2012. május 1., kedd

Kezdj el valami újat hétvége

Napra pontosan egy évvel ezelőtt, tavaly május elsején, Obama elnök bejelenti Osama Bin Laden sikeres kivégző akcióját és egy fesztiválszerű ünneplés veszi kezdetét Amerika utcáin, egyfajta örömünnep a legyilkolt arab "ellenség" teteme felett.
48 órával előtte, Agliában, William herceg és Kate már kimondta a boldogító igent, és ezen a napon (2011. május 1.) megkezdődik a hatalmas örömünneplés a tömegek számára. Eközben Rómában II. János Pál pápát boldoggá avatják, szintén hatalmas fesztiválszerű ünneplés közöpette.
A nyugati világban így szinte mindenki az utcán van ezen a napon és valami okból kifolyólag ünnepel.

Azoknak, akik kicsit idősebbek, még nyilván emlékezetükben van a kép, amint Kádár János rendre minden május elsején kiáll a felvonulási tér speciálisan erre kialakított emelvényére és elégedetten integet a népnek, amint ezrek és ezrek vonulnak el előtte regimentálisan ünnepelve a "munka ünnepét".
Úgy tűnik az uralkodók, elnökök, diktátorok és pápák, bárhol is legyenek a világon, mind szeretnek május elsején ünnepelni valamit...



Adam Weishaupt, akiről az olvasó, ha máshol nem, akkor ezen blogon már biztosan olvasott, szóval ő is május elsejére tette azt a sorsdöntő (számára mindenképpen ünnepi) eseményt, ami ezt követő 250 évben erősen meghatározta bolygónk történelmét, ugyanis 1776. május elsején alapította meg az Illuminátusok rendjét Bavariában.

Május elseje... önnek mit jelent ez a nap?
Egy kis vatta cukrot? Lufi eregetést?
A Vodafone a mai napon, május 1 alkalmából azt mondja, "Kezdj el valami újat", és végighurcolja a vörös vércseppet egész Budapest területén Jenson Button segítségével.
De vajon milyen "új dologra" gondol...
Egy biztos, a Vodafone is igyekszik kivenni a részét a május elsejei ünneplésből!
Létezik, hogy van bármi kapcsolat Obama, Kádár, Weishaupt és a Vodafone között, vagy idétlen dolog a világban kapcsolatokat keresni, és mindenki totálisan őrült, aki bármi összefüggést vél felfedezni ezen személyekben és a hozzájuk kapcsolódó eseményekben?
Nos, tudom, hogy a populáris nézet az utóbbi, és e sorok olvasása után is lesznek szép számmal, akik két napig megint azon fognak röhögni, hogy a "Piros Piruláéknál" megint miket "magyaráztak bele" mindenbe...
De az arrogancia és a dolgok buta kifigurázása semmi hasznosra nem szokott vezetni, sem ez esetben, sem máskor, úgyhogy inkább arra szeretnék kérni mindenkit, hogy mielőtt automatikus reakcióból felnevetne, töltsön el pár percet a dátumok és szimbólumok alap szintű megismerésével, hogy ezáltal egy kicsit talán megérthessük, mi is történik körülöttünk ebben a világban

A május elseje megünneplése nem egy 20. századi dolog. Nagyon-nagyon régre nyúlik vissza, több ezer éves múlttal rendelkezik... Aki nem ismeri valamilyen szinten a múltat, az sajnos nem fogja megérteni a jelent sem!
A "Beltane" nevű ünnepet évezredek óta világszerte ünneplik az okkultisták, április utolsó napjának éjjelén kezdik, átünnepelve az egész éjszakát, majd május első napját. Az időzítés a nap állásához köthető, tehát egy asztrológiai jelentőségű eseményről van szó, ami a születést, termékenységet hivatott ünnepelni az ősi pogány vallásvilágokban, a miszticizmusban, a sátánizmusban, és az összes boszorkány kultúrában.
Az ünnepen tradícionálisan úgynevezett "május fát" állítanak, ami egy fallikus szimbólum (tehát ugyanaz a koncepció, mint az egyiptomi obeliszkek esetében, amiket ma a Vatikánban, London üzleti negyedében és Washingtonban találhatunk meg). A felállított május fát utána mezítelenül körbetáncolják, mindenféle örömtüzeket gyújtanak, majd végül mindenki mindenkivel közösül, akivel csak kedve van, kortól és nemtől függetlenül, vagyis az esemény egy hatalmas hetero-homo tömegorgiába torkollik. Ha boszorkány irodalmat olvasol, abban egy kicsit finomabban fogalmaznak, például azt mondják "e napon mindenki levetheti a jegygyűrűjét, és vele együtt minden elkötelezettséget, ami azzal szimbolikusan jár" vagy valami hasonló... de ezek persze csak szavak, mindegy hogyan is fogalmazunk, a lényegen sokat nem változtat...

Beltane fesztivál, "örömtüzek"

Nos, ez a forgatókönyv, amit az imént felvázoltam, lenne a tradícionális menete az eseményeknek, amit a sátánisták, és minden valamire való boszorkány-kult tagjai rendre be is tartanak mind a mai napig, de a tömegek természetesen "még nem érettek meg rá", hogy ilyetén ünnepeljék ezt a nagy napot, ezért számukra más-más ürügyek alatt kell bevezetni a május elseje megünneplését, mint a "munka ünnepe", vagy a "próbálj ki valami újat hétvége"... stb, csak a kreativitás szabhat határt.


No de ha már itt tartunk, ne álljuk meg a dátumoknál, a szimbólumok legalább ugyanilyen sokatmondóak!
Hadd kérdezzem meg a kedves olvasót, ha én most kijönnék egy új puding desszerttel, aminek a logójában egy nagy fekete horog keresztet használnék, pont mint a náci karszalagokon, milyen érzést váltana ki ez önből? Milyen érzést váltana ki az emberekből, úgy általában?
Valószínűleg közfelháborodást, nem? Nem hiszem, hogy eljutnék a termékemmel a bolti polcokig. Ugyanakkor ha egy sörgyártó cég használ egy másik, legalább annyi halálos áldozatot követelő önkényuralmi jelképet a termékein, akkor azzal semmi probléma nincsen. Azt ki lehet nyomtatni sörcimkéken, plakátokon, újságokban, millió számra. Az emberek pedig viszik, mint a cukrot. Kérdezem én, hol a különbség?
A vörös csillagot mi általában a kommunizmussal kapcsoljuk össze. De a vörös csillag is, akár csak a május elseje, ennél sokkal régebbre nyúlik vissza. Mi több, a kommunizmus már csak egy modern megnyilvánulása volt ennek a sokkal ősibb, több évezredes világnézetnek, és mozgalmuk céljainak.

A sátánista szertartás elején a pap egy nagy vörös pentagrammát fest a földre egy körben, lehetőleg valami állatnak vagy embernek a vérével. Ez a kör fogja védelmezni a szertartást lebonyolító papot/boszorkányt a démonoktól, amik a szertartás közben megjelennének. A vörös szimbólumon belül állókat ez állítólag megvédi, és így a démonok nem tudnak kárt tenni bennük. (Én csak azt írom le, ami a saját irodalmukban van, személyesen soha nem vettem részt ilyen szertartásban, így sem megerősíteni, sem megcáfolni nincs szándékomban azt, hogy ez valójában így is van-e.)

Nos, ez a vörös pentagramma az, ami a kommunizmus jelképe lett. Mit gondolnak, véletlen?
Hát egyáltalán nem véletlen, és aki elolvassa Karl Marx magán levelézését, az maga is pillanatok alatt látni fogja, hogy az úriember sátánista vallású volt, és nem ateista, mint azt róla sokan tartják, és ahogyan a tankönyvek őt bemutatják.
(Fia, a neki írt levelekben például rendszeresen "én ördögömnek", "my devil" szólítja őt.)

A véres ötágú csillag, vagy a vércsepp a vodafone logóban mind ugyanonnan ered, a véráldozatot használó, ősi rituális szertartásokból.



Apropó, szerintetek hogyan lehetséges az, hogy azok után, amit "Az Üzenet" című filmben állítottunk, és amit több százezer nézőhöz eljuttattunk, a Vodafone semmilyen lépést nem tett ellenünk? Ha mindez rágalom lenne, akkor ezzel egy nagy nevű cég hírnevét tépáztuk volna meg, minket felnégyelnének, és szétszórnának a világ négy égtája felé (először jogi értelemben), de ehhez képest semmi nem történt.
Nos, azért nem történt, mert minden amit állítottunk igaz, és annál nagyobb siker nem is történhetne a Piros Pirula Projekt egész történetében, mint ha egy bíróság elé citálnák a szerkesztőséget, ahol utána szépen részletesen bebizonyíthatnám, hogy minden, ami a filmben elhangzik, az szóról szóra igaz.
Azt persze nem állítom, hogy a bíróság nekem adna igazat, de egy-két tévés stáb valószínűleg ott lenne, és "Az Üzenet" című film nézettsége hamar az egekbe szökne! A Bors-ban legalább egy hétig rólunk írnának a Damu Roland helyett!
Esze ágában nincs hát a Vodafone-nak foglalkozni az üggyel, legjobb neki, ha úgy tesz, mintha nem is léteznénk, így is túl sokan látták a filmet, nem kell még nagyobb dobra verni ezt az egészet. Hagyni kell, hátha magától lecseng a dolog.

Nem tudom feltűnt-e, de a filmben kielemzett reklámot nagyon gyorsan levették műsorról, azóta nem láttam "jár neked"-es plakátot sem, de már Balázst sem látni a Vodafone-os reklámokban... ha emiatt esetleg elúszott volna Balázs szerződése... akkor nagyon sajnáljuk... mint már mondtuk, "Bocs Balázs". De az értelmesebbek értik, hogy ez az egész nem Balázsról szól. Ő csak felolvas egy szöveget, és még úgy is hangsúlyozza, ahogy azt kérik tőle. Egy bábú ebben az egész játékban, semmi több.

Azoknak meg, akik azt terjesztik, hogy a konkurenciának dolgozunk, csak anyit üzennénk: Milyen konkurenciának?
Már a hozzáállásukból látszik, hogy abszolút nincsenek képben.
Azért mert az egyik szolgáltató piros-fehér, a másik kék-fekete, a harmadik pedig rózsaszínű, az még nem jelenti, hogy egymás ellen dolgoznának. Attól azok még lehetnek ugyanazon tulajdonosok kezében.
Hol lát itt bárki "konkurenciát" ezen a mobil piacon?

A Telenor-ra tetszenek gondolni, amelyiknek logója a "szentségetlen háromságot" ábrázolja (wicca szimbólum) és három darab hatosból van összefűzve, és a reklámjaikban azt mondják "Új Világot építünk!", majd leraknak egy nagy piramist a Hősök-terére?
Vagy a T-mobile-ra tetszenek gondolni, amelyik azt mondja "Lépj a következő szintre!" és a szórólapokon még oda is teszi mellé hogy "4G".
Tetszenek érteni, hogy most már 4-es szintű G leszel, "4G"-s! Mert ők "G"-kben mérik a szintjeidet. Mi másban lehetne...

Hát lépkedjetek csak a következő szintekre. Hátha eljuttok egyszer arra a szintre, ahol észreveszitek, hogy az egészet egy helyről működtetik, és nincsen olyan, hogy "konkurencia".
Csak olyan van, hogy "madár", aki mindenféle "okos" telefonra költi a pénzét, ami már annyira de annyira okos, hogy minden percben pontosan tudja, hol jár a gazdája, és kivel, miről szokott beszélgetni.

Búcsúzóul egy-két kép, amit egy kedves olvasótól kaptunk.
Amióta a Vodafone aktívan részt vesz a Forma-1-ben, a népszerű pilótái is előszeretettel mutogatják, hogy a mesterük "a csúcson van", és hogy végre "eljött az ő ideje"!


Itt pedig Al Pacino Lucifer szerepében mutatja, hogy eljött az ő ideje.

Közben az egyik szemét ki is árnyékolják, hogy ne legyen kérdéses, mire gondol.
Felfelé, a piramis tetejére mutatva mutatja hogy "a szem" felkerül a piramis tetejére...

(link Az Üzenet című filmre: klikk ide, utána pedig arra, hogy "Összes lejátszása")

40 megjegyzés:

  1. Nem azért, hogy megcáfoljalak, de ittam már Hitler Beer-t nem olyan régen. Igaz olaszból volt import :) http://wallbase.cc/wallpaper/1900378

    VálaszTörlés
  2. Egy hétköznapi példa a manipulációra a bulvármédia fogyasztóinak: elképzelhető-e, hogy a cikkben szereplő első fotó jobboldali harmadát azért foglalja el egy piros-fehér-piros zászló, hogy aki a képet látja, az erőszakos cselekedetet társítson tudat alatt egy ilyen zászlóhoz? Az energiaital típusát már ne is említsük... Íme a cikk: http://www.stop.hu/bulvar/nem-bantottam-veronikat-csak-megpofoztam-es-felnyomtam-a-falig/1026188/
    Az egyik videó alá próbáltam kommentelni, de amióta a google adsense(igen kisbetüvel, mert benyeltek 140 eurót) letiltotta a fiókomat minden ok nélkül, történnek furcsaságok a bejelentkezésemnél és a kommentelésnél. Tanulság: ne kommentelj szíriai videókat...

    VálaszTörlés
  3. Én ezzel a jelzéssel legutóbb a metró aluljárójában találkoztam a "Buli a parkban" plakáton (nem tudom, hogyan lehet képet küldeni nektek). Véletlen volna? ...

    Kicsit off, de érdekes megnézni, hogy hirtelen mekkora rajongótábora lett a The Hunger Games - Az Éhezők Viadala című könyvnek/filmnek (Battle Royal az amerikaiaknak). Valóságshow, amiben a fiatalok legyilkolják egymást? Kíváncsi vagyok, mikor válnak már unalmassá az embereknek az eddig megszokott reality-k, és mikor vetik fel, hogy lehetne ilyen is, persze csak szórakoztatás céljából.
    Drábik egyik írásában olvastam, és valóban: Ezek dolgok csak arról szólnak, hogy az embereket hozzászoktassák az erőszakhoz.

    Szóval erről és ezekhez hasonló manipulatív tevékenységekről is szívesen olvasnék majd.

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok!

    Nem kimondottan a cikk tartalmához kívánok hozzászólni, mert az magáért beszél, értő olvasó számára teljesen nyilvánvaló felismeréseket és igazságokat tartalmaz. Mindössze arra szeretném felhívni a figyelmet, illetve kérni a cikkírót (szerkesztőt, blog-moderátort), hogy a jövőben figyeljen oda a magyar nyelv helyesírási szabályaira, mert engem speciel (bár lehet, hogy ez csupán az egyéni szociális problémám) nagyon zavar, hogy egy komoly témát boncolgató cikkben, vagy publicisztikában helyesírási hibák garmadáját fedezem fel már első olvasatra is.
    Az jutott erről eszembe, amikor hallom az "igazságot" prédikáló de retorikailag képzetlen, dadogó, pongyolául fogalmazó "politikust", és azt látom, hogy bár emberünk rátapintott a lényegre, mégse kíváncsi senki a szavára. Sőt, inkább megmosolyogják szegényt, mert hát az milyen már, hogy komoly dolgokról akar beszélni, de azt komolytalanul teszi.
    Szemben az ékesszólás ügyében kiművelt, de sötét oldalon álló társával, aki frappáns, és pregnáns, kifogástalanul előadott mondandójával leveszi lábáról közönségét, akik ezek után az ő szavának fognak hitelt adni.
    Mert hitelesek akkor tudunk lenni, ha nem csak a jóról beszélünk, hanem egyúttal jól is beszélünk (írunk). A saját komolyságotokat is hangsúlyozzátok, ha adtok egy igényességi minimumra!
    Mivel korábban nem vettem észre ennyi hibát egy cikkben ezen a blogon, arra következtetek, új szerzőt köszönthetünk. Ez egy remek hír, mint ahogy az írás is az, de ha új embereknek is fel szeretnénk nyitni a szemét, akkor kérlek figyeljetek oda ilyen "apróságokra", vagy legalább egy szűrőn (moderátor, word? :-)) engedjétek át a cikket, mielőtt feltoljátok a netre!
    Senki sem tökéletes, de ha már kommentbe néha bele is csúszik egy-egy hiba, figyelmetlenség, legalább ezekkel a néhány karakteres cikkekkel legyünk igényesek! ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jogos.
      Nincs új szerző, csak kipróbáltam a google automatikus helyesírás javítóját, erre szétszedte nekem az összetett szavaimat.
      Javítottam.
      Ha még találsz hibát, küldd el kérlek emailben, és javítani fogom.

      Törlés
    2. Bocs,kicsit mas.Tetszik a blog,erdekesnek talalom,sooot,csak egy problemam van,bar az oldal jol nez ki,bele lehet bandzsulni az olvasasba olyan a szinhatas.A cikkek hosszuak ami ebben az esetben jo,mert nem unalmas,hanem tartalmas,izgalmas,stb,de 20 perc utan mar nehezemre esik tovabb olvasnom ,mert osszefutnak a betuk a szemem elott.Lehet hogy nem csak nekem :)

      Törlés
  5. Azt olvasom, hogy a Beltaine amit Walpurgis Night-nak is hívnak az egyik legfontosabb ünnep az okkult világban(ma is)...és az emberi áldozat hozatal kötelező jellegű,...vajon hány embernek, gyereknek kellet meghalnia világszerte ezen az éjszakán? Egyesek szerint ilyenek nincsenek,...hát, mindenki abban hisz amiben akar, joga van hozzá.

    VálaszTörlés
  6. OFF:

    Ez most nem igazán ehhez a cikkhez kapcsolódik, csak úgy általánosságban írom. A Macskafogó 2-vel kapcsolatban vettem észre pár dolgot, ami a Vodafone jóvoltából készült.
    Lehet hogy csak belemagyarázások, de nekem azonnal szemet szúrt pár dolog. Először is ugye megjelenik a Vodafone, és rögtön "A sátán macskája" címet választják.

    http://m.blog.hu/ci/cinematrix/image/0711/Fonok%282%29.jpg
    (Ezen a képen egyébként érdemes megnézni a macska hasán lógó szimbólumot is.)

    Egyébként eddig három gonosz macska volt a filmben, egy fekete, egy fehér és egy sárgás barnás színű...
    http://static.est.hu/kepek/93/galeria/93900_galeria_macskafogo2_4.jpg
    ...aztán a második részben megjelenik a sátán mellet egy vörös színű gonosz macska is (az amelyik az első képen szerepel), nem lehet hogy ez az Apokalipszis Lovasaira utal, akik a pusztulást hozzák a világra?

    Ráadásul az is feltűnt nekem, hogy a sátán, illetve a gonosz egyik szeme valamilyen módon mindig ki van iktatva, el van takarva vagy hasonló, így jelképezve hogy egyszemű....
    http://tiers.freeblog.hu/files/Moloch.jpg
    http://aeonflux.freeblog.hu/files/archived/macskafogo2_teufel.jpg

    És persze a már említett G betű itt sem maradhatott el, bár lehet hogy ez tényleg csak Grabowski-ra utal, nem tudom...

    http://www.mobilport.hu/data/cikk/10/95/7/cikk_109507/2.jpg
    http://mozinezo.hu/abc-filmek/m/macskafogo2/macskafogo2-160.jpg

    Egyébként a filmben a Macskafogóval az összes macskából rabszolgát csinálnak, ezzel teremtve meg egy Új világot.

    Hát nem tudom van-e valami ebben, vagy tényleg csak belemagyarázom, minden esetre érdemes kicsit szemügyre venni a dolgokat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szabadkőműves körző és vonalzó középen a "G"-vel. Miket jelképezhet? Mert ez egy összetett szimbólum, ahogy az 1776 (május 1.) is.

      Vázlatosan néhány lehetséges "megfejtés" vázlatosan:

      - A formák felől közelítve: körző-vonalzó -> V-V (római 5, 55, 10=TEN=TÍZ/TŰZ=X....) -> W -> "double U", U2, UU -> U=21. betű (az angol egy mesterségesen alkotott nyelv, s betűk elhelyezése stb egyfajta "kódrendszert" rejt, de ez az orosznál, a görögnél, a magyar rovásírásnál is megfigyelhető, bizonyítható.) -> 12.21... ugyanez az londoni kabalaállatok fején is: "WEN-LOCK" és "MAN-DEVIL-LE" (akikben egyben ott bújkál az ördög is: a DEVIL, EVIL, LIVE, AND, &, DNA, END, WhEN, LOCK, MAN, ném. LÖWEN=oroszlán világkorszak -> Szfinkx..., fr. DEVILLE=város... "New man lock devil"... ezeket korábban itt foglaltam össze "dióhéjban": http://ch-serverhosting.com/​​postaimre/news.php?readmore=​​5041&c_start=50#c58972

      - és V -> héber Vav = 6 -> 66 -> 69 (Rák, Hold, ISis, egybe a spirálgalaxis felülnézeti képe). Középen a "G"= angol ábécé 7.betű (elforgatva 1; nem húzzák át a 7-est...1/7) -> 169 -> 169 betű (13x13) pontosan az egydolláros bankjegyen ahol az 1776 (2x888; 888=IESOS; 1776 láb az új ONE WTC torony, New York) is kétszer szerepel (1776=21 -> 12.21, UU, ABBA...) és központi szerepet tölt be a 13. (Tarot: halál, átváltozás...) -> 13.0.0.0.0. maja hosszú számítás: 2012.12.21. 11:11... (ez utóbbi időpont a fr. kőművesek ajándékozta Szabadság szobortól elkezdve, az egydollároson és az EURO szimbólumán át, Párizsban a korábbi meridánon - Rózsa-vonal-Arago - keresztül, a gizai nagypiramisig, a Föld hosszúsági fokbeosztásáig mindenhol előkerül.)

      - "G"=7. (God/doG -> Nagy kutya csillagkép; Gaia-Föld, Geometry, Grandmaster...); nagy "G"=6 leírva, a kis "g"=9 -> 9.-> "I"-áj-ÉN-EYE-"a mindent látó szem"=1=A-Alfa-Halak=ONE (1.666-> 20/12 -> 2012...)=Van=IS=dollár jel... -> orosz én-"já" -> "R" -> 33.(=6/9) betű) -> 33. szint a kőműveseknél; "R" elforgatva egyiptomi Hórusz szem, nyúl-Rabbit->Playboy -> XXX=666=Amszterdam címere a két oroszlánnal - R=18. betű=9=6+6+6 ... tIMe=IDŐ -> római IM=999/666 -> angol én vagyok: I'm/I am...; római számok összeadva: M-D-C-L-X-I=1666 -> 20/12=1.666...)

      - G=a 7. hetedik bolygó -> így nevezik/jelzik a nefilimek/annunakik a Földet sumér időkből származó az agyagtáblákon - a naprendszer külsejétől befelé számolva. 3600 évenként halad el Marduk-NIBIRU (12. bolygó) mellettünk, ez is ott a kőműves jelképekben így ebben is: körző-vonalzó 60 és 90 fokos bezárt szög (6-9 forgatható...) -> 60x60=3600 év, ugyanez a logika a sokszor látott 13 lépcsős illuminátus piramisnál is...

      - 169 -> Au-arany 24 karát=0.169 uncia=4.8 -> 1948 izrael -> ZION-2012-London XXX., XVI londoni olimpia, olvadáspont: 1948°F, periódus rendszer: 11/6 (9/11 WTC 2001 - 6/11 UEFA - 11/9 SgrA) -> Denver Airport gránit padló: AuAg...; arany-arány - a világunk egyik rendező elve -> 1:1.618 (169); Arany=fr. OR -> OR-ion (Oziris - ion=latiul Isis...) és még legalább hat-van példát tudnék felsorolni.

      Ez az egész a "végjátékról" szól amely itt zajlak a szemünk előtt, MÁJUS 1-el (121.nap az évben: 121=11x11 -> 12.21. 11:11 GMT; 121 darab 12 centis érme a párizsi rózsa-vonalon; Templomosok alakulása: 1111...) pedig ezt ünnepeltetik velünk.

      Törlés
    2. A link rövidítve: http://tinyurl.com/olimpia2012zion

      Törlés
    3. Gondoltam még néhány beszédes példával ráirányítom a figyelmet arra a játékra amelyet a nyelveken keresztül űznek.

      Az angol/latin, görög, orosz, stb. ábécék karaktereinek formája, elhelyezkedése, az átjárások a különféle nyelvek között nem a vakvéletlen művei, hanem tudatos TERVEZÉS áll mögötte. Vegyük az angolt néhány példa erejéig:

      * 1776 MÁJUS 1 - MAY 1 (ekkor alapította hivatalosan Adam Weishaupt az illuminátus rendet...; emlékszünk még: 1776=2x888=21 - http://kepfeltoltes.hu/120125/img_one-dollar_illuminati_1776_2012_1666_666_13_mason_monas_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
      MAY - M=13. betű az ábécében (elforgatva W és görög sigma-E...), a piramist formázó A=1., Y ("why"-miért)= 25. -> 13+1+25=39=12 és az elseje mellette: 12 és 1, azaz 121. Pont a 121.nap az évben a május 1. (kivéve a szökőéveket, így ezévet amikor a 122...) Az információs tartalom a "121" -> 11x11, amely utalás a 2012.12.21. 11:11 GMT szerinti napfordulóra, ilyenkor is megmarad és kétszeresen van megerősítve a véletlent kizárandó, amely tudatos tervezés irányába mutat.

      Ugyanígy a 12-es számrendszeren alapuló angol számnevek is többlet információt tartalmaznak (one, two three...) pusztán az ábécében elfoglalt helyük szerint összeadva a karaktereket, de angol hónapnevek is (11. hónap: Nove-ember, "új ember", novem=latin "9", 11/9-9/11...; M-Arch,,, M=13.0.0.0.0, Archer-Nyilas csillagkép, galaxis közepe ahonnan egy ciklikusan bekövetkező eseményt várnak ezévben, a görögül Archonok, az "uralkodók" novemberre. Az SgrA térségét a NASA - beszédes nevű - Ch-And-Ra űrtávcsöve figyeli, melyet 1999-ben (1.666=20/12...) az STS-39-es küldetés során lőttek fel...).

      Egy hasonló rendszer van a MAGYAR ROVÁSÍRÁSBAN, a magyar hét és számneveinkben (HéTFő, KeDD.... eGY, KeTTő...) is AZONOS üzenettel, de a Magyar Szent Koronán is:
      http://kepfeltoltes.hu/120313/rumi-tamas_szam-neveink-het-napjai1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
      http://kepfeltoltes.hu/120313/rumi-tamas_szam-neveink-uzenete2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

      * MILKY WAY (Tejút) = 13+9+12+11+25+23+1+25 = 119 -> 11/9

      * ELENIN (üstökös, 2011.9.11. perihelion) -> ELEven-NINe azaz 11/9

      * ELEVEN (11, élő, live-evil...) = 5+12+5+22+5+14=63 (! STS-39) = 9 -> 11/9

      * "DOLLÁR" JEL ("I" és "S") -> I = római 1 és S=19. -> 11/9 - 9/11 WTC...

      * TIME (idő) -> IM = római 999 -> 666 -> 6*6*6 -> 216(0) év 1 Világhónap; I'm - én vagyok -> T=20.=XX.-> Tarot "Az ítélet", végítélet; T+I+M+E=47=11 -> 47.Ag-ezüst periódusos rendszer 11. oszlop -> AuAg a Denver Airport gránitpadlójában,,, Au-arany: 11/6, 24 karát=99.9%, arany-arány 1:1.618...

      * LIFE (élet) -> L=12., I=9., F=6. E=5 és egyben példákkal alátámaszthatóan: "0"/"O" is... -> 12.960 Y-Ear-év (eYe-szem & Ear-fül...), azaz 6*6*6*6 év, amely ott a Szent Koronán is az 5x5184 éves maja korszakkal együtt.

      * USA -> U=21. -> megfordítva 12 vagy 2(00)1, S=19., A=1. -> 2001.9.11, (20)12.11.9. Vajon már legalább 300 éve "lezsírozták"...?

      * WWW (world wide web is) -> a 666-os (2160 év / a "fenevad" száma; 999 Londoni segélyhívó...) "megfejtést" ismeri szerintem mindenki; a "W" kiejtve "double U" - dupla U -> U=21 -> 12.21. és W=23. -> 23 óra = 11 óra p.m. -> (2012).12.21 11:11, de ettől még jóval árnyaltabb a kép...

      * WEN-LOCK (londoni 1 szemű kabalafigura "W"; az MI-5 a "brit" titkosszolgálat biztosítja a helyszínt: http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/d/dc/MI5.jpg/200px-MI5.jpg ;-) -> 666 és 12.11.9.

      További példák a linken, s ez még eljátszható a mértékegység átváltásokkal, a különféle épületek egymáshoz viszonyított helyzetével, méreteivel, eseményekkel.... - "gondos kezek" alaposan kitaláltak ezt nekünk "mátrix" lakóknak. 8-)

      Törlés
    4. ...

      1666 font = 119 stone (2012.11.9. -> római számok összeadva: MDCLXI=1666)
      555 láb = 6660 hüvelyk = 169 méter (-> The Washington Monument...)
      Georgia-i "emlékmű" gránitlapba vésve (Georgia Guidestones) = 237746 font = 119 amerikai tonna (118,873 -> 11/8 és 8+7+3=18=9 -> 11/9)
      Gizai nagy piramis csúcskő 11 láb = 0.1666 lánc (ch, Ramsden -> = 20/12)

      WTC 1993-as robbantás (február 26, 84. Oscar díjátadó...) + 3119 nap = WTC 2001.9.11.
      WTC 2001.9.11. + 3119 nap = a Moszkvai metró robbantás dátuma, 2010.03.29.
      Moszkvai metró robbantás + 999 nap = 2012.12.21.

      (20)01.9.11. - WTC, a II torony elleni álmerénylet
      (20)11.3.10. - Japán esemény (amerikai - New York-i - idő szerint)
      ----------------- összeadva
      (20)12.12.21. -> Maja naptár hosszú számítás: 13.0.0.0.0. -> 2012.12.21. 11:11. GMT

      Szabadság szobor - 1776. júl. 4. - New York: 111 láb 1 hüvelyk magas...
      London <--> Templom hegy távolság, Jeruzsálem = 1948 tengeri mérföld (1948 Izreal, ZION -> 2012 - olimpia logó...; 1948: XVI. londoni olimpia....) a meridiánnal bezárt szög: 17.76 fok, merőleges: 1776 tengeri mérföld...

      Szent Pál katedrális, a City of London központja = 555 láb = 6660 hüvelyk széles,
      HOLD átmérő=2160 mérföld, a FÖLD kerülete: 21600 tengeri mérföld (6*6*6=216...)

      Törlés
    5. Ezeket a 666-os szám összefüggéseket én is sokat kutattam.Nagyon érdekel a téma.TV2 és RTL klub ezotériás jós műsorokban a hívó szám:555-666 vagy 666-666,vagy 666-222.Ami esetünkben 2+2+2=6 és előtte még ott a 06-90 is.A 9 az okkultistáknak 6ot jelent.A legtöbb nézőknek fel sem tűnnek ezek a dolgok.

      Törlés
    6. "luxbeci:...TV2 és RTL klub ezotériás jós műsorokban a hívó szám:555-666 vagy 666-666... A legtöbb nézőknek fel sem tűnnek ezek a dolgok."

      Valóban - s ezekből rengeteg példát lehet még felhozni, kezdve a különféle emblémáktól (pl. a fenti HEINEKEN logó tükrözve: http://www.google.hu/images?q=heineken+666 ) elkezdve a pápa fejfedőjén (http://hu.wikipedia.org/wiki/666_%28sz%C3%A1m%29), a ruletten (1+...+36), vonalkódon, WWW-n, kézmozdulatokon, a pár hét múlva kezdődő 2012-es XXX. (30. - X=24=6 -> 666) londoni nyári olimpián át az említett telefonszámokig. (Az olimpia megérne itt a PirosPirulán is egy misét!)

      A hollywoodi filmekben mivel kezdődik minden telefonszám?

      555... Véletlenül? Francokat!

      Római VVV -> ami = héber Vav (V/W), azaz 6. 666. a Kossuth rádión tízpercenként bemondva: 06-9000-666; a 66 éves MALÉV bezárásának bejelentésének időzítése március (M-ARCH) 29-én 6 órakor a Kossuthon... (ez sem véletlen ám, hanem _üzenet_értékű_ bizonyos körök számára és a mozaikokból összerakható mire kell nekik a reptér...)

      Vagy: 555 láb = 6660 hüvelyk = 169 méter... véletlen? Ezeket a mértékegység átváltási arányokba "csomagolt" "kódokat" külön gyűjtöm. 8)

      Ahogy fentebb írtam PONT EZEK a méretei (miért...?!) a Washingtoni obeliszknek (egyáltalán mi keres ott egy egyiptomi obeliszk vagy Párizsban...?) a Fehér Ház előtt (http://www.google.hu/images?q=washington+monument+orion+illuminati) aminél a 33. fokon az Orion látszódik (33. beavatási szint a kőműveseknél, illumninátuséknál...), de a vakolók központjában a City of Londonban lévő Szent Pál katedrális esetében is ezek persze "véletlenül", s ez az egész összefüggésben van a világunkat, "mátrixunkat" alapjaiban meghatározó, átszövő rendező elvvel az ARANYMETSZÉSSEL, a SZAKRÁLIS GEOMETRIÁVAL (arany-arány: 1:1618 -> 169=13x13 betű az egydollároson, arany-Au: 196,..g/mol, 24 karát = 0.169 uncia "véletlenül"; fibonacci sor, téridő,...)

      Törlés
  7. A pogany szot a katolicizmus talata ki,szamukra mindenki pogany volt aki nem hitt Jehovaban...azert nem allitanam, hogy a katolikus keresztenyseg elott elt emberek akik unnepeltek a beltanet mind satanistak,sot maga a boszorkanysagrol sem;akkor miert voltak a boszorkanyegetesek? Ez az unnep valoban egy nagyon osi hiedelemvilagbol ered,ugyanugy ahogy a boszorkanykultusz is;sot majusfa allitas a magyar nepszokasban is letezik.Persze azert azt nem lehet kizarni hogy lehettek,s biztosan voltak olyan szemelyek akik valoban arto szandekkal hasznaltak a tudast.

    VálaszTörlés
  8. Csupán egy apró megjegyzés. Nem ellentmondani akarok a cikknek, csak mint telkomban dolgozó mérnök, azért szúrja a szemem, hogy a "4G" kifejezést rosszul értelmezik. A 4G csak annyit jelent, hogy 4. generációs mobil átviteli szabvány, (egyébként az Long Term Evolution nevű technológia van mögötte) és higgyétek el, hogy amikor a mérnökök ezt tervezték, nem akartak világuralomra törni vele, csak értéket teremteni :).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. de nem ez a kérdés, hanem kinek a megbizására:) 3G rendszerben is még elég gyatra az adatátvitel, ahhoz hogy akadálymentesen tudjál navigálni a telefonon, böngészni az interneten, telefonálni, és közben a háttérben a telefonon egy rakás adatot is küldjön valahova ezt mind egyszerre nemlehet csak egy gyorsabb adatkommunikációs megoldással, jah és másként nem lehetne bele tenni ilyenkis "gadget " eket akkor:) mert 3G rendszerben már van 7,2, es, 18 as, és 21 mb/sec es átvitel, de ezzel nemtudnak semmi ujjat felhozni mentségűl ha valamit fel akarnak tenni a telefonra, mivel a régi telók nem mennek 4G vel, hát kell ujat vásároljál, amin már rajtavan minden amire neked nincsen szükséged:D
      ennyi

      Törlés
    2. A mérnökök is egyfajta bábuk,mint Obama.Szabadkőművesek által irányított Egyetemeken tanulnak,teljesen át vannak mosva és programozva a hosszú évek alatt.Akkor miről beszélünk?

      Törlés
    3. Azt mondod, a G azért van ott, hogy "Generation".
      Azt tudod,hogy a szabadkőműves logóban is ezért van ott?
      a Generation, a Generatív erő, azaz a Szaporító erő...
      megint csak fallikus, termékenység szimbólum.
      Nyilván ez mind véletlen egybeesésnek tűnik a laikus számára, de a századik véletlennél érdemes elgondolkodni, hátha nem az...

      Törlés
    4. "Piros Pirula Projekt: ...Nyilván ez mind véletlen egybeesésnek tűnik a laikus számára, de a századik véletlennél érdemes elgondolkodni, hátha nem az..."

      Erről van szó - használjuk már a fejünket ha már értelem adatott belé!

      Vajon véletlen e hogy az "anunnakik" által készített mesterséges nyelvben az ANGOLBAN a "G"-t a 7. helyre rakták?

      Miért nevezik/ábrázolják a FÖLDET (-> Gaia, Gé) a sumér anyagtáblákon a 7. bolygónak, mikor állítólag a Plútót (Gaga) 1930-ban "fedezték fel"? (7. a naprendszeren kívülről (!) számolva...)

      Mi az oka annak hogy az angol helyesírási szabályzat szerint nem húzzák át a 7-est? (1->7 -> 45 fokban elforgatva)

      MIÉRT formál a "G" nagybetűje egy 6-os számot, a kisbetűje meg egy 9-est? (69) Van ennek vmi mélyebb értelme? Miért egy 60 és 90 fokot bezáró körző és vonalzó a szabadkőművesek fő jelképe...?

      Az angol IS-TEN kifejezés - God - véletlenül kezdődik "G"-vel és megfordítva pedig miért jelent kutyát (doG)? Hol látjuk az égen a Nagy Kutya csillagképet?

      A "G"-ét követő betűk az angolban kimondva MIÉRT alkotnak ÉRTELMES SZÖVEGET?

      ...G (7), H (8), I (9), J (10=Ten=X...), K (11)... "Age", "Eye", "J", "Key"... A Szem/Halak korához a "J" a kulcs...?!

      Akit érdekel írtam itt vázlatosan néhány gondolatot korábban amit PakalZ idézett, de ettől persze jóval összetettebb és szerteágazóbb a kérdés; szavanként legalább 1-2 oldal példát kellene felsorolni.

      http://tinyurl.com/mason-monas-g169

      Törlés
    5. http://portal.bme.hu/C1/EPK/default.aspx

      Törlés
    6. Az mondjuk tény, hogy a 4G elnevezést nem a mérnökök találták ki (szakmán belül mi is LTE-nek hívjuk, nem 4G-nek).

      Törlés
    7. Vándor ha a 1776ot 3 darab 3szögre bontjuk ki jön a 666:persze római számokkal kell csinálni.Egy youtubes videón láttam.M+D+C+C+L+X+X+V+I
      1.háromszög oldalai:M+D+C=1600
      2.háromszög oldalai :C+L+X=160
      3.háromszögoldalai :X+V+I=16
      Az 1 elhagyható így =666.Ennyi vélerlen egyszerűen nem létezik.

      Törlés
    8. Az az egyetem szo szerint lemorzsolta az akkori tarsasagomat. Ket even belul nem ismertem ra a felvetelt nyertekre. Ennek semmi koze a ppp-hez. Evekkel ezelott tortent. De az biztos, hogy a kinalt tudas nem eri meg az arat amit erte kernek!

      Törlés
  9. Ha már május 1. és vodafone (és pláne kezdj el valami újat).

    http://www.profession.hu/hu/allas/foallasu-angyal-vodafone-magyarorszag-alapitvany-451370

    hm...

    VálaszTörlés
  10. Sziasztok! Tudom hogy nem pont ide illő, de ha már az üzenetről van szó, egy nagyon ismert játékról szeretnék beszélni a közösségnek:

    A(World of) Warcraft-ról. Teli van jelekkel ami szinte egyértelmű és még egy kis tudatalatti üzenetet is találunk benne.

    Kezdjük "Az Üzenet" Warcraft 3-mas verziójával:

    http://www.youtube.com/watch?v=A20Dcw9Izyo
    A videó egyértelmű ha az üzenetet láttad, de a szövegben csak egy mondatot tudok kiemelni amit most nem fordítok le: "This kingdom shall fall, and from the ashes shall arise a new order (<- !) that will shake the very foundations of the world!

    A második része Az Üzenet-nek a Warcraft 3-ban:
    http://www.youtube.com/watch?v=OW02BWFRnkw
    Ehhez nincs mit hozzáfűznöm, ez az a rész amikor megnyílik a harmadik szeme.

    A játék történelmében ezt a királyt már megöltük, mellé még egy sárkányt is aki egy kataklizmát indított be, és az alkonyat órájával akarta zárni de megálították. A hősök végül kijelentették hogy...
    A halandók korszaka jött el.


    Ezzel már túl messzire jöttem egy játékot három kiegészítővel átléptem, úgyhogy nézzünk itt is körbe.

    A World of Warcraftban a legtöbb egyszeműt Dalaranban találod.
    http://www.wowpedia.org/images/5/5e/WorldMap-Dalaran2.jpg
    http://www.wowpedia.org/Dalaran

    A játékban és történetében számos egyszeműt és utalást találunk a dolgokra.
    Ebbe bővebben nem akarok menni. Ha valaki ráér kielemezgetheti magának. Egy téma jutott még eszembe: A Goldshire-i démoni gyerekek, de erről nem írok mert nem lényeges.

    Egy másik fontos témára akarok térni a játékkal kapcsolatban, ami csak egy link lesz újra:
    http://www.youtube.com/watch?v=TMRDGAnokZo
    Tudatalatti üzenetet közvetítenek a kedves tömegnek aki a játékkal játszik hogy vegyék meg azt és játszanak vele.

    Tehát ha valakit érdekel a dolog, üzenetbányát találtam nekik. Ez csak így egy tízperces gondolatmenetem volt és úgy mutattam be mint ha Budapesten csak az Lánc-híd és a Parlament lenne. Ismétlem, ha valakit érdekel, járjon utána.

    Ha valakinek van kérdése a témával kapcsolatba, nyugodtan írjon. Köszönöm hogy elolvastad.

    VálaszTörlés
  11. Én arra vagyok kíváncsi hogy honnan tudjam biztosra hogy nem ez az oldal az igazi félrevezetés?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olvass sokat, járj utána a dolgoknak amik érdekelnek, tanulj, képezd magad, és akkor úgyis eltudod dönteni.
      Na meg persze rendelkezz egy alap intelligenciával, hogy megérted a videók/cikkek által lévő tartalmat(amik önmagukért beszélnek).

      Törlés
    2. Ezt neked kell eldöntened, de vigyázz, mert semmi sem az, aminek látszik :)

      Törlés
  12. http://www.mobilport.hu/hirek/20120506/facebook_fiokunkra_kivancsi_az_fbi/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nyilván megvan az oka, miért nem csinálták ki a facebookot évekkel ezelőtt; mindenesetre valószínűbbnek tartom, hogy már gyakorlatban van az adatok kiszivárogtatása, csak most jutottak el a legalizásálig

      Törlés
    2. Nem csak kíváncsi az FBI mindenki FB fiókjára, hanem maga az FBI működteti az FB-t. Ezért sem megy soha sem tönkre, mert ha kell megtámogatják nemzetbiztonsági költségvetésből.

      Törlés
  13. @Vándor
    nem kell betűket, az abc-s pozíciójukat és ezek összegét elemezni, mert sehova se vezet! (R=hórusz szem... nyilván. ennyi erővel az Y egy piramis alulnézetből...)

    VálaszTörlés
  14. Nagyon fontos:Az olimpia idején Londonban nagy valószínűséggel fel fogják robbantani a Big Bent-t és az ehhez nagyon hasonlító Japán óra tornyot is valahol Japánban.Ezek rajta szerepelnek az Illuminati kártyán,ami 1983ban jelent meg Steve jackson jóvoltából.Ő akkor úgy fogalmazott,hogy ez a kártyajáték teljesen egyedülálló lesz és minden addigi játékot lever majd,ez a lesz a legkedveltebb játék.Igaza lett.Érdekes,ez a kártyajáték abban is egyedülálló,hogy évről évre bővül,egyre több kártya lapból áll.Eleinte olyan 40-50 lapból áll,most már megközelíti a 300-t.Vajon miért is???Mert az Illuminati CIA és Moszad...stb. gyilkos szervezetei,egyre több terror cselekményt hajtanak végre és vannak újabb és újabbak napi rendjeiken,hát ezért bővülnek a kártyalapok.Ez valóban teljességgel "unikum" és "kuriózum" a játékok palettáján.Érdekes Magyarországon sosem találkoztam ezzel a kártyával.vajon miért???Pedig állítólag Amerikában a legerősebbek az Illuminátusok...Vagy még sem???

    VálaszTörlés
  15. Az olimpia előtt még várható egy "durranás" 6/11-én az ukrajnai Donetskben az UEFA kupa alatt, de nem egy bomba gól formájában. Az olimpiát szerintem már legalább 3-400 éve eltervezték a "forgatókönyvírók" úgy ott mindenképp számíthatunk valami "meglepetésre". (Nem lepődnék meg ha egy atom-táska robbanna "véletlenül"...)

    Az említett JAPÁN ESEMÉNY (2011. március 11.) elég jól bizonyítható közvetett módon, pont az általad említett illuminati card game-en (1995) keresztül, hogy tudatosan okozták a katasztrófát.

    Legalább 16 évvel ELŐTTE már tudták óra-percre (!) a vízfal partra érésének idejét: 2011.3.11. 14:55... Japán korábbi fővárosában Osakában szintén előjön ez az utalás a 12960 éves (6*6*6*6; Carl Munck) ciklusra mint az illuminátus kártyajáték "többszörös katasztrófa" nevű lapján amin az óratorony látható. A részleteket korábban leírtam egy fórumba akit esetleg érdekel:

    http://tinyurl.com/japan2011-3-11

    VálaszTörlés
  16. Sziasztok!
    Most először írok erre a blogra. Még a témában is "újfiú"-nak mondható vagyok, bár sosem hatottak meg ezek a "modern felfogású" reklámok, klipek, médiaműsorok. Az utóbbi 2-3 hétben kezdtem el talán nyitott szemmel járni és meglátni, vagy legalábbis megfejteni a dolgok mögöttes tartalmát. De rengeteg megválaszolatlan kérdéssel találom szemben magamat nap, mint nap. A világ igenis szörnyű, de mi akik kapisgálják a dolgok rendjét még változtathatnak ezen. A mai napon is találkoztam egy VIVA tv-s plakáttal, szerencsére eddig nem hatott rám ez a csatorna semmilyen módon, vagy legalábbis úgy érzem, ezért most is csak a plakát kinézete miatt akadt meg rajt a szemem. A képen két 16-18 közötti fiatal lányt láthatunk, mint akik átkarolják egymást, hogy milyen "jó barátnők", de mindkettejük kezében egy hatalmas konyhakés virít, a másikra szegezve. Alatta a felirat, nem tudom pontosan idézni, de a lényege ennyi hogy: Bármit megtennék egy címlapfotózásért vagy valami hasonló. Tessék már megmondani, hogy ez normális dolog-e? Bármit megtenne? Még a lelkét is eladná? Az még hab a tortán, hogy a két lány keze a magasban a baphomet formájú ötágú csillag szarva, a könyökük a füle és az egymáshoz közel álló lábak pedig a szakálla.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt találtam... nos, tényleg elég durva! Sőt...
      http://static.sorozatjunkie.hu/wp-content/uploads/2012/04/popland03.jpg

      Törlés
  17. Kedves Zrumid!

    Köszönöm a képet, már én is kerestem, de nem találtam interneten.

    VálaszTörlés
  18. Sziasztok!
    A Forma-1-es kép az szívemig hatolt.Bár Buttont és Vettelt is utálom(mert még mindig Senna fan vagyok :D),de azért kicsit erős volt,hogy így esett le.Tudtam eddig is,hogy valami luciferianista jelentése van,de most,hogy olvasom.Bár Vettelről eddig is megvolt a véleményem.Egyébként,ha már Sennánál járta,milyen érdekes,PONT MÁJUS 1.-ÉN ÖLTÉK MEG!
    Mert hogy nem agától ment a falnak,az tuti,íme pár tény,amit fel is hoznék:
    A Safety Car Pedro Lamy és JJ Letho rajtbalesete miatt a pályán volt(a balesetben a pilóták nem sérültek meg,viszont 9 néző meghalt).Az 4. kör végén jött be.Ez azért érdekes,mert arra is fogják egyesek az esetet,hogy az SC ideje alatt üzemi hőmérséklet alá csökkenhetett a gumi.Ayrton a 7. kör elején rongyolt a falba.Az imolai pályán meleg,napsütéses idő volt és egy kör megtétele 5040 méter volt akkor(a módosított nyomvonalon 4933 m volt.).Egy gumi pedig kb.1-2 km után eléri a 100-120 fokot,ami minimuma az üzemhőmérsékletének.TEHÁT NINCS AZ AZ ISTEN,HOGY 10 KILOMÉTER ALATT NE MELEGEDJEN FEL A GUMI!
    És ha Senna,aki közismerten jól értett a gumikhoz(is),így kiesett.De a mögötte jövő Michael Schumacher miért nem ment a falba? Vagy az összes versenyző miért nem rongyolt a falba a Taburello-kanyarban,ahol Senna meghalt?Ami történhetett,az az volt,hogy nem volt meghegesztve normálisan a kormányrúd.Nyilván utasításra,mert a háttereseknek nem tetszett.Eleve,két szuzukai balesetben Prosttal ütköztek(1989,1990) és egyiknél sem lehetett Sennát hibáztatni.Ennek ellenére Balestre(akkori FIA-elnök) mindkét esetben Sennát büntette,89-ben a vb-címét is elvette,90-ben az versenyzői listán fel se tüntette Senna nevét,persze "malőrnek" titulálva.Senna irányíthatatlan volt,tiszta szívű,lelkes ember.Nem volt a mai lelketlen versenyzőrobot.Ezért ne tetszett nekik.

    VálaszTörlés