutatnunk....mert a hazugok korában élünk egyelőre , azért ez a legnagyobb fegyver ellenük...ne hagyjátok hogy uszítsanak mindenféle koholt indokkal , agyonismételt hazugságokkal...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Névtelen 2013.január 12. 9:08,
      Valami hasonló volt az én üzenetembe is "elrejtve", de szokás szerint ez sem ment át. Jó úton haladunk egy újabb Hitler felemelkedése felé. Egy olyan valakit fognak üdvözölni az emberek, aki majd megszabadítja őket a csúnya zsidó gazdagéktól és az igazságtalan rendszereiktől. Csodálatos is lesz.......egy darabig.

      redneck

      Törlés
    2. elkerülhetetlen hogy amíg a végére nem érünk a hazugok korának addig egyre nagyobb hazugságokat fognak végrehajtani,a kor legvégén van a tetőpontja az egész mókának...de ha felnézünk az égre akkor láthatjuk hogy közeleg a vége az egésznek(persze ha nem permeteznének annyit,és látni lehetne a csillagokat persze :D )

      Törlés
  35. Az angolok, skótok, gallok, írek, gótok, germánok, vallonok, és a többi fehér esetleg túlélheti, ha összekapja magát, de a brit , német, francia és egyéb mesterségesen összetákolt országoknak nincs esélye. Olaszországot, svájcot, és a többi végképp komolytalan formációt meg sem említem.
    Magyarország elvileg jó eséllyel indulna, ha a belső ellenségeitől megszabadulna.
    A globalisták, a helyi betelepült kisebbség, és az agymosott rész ami lehúzza. Velük együtt tuti a bukás. (mutathatsz te itt bármit, becsületet, igazságot, stb.. el fogsz bukni, max. 1 millió ember van itt a 10 millióból, aki beszámítható, 10X-es a túlerő.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja 9X-es, de mindegy.

      Törlés
    2. milyen 1 millióról írsz? egy: 9.8 millióan vagyunk már, kettő: szerinted itt mindenki felnőtt és nincsenek se gyerekek, se öregek?, három: egyébként néhány hozzászólásból annyira látszik a butaság, tájékozatlanság, sztereotipizálás...

      Törlés
  36. http://www.youtube.com/watch?v=ryC_BJHgoaY

    VálaszTörlés
  37. Sziasztok, nem tudom, hogy volt -e már róla szó de én még korábban észrevettem egy furcsa jelenetet!

    Amikor a törvényszéki szakértő, a dagadt szakállas faszi arról beszél, hogy még sosem látott ilyen durva gyilkosságot, elereszt egy teljesen nem oda illő, elmebeteg vigyort, mintha egy röhögést fogna vissza. Nincsen kedvem megkeresni, de akit érdekel nézze meg a riportokat amelyek a lövöldözés után készültek.

    VálaszTörlés
  38. Itt van par kep egy norol. Aki a coloradoi mozis gyilkossal is latszik, illetve szulokent nyilatkozik Sandy Hookban. http://www.youtube.com/watch?v=H1zRA9iNsL0

    VálaszTörlés
  39. Greenpeace, zöldfasizmus:
    http://valamiamano.blogspot.hu/2013/01/zoldfasizmus-greeanpeace-es-cia.html

    VálaszTörlés
  40. Kár, hogy ezzel (agymosott gyilkológépek) vagy bármilyen hasonló degenerált rémtettekkel foglalkozunk, ahelyett, hogy valamilyen kellemes klímájú helyen élnénk, (jól) mindenféle belső ellenség nélkül.
    A legutóbbi ilyen lehetőség 56-ban volt, akkor nem tehette meg a világ, hogy nem fogadja be (a látszatra adni kellett) a menekülő magyarokat. Ott qúrták el (megint, sokadjára) , hogy mindenki ment, amerre látott, és nem egy tömbben maradt valamelyik országban, 200ezer ember már számítana. Most ott lehetne egy erős magyar negyed. (kínai, olasz, néger, puerto-rico-i, ír, zsidó van) 100 év múlva a ma élő magyarok 99%-a halott lesz, és az újabb generációk már inkább lesznek elcigányosodott vagy elzsidósodott valamik, mint magyarok. Szerintem az egyetlen lehetőség, hogy a még ép részeket ki kell menteni innen. Az a 0,5-1millió ember lehetne egy kiváló kezdet bárhol a világon, ha a teljes vagyonával kivonul(összeáll) egy ekkora csapat, az bárhol komoly tényező lenne, még itthon is, ez utóbbi lenne a legnehezebb megoldás, a belső ellenség túl könnyen jutna be. Meg lehetne venni egy komplett megyét, és akkor mi már kvázi kiválnánk az "országból", nem vesztenénk semmit, csak az adófizetést, a rossz közbiztonságot, rossz hangulatot, a gyalázkodást, meg belső ellenséget. Ha nem lesz valami ilyen, a magyar egy olyan nép lesz, mint az avar, kelta, meg a többi kihalt, beolvadt csapat. Már majdnem a kurd szinten vagyunk, hivatalosan még létezik az ország, gyakorlatilag már nem. A törvényeket nem ránk szabják, csak a hátrányait. (csak kötelességek vannak, jogok nincsenek, a belső ellenségnél persze ez pont fordítva van)
    Az energiák nagy része másra megy el, mint amire kellene, az a kevés ami létrejön mégis, hatalmas adósság állomány növekedés mellett teszi ezt. (úgy meg nincs értelme, végeredményben a több kára, mint a haszna)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az, hogy valaki magyar az nem a génekben, hanem a viselkedésben jelenik meg. Ma már nincsen olyan, hogy magyar vérvonal. Mindenkiben van tót, román, zsidó, cigány, osztrák, bármi...

      Törlés
    2. Hát ez megint nem talált ! Ugyanis az hogy valaki magyar az igenis benne van a génekben, a vérvonalban. Mert a VALÓDI magyar eredendően/genetikailag/DNS-ügyileg is szeretet-orientált, jóakaratú és persze megtáltosodásra képes. Nem tud és nem is akar másmilyen lenni. Ezért is inkább elnyomott goj a saját hazájában - mintsem harácsoló pöffeszkedő kazár, szefárd vagy sémita. Aki másmilyen, például élősdi gyűlölködő rabszolgatartó - az evidensen nem magyar. Persze magyar-bőrbe bújva külsőségeiben lehet magyar, pontosabban ál-magyar. Mint például Soros és Sárközy. Akik köztudottan még csak nem is magyar származásúak - bár ezt hazudják róluk.

      SandOr

      Törlés
    3. Mutass már nekem a világban olyan száz darab tiszta magyar vérvonalat.
      Vagy egy darabot.

      Törlés
    4. Azt meg ne meséld már be, hogy azért "elnyomott" a magyar, mert úgy szereti az elnyomókat. Ez az a kategória, amikor a saját gyengeségünket nem merjük felvállalni.

      Törlés
    5. Nekem azt tanították a suliban hogy a honfoglaló ősmagyarból nem maradt semmi csak "keverék", mert ugye Magyarország történelmében párszor megtizedelték a lakosságot erre telepítettek be mindenféle nemzetiségű csoportokat. Így nagyon nagy mértékű a keveredés.
      De nem is szeretem ezt a genetikai megkülönböztetést mert az emberek gondolkodásmódja a lényeges és a világszemlélete. Elismerem hogy ez sokkban függ a genetikától és a gyermekkori hovatartozástól-élményektől.
      Azt eldönteni hogy ki a Magyar és ki a Nem magyar ezt a határt nehéz meghúzni vagy éppenséggel lehetetlen de szerintem felesleges is.

      Törlés
    6. Másrészt ha ebbe belemegyünk ugyanolyan elméletek jönnek ki mint a cionizmus vagy nácizmus. Lásd feljebb.

      Törlés
    7. Az a mérvadó amit a suliban tanítottak, meg amit az országfoglalók mondanak ? Na ez elég is. Egyébként a cionizmus a C-ion/Szén-ion szabadkőműves "elrejtése" - vagyis a szénalapú felépítésünké: a földi "pokoli" 666-é - 6 proton, 6 neutron, 6 elektron = Szén atom. A Sion meg nem csak a hegy hanem a Si-ion/Szilícium-ion "elrejtése" - ahová a felépítésün tart az átkristályosodás révén. A "nácizmus" szót a "kiválasztottak" helyezték direkte negatív kontextusba a megjelenítésüket lefolytató HitLer-nevű szektatagukkal. A magyarok nem honfoglalók mert mindig is itt éltek más neveken. Hol kevesebben, hol többen. Aztán persze voltak olyanok is akik ingáztak a 2 medence - a Tárim és a Kárpát-medence - között. Ilyenek voltak az Álmos, Árpád vezette törzsek is amikor néhány százezren visszatértek a milliónyi magyarul beszélő közé.

      SandOr

      Törlés
  41. Dr. Tóth Ferenc kutatásai alapján:

    vannak farkasok (angolok, franciák, spanyolok, akik hódítanak, világbirodalmat építenek, és aki ellenáll, azt legyilkolják)

    Juhok (bárányok, birkák, stb.) akik magukat többé-kevésbé meg tudják védeni, de nem hódítanak: magyarok, lengyelek, baszkok, és tovább alig van, mert a többiek beolvadtak és eltűntek, pl. a kurdok még megvannak, de nincs országuk.

    Élősködők: akik a farkasban megbújva, vele mészároltatják le a juhokat, miután megfertőzték a juhok elméjét, ugyanis ott szaporodnak, a megkergült birka nem ismeri fel a sajátjait, és mindennel foglalkozik (a leszbikus izlandi fókavadászokkal, betelepült, hívatlan kisebbségekkel, a bálnák jogaival, stb..) csak a saját fajtájával nem, amikor jön a farkas, akkor pedig RÉST nyit neki. (ő lesz az első áldozatuk, de mivel megkergült, ez nem érdekli)

    VálaszTörlés
  42. Ja azt remélem nem kell részletezni, hogy kik az élősködők? Vírusszerű életmód, önállóan életképtelenek, gazdanép kell nekik, most a farkasból éppen kutyát csinálnak, mert azt lehet uszítani, és láncon tartani.

    VálaszTörlés
  43. Kedves Pirula!

    Természetesen jó a írás!

    DE: szerintem vagyunk már egy páran, akik nem az alap szinten elmélkednek, leragadva az "ugyan má', ki akarna minket bántani?" kérdésnél.
    Ezért remélem nem leszek egyedül ezzel a kéréssel, de jó lenne ha indítanál egy haladó kurzust - Nekünk. :)

    Ott aztán mehetne, ami a csövön kifér. :)

    Na, ez hogy tetszik?

    Egy apróság:
    most megy A csendőr NY-ban bemutatója. Ebben a rövid, előre megvágott filmrészletben ezt mondja Louis de Funès:

    "Ne feledjék, hogy az új világ magukra szegezi a szemét!"

    A film 1965-ben készült.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szabadszellem, PPP: Teljesen egyetértek - nem ártana, ha valamilyen módon találkoznánk közvetlenül is. Nem David Icke féle előadásra gondolok, hanem egyfajta baráti eszmecserére olyanokkal, akik "haladó" ébredők: akiknek praktikus ötleteik lennének a változtatásra. Lehet, hogy ezek az ötletek nem tökéletesek, de pont azért találkoznánk, hogy tökéletesitsük őket. Azzal is egyetértek, amit TUDÁS ŐSZINTE mondott: hogy egy anyagi világban nem lehet az anyagi tényezőket megkerülni. Az ember sokkal könnyebben NEM-et tud mondani az anyagi kisértéseknek, ha megteremti a saját önállóságát - vállalkozó vagy gazdálkodó lesz, a hasonlóan gondolkodó, ebben tapasztalt közösség segitségével. Megboldogult nagyapám erdélyi parasztgazda volt, egy faluban élte le az életét DE soha senkinek sem dolgozott, még azután sem, miután az ál-komunisták kuláknak nyilvánitották és elvették a földjei nagy részét! Mit gondoltok, miért nyilvánitották kuláknak? Azért, hogy elvegyék a függetlenségét! Tehát Nekünk is minél nagyobb függetlenségre kell törekednünk, viszont egyedül ezt csupán korlátoltan érhetjük el. A mikroközösségünkre, kerületünkre, vagy vársunkra kiterjedő változásokhoz sokkal nagyobb anyagi erőforrásokra van szükségünk - ehhez viszont össze kell állnunk, össze kell adnunk a tudásunkat, kreativitásunkat, bátorságunkat! Nem szégyen az ellenféltől tanulni - fogjunk össze mi is mint az Illuminati, csak mi a jó ügy érdekében. Ha úgy érzitek nem megy, vagy kockázatos, nem baj - majd együtt kitalálunk valamit és együtt megosztjuk a kockázatot is. Senki ellen nem szervezkedünk, csupán nagyobb gazdasági hatalmat fogunk elérni EGYÜTT! Ezt pedig majd a jó szolgálatába állitjuk - megtette ezt már az autógyáros Henry Ford jóval korábban, EGYEDÜL, valószinüleg sok "nagykoponya" együtt még többre lesz képes! Hozzunk létre egy vagy több gazdasági alapokon nyugvó mikroközösséget, amely egyfajta saját Világrend felé halad és semmibe veszi az Új Világrendet! Közösségként bármire képes lehetsz, amennyiben átgondolt stratégiát követsz és nem hülyék társulatából állsz! Amennyiben ezt nem lépjük meg, bármennyire is jó dolgokat irunk ezen a blogon, teljesen elhiteltelenedünk azok előtt, akik számára talán az utolsó reménysugár lehetnénk. Hol van az megirva, hogy az intellektuális nagykoponyák csak szabadkőművességhez csatlakozhatnak? Amennyiben vannak elveink (remélhetőleg vannak, és komolyan gondoljuk azt, amit itt irkálunk), akkor le kell tennünk a voksunkat amellett, amit prédikálunk. Ellenkező esetben ugyanis folytatódik az, amit az általad emlitett 1965-ös film már mejelenitett. Egyébként ajánlanék a figyelmetekbe egy másik alapfilmet, amely szintén egy humoros, ironikus és egyben tragikus társadalmi szatira: az 1971-es készitésű AZ OLASZ NÉP NEVÉBEN. A filmnek számos olyan jelenete van, amelyből érdemes lenne bizonyos jeleneteket bevágni a Piros Pirula féle filmekbe.

      Törlés
  44. Valaki meg tudja mondani, hogy TEREMTÉS , ami 7 nap alatt történt, és HÉTFŐvel kezdődött, tehát a 7. nap a VASÁRNAP, amikor az ÚR megpihent, akkor mi ferdefa*ért szombaton van a zsidó pihenőnap, és kezdődik minden nemzetközi naptár (még a digitális kijelzőkön is!!!!) VASÁRNAPPAL??? Hogy a szombat legyen a hét utolsó napja, amikor megpihensz??? Hatehát a zsidókat 1 nappal hamarabb "teremtették" az ő történetükben, akkor az nyilván nem ugyanaz az ÚR volt, mint aki a többieket teremtette, ezt nyilván tudjuk.
    Nálam a 7. nap a VASÁRNAP, náluk a szombat, de a hét az hétfővel kezdődik, ez az ellentmondás csak nekem tűnik fel? A sok templombajáró még 7-ig sem tud elszámolni? Tisztán logikai alapon rá lehet erre jönni, és akkor mindjárt nem olyan nehéz elválasztani fényt a sötétségtől.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A hét első napja a vasárnap volt nagyon sokáig, főleg a pogány hitvilágban, nem véletlenül hívják "SUN-Day"-nek, vagyis a Nap-Napjának, leginkább a hét bolygó rendszerről nevezték el a napokat, és mint "fő" bolygó a Nap volt a kiemelkedő, így az első napot, a nap kapta meg.

      A Római egyház pedig azért ünnepli a vasárnapot, mert Jézus ezen a napon támadt fel, így erre a napra tették át a pihenő napot, ezzel is igyekezve eltörölni a régi pogány szokásokat, amelyek a Vasárnap mint Nap tisztelethez kötődnek. Ez ugyan olyan, hogy karácsonyt mint Jézus születését ünnepeljük holott Jézus ugyan azon a napon született, amikor feltámadt, vagyis húsvét vasárnapján. Ez is csak egy erőltetett kísérlet volt a pogány hitrendszerek megsemmisítésére.

      Az pedig, hogy melyik a hét első napja nézőpont kérdése. Ha én Keddtől - Szombatig dolgozom, és Vasárnap, Hétfőn vagyok otthon, akkor nekem a Kedd lesz a hét első napja... Szóval ez erőteljesen nézőpont kérdése, hogy mi az első nap.

      A Zsidók megőrizték ezt a szokást, hogy Szombat az utolsó nap, ha jól emlékszem, a bibliában is csak annyi van írva, hogy "első nap", "második nap" stbstb. Nem nevezi meg konkrétan, hogy a napnak mi a neve, ha jól tudom csak az utolsó nap lett megnevezve, amit Sabatnak neveztek, ebből lett a Szombat, szóval nem jelentheted ki egyértelműen, hogy a Vasárnap volt az utolsó, mivel a kérdés az, hogy honnan nézem a napok számozását.

      Egyébként, ahogy Jézus is kérdezte "Az ember van a szombatért vagy a Szombat van az emberért?"

      A lényege ennek én véleményem szerint egész egyszerűen az, ha 6 napot dolgoztál, a hetediken pihenj meg. Tök mindegy melyik napon, csak legyen egy nap, amikor megállsz és élvezed azt, hogy élsz, élvezed, hogy van családod, és lezárod magadban az elmúlt 6 napot, hogy mit csináltál jól és mit nem stbstb.

      És csak azért, mert nem értesz egy hitrendszert, vagy egy szokásrendszert ezért elítélni és szidni másokat, akik pedig "csinálják" azt, eléggé csúnya dolog.
      Az sem szép dolog, hogy csak azért, mert egy nép más mint mi egyből gúnyolódsz rajtuk.

      Törlés
    2. Érdekesen hangzik, de nem lehet igaz, az LCD kijelzőkön nem hinném, hogy azért van a SUNDAY (a Nap napja, vasárnap) az első helyen, hogy a régi "pogány" hitet tiszteljék. A hét így is-úgy is 7 napból áll, a zsidók már a 5. napon le voltak gyártva, a többi ember meg a 6.-on, a vasárnapi kezdés sokkal inkább azért van, hogy a zsidó hétvége kerüljön a hét utolsó napjára, ne a vasárnap. Erre még nem tudott senki korrekt magyarázatot adni.

      Törlés
    3. 7Fő a hét fő napja, kezdete. SZERda a "SZER" napja. A szombat nem véletlen lett az első pihenőnap. Ekkor vannak az esküvők, mindenfajta "buli" - ahol csak tobzódnak a jobbára szeretettel telített energiák. Nos van akiknek ez a nap a vallási ünnepük. Így aztán lehet ezekkel az energiákkal "élni". Mint tudjuk vannak úgymond energia-vámpírok is. Nekik egy esküvő "jó csemege". Tehát a Földön éppen "szétterülni" szándékozó jótékony energiákat egész egyszerűen megcsapolják/elszívják. Spirituálisan - egyfajta mágiával - ez lehetséges. Tehát semmi sem véletlen a szombat tekintetében sem. A 7. napon áldotta meg/hozta működésbe a Teremtő a teremtett világot. Ha úgy tetszik - lehelt LELKET az emberekbe. Ennyit a judeo-keresztények által propagált 7.napi "lustálkodásról/pihenésről".

      SandOr

      Törlés
  45. Ahogy a nagyobb tömegekhez is szép lassan eljut a sok rejtélyes ismeret az évtizedek során szépen lassan, manapság egyre gyorsabb ütemben, filmeken, a médián, utánaolvasa önszorgalomból stb., mint pl. az élet fája, a szent-geometria, vagy a szimbólumok jelentése a társadalmunkban, nem egyelő-e azzal a ténnyel, hogy az emberek tömegét végső soron a szabadkőműves tanokkal ismertetik meg, beavatják a tömeget, így úgyszólván tudtunkon kívül csatlakozunk a szabadkőművesekhez?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És akkor mi lesz, ha beavatnak minket és csatlakozunk hozzájuk? Megmondom: SEMMI!

      Attól, hogy beavatnak a titkaikba nem lesz semmi bajod, csak nem fogsz félni tőlük, mert rájössz, hogy semmi félelmeteset nem csinálnak. Beavatnak a szimbólumokba? Naés, max okosabb leszel.

      Mit vársz? Hogy hirtelen elveszted magad felett az uralmat? Attól, hogy te kérnéd és beavatnak még nem veszted el a szabad akaratod.

      Erőszakos beavatás pedig nincsen, ha nem tudatosan, te személyesen akarva akarod a beavatást, akkor semmilyen beavatás, szentelés, vagy megtérítés nem hat rád. A szabad akarat egy eléggé erős védelmi rendszer. Szóval avassanak akit csak akarnak, attól még vannak itt páran, akik szíves örömest betörnék az orrukat...

      Sokkal lényegesebb kérdés, hogy milyen szervezetekhez csatlakozol. Jelen álláspont szerint én nem ajánlanék egyetlen csoportot vagy szervezetet sem. Amint egy ilyen szervezethez csatlakozol és az ő nézeteiket osztod, azonnal korlátozva leszel, a saját akaratodból, és már nem tehetsz akármit. Nem a szimbólumoktól kell félned, hanem attól, hogy a világnézetedet helytelenül befolyásolják... helytelenül radikális leszel, helytelenül gyűlölködsz, helytelenül ítéled meg, hogy mi a jó és mi a rossz.

      Törlés
    2. Aztán a szabadkőművesek honnan vették azt amit most tudnak ? Na ugye hogy a régiektől, lemásolva azok dolgait. Mondhatni hogy úgy lopták azoktól - az ősszkíták mezopotámiai és egyiptomi stb. Égi/Földi birodalomalapítóitól - akiké valaha a mágikus tudás volt. A felemelkedés/megtáltosodás teljesen EGYéni - és csakis úgy lehetséges. Csoportosan vagy éppen szektákba tömörülve nem.

      SandOr

      Törlés
    3. Aki mindent megtehet, az a sátánista(és barátai), mert őt nem kötik sem fizikai , sem erkölcsi gátlások. (Egyet nem tehet: nem lehet pl. buddhista, mert akkor már nem sátánista) Ez az egyik titok, pl. ha sok vért ontanak ki, akkor (azt hiszik) emberfelettivé válhatnak, a (beavatott) pedofilok pl. a kisgyermek életerejéből vesznek el, (hitük szerint) az nem köti őket, hogy a kisgyermekből egy roncs humanoid lesz felnőtt korára.
      Erkölcsi gátlásuk sincs, mert akiről látják, hogy át lehet verni, azt át is fogják. (komplett országokat) a nagy találmányukkal, a piramis struktúrával (mindenki csak az adott szintnek megfelelő feladatát ismeri, a végső NAGY TERVET csak a csúcson levők), a résztartalékos rendszerrel (nem kell ott lenni mindennek, csak annyinak, amennyit abban a pillanatban kell adni) és a kamatos kamat. Ezzel, meg a kizárólag egymást helyzetbe hozó magatartásukkal lettek sikeresek. (érdekes, hogy a "barátaik" a buzik, és egyéb aberráltak is "megkapták" ezt a képességet, ha egyik pozícióba kerül, hozza magával a többit, ezért életveszélyes egy ép társadalomra nézve egy ilyen kiválasztó (humán erőforrás manager - személyzetis) személy.
      A felemelkedés lehet csoportos, csak ahhoz olyan vezető kell, nem egy németsándor, vagy valami öngyilkos szektavezér. Pl. Jézus is egy csapatot gyűjtött maga köré, lehetett volna ez több 10ezer ember, akik meg is védik, és nem állnak le "hadakozni" azokkal, akiket nem érdekel. Most lenne egy igazi keresztény közösség valahol, Vatikán meg főpapok nélkül.

      A szintek, ahogyan használják a "tudást" :

      Politikai (ezek között is van beavatott, de a nagyrésze igazi átlag vagy az alatti ember)

      Pénzügyi (ezek között már több a beavatott, és kevesebb az ember)

      Okkult (ezek már nem igazi emberek, sajnos ezek adják az utasításokat a pénzügynek, és ők kapják a "felső" szintről, ami valami sokkal okosabb és egyáltalán nem emberi, de nem is ISTENI a szó jó értelmében)

      Törlés
    4. Nem tusom, hogy akkor mi lesz, de inkább úgy értettem, hogy úgy tűnik, hogy éppen azok avatnak be, akik ellen hőbörgünk, és éppen az általuk csepegtetett tudás az, ami segít jobban átlátni rajtuk. Azért ez felvet néhány kérdést.

      Törlés
  46. A piramis-rendszert nem a mostani 6almasok találták ki. Az egy sokkal régebbi dolog. Ők csak majmolják az egészet - persze egyúttal negativizálva/lejáratva is mindent. A "felemelkedő" csoportokat azonnal lenyúlják vagy megbontják a saját "tégláikkal" - lásd Szegedi Csanád/Jobbik. Vagy eleve maguk hozzák létre - például Hit Gyülekezete. Jézus szorosan vett követői között is volt áruló. Jézus eleve felemelkedett/megtáltosodott volt - őt ez nem befolyásolta.

    SandOr

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi az amit nem majmolnak? Kb. minden szimbólum és okkultizmus nem más, mint régi korokból eltulajdonított, kiforgatott és elferdített szertartás, mert igazából nem tudják, hogy mire való, vagy mit is jelentett, ezért tudják félreértelmezni.

      Ezt kb. úgy tudom elképzelni mint az Egyiptomiakat, amikor megfosztották őket írásuktól és nyelvüktől, akkor elfelejtették a kultúrájukat, amikor aztán visszakapták és bementek a templomokba, azt hitték, hogy a falakon lévő alakok azok "Istenek", ezért elkezdtek hozzájuk imádkozni, így esett aztán, hogy körülbelül 9.000 istenségük lett hirtelenjében, mert egyszerűen már nem tudták, hogy azok nem istenek, hanem isteni üzenetek, melyet meg kellene érteniük. De mivel már nyelvük se volt hozzá, így lehet, hogy rekonstruálni sem igazán tudták ezeket a "tanításokat".

      Aztán itt ez a szabadkőműves gárda, meg az illuminati, akik ráadásul később születtek meg. Mikor jelentek meg? Még, ha igaz is az az állítás, hogy Egyiptomból származnak, akkor is el kell különítenünk, hogy a régi Egyiptomból, amikor még beszélték és értették saját írásukat, vagy az újEgyiptomból, amelyiknek már közük nem volt az ősi tudásukhoz?

      Az a félelmetes, hogy jelenleg a mi múltunkat és a mi ősi kultúránkat is elvették teljesen. Érdekes módon a nyelvünket nem tudták még elvenni, pedig volt rá Latin, Német, Orosz próbálkozás. Valamiért az őseinknek fontos volt, hogy nyelvünket megőrizzük, talán pont azért, mert tudták, nem tudnak tőlünk semmit sem elvenni, amíg a nyelvünket megőrizzük, mert a nyelvből újra felépíthető és megismerhető a régi kultúra és szokás.

      Ezért is olyan félelmetes az a tény, hogy jelenleg Magyarországon a legtöbb óvodában már angolul meg németül tanítják a gyerekeket. Ez egyszerűen nem másról szól, minthogy a múltunk után a nyelvünket is elpusztítsák. Egyre többször fedezem fel, hogy az ismerőseim angolul fejezik ki magukat, és a Magyart, angol szavakkal keverik, ha pedig rájuk szólok, akkor meg egyszerűen fel vannak háborodva. Mert ugye most ez a "menő", meg a "trendi"...

      Törlés
  47. Most, akkor én is offolok kicsit. Valamelyik cikk alatt kérdezték sokan, hogyan is fogják az RFID csippeket az emberek tudatába elültetni. Baromi egyszerű a válasz: Az iskolai rendszeren keresztül.

    "Novemberben eltanácsoltak egy diákot az egyik texasi iskolából, mert megtagadta az RFID-chippel ellátott igazolvány átvételét. Ugyan az oktatási intézmény később visszavonta a döntését, de az ügy nem ért itt véget."

    http://www.sg.hu/cikkek/94574/a_diakigazolvanyban_levo_rfid_chippel_ellenorzik_az_amerikai_tanulokat

    Ráadásul ez a balhé, eléggé kamu szagú. Miért pont csak 1 ember "lázadt" fel a csipp ellen, miért nincsenek társai? Szerintem ez is csak megrendezett, hogy elbagatelizálják azt a tényt, hogy ez a sátán jele.

    Tuti, hogy ezek után majd pár ilyen RFID-s csippes kártyás diák eltűnik, elrabolják, vagy valamilyen bűncselekmény közben lekapcsolják, és akkor lehet mutogatni, hogy "Húúú látjátok milyen jó, hogy volt RFID-s csippelt kártyája?" És az emberek kajálni fogják rendesen...

    Aztán meg már jöhet a karba ültetett csipp csecsemőkortól stbstb.

    VálaszTörlés
  48. Üdv Mindenkinek! :-)
    Megjött anyátok és kiporolja a pelenkátokat. :-)

    Mi az hogy ne szigorítsák a fegyvertartásokat?!
    Igenis, szigorítsák meg. Nem szeretném megélni, hogy egy borgőzös, drogos, skizó egyén rám vagy a szeretteimre hozná a szívbajt. Vagy netán meg is ölje. Így is ölik egymást az emberek másért is. Idős embereket ütnek le - akik néha bele halnak - már 1000 forintért. De a legnagyobb baj az lenne, ha mindenkinek megengednék a fegyvertartás, akkor lennének visszaélések is. Gondolja valaki magát: utálom a szomszédom lelövöm PUFF, stb...
    Azt hiszitek már nincs ilyen! De van! Csak nem puskát használ, hanem konyhakést, meg vasvillát...
    Ha van fegyvered vállad is értem keményen a felelősséget! Ha nem vagy képes rá, akkor ne legyen fegyvered.
    Az a baj, hogy a politika egymás ellen fordította - mi több, meg merem kockáztatni, hogy kimondjam, egymás ádáz ellenségévé tette - a jobb- és baloldali beállítottságú embereket, hogy irtsák ki egymást.

    Cigányok.
    Kár lenne általánosítani, hogy minden cigány bűnöző, mert ez nem igaz!
    Lehet rám mindenfélét mondani, még sértegethettek is (abszolút nem érdekel!!!), de nem csak a cigányok, de a magyarok közt is van bűnöző. Én nem védek senkit. Ha valaki védelemre szorul védje meg magát. :-)
    Itt ahol lakom a cigányok nem bűnöznek, még a szegények sem. Legalábbis azokkal nincs túl sok gond, akik már évtizede itt élnek.
    Nemrég volt egy kábellopás itt a környékünkön és nem cigányok voltak az elkövetők. Mint ahogy azok sem cigányok voltak, akik itt egyik éven megölték a benzinkutast.

    Nem kell ahhoz a csúcson lenni vezetőnek, hogy ezt az egész borzalmas, mételyes, elmebeteg, ámokfutást, megállíthassuk.
    Ha nyitott szemmel és szívvel jársz a világban meg fogod találni a módját! :-)
    Bocsika, de nem beszélhetek egyértelműen, mert így is figyelnek ezek a "szerencsétlenek". :-) Nem mintha félnék ezektől, de én csak az ajtót mutathatom meg, belépni már nektek kell rajta. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fegyvertartás,
      Nem mondta senki sem, hogy mindenkinek ész nélkül fegyvereket kell osztogatni, de a borgőzös, alkoholista, drogos illegálisan így is hozzájuthat fegyverhez és lelőhet, vagy éppen elég, ha csak megkésel, míg neked törvénytisztelő polgárnak semmiféle lehetőséged nincsen az önvédelemre, mert sem fegyvered sem késed nem lehet.

      Itt nem arról van szó, hogy minden idióta kezébe nyomjunk egy pisztolyt. Természetesen csak annak lehetne fegyvere, aki tisztességesen betartotta a törvényeket, szóval még nem volt gondja a hatóságokkal. Aztán még abban is egyet értek, hogy legyen hozzá engedély köteles, vagyis egy tanfolyam kell a fegyvertartáshoz, de legalább legyen meg a lehetősége, hogy fegyvered legyen!

      Nem kötelező tartanod, sem használnod azt, ezt senki nem mondta, de az ember alapvetően nagyobb biztonságban érezné magát, ha ott lenne a puska az ágy alatt. Ráadásul ahogy Pirula is írta, ez valóban igaz, az olyan helyeken, ahol van fegyver a házakban, sokkal kisebb a bűnözési ráta, mert tudja a betörő, hogy igen seggbe lövik, ha rajtakapják.

      Cigánybűnözés,
      Érdekes számomra, hogy mindig a nők védik csak a cigányokat, a férfiak valahogy nem igen hajlandóak erre, vajon miért? A cigányok a nőknek mindig teszik a szépet, meg kedvesek velük stbstb. Ezért eléggé pozitív a nők képe a cigányságról. De azért az már más kérdés, hogyha egy cigánynak magyar lány a barátnője, és a csaj beszélni mer egy magyar sráccal, akkor utána agyonverik a srácot, mer mér szól az ő nőjéhez. És ez nem egyedi eset, sok ilyen balhét láttam már. A cigányoknak egész egyszerűen vérükben van a kötözködés.

      Természetesen vannak Magyar bűnözők is, ezt mindenki aláírja szerintem, de ez nem azt jelenti, hogy akkor a cigány bűnözést egyszerűen a szőnyeg alá lehet seperni.

      Jah és nálunk igen is a cigányok lopták el a vasúti kábeleket, és a cigányok szedtek össze minden vasat, rezet és alumíniumot a faluban. Még amit a garázsban tárolták emberek, azt is elvitték, egyszerűen már nem lehetett velük mit kezdeni, mert megfogni őket nem lehetett, röhögve kisétáltak a kapun, mert nem lehet hozzájuk érni, másnap meg a rendőrség nem foglalkozott az üggyel, mert nem talált "bizonyítékot", mert reggelre már leadták a vasat.

      Édesanyám a postán dolgozott, és a segélyeket nem tudta kifizetni, mert a bank az átutalással késett. És mivel nem tudta kifizetni a cigányok megvádolták, hogy biztos ellopta a pénzüket, és hogy ezért megölik, nem is mert munkába menni anyám egyedül, mi hoztuk vittük, a posta vezetője meg kért egy rendőrt arra a hétre, hogy legyen ott. Amikor megkapták a segélyt, a kocsmában még aznap elitták mindet.

      A magyarok között is van bűnöző ez igaz, csak épp a magyar nem csinálhatja ilyen pofátlanul és nyíltan, és közben a képedbe röhögve, mert tudja, csak mert "kisebbség" megússza úgyis.

      Édesapám azért hagyta ott a biztonsági őri állását, mert megunta, hogy 5 hónap alatt 32 cigányt fogott meg lopásért, mindet elengedték a rendőrök mert 10.000 Ft alatt volt a lopott érték. Aztán, amikor apum hazajött egy újabb 24 órázás után a 120.000 Ft-os fizetéssel, akkor azt mondta, hogy abbahagyja. Az ellopott érték több mint 300.000 Ft volt, de mivel 10.000 Ft alatt volt mindegyik, ezért elengedték az összeset. És volt olyan, amelyik visszajáró vendég volt.

      Nah, akkor kérem, mi is az amit elbagatelizálunk ismét? Könnyű a szőnyeg alá seperni dolgokat...

      Törlés
    2. BULLSHIT, már megint, a XVIII.-XIX.sz-i cowboy-ok elég érettek voltak a fegyvertartáshoz???
      Pedig akkor is volt már rendőrség is, de a magánembernek is volt joga a fegyveres önvédelemhez.
      A mai XXI.sz.-i ember meg nem védheti meg magát? (passzívan sem, golyóálló mellénnyel sem)
      Ezek szerint azóta visszafejlődtünk?

      A cigányokról meg csak annyit, hogy a börtönökben az elítéltek FELE (minimum) cigány, a lakosságnak meg csak a 10%-a az, akkor VASLOGIKÁVAL ki lehet számolni, hogy az ÖSSZES cigány között 9X annyi a bűnöző, mint a többiek között. Tehát nem ér nagy meglepetés, ha megtudod, hogy a barna bőrű barátod már volt elítélve. (vagy lesz) Ugyanez van a négerekkel, meg a latínókkal USÁ-ban. Egy másik bevándorolt kisebbségnek meg a "vallásában" van az átverés "művészete".

      Törlés
    3. Boglár Keszi, olvasva téged úgy látom igencsak nem találod az ajtódat.Talán jobban nyisd ki a szemed hátha sikerül látnod valamit.

      Törlés
    4. A fegyvertartásnak nem az a lényege, hogy megvédhesse magát az egyén, ha valami barom nekimegy, vagy hogy biztonságban érezze magát. Az a kulcs, hogy fontos az egyensúly. Ha elveszik a lakosságtól a fegyvereket, még ugyanúgy lesznek fegyverek. Csak már a normális emberek nem is juthatnak hozzá. Csak a bűnözők (illegálisan), és a kormányszervek, és a hadsereg. Ha elveszik az emberek jogát a fegyvertartáshoz, többségében normális, törvénytisztelő emberek lesznek korlátozva. Aki nem tiszteli a törvényt, az megoldja akkor is, ha nem tarthat engedéllyel fegyvert. Ezt muszáj megérteni. Mondom ezt úgy, hogy természetesen én is úgy gondolom, hogy egy ideális világban, ha csak rajtam múlna, nem lennének fegyverek, és úgy, hogy sosem használtam és nem is tervezek fegyvert használni semmilyen célzattal.

      Cigányokat gyakorlatilag nem ismerek, csak látásból, ezért könnyen mondom azt, hogy ha csak 1 cigány van, aki tisztességes, akkor nincsen senkinek joga megbélyegezni az egész csoportot, mert azzal csak magának állít korlátokat. Illetve ahhoz sincsen joga, hogy saját magát rasszistának, fajgyűlölőnek bélyegezze meg (vagy másnak joga ezt tenni vele). Mert nem gyűlöli a fajt, még ha makacsul ragaszkodik is hozzá, csak azokat, akik nem olyan értékrendet képviselnek, ami számára elfogadható volna(azaz büdös patkány, becstelen tolvaj, tetves semmirekellő, bunkó naplopó stb.). Az ilyen embereket kevesen szeretik, de az ilyen emberek szöges ellentétét, ha teszem azt cigány, nem hiszem, hogy sokan megvetik. Vagy csak én élek álomvilágban ezzel kapcsolatban? (Mellesleg nekem is összeugrik a gyomrom a villamoson, ha meglátok egy cigányt, akiről 20 méterről lerí, hogy egy patkány. De attól még tudom a fejemben, hogy mindig hibázom, mikor egy ilyen ember miatt egy egész csoportot/fajt akármit gyűlölök).

      Törlés
    5. Nincs valódi "magyar bűnöző". Egész egyszerűen azért nincs mert: "Aki embernek hitvány az magyarnak alkalmatlan". Sőt továbbmenve ebből egyenesen következik hogy: az ilyen ember NEM IS MAGYAR. Legfeljebb ál-magyar - hiába is hiszi magát esetleg magyarnak. Egy korszakváltás már csak ilyen. A MAGYAR ilyenkor "felébredve" szembeötlő módon különválik a nem-magyartól. Persze lehet olyan cigány és zsidó ember is aki magyar - a szeretetelvű jóakaratúsága és hasonló értékek révén - csak esetleg még nem tudja. De nem az a jellemző hogy a származásilag nem-magyarok azok MAGYAROK.

      SandOr

      Törlés
  49. Üdv!

    Elég fura, hogy a nagy antikváriumokban nincs még raktáron se régebbi kiadású Orwell - 1984
    Könyvtári van most nálam, és egy új amit nemrég vettem, a vicces az hogy gyakorlatilag, oldalak hiányoznak tartalmilag az új Libri-s verzióból. OMG? Ezzel senki nem foglalkozik, annyi könyvtárost nevelnek ki az egyetemek, de erre nem figyel senki?

    Nem adna valaki el, vagy kölcsönbe egy nagyon régi kiadású Orwell 1984? Csak szüleimnek lenne, hogy elolvassák.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jé, én is pont nemrég vettem meg ezt a 2012-es kiadást, de eszembe se jutott, hogy netán "cenzúrázott" lenne!!

      Törlés
    2. http://www.vatera.hu/listings/index.php?q=1984+orwell&td=1&obd=2

      Törlés
  50. Nem baj, mi tudjuk, hogy a mi színész-politikusainknak nincs oka a félelemre, máskülönben nem volna értelme óvóhelyet építeni a Parlament alá "Kossuth tér rekonstrukció" címén, nemigaz? Biztos nem a csalódott szavazóktól való félelmük miatt építenek 1,5 cm vastag acél lemezt, alá 3 m földfeltöltést, alá 1 m vastag betonfödémet, és alá 3 szint mélygarázst..

    Elnézést... nem jó példa volt. De azért értitek mire gondolok...

    :)

    VálaszTörlés
  51. hamsa, 2013. január 14. 5:26
    Látod, látod, Te is általánosítottál engem, mikor azt írtad, hogy a nők bedőlnek minden szép beszédnek.
    Biztos azt gondoltad: megint egy üresfejű Barbi-baba, akit szép szavakkal le lehet venni a lábáról. :-))
    Mégis honnan a csudából vetted ezt, hogy én is ilyen lehetek?
    Ezt most szépen benézted! :-)
    Ráadásul, ha jól bele gondolunk még a női méltóságomat is megsértetted.
    Én nem védtem senkit! Csak a saját tapasztalataimat írtam le. Ha Neked ez nem tetszik az nem az én bajom! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erre szokták mondani, hogy akinek nem inge nem veszi magára. Én csak azt mondtam, hogy az általam megfigyelt képbe illik bele a te hozzászólásod, hogy érdekes módon a nők védik a cigányságot legerősebben. Erre írtam egy példát, hogy miért lehet ez, legalább is én meglátásom szerint, de ez már nem rád vonatkozott konkrétan, hanem csak egy megfigyelés volt részemről...

      Az általánosítás vádjával illettél engem, pedig te is általánosan elnézed azt, hogy a "kisebbség" igen is pofátlanul bűnözhet, míg más azért legalább igyekszik titkolni ezt a dolgot.

      Az általánosítás vádjába az is belefér, hogy kijelented, ha valakinek fegyvert adnánk a kezébe, főleg egy tisztes polgár kezébe, akkor az első adandó alkalommal pofánlőné a szomszédot, csak mer támadt valami nézeteltérés közöttük.

      Szóval igen, általánosítok, ahogy te is ^^

      Törlés
    2. Névtelen, 2013. január 14. 7:54
      Valóban?
      Legalább én keresem. És Te?

      hamsa, 2013. január 14. 9:40
      Én nem általánosítottam csak éppen név nélküli példákat írtam, mert nem szeretném, ha egy forrófejű cigánygyűlölő beazonosítaná, akikre én gondoltam és oda menjen zaklatni őket.
      Mert azok a cigányok, akiket én ismerek és név nélkül említettem meg nem bűnöznek, és nem érdemelnék meg, hogy valaki zaklassa őket.
      Erre persze nem gondoltál, vajon miért is nem!
      Egyébként melyik hozzászólásomban védtem a cigányokat? Én külön le is írtam: 2013. január 14. 4:33 "(...) Én nem védek senkit. Ha valaki védelemre szorul védje meg magát. (...)"
      És ismét csak nyomatékosítom, hogy nem védek senkit csak is a saját tapasztalataimat írtam le.

      Én voltam biztonsági őr és az oktatáson nyomatékosan a fejünkbe verték, hogy aki fegyveres őrként szolgál valahol az nem azt jelenti, hogy bárki ellen bármikor használhatja a fegyvert.
      Annak meg van a rendje és módja, hogy hogyan és mikor LEHET használni. Külön kihangsúlyozom megint: meg van a rendje és módja, hogy hogyan és mikor LEHET használni. A hangsúly a LEHET-en van.

      Törlés
    3. Igazából a kutyák is tudják hogy a legtöbb cigányban ott van a bűnözői hajlam... az emberek meg majd elhiszik lassan, amikor naponta vernek és késelnek meg magyarokat.

      Ja, hogy ez már így van? Az én szótáramban a szeretet társul azzal, hogy akit szeretek azt óvom és segítem. És például mi, férfiak tudjuk azt, hogy a szeretteinket, családunkat minden áron meg kell védeni. Nekünk nem lehet luxusunk az, hogy odatartjuk a másik orcánkat, meg a feleségünkét és a családunkét.

      De nem azt mondom, hogy az összes cigány bűnöző, hanem hogy elképesztően kevés a kivétel.

      Ajánlanám estefelé valamelyik budapesti tömegközlekedési egységet, lehetőleg ne a rózsadomb környékén. Vagy egy kellemes esti sétát Miskolcon. Esetleg megismerni a borsodi falvak lakóközösségeit, aztán máris megértjük, hogy milyen stílust takar az a szó, hogy cigánybűnözés.

      Törlés
    4. Persze, igazad van, vannak rendes cigányok, ezt nem kell túlragozni. Viszont a többit hogy nevezzem? Mert azok is cigányok. Ja hogy csak azért, mert a cigányság egy kicsiny része nem követ el bűnöket ezért a másik része, amely a tömeget képezi a cigányságban azonnal mentesül a felelősség alól, mert hát ugye van 1-2 cigány aki rendes.

      Ez olyan, mintha a bíróságon azzal védenénk a bűnözőt, hogy hát, de kérem szépen tisztelt bíró úr, mint teccik tudni, a lakosság igen jelentős része rendes ember, miért kellene azt feltételezni szegény emberkéről, hogy ő lopott, hiszen ő is bizonyára rendes.

      Mert most ez megy kérem szépen. Hát mert tetszik tudni kedves bíró úr, vannak rendes cigányok is, és mivel találni köztük 1-2 rendeset, hagyjuk, had bűnözzön kedvére a többi, egyszer csak rájönnek, hogy milyen csúnya dolgot csinálnak.

      Egyébként nincs semmi gondom a rendes cigányokkal, engem csak az dühít fel, hogy a "cigánysága" mögé bújik, mint kisebbség, és ezáltal a jog megvédi bármit is követ el.

      Nah ez az ami baromira fel mérgel. És ezért van külön választva a Cigánybűnözés a Magyar bűnözéstől, és nem vehetők egy kalap alá, mert a Magyar bűnöző is ugyan olyan rohadék tetű, de ha elkapják, akkor legalább lecsukják, vagy, ha feljelentem eljárás indul ellene. De ez alól a cigányok mindig kivételek, tehát akkor miért is kellene egy kalap alá venni a többi bűnözővel? Hiszen nekik a jog külön engedi a deviáns viselkedést, tehát a jog az ami elkülöníti őket, akkor miért is kellene nekem "összemosnom"?

      Nade szerintem hagyjuk ezt a témát, mert eléggé elüt az oldal témájától, meg hát ez a sok Cigányozás már engem is zavar... :)
      Összességében annak a cigánynak, amelyik rendes szerintem nem kell félnie, mert a Magyar emberek megvédik, úgy mint pl. te is biztos megvédenéd ezeket az általad ismert rendes embereket gondolom, én is megvédeném azt.

      Törlés
    5. egy kis gondolat a rasszokról:)) Ez is egy nappaliban lévő elefánt téma.

      genetika: Diegó faktor a vérben: negrók, cigányok latinok. Nincs ezzel semmi gond. tulajdonkép egy hajlam. Nem tudni mire mert a kutatásokat megbénítják. De az civlilizáció hajnalán a legtöbb emberben benne volt.

      Genetika mutáció: Jégkorszak-> északi népek-> kék szem, fehér bőr (kevés fény, hóvakság). Diegó faktor hiánya, ellenben a tervezettség, kemény munka, aki nyáron nem dolgozott előre: pl. élelem, tűzelő az télen szimplán kihalt->kontra szelekció-> lustág, carpa diem isták nem szaporodtak, kihaltak.

      No ennyi a genetikai alapja. a többi, a mémek, kultúráláis eltérések. ezeket egy korai családból kiszakítással azonnal lehet módosítani, viszont ezek a Diegósok igencsak családcentrikusak. a politika rájátszik a szaporaságukra, elnézi a diego faktoros kilengéseiket->megerősíti, a rossz MÉM-et, rossz példát ad-->erősíti az ellentétet a dolgozó MÉMes északi populávióval szemben. Ez is egy polarizálása, oszd meg játék.


      hunsabre


      Törlés
  52. hamsa, 2013. január 14. 12:33
    "(...) Mert most ez megy kérem szépen. Hát mert tetszik tudni kedves bíró úr, vannak rendes cigányok is, és mivel találni köztük 1-2 rendeset, hagyjuk, had bűnözzön kedvére a többi (...)"
    Egyáltalán nem erről beszéltem!
    Ha bűnösnek találják, igenis kapja meg ami jár neki - akár cigány, akár nem -, de ne legyen általánosítás.

    "(...) Egyébként nincs semmi gondom a rendes cigányokkal, engem csak az dühít fel, hogy a "cigánysága" mögé bújik, mint kisebbség, és ezáltal a jog megvédi bármit is követ el. (...)"
    Nekem sincs semmi bajom a szélsőségesekkel, engem viszont az dühít fel, hogy a "szabad gyülekezés" és "szólás szabadság" mögé bújik, mint a szólás szabadságot és szabad gyülekezést gyakorló ember és a jog őt is megvédi, zsidózhat. cigányozhat.

    "(...) És ezért van külön választva a Cigánybűnözés a Magyar bűnözéstől, és nem vehetők egy kalap alá, mert a Magyar bűnöző is ugyan olyan rohadék tetű, de ha elkapják, akkor legalább lecsukják, vagy, ha feljelentem eljárás indul ellene. De ez alól a cigányok mindig kivételek (...)"
    Ezt nem hinném, vagy az áldozat hallgat el dolgokat - mert fél a gyanúsított bosszújától -, vagy nem állnak meg azok a vádak, amikkel a gyanúsítottat vádolják. Egy bizonyítási eljárás hosszú és bonyodalmas, mert magára az eljáró hatóságra is rossz fényt vet, ha igaztalanul vádolnak meg valakit. Ez nem olyan, hogy "Bocsika, tévedtünk és akkor mi van!".

    "(...) Hiszen nekik a jog külön engedi a deviáns viselkedést (...)"
    Melyik az a jogi cikkely? Írd le már nekem, légy szíves!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja igen mert a holokauszrevizionizmus büntetése és a magyar gárda betiltása tényleg egy erkölcsös, bölcs és jogos ötlet, és véletlenül sem az igazságot próbálják elnyomni.

      Törlés
  53. Itt okoskodtok "ébredésről", "tisztánlátásról" meg "előrehaladásról", mellette pedig "cigányoztok". Köszi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak ketten érveltünk a cigány bűnözés mellett és egy ellene. Nem hiszem, hogy mi hárman képeznénk az oszlopos részét a hozzászólóknak, így szerintem kár általánosítani.

      Ha Magyarságát hirdeti valaki, akkor Magyarkodik (negatív értelemben), ha egy kisebbség megoldhatatlan problémáját valaki észreveszi, akkor cigányozik, ha valaki az illuminati vagy izrael dolgait feszegeti, akkor anitszemita, ha valaki a bibliát támadja, akkor az sátánista és istentagadó, ha valaki kimondja az igazságot, akkor az szélsőséges, polgári nyugalom felizgató, terrorista.

      Mindig van valami kifogás...

      Törlés
    2. Ha valaki okoskodik, nem biztos, hogy okos is...
      Ha valaki szarakodik, nem biztos, hogy szar is...
      De ha valaki szarik, az általában büdös.
      A te szavaid is büdösek. Büdösködsz.

      Törlés
  54. Elharapózott a PC-liberó itt is?
    Először is: hogyan kerültek ide a cigányok?
    Ki hívta őket? Miért vannak itt? Mit tesznek hozzá az országhoz?
    Mekkora az őslakos/bevándorló bűnözési arány? Ha mindegyikre POZITÍV a válasz, akkor jó, ha nem, akkor bármelyik épeszű társadalom legondolkozik, hogy a csak hátrányokkal járó terhet, azt ledobja a hátáról. Ha nem dobja le, akkor az a társadalom elmebeteg. Aki nem elmebeteg ebben a társadalomban, az egyet tehet, kiválik belőle.

    VálaszTörlés
  55. Bogár László szerint sem érdemes a "lemaradókkal" foglalkozni, az ÉP RÉSZEKet kellene megmenteni, vagy az avarok, kelták sorsa jut nekünk is:

    Akik végképp elvesznek

    A közgazdász a Heti Válasznak adott interjújában arról is beszél, hogy még legalább tizenöt évig végzetes csapdában vergődik az ország és a kormányfőnek ezt a „csapda létet" kell üzemeltetnie. És ehhez Orbán Viktor igazán ért - teszi hozzá.(hahahaha)
    Ugyanakkor szerinte a kormányfő nyilván azt is tudja, hogy a magyar társadalomnak legalább harmada végképp elveszett, már semmiféle eszközzel nem lehet visszahozni őket a végső nyomorúságból. Nincs meg az elemi szintű tudásuk sem, ami a leghalványabb esélyt adná a felemelkedéshez. És ezen azzal sem lehetne változtatni, ha az állam talicskával tolná a pénzt a felzárkóztató programokba - mondja Bogár László. Ez a társadalom azon rétege, akik mögött már nem áll megtartó emberi közösség; a gyermekek úgy cseperednek fel, hogy fogalmuk nincsen arról, hogyan kell beilleszkedni egy működő társadalomba; hiányoznak az elemi szintű viselkedési normáik, vagyis - teszi hozzá Bogár - társadalmi szinten gyakorlatilag leírhatjuk őket. Nem akarnak dolgozni, de a munkaerő piac sem kér belőlük, vagyis marad az élősdi lét, mert élni kell - állítja a közgazdász.

    Nem bírunk a gazdagokkal

    És ezeknek a társadalom középosztályától leszakadó embereknek is mondani kell valamit. Orbán Viktor látja ezt a csapdát, csak nem beszélhet őszintén a valóságról - mondja a közgazdász. Nem derülhet ki, hogy ezeket az embereket igenis ott kell hagyni az út szélén, mert ha nem így teszünk, akkor a többiek soha nem fognak célba érni. Bogár László szerint ugyanígy nem érdemes foglalkozni a felső tíz százalékkal sem, mert velük úgysem bírunk, nem fizetnek adót, elmennek offshore-ba, ugyanakkor az is tény - állítja -, hogy az Uniós csatlakozás szinte egyetlen pozitív hozadékénak tekinthető kohéziós források túlnyomó részét éppen ez a szűk társadalmi szegmens fölözi le, vagyis a leszakadó tömegeknek lényegében nincs hasznuk az európai közösségből.
    (Bogár László, Heti válasz)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A jó büdös kurva anyádat!

      Törlés
    2. Otthagyni? Igazából meg kell adni nekik a lehetőséget, mert ha a legcsekélyebb esély is fennáll arra, hogy egy egyén kikecmeregjen a trágyából, akkor én már azt mondom, megérte.
      De ez a fajta ember önmagától fog visszasüllyedni a sötétségbe. Sem segíteni, sem otthagyni nem kell. Az ajtót nyitva kell hagyni, a többi az ő dolguk.

      http://hamvasbela.org/szavak/aquarius.html
      másodiktól

      Törlés
  56. alienexperiment, 2013. január 15. 3:22
    "Bogár László szerint sem érdemes a "lemaradókkal" foglalkozni, az ÉP RÉSZEKet kellene megmenteni (...)"

    Hibás elgondolás!
    Amíg csak a gyűlöletkeltés és kirekesztés megy mindenhol, addig itt érdemi változás sosem lesz. Értsétek meg már végre!
    Beszélnek itt szeret-vallásról, de gőzük sincs róla, hogy valójában mit jelent!
    A szeretet-vallás nem azt jelenti, hogy kiállok és lelövetem magam - ekkora baromságot! -, hanem azt hogy minden rosszat távolt tartok magamtól: gyűlölet, rasszizmus, stb... Itt nem arról beszélek, hogy akkor most a kisebbségeket agyon kellene kényeztetnünk, hanem józanul végig gondolva megtanítani arra, ami emberré teszi őket. Aki pedig nem képes rá azt hagyni kell. Vagy rájön magától egyszer, hogy amit csinál az hosszú távra nem megoldás, vagy igenis vállalja tetteinek a következményét (pl. megfelelő arányú büntetés). Persze ehhez az egész társadalmi struktúrának meg kell változnia - és nem jobb-, vagy baloldalra - kell lennie egy egészséges egyensúlynak. Ahol tényleg minden polgár egyenlő és a bűnösök a méltó büntetésüket kapják meg.

    Én pl. a baloldaliaknak jobboldali vagyok, és ez fordítva is igaz. Na, ez az abszolút középen állás, ami egyik oldalnak sincs ínyére. Ami persze nem érdekel, mert ezzel még nem károsítottam meg senkit.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is hallottam manapság egy emberről, aki hasonlóan gondolkodik ahhoz, mint amit az utolsó bekezdésben írtál. Találtam is róla egy aktfotót:
      http://pics.indavideo.hu/videos/000/963/655/1-2.jpg?rand=7729

      Mellesleg ez nem abszolút középen állás, hanem skizofrénia. Igenis fel kell vállalni a becsületes, igaz magyar erkölcsöt, és halálig hűnek kell lenni hozzá.

      A szeretetvallásnak pedig egy olyan világban van értelme, ahol nem kell semmivel sem törődni az égvilágon. Itt ki kell állni valami mellett.
      De amúgy úgy érzem ezt az egész helyzetet, mintha a hetvenéves panellakó néni érvelne sárga csillaggal a mellkasán. Szó sincsen semmi gyűlöletről vagy rasszizmusról. Le lett írva nem egyszer, hogy nem minden cigány bűnöző. Miért kell ezt még tovább ragozni?

      Másrészt pedig a cigányság akkor vállt kollektív bűnözővé gyakorlatilag az egész világ szemében, amikor nem kitaszította a deviáns egyéneket, nem elhatárolódott a cigány bűnözőktől, hanem falazott nekik és védte őket a legmocskosabb módszerekkel, mert vétkesek közt cinkos aki néma. És ez mind a mai napig tart. Sőt, addig fajult, hogyha ezt valaki kérdőre vonja, az már rasszista és gyűlölködő.

      Törlés
  57. Táborszki Bálint2013. január 15. 4:16
    "(...) Mellesleg ez nem abszolút középen állás, hanem skizofrénia. Igenis fel kell vállalni a becsületes, igaz magyar erkölcsöt, és halálig hűnek kell lenni hozzá. (...)"
    Én soha nem mondtam olyat, hogy nem kellene felvállalni a magyar erkölcsöt! Már, ha van olyan, aki ezt megmagyarázná, hogy milyen!
    De ne úgy, hogy az valakiknek a kárára lesz. Gondolok itt arra, hogy ne az legyen belőle, hogy a magyar magasabb rendű és rangú, mint bármelyik másik nép. Azért mert kisebbségek is vannak Mo.-on még nem kellene azt éreztetni velük, hogy akkor ők itt senkik. Persze kell egymáshoz alkalmazkodni, nekünk is hozzájuk és nem csak nekik hozzánk.

    "(...) A szeretetvallásnak pedig egy olyan világban van értelme, ahol nem kell semmivel sem törődni az égvilágon. (...)"
    Éppen ellenkezőleg!
    Egy szeretet-vallás igenis kemény kötelezettségekkel és felelősséggel jár. Vagyis bármennyire is nincs ínyünkre mások butasága vagy üresfejűsége, attól még nem kell feltétlen elutasítani és megbélyegezni őket egy életre. A lehetőséget meg kell tudni adni nekik a változtatásra. Aki erre képtelen az azt is képtelen megérteni, amit én írok. Kemény szavak? De az ám! Te se vagy éppen kíméletes velem, mert bélyeget akarsz sütni rám: "(...) ezt az egész helyzetet, mintha a hetvenéves panellakó néni érvelne sárga csillaggal a mellkasán (...)"
    Amíg így viselkedünk egymással jobb soha nem lesz. A fent idézett szösszeneted meg nem érdekel. Tudom ki vagyok és honnan származom. Nem vagyok kevésbé magyar, mint Te. Szomorú, hogy olyan bélyeget akarsz rám aggatni, ami nem is igaz! Ez undorító!!!
    De ezt én nem fogadom el, vissza a feladónak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sőt, én vagyok az undorító.
      Márpedig fenntartom. És abszolút nem sértésnek mondtam, hanem mint archetípus hivatkoztam arra az emberre. Mert igenis ők gondolkodnak így, hogy kimennek tüntetni a csúnya nácik ellen, miközben semmi nácizmusról nincs szó.
      Mint ahogy itt sem volt szó rasszizmusról, vagy a kollektív cigánygyűlöletről. Arról van szó, hogy észre kell venni azt, hogy sem a cigányság sem a zsidóság nem ártatlan. Vannak köztük olyanok, akik nem követtek el még jogsértést, de tudnak nem egy meg nem kettő olyan társukról akik igen, és védik. Ezen felül óbégatnak, ha valaki fel meri emelni a szavát ellenük.
      Magyarázatot kellene már lassan adni, hogy hogy van az hogy Magyarországon a zsidó és a cigány után a magyar a harmadik a fontossági sorban. Tizenöt nap telt el az évből, és máris van halott, méghozzá bármennyire is hangszigetel a homok, amibe dugtuk a fejünket, de cigányok voltak az elkövetők. Sőt, mi több. Vasárnap este épp a városban sétáltam. Utólag tudtam meg, hogy azzal egyidőben egy másik srácot két cigány rabolt ki késsel.
      Tényleg nincs cigánybűnözés, a megbízható média is ugyanezt állítja, akkor pedig már biztos igaz. Ha pedig valami csoda folytán mégis cigányok az elkövetők, általában az lemarad.

      Törlés
    2. Igenis, undorító vagy, mert számodra, aki nem jobboldali az feltétlen baloldali és a kommunista diktatúra híve. Bizonyára én vagyok a hülye, hogy én nem így gondolom, ugye?
      Csak végletekben vagy képes gondolkodni.
      Soha nem állítottam, hogy nincs cigánybűnözés! De van. Sőt, még bejegyzésem is van erről a blogomon: http://www.kesziblogja.blogspot.hu/2011/04/ciganybunozes.html
      úgyhogy ne próbáld azt rám kenni, hogy védem a bűnözőket, mert ez hazugság!
      Sőt, ide le is írtam, hogy az a baj, hogy tétlenül nézzük ezt az egészet, ahelyett, hogy megtanítanánk őket hogyan kell emberhez méltóan élni!
      De itt mindenki vagy homokba dugja a fejét, vagy teljesen vak!

      Törlés
    3. És én vagyok a gonosz...
      Felőlem még a kétfarkú kutyapárta is szavazhat valaki. Sőt, én sem szavazok a jobbikra, mert ez nem párti kérdés, hanem társadalmi. És mindenki itt hadakozik az újvilágrenddel meg a gonosz illuminátusokkal, de a hozzánk legközelebbi problémákat sem vagyunk képesek megoldani.
      Bár tényleg fel nem tudom fogni hogy miért támadtál rám ennyire, dehát undorító vagyok, a fajtámnak ez jár.
      Illetve azt sem értem, miért nekünk kell másokat tanítani az erkölcsre, miért nem önmaguk vagy a szüleik tanítják meg. Sőt, van egy oktatási rendszerünk, ahol a gyerekek a fél életüket töltik.
      Ja hogy igazából semmi sincs rendberakva, és mi meg a szabadkőműveseket szidjuk mert hatalomra vágynak? Meg a chipektől félünk amikor sokkal közelebbi magyar problémák is vannak?
      Lehet olyanokkal kellene foglalkozni először, és értelmesen nem érzelmesen, aztán javulna az élet.
      A szeretetvallás pedig viharban elbukott. Ígyhát azt is fenntartom, hogy "egy olyan világban van értelme, ahol nem kell semmivel sem törődni az égvilágon"

      Törlés
    4. Hát, persze, hogy az alapoknál kell kezdeni! Ezért írtam azt hogy aki nem tud viselkedni azt meg kell tanítani rá. Egy 2 éves gyerektől sem lehet elvárni, hogy ne a pelenkába, hanem a WC-be végezze a dolgát.
      A cigányok nem megfelelő viselkedéséért is a kormányok a felelősek, mivel senki nem óhajtott velük foglalkozni és ennek most isszuk a levét - már ahol, akik. A cigányság elhanyagolása pont ide vezetett, ahol most vagyunk. Miért nem követelik meg a kormánytól, hogy érdemben foglalkozzanak a cigányokkal is?
      Csak a sértődöttség megy, de hogy valaki kezébe venné a dolgokat azt már nem! Mindenki tolja el magától, hogy: "ez nem az én feladatom", akkor mégis kié?

      Törlés
    5. Nem. Mindenki önmagáért felelős. Lásd pl. a nyugdíjasok:
      http://jobbegyenes.blog.hu/2013/01/14/hol_vagytok_gyermekek
      De az, hogy nem kapnak támogatást az igen durva ferdítés. A cigányság kapott, és folyamatosan kap támogatást. Csak az az apró bökkenő van, hogy elpusztítanak mindent amihez hozzáérnek. Házakat kapnak, ahol lakhatnak, cserébe évek alatt az egész faluból egy lepratelepet csinálnak. Láttam már nem kevésszer, hogy milyen körülmények között élnek a cigányok. Egyedül ők tehetnek erről.
      Az meg még oké, hogy egy 2 éves gyerek pelenkába szarik, de az nem ugyan az, mint egy húszéves cigány aki az öregeket terrorizálja, esetleg kést fog a torkomhoz. Valahol van egy határ.

      http://kuruc.info/r/35/105168/
      http://kuruc.info/r/35/47283/

      És a legrosszabb a következő videó. Ilyen fegyvereket hordanak maguknál, és mi teljesen védtelenek vagyunk.
      http://www.youtube.com/watch?v=iiTE3tfe7qM

      Törlés
    6. Ez most valami vicc? Az ókori Rómában is voltak alsó osztályok, de tudták, hol a helyük, az hogy WC használat, meg folyóvíz, stb.. azért nem gyakorolták, mert az akkor csak a gazdagabb polgároknak volt, mint ahogy szavazati joguk is!
      A technológiának hála, ma már mindenkinek lehet, még a nagyanyámnak is volt a tanyán, (kút+pottyantós budi) nehogy már ezt kelljen oktatni a XXI.sz.-ban, vagy akkor ezekkel valami nagyon nem stimmel.
      Ez nem oktatás kérdése, hanem inkább az, hogy az alsó osztályok FELNÉZNEK a többségi társadalomra, vagy LENÉZIK őket. (mert dolgoznak, mégsincs pénzük, sem szabadidejük, gyakorlatilag nincs tekintélyük, csak a főcigánynak, politikusbűnözőnek, meg egyéb bűnözőknek.) KIRE akarnak hasonlítani?
      Az alsó osztály AKAR-E olyan lenni, mint a többségi társadalom?
      NEM, ezt a cigányok világosan kimondták. Nem fognak dolgozni, ha többet kapnak ugyanazért a munkáért, mint egy fehér, akkor sem, de elvárják, hogy legyen nekik is ugyanannyi, és ha ezt megkapják munka nélkül, igazuk is van, hogy nem hajlandók érte a kisujjukat sem mozdítani.

      Törlés
    7. Amihez viszont sík hülyék (nem mintha lenne olyan dolog amihez nem)az az, hogy ők még leszarják a kalapács nyelét de rendesen...Mi lesz itt amikor a cion brigád megomlik, amikor nem lesz sündőrdség se pintér papó aki védje a seggüket? Azt most ide nem írom ki, de garantáltan visszasírjak még a mostani rasszizmust.

      Törlés
  58. Egy letiltott (elhallgatott) TED előadás:
    A gazdagok NEM teremtenek munkahelyeket, megmondja a frankót egy milliárdos. (qurvaritka az igazmondó gazdag)

    http://www.youtube.com/watch?v=NJ3F0KyJUxI

    VálaszTörlés
  59. ...és akkor jöhet a nagy oltóhadjárat.
    http://www.idokep.hu/hirek/influenzajarvany

    VálaszTörlés
  60. "A fenti képen Barack Obama, amerikai elnök látható, amint Newtown, Connecticut-ban beszédet tart, és közben meg-megáll, ahogy "könnyeivel küzd","...

    Mi ezt már átéltük egyszer...
    Ágybavizelő Ferenc miniszterelnök lett a nemzet új színésze
    http://index.hu/velemeny/jegyzet/bruhuhu/
    "Két vélemény csapott össze: az egyik szerint ez volt a XX.-XXI. század legszörnyűbb politikai ripacsteljestménye, a másik szerint ez a szegény nyomorult már olyan állapotban van, hogy valakinek szép csendben meg kéne fogni a könyökét és kivezetni abból a nagy, nyomasztóan túldíszített házból. Egy szónoki kérdést pedig mindkét tábor hívei feltettek: te úrjézus, mi lenne, ha itt történne valami tényleg durva? Mondjuk megtámadná valaki Magyarországot vagy kitörne a gazdasági világválság?"

    VálaszTörlés
  61. "az az ember a könnyeivel küszködjön, amikor 26 halálos áldozatról kell néhány szót szólnia?"

    Van rá racionális magyarázat is. A külfödiek nem számítanak, az amerikaiak pedig igen.

    VálaszTörlés
  62. "egyik állítólagos áldozat apja"

    Úgy érted, hogy a gyerekek nem is haltak meg, hanem most álnéven élnek Alaszkában?

    VálaszTörlés
  63. "De Amerika annyira a fegyverekre épül, már alapítása óta, hogy eddig mindennemű próbálkozás a fegyverek elszedésére totális kudarcra volt ítélve."

    Amikor belekerült ez a jog az alkotmányba, azért még egész más környezet és más fegyvertechnika volt. Ha földeket kellett elfoglalni, akkor le kellett puffogtatni az őslakókat (indiánok) vagy el kellett kergetni a konkurenciát (franciák, spanyolok), meg a korábbi gyarmattartót (britek). Az 1700-as évek végén főként még egylövetű fegyverek voltak.

    VálaszTörlés
  64. "az állampolgárnak is legyen joga magánál hasonló kaliberű fegyvert hordani!"

    De ez nem fog fegyverkezési versenyt indukálni? Ha erősebb fegyvert veszek, a bűnöző még erősebbet vesz nálam, ezért én kénytelen leszek még erősebbet venni... Aztán a végén az lesz, hogy mindenkinek lesz háziatombombája?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsi de ez baromság. Szerinted mennyire lényeg az hogy 5,56 mm - 9mm - 7,72 - .50 -sel lőlek fejbe? Megmondom, ha .50 (pl Desert Eagle) -nel akkor a fél fejed leszakad, akár mondjuk egy sörétes által, ha egy kisebb kaliberű fegyverrel akkor meg hamarabb megállapítják ki voltál, ennyi.

      Törlés
  65. "Ott ahol legálisan fegyverhez lehet jutni, ott csökken a bűnözés!"

    Az egyik ellenpélda éppen az USA. Már több mint 200 éve szabad fegyvervásárlás van, a lakosság majdnem 1%-a börtönben van.
    http://en.wikipedia.org/wiki/Incarceration_in_the_United_States

    VálaszTörlés
  66. "Politizáló színészek és színészkedő politikusok"

    Ha már ez a cím, akkor nemcsak Schwarzit kellett volna betenni, hanem Ronald Reagant is :)

    VálaszTörlés
  67. Ezzel a Sandy Hook egy kamu story, szerintem az égvilágon meg sem történt...és nem csak szerintem

    http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=Wx9GxXYKx_8#!

    S az már röhely hogy mennyire silány vagy túljátszott a színészek viselkedése. Úgy hazugság ez az egész ahogy van A-Z-ig.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem merték egyedül az agymosott zombira bízni a lövöldözést, hanem vele volt 1-2 másik kiképzett bérgyilkos is, akik hajlandók ezzel foglalkozni, nyilván pénzért az anyjukat is feltrancsíroznák.
      Éljen az USA, ahol pénzért minden megoldható. "zsidó -keresztény" meg muzulmán szokás, buddhista bérgyilkos nincs, mert ők abban hisznek, hogy ha valami ilyen rosszat követsz el, akkor a következő életedben patkány leszel.

      Törlés
    2. Mintha az erkölcsösebb lenne, hogy azért nem ölsz mert félted a bőröd...sőt

      Törlés
  68. Lefordíthatná valaki.

    VálaszTörlés
  69. Nem ide tartozik, viszont érdekes...
    http://www.youtube.com/watch?v=7JLfCCGOers

    VálaszTörlés
  70. Táborszki Bálint, 2013. január 15. 10:05
    A cigányok egy része azért vált vadállatokká, mert a társadalom többsége hagyta, hogy azzá váljanak és így maga a társadalom is hibás ebben.

    "(...)
    És a legrosszabb a következő videó. Ilyen fegyvereket hordanak maguknál, és mi teljesen védtelenek vagyunk. (...)"
    (a videót szándékosan hagytam ki)
    Ennyire azért nem kell engem hülyének nézni, csak szólok. :-p)

    alienexperiment, 2013. január 11. 13:41
    Ezt az írásodat csak most vettem észre, bocsi!
    Még jó, hogy azt nem akarnád előírni ki kivel házasodhat - már egy magyar, egy nem magyarral!
    Mert tudod, ha már ilyen megszorítás lenne az már vastagon diktatúra. Kösz, de éppen elég diktatúra volt Magyarországon és egyik sem használt neki csak rombolta az országot.
    Amúgy meg semmi közöd nem lenne ahhoz, ha nem magyart választanának párt maguknak az emberek - és itt most nem kizárólag csak cigányokra gondolok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nem írnám elő, de a közösség normális helyen előírja, nyilván nem fogja egy normális közösség hagyni, hogy fajtaidegen, vagy genetikailag eltérő egyedek lerontsák a közösséget genetikailag, a javítást támogatnám.
      A németek pl. a SVÉDEKET és a NORVÉGOKAT a saját fajuk javítására akarták használni, mert ők még eredeti, tiszta formában voltak északiak.
      A magyarok eredetileg nyilván valami fehér, világos szem és hajszínű csapat voltak, (nyugati hanok-hunok, szkíták?) a fekete haj-fekete szem (a göndör haj meg nem tudom milyen, de az sem eredeti) az már kaukázusi, kazár-közel-keleti behatás, de sok esély már nincs, az avarok, kelták is kihaltak, nyilván nem számított ki-kivel szaporodik.
      A genetikai sajátosság az adott nép SAJÁTJA, ha nem vigyáz rá, elveszti, mint az országát, ezt miért olyan nehéz felfogni? A zsidóknál természetesen magától értetődő ez, csak náluk nem a külső jegyek a dominánsak, ezért olyan nehéz őket felismerni.
      http://www.dura.hu/html/mindentudas/raskoistvan.htm

      Törlés
    2. Táborszki Bálint, 2013. január 16. 10:29
      Oh, really!
      I joke, too. Just I everything understood. ;-)

      Csak mert én is tudok ám angolul! :-p)

      alienexperiment, 2013. január 16. 11:24
      "(...) A németek pl. a SVÉDEKET és a NORVÉGOKAT a saját fajuk javítására akarták használni (...)"
      Az emberek nem zoknik, sem alsógatyák, amiket használnak.
      A német náciknak is az emberek csak kellékek voltak és nem emberek. Ami szerintem undorító.

      "(...) A magyarok eredetileg nyilván valami fehér, világos szem és hajszínű csapat voltak (...)"
      Valójában már az ősmagyarok is, akik 1000 évvel ezelőtt éltek széles skálájú nép volt. A palócok pl. europid - olyan törökféle -, sötét hajúak és sötét szeműek voltak, a bőrük színe változó volt, de inkább a kreolos - de nem mint a cigányok - bőr volt a jellemző. A jászok europid, világos szeműek, hajúak és bőrűek voltak. Az avarok inkább mongoloid típusúak voltak. Persze mindegyik típusban lehettek kisebb-nagyobb eltérések és így semelyik típust sem lehetett egyértelműen besorolni csak egy csoportba. A magyarok besorolása egészen más koncepciók szerint történik. Nem csak a nagy-rassz szerint, hanem kis-rassz szerint is kell nézni, mint pl., turáni, stb...

      "(...) A genetikai sajátosság az adott nép SAJÁTJA, ha nem vigyáz rá, elveszti, mint az országát, ezt miért olyan nehéz felfogni? (...)"
      Jah, csakhogy van úgy, mikor egy családon belül több emberi rassz is megjelenhet. Pl., a szülők egyike olyan törökféle, a másik viszont palócfélének néz ki. A gyerekeik is lehet az egyik jász kinézetű, míg a másik avar kinézetű.
      Akkor most melyik jellemző legyen a domináns?
      Amúgy meg nem így megy az élet. Az ember nem azon kezd el agyalni, amikor megismerkedik valakivel, hogy "jaj, Úristen! Melyik rasszba is tartozik a kiszemeltem?" Sokkal inkább az foglalkoztatja az illetővel kapcsolatban, hogy eléggé megbízható-e, és hogy az érzései őszinték-e iránta.

      Törlés
  71. Tisztelt Pirula, a téged illető kritikákra miért nem reagálsz soha? Úgy értem, nem az alaptalan vádaskodásokra, hanem olyanokra, ami kapcsán az olvasóid is elgondolkodnak.
    Csak egy banális példa: Nem egy kommentelőt láttam kérdezni, hogy miért van az, hogy a PPP fejjel lefelé 666. Persze megértem, hogy erre nem válaszolsz, 1.) hogy lehet, hogy már megtetted, csak én nem olvastam, és B.) világos, hogy azért ez puszta kötekedésnek is hathat, de te is tudod, hogy ez a terület, amivel foglalkozol, gyanakvást és összefüggés-keresést követel meg és szül az emberekben. Ha másért nem, azért tehetnéd hogy reagálsz, hogy eloszlasd még a gyanú kételyét is, mivel azt hiszem azok, akik olvassák ezt az oldalt, pontosan tudják, hogy mindent csak fenntartásokkal fogadjanak be, legyenek kritikusak, még a legszimpatikusabb emberekkel, blogolókkal, gondolatokkal szemben is fontos fenntartani az éberséget, és nem szabad hagyni, hogy az érzelmek elragadjanak úgy, hogy azt a tények bánják.

    A másik, ami talán jobb példa, hogy Ickle "Ébred már az oroszlán" videó kapcsán méltán merül fel a kérdés, hogy mit keres itt az oldalon. Nem szeretném újra leírni, mert benne van minden, nézzétek meg az Ickle bejegyzésnél az egyik kommentelő hsz-jét (Névtelen2013. január 7. 9:52) Azt gondolom nem vagyok egyedül, aki úgy érzi, hogy jogosak a felvetései, kérdései a kommentelő(k)nek, és megérne egy választ.

    Elfogadom, ha mégsem érkezik válasz sem neki, sem nekem, se a PPP - 666 összefüggés kapcsán. Továbbra is olvaslak, a cikkeid gonolatébresztőek, a kommentek építő jellegűek, tetszik a közösség, és ezért hálás vagyok neked, de nem értem, miért nem lehet a jogos kételyeket legalább számba venni az olvasóid felől, mikor ehhez képest irreleváns hsz-ekre meg reagálsz hébe-hóba.

    Mindegy, én köszönöm a munkádat, és azt remélem, nem tűnök számonkérőnek, vagy ítélkezőnek, nem ez a célom, sőt. Előbb ítélkezem magam felett, mint feletted, vagy bárki más felett.

    VálaszTörlés
  72. Ki ért vele egyet, hogy a PPP akár a 666-os is lehet? Illetve, hogy Pirulának változtatnia kellene rajta? Mondjuk nekem tetszene a Kék Pirula Projekt is, avagy a KPP. Vagy lehet itt nem is divat "a vendég kérése parancs" hozzáállás?
    És jut eszembe Pirula! Miért nem véded meg a cigányokat hmmm? Mondjuk úgy, hogy elmagyarázód miért volt fontos a háttérhatalomnak fenntartani ezt az áldatlan állapotot itt Magyarországon(is). Mert nagyon úgy tűnik, hogy itt néhányan nagyon eltévedtek ebben a kusza cigányködbe és nem látják tőle a mátrixot.
    Segíts már rajtuk Pirula légyszíves, vezesd ki őket a ködből, mert még a végén belehalnak.

    redneck

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na már engem idegesít ez a ppp666 téma, így megkerestem az eredeti magyarázatot. Az üzenet bejegyzés kommentjeiben található eredeti kontextusban:
      Piros Pirula Projekt 2011. november 9. 9:06
      MrKellvalami
      Ezt hívják úgy, hogy "megfordított szimbolika".
      Ha tükrözöl egy szimbólumot, az akkor az ellenkezőjét jelenti. A PPP a 666 ellentéte, úgy ahogy a fordított kereszt vagy fordított pentagramma ellentéte a keresztnek vagy a pentagrammának.

      Törlés